Egy sokoldalú „kacsa”

GMC DUKW

1:35, Italeri No.6392
Pintér György - Múzeumi krimik Ezúttal az Italeri által kiadott GMC DUKW makettem építéséről írok.

Az eredeti:
A szövetséges katonák által csak Duck (kacsa) néven emlegetett DUKW kétéltű teherjármű 1943-ban Szicíliában jelent meg. A típus valójában egy átalakított GMC 2,5 tonnás teherautó volt, amelynek testét csónak formájúra alakították ki. A roppant egyszerű kialakítású jármű alkalmazása, karbantartása könnyű volt. Több mint 21 ezer példány készült a járműből a háború ideje alatt, és a szövetségesek legtöbb hadserege szolgálatába állította. Arra tervezték, hogy a hajókról közvetlenül a partra szállítsa a katonákat, utánpótlást, de a csapatokat, vagy a könnyűtüzérséget szállítva mélyen a szárazföld belsejébe is eljutott. Számos nehézfegyver-hordozó változata is készült. Annak ellenére, hogy erősebb hullámzásban kiszámíthatatlan teljesítményt nyújtott, imbolygott, a DUKW egy megbízható jármű volt, gyakran emlegetik úgy, mint a szövetségesek egyik háborúnyerő eszközét.

A makett:
A dobozt kibontva három nagy olajzöld és egy átlátszó öntőkeretet találunk, a jármű 139 darab alkatrészből állítható össze. A színezett kereteken találhatjuk a hajóalakú test részeit, futóművet, egyéb alkatrészeket, az átlátszó keret tartalmazza a szélvédőket és a lámpák lencséit. A matricák 3 különböző jármű megépítését teszik lehetővé (1944 - Normandia, 1945 - Németország, 1945 - Iwo Jima) az első kettő olajzöld festésű, a harmadik jármű terepmintás. Az építési útmutató a klasszikus jól áttekinthető, könnyen értelmezhető Italeri minőség. A motorház fedelét nyitott állapotban is lehet rögzíteni, de motort nem kapunk a készlethez. A hiányt én a CMK 3038-as számú készletével pótoltam.

Építés:
Az összeállítást a hajótest felső részével, az utastérrel kezdtem, igaz az ülések és a kormány beragasztását a legvégére hagytam, mert így kényelmesebb volt a fülke festése. A CMK-készlet tartalmazza a műszerfalat is, de inkább saját magam festettem meg a műszereket, viszont a pedálokat lecseréltem a fémből készültekre. A szélvédőket csak a festés után raktam a helyükre, ekkor készültek el az ablaktörlőmotorok és azok kábelei is. Az ülések mögötti padlón található rácsot is maratottra cseréltem. A motor oldalsó szellőző rácsait kivágtam, majd műanyagból készült ráccsal fedtem el a nyílást. A jobb oldali rácsból kivágtam a kipufogó helyét is. A rácsok feletti takarólemezek és az utastérfal találkozásánál tömítenem kellett, itt nem akartak passzolni az alkatrészek. Következő lépésként összeillesztettem a hajótest alsó és oldalsó részét,beraktam a műgyanta motortartó bordákat, majd ecsettel lefestettem a belsőrészt. A motor műgyanta darabjait pillanatragasztóval illesztettem egymáshoz, farigcsálni a hűtőventillátornál kellett elég sokat, ez nem akart bemenni a hűtő dobozába. A generátor ékszíját vékony fémlemezből csináltam, a motor vezetékei különböző vastagságú drótokból, vezetékszigetelésekből készültek. Fotók alapján bekábeleztem az egész motorteret,és még jó néhány hiányzó alkatrészt pótoltam. A CMK-készlet tartalmazza az első és a hátsó nyílások fedeleit is, de ezekből csak az elsőt nyitottam ki. Viszont ha már nyitva van,feljavítottam az alatta lévő részt is. Itt a motor hűtőjének vannak alkatrészei, különböző csövek és a kipufogó ezen a részen keresztül kanyarog a jobboldali szellőzőrács felé. A fenékmerevítő bordázata műanyaglapokból készült. A kipufogót,ami öntőkeret-maradékból készült,többszöri próbálással és hajlítással sikerült a motor leömlőjéhez illeszteni. Miután minden a helyére került,felraktam a test felső részét. Aki motorcsónakot akart építeni ezzel a művelettel,készen is van a makettje. Amit én nagyon hiányolok, és ha jól tudom az összes gyártónál így van, nem adják a kerekek nyomástartó rendszerét. Pedig ez eléggé jellegzetes és látványos eleme volt a „kacsáknak”. Láttam módszert arra, hogy ezt a részt lefedik, de ez nekem nem tetszett. Internetről szedtem le fotókat, és azok alapján különböző műanyagdarabokból, fémlemezből, drótokból elkészítettem a hiányzó részeket. Érdemes ezzel a területtel foglalkozni, mert a kész járművet nagyon fel tudja dobni. A maratás tartalmazza még a fedelek rögzítőcsavarjait is, ezeket felhasználtam a készletből. A vízszivattyú végét kifúrtam, a szerszámok, benzineskannák rögzítőszíjai vékony fémlemezből készültek,a csatok drótból vannak. A csörlőre vékony sodort drótot raktam, fémlemezből megcsináltam a horgony tartóját, a vasmacska végére egy pici láncot tettem. A felépítményre öntött ponyvarögzítő kampókat lecsiszoltam és drótból pótoltam.

