Pintér György - Múzeumi krimik
"A Dél lerázta régi láncait
csak üsd a jenkit és a bábjait"
(vietnámi harci dal)
Egy korlátozott – persze megelőző jellegű – katonai műveletről lesz szó. Nem itt a szomszédban, hanem kicsit keletebbre.
Idén februárban lesz negyvenöt esztendeje, hogy elkezdődött, majd nem egészen egy hónppal később hirtelen be is fejeződött két szomszédos ország háborúja. Nem lenne ebben semmi szokatlan, hiszen a rossz szomszédság nem csak hazánkra jellemző sajátosság (Arany János szerint "Rossz szomszédság, török átok" – A fülemile), de előfordulnak békétlen szomszédok a világ más tájain is. De arra, hogy két azonos táborba sorolt ország nyílt fegyveres konfliktusba keveredjen, arra a béketáborban – azaz a kommunista vezetésű országok akkor még kiterjedtebb családjában – addig nem volt példa. (Vagy talán mégis?)
Nos a két ország egyike az amerikaiak ellen viselt és végül megnyert háború utáni és egy kambodzsai csetepaté végén álló Vietnám. A másik a nagy északi szomszéd, a Kínai Népköztársaság. Hogy mi bajuk volt egymással nekik?
Bár az amerikaiak ellen folytatott háború során részben Kínán át folytak a szovjet fegyverszállítások, a kínai vezetés nem állt teljes mértékben az akkor ideológiailag is ellenség USA ellen harcoló vietnámi elvtársai mellé. Ráadásul tíz esztendővel korábban az Usszuri-folyónál, a Damanszkij-szigeten és környékén komoly összecsapások zajlottak a szovjet határvédelem és a kínaiak között.
A vietnámi háború 1975-ös befejeződésével a győztes, de a háború során komoly károkat, veszteségeket szerzett, immáron egységes Vietnám inkább a távolabbi nagyhatalom, a Szovjetunió szövetségét kereste, nem a közvetlen szomszédét. Erős és sokat próbált hadserege a nemrég el(vissza)foglalt, korábbi amerikai légi- és tengerészeti bázisokkal komoly előnyt jelentettek annak, aki befolyással lehet Vietnám politikájára. Így a kínaiak az "ellenségem ellensége a barátom" elve alapján fegyverrel is támogatni kezdték a Vietnámmal nyugatról határos Kambodzsát, ahol a felszabadító háborút a "vörös khmerek" kínaiak által is támogatott hadereje folytatta. Ha már úgyis lendületben voltak, elkezdték "csipkedni" a vietnámi határokat. 1975-ben elfoglalták a legnagyobb vietnámi szigetet, Phú Quốc-ot és elkezdték a Kambodzsában élő vietnámi kisebbség elűzését, illetve a maradók kiírtását. (A Pol-pot rendszer a saját értelmisége ellen is irtóháborút folytatott. Uralmuk alatt 1 millió nekik nem szimpatikus kambodzsait öltek meg. Lásd: "Gyilkos mezők" című film.) Persze nem javította a két ország kapcsolatát az a közel 300 ezer kínai sem, akiket Vietnámból "engedtek távozni" a hivatalosan lezárt tengeri határon át.
Végül Vietnám beleunt ebbe "piszkálódásba" és Lê Đức Anh tábornok, későbbi hadügyminiszter, majd államfő vezetésével egy 124 ezer főnyi haderőt átküldött a határon, akik annak rendje és módja szerint szét is verték a vörös khmereket, nekiszorítva a maradékot a thai határnak. De ha már arra jártak, vittek magukkal egy Heng Szamrin vezette, Vietnámhoz lojálisabb kormányt is.
No, ez a hadművelet, és hogy Kína elveszített egy szövetségest, nem dobta fel a pekingi vezetők, köztük a nagyon ambiciózus Teng-Hsziao-ping hangulatát. Olyannyira nem, hogy rövidesen 44 kínai hadosztály sorakozott föl a déli szomszéd határán. Ha azt mondom, hogy a vietnámiak erre a fülük botját sem mozgatták katonai értelemben, akkor nem állok messze az igazságtól. Elegendőnek gondolták a határvédelmi erőket és a népi milíciát, amelynek tagjai szintén rendelkeztek harci tapasztalatokkal. (Ezért lehet az elfogott kínai katonák őrzői között nőket látni.)
Végül, 1979. február 17-én megkezdődött a – kínai hivatalos megfogalmazás szerinti "Vietnam elleni megelőző védelmi háború" és támadásba lendült a kínai hadigépezet, hogy megbüntesse a magáról megfeledkezett Vietnámot. A kínai Népfelszabadító Hadsereg – komolyan ez a neve a mai napig is – öt helyen lépte át a határt. Már az első napokban lehetett látni, hogy valami nagyon nem az írás szerint van. A vietnámi határőregységek és a területvédelmi milícia vette föl a harcot a támadókkal – és nem a hadsereg. Ennek ellenére a kínai veszteségek lényegesen nagyobbak lettek a tervezettnél. A támadók véres harcokat vívva elfoglalták Cao-Bangot, Lao Cait, majd többnapos ostrom után Lang Sont is. Ez volt az a pillanat, három héttel a támadás kezdete után, hogy a vietnámiak a hadseregük bevetésére gondoltak.
Eközben a Szovjetunió – aki a vietnámiak szövetségese volt – csapatokat vont össze Mongóliában, nem keveset – olyan 250 ezer főnyit. A szovjet Csendes-óceáni Flotta harminchárom hajója védőövezetet hozott létra a Kínával határos vietnámi vizeken és tanácsadó csoportot küldött Hanoiba. (Lehet, hogy valakinek eszébe jutott egy kínai partraszállás lehetősége? Mondjuk a Tonkini-öböl amúgy sem a békés eseményekről volt ismert.) Megérkeztek a szovjet An-12-esek, hogy szükség esetén átdobhassanak komolyabb vietnámi egységeket.
Hogy ezeknek a lépéseknek a hatására, vagy mert a kínai támadás kifulladt - nem tudni, mindenki mást mond -, a kínaiak bejelentették, hogy Vietnám "megkapta a magáét" és talán tanult a leckéből. (Tény az, hogy a kínaiak a végén már öszvérháton is szállították csapataik lőszerutánpótlását – szemtanúk szerint.) Ennek jegyében elkezdte a csapatai visszavonását Kínába. A közös határ harminc kilométer széles sávjában mindent elpusztítottak, amit nem tudtak elvinni. Érdekes lett volna, ha szembe kerülnek a harcedzett vietnámi hadsereggel, valamint, ha mindkét fél beveti légierejét, esetleg flottáját is. De a "mi lett volna, ha", nem történelmi kategória.
Amit hátrahagytak, az az általuk bevetett és a milicisták által kilőtt T-59-es harckocsik roncsai. Konkrétan a veszteségként elkönyvelt 280 harckocsinyi mennyiségből 217 szinte sértetlenül került a vietnámiak kezébe, a többit kilőtték. Zsákmányul esett 118 kínai löveg. (Ez a harckocsi-típus tíz évvel később szépen szerepel a fegyvertelen pekingi diákok megregulázásakor a Tienanmen téren.)
A kínaiak és a vietnámiak is győzelemről beszéltek.
Na, nézzük!
Kína célja az volt, hogy elvonja a vietnámi katonaságot Kambodzsából. Hát, ez nem jött össze. A vietnámi csapatok még tíz évig állomásoznak ott, támogatva a Vietnám-barát kormányt és tovább leckéztetve a kínai támogatást élvező, a thai határ hegyeibe visszaszorított maradék vörös kmehreket. Viszont kiderült, hogy a Szovjetunió nem indított tényleges katonai akciót szövetségese megvédésére – bár ezen kívül mindent megtett.
Vietnámban 100 ezer polgári áldozatról is beszélnek, de a független források mindkét oldal veszteségeit 20-20 ezer fő körülinek határozták meg. 55 üzemet, gyárat, 25 bányát, azok felszerelését, berendezéseit vesztette többszáz iskola és ezernyi lakóház pusztulásával együtt. Másrészt megállította a kínai támadást már csak azzal, hogy mozgósítani kezdett.
Vannak olyan vélemények is, hogy maga támadás Teng-Hsziao-ping kínai vezető akciója volt, hogy bebizonyítsa, az akkori kínai hadsereg messze nem felel meg a korszerű követelményeknek. Nem sokkal később elkezdődött a kínai hadsereg átszervezése, modernizálása.
Ja, hogy a címben miféle arany csillagok szerepelnek? Csak meg kell nézni a két hadviselő fél állami zászlóját.
forrás:
https://dzen.ru/a/ZE_vSm5FmEi7cinf
https://wikipedia.com
https://index.hu
képek:
https://foto-history.livejournal.com/3002739.html
https://topwar.ru/154118-strannaja-vojna-kak-kitaj-napal-na-vetnam.html
https://tn.fishki.net/26/upload/post/2019/02/16/2879181/voyna-0024.jpg
https://www.warhistoryonline.com/wp-content/uploads/sites/64/2016/01/Chinese_tank_destroyed_in_Cao_Bang_1979-640x361.jpg
https://mavink.com/post/6A0A6D2226FADAAB1C156DCEC6C5D1F1B9AM118BA4/battle-of-cao-bang-1979
https://zolord.ru/interesting/3072
csak üsd a jenkit és a bábjait"
(vietnámi harci dal)
Egy korlátozott – persze megelőző jellegű – katonai műveletről lesz szó. Nem itt a szomszédban, hanem kicsit keletebbre.
Idén februárban lesz negyvenöt esztendeje, hogy elkezdődött, majd nem egészen egy hónppal később hirtelen be is fejeződött két szomszédos ország háborúja. Nem lenne ebben semmi szokatlan, hiszen a rossz szomszédság nem csak hazánkra jellemző sajátosság (Arany János szerint "Rossz szomszédság, török átok" – A fülemile), de előfordulnak békétlen szomszédok a világ más tájain is. De arra, hogy két azonos táborba sorolt ország nyílt fegyveres konfliktusba keveredjen, arra a béketáborban – azaz a kommunista vezetésű országok akkor még kiterjedtebb családjában – addig nem volt példa. (Vagy talán mégis?)
Nos a két ország egyike az amerikaiak ellen viselt és végül megnyert háború utáni és egy kambodzsai csetepaté végén álló Vietnám. A másik a nagy északi szomszéd, a Kínai Népköztársaság. Hogy mi bajuk volt egymással nekik?
Bár az amerikaiak ellen folytatott háború során részben Kínán át folytak a szovjet fegyverszállítások, a kínai vezetés nem állt teljes mértékben az akkor ideológiailag is ellenség USA ellen harcoló vietnámi elvtársai mellé. Ráadásul tíz esztendővel korábban az Usszuri-folyónál, a Damanszkij-szigeten és környékén komoly összecsapások zajlottak a szovjet határvédelem és a kínaiak között.
A vietnámi háború 1975-ös befejeződésével a győztes, de a háború során komoly károkat, veszteségeket szerzett, immáron egységes Vietnám inkább a távolabbi nagyhatalom, a Szovjetunió szövetségét kereste, nem a közvetlen szomszédét. Erős és sokat próbált hadserege a nemrég el(vissza)foglalt, korábbi amerikai légi- és tengerészeti bázisokkal komoly előnyt jelentettek annak, aki befolyással lehet Vietnám politikájára. Így a kínaiak az "ellenségem ellensége a barátom" elve alapján fegyverrel is támogatni kezdték a Vietnámmal nyugatról határos Kambodzsát, ahol a felszabadító háborút a "vörös khmerek" kínaiak által is támogatott hadereje folytatta. Ha már úgyis lendületben voltak, elkezdték "csipkedni" a vietnámi határokat. 1975-ben elfoglalták a legnagyobb vietnámi szigetet, Phú Quốc-ot és elkezdték a Kambodzsában élő vietnámi kisebbség elűzését, illetve a maradók kiírtását. (A Pol-pot rendszer a saját értelmisége ellen is irtóháborút folytatott. Uralmuk alatt 1 millió nekik nem szimpatikus kambodzsait öltek meg. Lásd: "Gyilkos mezők" című film.) Persze nem javította a két ország kapcsolatát az a közel 300 ezer kínai sem, akiket Vietnámból "engedtek távozni" a hivatalosan lezárt tengeri határon át.
Végül Vietnám beleunt ebbe "piszkálódásba" és Lê Đức Anh tábornok, későbbi hadügyminiszter, majd államfő vezetésével egy 124 ezer főnyi haderőt átküldött a határon, akik annak rendje és módja szerint szét is verték a vörös khmereket, nekiszorítva a maradékot a thai határnak. De ha már arra jártak, vittek magukkal egy Heng Szamrin vezette, Vietnámhoz lojálisabb kormányt is.
No, ez a hadművelet, és hogy Kína elveszített egy szövetségest, nem dobta fel a pekingi vezetők, köztük a nagyon ambiciózus Teng-Hsziao-ping hangulatát. Olyannyira nem, hogy rövidesen 44 kínai hadosztály sorakozott föl a déli szomszéd határán. Ha azt mondom, hogy a vietnámiak erre a fülük botját sem mozgatták katonai értelemben, akkor nem állok messze az igazságtól. Elegendőnek gondolták a határvédelmi erőket és a népi milíciát, amelynek tagjai szintén rendelkeztek harci tapasztalatokkal. (Ezért lehet az elfogott kínai katonák őrzői között nőket látni.)
Végül, 1979. február 17-én megkezdődött a – kínai hivatalos megfogalmazás szerinti "Vietnam elleni megelőző védelmi háború" és támadásba lendült a kínai hadigépezet, hogy megbüntesse a magáról megfeledkezett Vietnámot. A kínai Népfelszabadító Hadsereg – komolyan ez a neve a mai napig is – öt helyen lépte át a határt. Már az első napokban lehetett látni, hogy valami nagyon nem az írás szerint van. A vietnámi határőregységek és a területvédelmi milícia vette föl a harcot a támadókkal – és nem a hadsereg. Ennek ellenére a kínai veszteségek lényegesen nagyobbak lettek a tervezettnél. A támadók véres harcokat vívva elfoglalták Cao-Bangot, Lao Cait, majd többnapos ostrom után Lang Sont is. Ez volt az a pillanat, három héttel a támadás kezdete után, hogy a vietnámiak a hadseregük bevetésére gondoltak.
Eközben a Szovjetunió – aki a vietnámiak szövetségese volt – csapatokat vont össze Mongóliában, nem keveset – olyan 250 ezer főnyit. A szovjet Csendes-óceáni Flotta harminchárom hajója védőövezetet hozott létra a Kínával határos vietnámi vizeken és tanácsadó csoportot küldött Hanoiba. (Lehet, hogy valakinek eszébe jutott egy kínai partraszállás lehetősége? Mondjuk a Tonkini-öböl amúgy sem a békés eseményekről volt ismert.) Megérkeztek a szovjet An-12-esek, hogy szükség esetén átdobhassanak komolyabb vietnámi egységeket.
