Pintér György - Múzeumi krimik
A Mil Mi-6 (NATO kód: Hook) 1957 őszén repült először. Sorozatgyártása 1960-ban kezdődött meg, szolgálatba lépésekor a legnagyobb helikopter volt a világon. Maximum teherbírása meghaladta az 1962-ben debütáló Sikorsky S-64A teljes tömegét, amely megjelenésekor a legnagyobb helikopter volt a Szovjetunión kívül. A Mi-6 volt az első gázturbinás hajtóművel ellátott helikopter, amelyet sorozatban gyártottak a Szovjetunióban. 1962-ben 14 sebességi és emelkedési rekordot állított fel; négy ezek közül megdöntetlen maradt 1983-ig. A Hook-ot hadrendbe állította Algéria, Egyiptom, Etiópia, Irak, Szíria, Vietnám és Peru. A Mi-6-ot az Aeroflot is széles körben alkalmazta személy- és teherszállítási feladatokra, építkezések során, sőt tűzoltóverzió is épült.
A helikopter legszembetűnőbb ismertető jele a nagyságán kívül, a - még méretéhez képest sem kicsi - szárnyak megléte. Ezek a felhajtóerő 20%-át adják egyenes repüléskor. A tűzoltó- és egyéb speciális szállító verziókról ezeket a szárnyakat eltávolították, hogy növeljék a hasznos terhelhetőséget. A késői verzió műszerezettségén túl néhány más dologban is eltér a korai változattól (pl. pilótakabin mögötti ablak, főrotorlapátok, rakodórámpa) ezekre nem térnék ki részletesen.
Az Amodel makettje a szerkezeti különbségeken túl bontásában mutat jelentős eltéréseket a korai verzióhoz képest, ezeket most nem sorolnám fel – a legfontosabb talán, hogy a törzs nincs annyira szétbontva, ez némileg megkönnyíti az építést. A makett egyébként meglehetősen vegyes érzéseket keltett bennem. Egyfelől utolérhetetlen előnye, hogy – tudomásom szerint – egyetlen a piacon: más ebben a méretarányban ezt a gépet nem forgalmazza. A dobozon ott díszlik a Modellbau emblémája, amely szerint a készlet az év makettje volt 2005-ben – ez megint csak bizakodásra ad okot. A dobozt kibontva rengeteg öntőkereten világosszürke, finoman vésett panelvonalakkal ellátott, ám meglehetősen sorjás, itt-ott beszívódásos, vagy néhol megfolyt felületű alkatrészeket találunk. A kisméretű, vékony darabok kissé bumfordiak (bár szerintem nem zavaró mértékben), a kilökőtüskék azonban mindenütt eléggé erőteljesek, nyomaik eltűntetése – különösen a pici, vékony alkatrészeknél – nem egyszerű feladat. Az összeállítási útmutató terjedelmes, de eléggé áttekinthető, festési útmutatást azonban csak a legelején a pilótafülkére, majd a legvégén a kész gépre vonatkozóan találunk benne.
Az építés előtt kacérkodtam a gondolattal, hogy kiegészítőt szerzek be, de a dolog nem jutott odáig, hogy utánanézzek, egyáltalán gyártanak-e hozzá - a munkálatok kezdete után nem sokkal rájöttem, hogy örülni fogok, ha az én képességeimmel a dobozból értelmesnek mondható végterméket sikerül előállítanom. Plusz a szárazpróbák során kiderült, hogy még nyitott tehertérajtó mellett se sok látszana a kész gépen a belső feljavításból, szóval maradtam a költségkímélőbb verziónál.
Az építés során számtalan kisebb-nagyobb hibát vétettem, legfőképp elővigyázatlanságból. A pilótafülke összeállítása után derült ki, hogy nem fog rendesen illeszkedni a helyére – nosza faragjuk be úgy, hogy közben ne tegyük tönkre az egészet… ezután körültekintőbben haladva szinte majd minden alkatrészről kiderült, hogy eredeti állapotában (hossz, szélesség magasság stb.) nem fog illeszkedni a helyére. Ez bizony egy idő után kezdett az idegeimre menni… Később, a törzsfelek összeragasztása közben le is mondtam az illeszkedés fogalmáról e makett esetében… A tehertér ablakait a rajz szerint belülről kell beragasztani. Ez lehetetlen, de még kívülről is csak a lyukak bővítése után lehetséges – keresve a megfelelő célszerszámot tönkre is tettem néhány ablakhelyet, nem kevés plusz munkát adva magamnak és rontva a leendő összképet. Az építés részleteibe nem is merülnék bele mélyebben: minden darabnál szárazpróba, helyesre faragás, felragasztás. Főelemeknél (törzsfelek, szárnyak, pilótafülke- és orrablakok stb.) tömités-csiszolás többszöri egymásutánban.
A pilótafülke és a raktér az Interneten talált néhány színes fotó alapján kapta a szürkéskék színt (MM 2123 Underside Blue). Utólag szemlélve talán sötét kicsit, de ez már így marad. :) A „géptér” (a főreduktor helye, a raktérajtók fölötti kidolgozott szakasz, ahol a farokreduktorhoz futó tengely egy része is látható) a Szolnoki Repülőmúzeum honlapján látható Mi-4 fotósorozat után szabadon kapta a zöldes-sárgás színt (Humbrol 154 Insignia Yellow és 155 Olive Drab „szemre” keverve). A személyzeti ülések, a botkormányok, a pedálok feketék lettek, a raktér ülésein a lábak alumínium, az ülőfelületek MM 1740 Dark Gull Grey színt kaptak. A törzs és a főrotorlapátok MM 1728 Light Ghost Grey – MM 1740 Dark Gull Grey kb. fele-fele arányú keverékét kapták (az előbbit túl világosnak, utóbbit túl sötétnek ítéltem önmagában). Lehet nevetni, mert az én koromban már nem ez az általános, de ez az első fújásom – ez látszik is, reményeim szerint a következő már jobban sikerül majd :). A panelezés rém primitív módon, puha rotringheggyel készült, a felesleget száraz papírzsebkendővel töröltem vissza. Ezt követte egy réteg selyemmatt lakk, majd a matricák, és végül újabb lakkréteg. Befejezésül az antennák, kapaszkodók, az üzemanyagtartályok tartóváza valamint a kabin oldalablakai kerültek felragasztásra. Az utólag felkerült alkatrészek kicsit sötétebb árnyalatúak, aminek az okát nem tudom (talán azért az árnyalatnyi eltérés, mert ezek ecsettel lettek festve?).
A farokrotor a leírásnak megfelelően készült el, a főrotoron a hiányzó vezetékeket vékony, műanyag borítású gemkapocsból, a tartógyűrűket vastag alumínium fóliából készítettem. Pótlásra kerültek még a szárnyak és a kabin között feszülő antennák, és ezzel kész is.
Aki épitett már Amodel makettet, az tudja, hogy nem egy sétagalopp… most már én is tudom, mégis azt kell mondjam, megéri: A végeredmény – még az én ügyetlenségemmel együtt is – impozáns. A forgószárnyasok szerelmeseinek a Mi-6 igazi kuriózum, hogy a közhellyel éljek: kötelező vétel!