Festés:
Én úgy vagyok egy makettel, ha megszereztem az áhított példányt, akkor a doboz kibontása után először fejben kezdem építeni, az építési útmutatót tanulmányozva. Már ekkor eldöntöttem, a terepszínű gépet fogom megfesteni. A Revell cég akril festékeit használtam, az alapot a 36361-es számú olajzöld színű festékkel, a terepmintákat a 36382-es számú fabarna, és a 36188 számú okkersárga színekkel fújtam, a gumik matt fekete színt kaptak. A matricák nagyon jó minőségűek, az oldalt lévő csillagoknál kellett matricalágyítót használnom, hogy szépen besimuljon az oldalsó merevítők közé. Miután megszáradt a matrica,egy éles pengével kivágtam a merevítő bordák vízkivezető nyílásainál lévő részt. Először híg feketével átmostam az egész makettet, majd jól felhígított Humbrol 84-es festékkel imitáltam a koszt. A platón, láncon pigmentekkel csináltam a rozsdát, az olajfoltok fényes fekete festékkel készültek. A kikötéshez használt fonott ütközőket először sötét szürkés-barna festékkel átkentem, majd világosabb barnával szárazecseteltem.

Összegzés:
Kezdő makettezőknek is tudom ajánlani, egy jó minőségű készlettel lesz dolguk. Sorját egyáltalán nem találtam, tömíteni is csak egy-két helyen kellett. Az alkatrészek pontosan illeszkednek, feljavítások nélkül is egy könnyen építhető szép járművet kapunk. A matricalap szépen nyomott, száradás után nem látszik a hordozófelület.
DUKW_01
DUKW_01
DUKW_02
DUKW_02
DUKW_03
DUKW_03
DUKW_04
DUKW_04
DUKW_05
DUKW_05
DUKW_06
DUKW_06
DUKW_07
DUKW_07
DUKW_08
DUKW_08
DUKW_09
DUKW_09
DUKW_10
DUKW_10
DUKW_11
DUKW_11
DUKW_12
DUKW_12
DUKW_13
DUKW_13
DUKW_21
DUKW_21
DUKW_14
DUKW_14
DUKW_15
DUKW_15
DUKW_16
DUKW_16
DUKW_17
DUKW_17
DUKW_18
DUKW_18
DUKW_19
DUKW_19
DUKW_20
DUKW_20
2012.05.21.
Utolsó módosítás: 2012.07.26.
Elliot
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
atu71
2012.06.27. 07:20:20
Hali!
Jol sikerult gratulalok,igen mutatos lett a \'\'kacsa\'\'.
pigasos78
2012.06.27. 11:12:30
Hello!
Ez nem kacsa....ez ÁLLAT!!!! Grat! :)
Elliot
2012.06.28. 07:27:59
Sziasztok!
Köszönöm szépen!
bercsi
2012.06.30. 09:09:45
Szia!

Szép lett a kacsa!
Én most fogok majd bele első harcjárművembe, és érdekelne hogy az ilyen terepfestést hogyan kell megcsinálni?
Elliot
2012.07.02. 13:16:40
Szia bercsi!

Köszönöm! A terepfestést festékszóróval, alacsony nyomáson, szabad kézzel készítettem. Ha első makettnek ilyent szeretnél csinálni előtte mindenképpen próbáld meg egy műanyag darabon, hogy megy a dolog.
bercsi
2012.07.03. 18:44:17
Szia!

Egy Leopard 2A4-be kezdek majd bele valamikor, és azon 3 színű NATO kamo van. A gyakorlás előtte természetes! :D
Köszönöm a választ!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció