Pintér György - Múzeumi krimik
...avagy mit kerestek szovjet tankok Teheránban, amikor otthon is szükség lett volna rájuk? Akinek nincs elég baja, az csinál magának.
1941. június 22-én egy telefonhívás után, amiben jelentették neki a német "Barbarossa-terv" megindulását, Churchill felsóhajtott: "Hála Istennek, Anglia megmenekült!"
Nem sokkal ezután brit gazdasági és katonai küldöttségek érkeztek a Szovjetunióba a segítségnyújtás különféle formáit megtárgyalandó. A katonai szállítások legrövidebb útja az Északi- és a Balti-tengeren vezetett volna, de ennek az útvonalnak ekkorra szinte minden partszakasza – az egy Svédországot leszámítva – a németek kezén volt. A Skandináviát megkerülő út Murmanszkban, vagy a nyári időszakban Arhangelszkben is végződhetett. (Ezt az utat amúgy az angolok már a gyakorlatban is ismerték, hiszen az 1918-as intervenció során erre küldték katonáikat a kialakuló szovjet állam ellen.) Nos, ezen az útvonalon komoly veszély jelentettek a szállítóhajókra a megszállt Norvégiából felszálló német bombázók és a méltán félelmetes hírű tengeralattjárók, az "U-hajók".
Volt még egy út, ami talán biztosnágosabb, de mindenképpen hosszabb volt Afrika megkerülésével föl a Perzsa-öbölbe, majd Iránon át a Szovjet-Kaukázusba. A kérdés csak az volt, hogy mit szól ehhez a megoldáshoz Irán. Mivel az ország a XIX. század végére szabályosan beszorult a cári orosz és a britek által uralt területek közé, nagyon kényes volt a helyzet. Ráadásul "az ellenségem ellensége a barátom" elve alapján a sah és kormánya elkezdett szoros kapcsolatokat kiépíteni a Harmadik Birodalommal. Ennek tetejében a harmincas évek második felében alaposan megnőtt a német befolyás. Német iskolák nyíltak, a fajelmélet alapjain álló nácik tiszta vérű árjáknak ismerték el Irán lakóit és természetesen részt vettek az iráni hadsereg kiképzésében is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az északi határ egy gyöngébb sóhajtásnyira húzódott Bakutól, a szovjet olajvidék központjától, érthető, hogy megnövekedett a figyelem a perzsa állam iránt.
Ugyanekkor a britek sem lehettek nyugodtak, hiszen az akkor brit kézen lévő iraki olajmezők is támadható közelségben voltak.
Így minél előbb biztosítani kellett a szovjet, illetve brit érdekek védelmét.
Így egy 1921-ben aláírt szerződésre hivatkozva a szovjet külügy követelni kezdte az Iránban élő németek kitessékelését. Mint várható volt, Reza sah nem tett eleget a kérésnek (ami ugyebár inkább ultimátum volt).
Egyes források szerint a szovjet a 83. helyi hadosztály úgy, ahogy volt, "eltűnt akció közben" még 1941 június legvégén. Na? "Végső visszaszámolás" című film szovjet változata.
A szovjetek biztos, ami biztos alapon létrehozták a Kaukázusontúli Frontot, amihez – pedig ne felejtsük, nyugaton nagyon csak szükség volt minden emberre és fegyverre – hozzárendelt 200.000 embert, ami e front két hadseregéből, a 44-ikből és a 47-ikből, valamint a középázsiai körzet 53. hadseregéből állt össze. A britek sem voltak szűkmarkúak. Két gyalogos és egy lovas hadosztályt, három vegyes dandárt, és néhány hadihajót indítottak, hogy jobb belátásra bírják a sahot. A szárazföldi egységeket nem kellett messziről idehozni, hiszen jó részük indiai, illetve ausztrál ezredek voltak.
Augusztus 25-én brit légicsapásokkal kezdődött az invázió (hacsak nem vesszük figyelembe a másfél hónappal korábban errefelé eltűnt szovjet alakulatokat). Kiütötték a helyi légierőt, majd a szovjet hadak is átlépték a határt. A kaszpi-tengeri flottilla csapatokat tett partra a tenger iráni partján. Az iráni oldal kikötőjében komoly ellenállással találkoztak Szegyelnyikov ellentengernagy erői. Bandar el Pahlavinál vissza is verték a szovjet partraszállási kísérletet. Másnap nehézbombázók bevetésével (200 civil áldozat) sikerült megtörni az ellenállást. A Bandar el Pahlaviban és Rastban védekező iráni erők augusztus 28-án megadták magukat.
Reza sah belátta, hogy serege képtelen ellenállni a két oldalról érkező támadásnak, így parancsot adott az ellenállás megszüntetésére. A szovjetek a támadásban körülbelül ezer páncélost, jórészt T-26-ost vetettek be.
Szeptember 16-án a szovjet erők elérték Teheránt és 17-én be is vonultak az iráni fővárosba. (Talán érdekes, de két esztendővel korábban pontosan ezen a napon indult meg "Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia népeinek megvédése a náci igától, ahogy ez még a 70-es években is benne volt a 8. osztályos törikönyvben, azaz a Lengyelország elleni szovjet támadás"). A sah lemondott. Utóda, Reza Pahlavi mindenben eleget tett a brit és szovjet igényeknek, így a harcok befejeződtek. Az úgynevezett "Perzsa folyosón" a továbbiakaban akadálytalanul áramolhatott az utánpótlás a Szovjetunióba. A szállítások meggyorsítására a két megszálló komoly út-, vasút- és hídépítéseket hajtott végre és modernizáltak kikötőket. 1941 és '43 között az összes nyugati szállítások negyede erre ment át.
A helyzet 1946 májusáig állt fenn. A britek már márciusban távoztak, majd a szovjet csapatok is, miután létrehoztak egy azeri és egy kurd "népköztársaságot". (Nincs új a nap alatt Luhanszkban és Donyeckben sem!)
A kettős megszállás komoly gondokat okozott Iránnak, a harcok során keletkezett károkon túl is. Élelmiszerhiány lépett fel, hiszen az északi területek termését a szovjetek lefoglalták és a biztosító erőket is Iránnak kellett élelmeznie és ez elsőbbséget élvezett.
Szóval volt egyszer egy háború, a háború alatt.
forrás:
https://dzen.ru/a/Zon6WHUVPUOzsbN9
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%A1n_elleni_brit%E2%80%93szovjet_inv%C3%A1zi%C3%B3
https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%98%D1%80%D0%B0%D0%BD%D1%81%D0%BA%D0%B0%D1%8F_%D0%BE%D0%BF%D0%B5%D1%80%D0%B0%D1%86%D0%B8%D1%8F
https://m.realnoevremya.ru/articles/68153-vvod-v-1941-godu-sovetskoy-armii-na-territoriyu-irana
1941. június 22-én egy telefonhívás után, amiben jelentették neki a német "Barbarossa-terv" megindulását, Churchill felsóhajtott: "Hála Istennek, Anglia megmenekült!"
Nem sokkal ezután brit gazdasági és katonai küldöttségek érkeztek a Szovjetunióba a segítségnyújtás különféle formáit megtárgyalandó. A katonai szállítások legrövidebb útja az Északi- és a Balti-tengeren vezetett volna, de ennek az útvonalnak ekkorra szinte minden partszakasza – az egy Svédországot leszámítva – a németek kezén volt. A Skandináviát megkerülő út Murmanszkban, vagy a nyári időszakban Arhangelszkben is végződhetett. (Ezt az utat amúgy az angolok már a gyakorlatban is ismerték, hiszen az 1918-as intervenció során erre küldték katonáikat a kialakuló szovjet állam ellen.) Nos, ezen az útvonalon komoly veszély jelentettek a szállítóhajókra a megszállt Norvégiából felszálló német bombázók és a méltán félelmetes hírű tengeralattjárók, az "U-hajók".
Volt még egy út, ami talán biztosnágosabb, de mindenképpen hosszabb volt Afrika megkerülésével föl a Perzsa-öbölbe, majd Iránon át a Szovjet-Kaukázusba. A kérdés csak az volt, hogy mit szól ehhez a megoldáshoz Irán. Mivel az ország a XIX. század végére szabályosan beszorult a cári orosz és a britek által uralt területek közé, nagyon kényes volt a helyzet. Ráadásul "az ellenségem ellensége a barátom" elve alapján a sah és kormánya elkezdett szoros kapcsolatokat kiépíteni a Harmadik Birodalommal. Ennek tetejében a harmincas évek második felében alaposan megnőtt a német befolyás. Német iskolák nyíltak, a fajelmélet alapjain álló nácik tiszta vérű árjáknak ismerték el Irán lakóit és természetesen részt vettek az iráni hadsereg kiképzésében is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az északi határ egy gyöngébb sóhajtásnyira húzódott Bakutól, a szovjet olajvidék központjától, érthető, hogy megnövekedett a figyelem a perzsa állam iránt.
Ugyanekkor a britek sem lehettek nyugodtak, hiszen az akkor brit kézen lévő iraki olajmezők is támadható közelségben voltak.
Így minél előbb biztosítani kellett a szovjet, illetve brit érdekek védelmét.
Így egy 1921-ben aláírt szerződésre hivatkozva a szovjet külügy követelni kezdte az Iránban élő németek kitessékelését. Mint várható volt, Reza sah nem tett eleget a kérésnek (ami ugyebár inkább ultimátum volt).
Egyes források szerint a szovjet a 83. helyi hadosztály úgy, ahogy volt, "eltűnt akció közben" még 1941 június legvégén. Na? "Végső visszaszámolás" című film szovjet változata.
A szovjetek biztos, ami biztos alapon létrehozták a Kaukázusontúli Frontot, amihez – pedig ne felejtsük, nyugaton nagyon csak szükség volt minden emberre és fegyverre – hozzárendelt 200.000 embert, ami e front két hadseregéből, a 44-ikből és a 47-ikből, valamint a középázsiai körzet 53. hadseregéből állt össze. A britek sem voltak szűkmarkúak. Két gyalogos és egy lovas hadosztályt, három vegyes dandárt, és néhány hadihajót indítottak, hogy jobb belátásra bírják a sahot. A szárazföldi egységeket nem kellett messziről idehozni, hiszen jó részük indiai, illetve ausztrál ezredek voltak.
Augusztus 25-én brit légicsapásokkal kezdődött az invázió (hacsak nem vesszük figyelembe a másfél hónappal korábban errefelé eltűnt szovjet alakulatokat). Kiütötték a helyi légierőt, majd a szovjet hadak is átlépték a határt. A kaszpi-tengeri flottilla csapatokat tett partra a tenger iráni partján. Az iráni oldal kikötőjében komoly ellenállással találkoztak Szegyelnyikov ellentengernagy erői. Bandar el Pahlavinál vissza is verték a szovjet partraszállási kísérletet. Másnap nehézbombázók bevetésével (200 civil áldozat) sikerült megtörni az ellenállást. A Bandar el Pahlaviban és Rastban védekező iráni erők augusztus 28-án megadták magukat.
Reza sah belátta, hogy serege képtelen ellenállni a két oldalról érkező támadásnak, így parancsot adott az ellenállás megszüntetésére. A szovjetek a támadásban körülbelül ezer páncélost, jórészt T-26-ost vetettek be.
Szeptember 16-án a szovjet erők elérték Teheránt és 17-én be is vonultak az iráni fővárosba. (Talán érdekes, de két esztendővel korábban pontosan ezen a napon indult meg "Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia népeinek megvédése a náci igától, ahogy ez még a 70-es években is benne volt a 8. osztályos törikönyvben, azaz a Lengyelország elleni szovjet támadás"). A sah lemondott. Utóda, Reza Pahlavi mindenben eleget tett a brit és szovjet igényeknek, így a harcok befejeződtek. Az úgynevezett "Perzsa folyosón" a továbbiakaban akadálytalanul áramolhatott az utánpótlás a Szovjetunióba. A szállítások meggyorsítására a két megszálló komoly út-, vasút- és hídépítéseket hajtott végre és modernizáltak kikötőket. 1941 és '43 között az összes nyugati szállítások negyede erre ment át.
A helyzet 1946 májusáig állt fenn. A britek már márciusban távoztak, majd a szovjet csapatok is, miután létrehoztak egy azeri és egy kurd "népköztársaságot". (Nincs új a nap alatt Luhanszkban és Donyeckben sem!)
A kettős megszállás komoly gondokat okozott Iránnak, a harcok során keletkezett károkon túl is. Élelmiszerhiány lépett fel, hiszen az északi területek termését a szovjetek lefoglalták és a biztosító erőket is Iránnak kellett élelmeznie és ez elsőbbséget élvezett.
Szóval volt egyszer egy háború, a háború alatt.
forrás:
https://dzen.ru/a/Zon6WHUVPUOzsbN9
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%A1n_elleni_brit%E2%80%93szovjet_inv%C3%A1zi%C3%B3
https://ru.wikipedia.org/wiki/%D0%98%D1%80%D0%B0%D0%BD%D1%81%D0%BA%D0%B0%D1%8F_%D0%BE%D0%BF%D0%B5%D1%80%D0%B0%D1%86%D0%B8%D1%8F
https://m.realnoevremya.ru/articles/68153-vvod-v-1941-godu-sovetskoy-armii-na-territoriyu-irana
|
|
Az iráni olajmezők feletti befolyás 1946-ban
|
|
|
Brit katonák egy szovjet T-26-on Iránban
|
|
|
Utánpótlást szállító brit konvoj Iránban, amit egy szovjet BA-10 páncélautó vezet
|
|
|
Az Iránt megtámadó szovjet csapatok 1941-ben
|
|
|
A szovjet 6. páncéloshadosztály T-26 harckocsija Tebrizben
|
|
|
Légvédelmi GAZ-AAA (4M) Iránban, 1941-ben
|
2024.08.28.