Hogy ezeknek a lépéseknek a hatására, vagy mert a kínai támadás kifulladt - nem tudni, mindenki mást mond -, a kínaiak bejelentették, hogy Vietnám "megkapta a magáét" és talán tanult a leckéből. (Tény az, hogy a kínaiak a végén már öszvérháton is szállították csapataik lőszerutánpótlását – szemtanúk szerint.) Ennek jegyében elkezdte a csapatai visszavonását Kínába. A közös határ harminc kilométer széles sávjában mindent elpusztítottak, amit nem tudtak elvinni. Érdekes lett volna, ha szembe kerülnek a harcedzett vietnámi hadsereggel, valamint, ha mindkét fél beveti légierejét, esetleg flottáját is. De a "mi lett volna, ha", nem történelmi kategória.
Amit hátrahagytak, az az általuk bevetett és a milicisták által kilőtt T-59-es harckocsik roncsai. Konkrétan a veszteségként elkönyvelt 280 harckocsinyi mennyiségből 217 szinte sértetlenül került a vietnámiak kezébe, a többit kilőtték. Zsákmányul esett 118 kínai löveg. (Ez a harckocsi-típus tíz évvel később szépen szerepel a fegyvertelen pekingi diákok megregulázásakor a Tienanmen téren.)
A kínaiak és a vietnámiak is győzelemről beszéltek.
Na, nézzük!
Kína célja az volt, hogy elvonja a vietnámi katonaságot Kambodzsából. Hát, ez nem jött össze. A vietnámi csapatok még tíz évig állomásoznak ott, támogatva a Vietnám-barát kormányt és tovább leckéztetve a kínai támogatást élvező, a thai határ hegyeibe visszaszorított maradék vörös kmehreket. Viszont kiderült, hogy a Szovjetunió nem indított tényleges katonai akciót szövetségese megvédésére – bár ezen kívül mindent megtett.
Vietnámban 100 ezer polgári áldozatról is beszélnek, de a független források mindkét oldal veszteségeit 20-20 ezer fő körülinek határozták meg. 55 üzemet, gyárat, 25 bányát, azok felszerelését, berendezéseit vesztette többszáz iskola és ezernyi lakóház pusztulásával együtt. Másrészt megállította a kínai támadást már csak azzal, hogy mozgósítani kezdett.
Vannak olyan vélemények is, hogy maga támadás Teng-Hsziao-ping kínai vezető akciója volt, hogy bebizonyítsa, az akkori kínai hadsereg messze nem felel meg a korszerű követelményeknek. Nem sokkal később elkezdődött a kínai hadsereg átszervezése, modernizálása.
Ja, hogy a címben miféle arany csillagok szerepelnek? Csak meg kell nézni a két hadviselő fél állami zászlóját.
forrás:
https://dzen.ru/a/ZE_vSm5FmEi7cinf
https://wikipedia.com
https://index.hu
képek:
https://foto-history.livejournal.com/3002739.html
https://topwar.ru/154118-strannaja-vojna-kak-kitaj-napal-na-vetnam.html
https://tn.fishki.net/26/upload/post/2019/02/16/2879181/voyna-0024.jpg
https://www.warhistoryonline.com/wp-content/uploads/sites/64/2016/01/Chinese_tank_destroyed_in_Cao_Bang_1979-640x361.jpg
https://mavink.com/post/6A0A6D2226FADAAB1C156DCEC6C5D1F1B9AM118BA4/battle-of-cao-bang-1979
https://zolord.ru/interesting/3072
|
|
térkép2
|
|
|
VSS743867675568765856
|
|
|
kínaiak
|
|
|
voyna-0024
|
|
|
afp
|
|
|
Chinese_tank_destroyed_in_Cao_Bang_1979-640x361
|
|
|
scale_2400
|
|
|
Vietnamese-Troops-defending-Lang-Son-1979
|
|
|
kínai foglyok_http.shistory_maps.com
|
2024.01.28.
Utolsó módosítás: 2024.01.30.
Utolsó módosítás: 2024.01.30.