Pintér György - Múzeumi krimik
1982-ben az egyik leningrádi könyvesbolt térkép- és plakátrészlegében még lehetett kapni – az akkor már hat éve halott Mao-Ce-tung-ot vérengző fenevadként, vagy az imperialisták – éppen aktuális – láncos kutyájaként bemutató plakátokat. Tudom, mert láttam.
Pedig Mao országában, csakúgy, mint az északi szomszéd Szovjetunióban kommunista párt vezette az országot a szebb, kommunista jövő felé. Vagy tíz évig volt is nagy barátság, összeborulás. "Hatszázmilliós hős népünk nem fog habozni, ha a kommunizmus nagy ügyét veszély fenyegeti!" – Mao Ce-tung. Na ja! De a politikában csak egy állandó dolog van: ez pedig az változás.
Így a múlt század hatvanas éveiben elmérgesedett a viszony a két "vörös óriás", a Szovjetunió és Kína között.
Mao Kínája, amely példaként Sztálin országát tekintette, nem vette jónéven, hogy az akkor már Hruscsov vezette északi szomszéd atomfegyverkorlátozó tárgyalásokba kezdett az (akkor is) ősellenség USA-val. Meg, mi ez a puhaság a kubai válság miatt? Tessék kérem, ha kell, atomháborúzni! (Persze ekkora lakosságból azért több maradna.) Persze ezek csak ürügyek voltak, hiszen a kínai vezetés úgy döntött, itt az ideje átvenni a kommunista tömb vezetését a "revízionista" Moszkvától. Sikerült is szövetségest szerezni a Varsói Szerződést éppen otthagyó Albánia személyében. Bár lássuk be, az addigi felállású keleti katonai szövetségben "nem ő volt a legélesebb kés".
A gondok másik forrása a csaknem száz évvel korábban aláírt 1860-as szerződés, szerint a sziget – az itt vízbe fulladt orosz vasúti mérnök nevéről Damanszkij, kínai nevén Dzsen-bao-dao, ami helyszínévé vált a határvitáknak, Kínáé. Ezt vitatta a szovjet fél azzal, hogy Kína az 1951-es szerződésben elfogadta a fennálló rendet azzal, hogy a sziget szovjet felségterület. Eszerint az amúgy az év nagyobb részében a folyó, az Usszuri által elöntött terület szovjet kézben van. A korábbi szerződést aláíró orosz cári birodalom azonban magáénak tekintette a szigetet, amit aztán a jogfolytonosságot gyakorló Szovjetunió és a népi Kína egy 1951-es szerződésben jóvá is hagyott. Erre szokták mondani, hogy "na, erre varrjanak gombot!" Maga a határvonal máshol sem volt hajszál pontosan kijelölve. Volt is ebből cirkusz már korábban is, de ez az 1969 márciusi tűnik a legkomolyabbnak.
Az események 1969. március 1-ről 2-re virradóra kezdődtek. A helyileg illetékes szovjet határörs katonái észlelték, hogy a sziget északi részére kínai katonák érkeztek. A szovjet járőr parancsnoka felszólította a kínaiakat, hogy hagyják el a szigetet, mert az szovjet felségterület. A kínaiak rossz néven vették a dolgot és nemes egyszerűséggel lelőtték a szovjet hadnagyot, Iván Sztrelnyikovot. Ezzel kitört a balhé. Aznap a sziget nyolcszor cserélt gazdát. Úgy tűnik, egyik fél sem szívesen adta a harmad margitszigetnyi földdarabot.
De mi is történt? Vitalij D. Bubinyin leírására hagyatkozhatok, hiszen ő résztvevője volt az eseményeknek. Meg is írta a történteket a A "Damanszij véres hava" című visszaemlékezésében. Tehát: március 1-én egy kínai zászlóalj három százada kelt át az Usszurin és befészkelte magát a sziget északi végében. Felszerelésük HSN-lövegek, aknavetők, géppuskák. A maradék a kínai parton foglalt állást. Ezt észlelve léptek a szovjetek, bár a felállásból világosan látható volt, hogy nem egy véletlen, egyszeri határsértésről van szó. Eddig a visszaemlékezés lényege.
A harcok elhúzódtak. Egy darabig a szovjetek a határőr erőktől várták a megoldást. Az ő fegyverzetük kevésnek bizonyult a kínaiakkal szemben. Az odavezényelt katonai egységek parancsnoka eléggé bizonytalan volt, így valós segítséget a könnyű fegyverzetű határőrök nem kaptak. (Hozzáteszem, az ottani határőrök fegyverzetében megtalálhatók voltak BTR harcjárművek is.) Március 14-én egy zászlóaljnyi szovjet katonaság el/visszafoglalta a szigetet. Őket már harckocsik és pszh-k kísérték. Volt egy szovjet páncélos akció is, aminek az lett a vége, hogy az akkor korszerűnek számító T-62-esek közül egy a kínaiak zsákmányaként a pekingi hadtörténeti múzeumban landolt. Estére ismét kínai kézen volt a sziget. Nagy eséllyel, mert a szovjet katonaságot visszavonták. Talán mert tudták, mi következik? A szovjetek bekeményítettek. Március 15-én 17 órakor a távol-keleti katonai körzet parancsnoka, Oleg Losik elrendelte az akkori legújabb és titkos fegyver - a Grad sorozatvetők - használatát. Ezek aztán az "egy aki mindent visz" alapon letaroltak mindent. Az itt elszenvedett kínai veszteségekről a mai napig nincs hiteles információ. Maga a tűzcsapás 10 percig tartott és nem csupán a szigeten tartózkodó kínai katonákat érte, de a mélységben elhelyezkedő vezetési pontokat és a kínai tartalékot is. Összeségében – "Krasznojarszkaja Gazjeta" 1991. 14. számában közölt leírás szerint – 1700 rakétát indítottak. Az mindenesetre tény, hogy ezzel a momentummal itt befejeződtek a harcok.
A későbbiekben a harcok kiújultak az akkor szovjet, ma kazah-kínai határtérségben a Zsalanaskol-tó körzetében.
A Damanszkij-szigetet "áthelyezték". 1991-ben a szovjet fél átadta a szigetet a kínaiaknak. Ezt követően a Volgán egy szigetet neveztek el, Jaroszlávtól nem messze, Damanszkijnak.
forrás:
https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2016/10/04/1969_a_damanszkij-incidens
https://www.bbc.com/russian/features-49555803
képek:
https://webpulse.imgsmail.ru/imgpreview?mb=webpulse&key=pulse_cabinet-image-742b5f50-6f33-4683-ab21-eb14c7b0904e
https://www.topnews.ru/wp-content/uploads/2021/03/27.jpg
https://r1.mt.ru/r21/photoE4D0/20804405397-0/jpg/wnd.webp
https://cdn.fishki.net/upload/post/201503/05/1452646/a0a1514eadf6d3e33057b4716188533c.jpg
https://www.gulevich.net/statiy.files/damanskiy.files/image002.jpg
Pedig Mao országában, csakúgy, mint az északi szomszéd Szovjetunióban kommunista párt vezette az országot a szebb, kommunista jövő felé. Vagy tíz évig volt is nagy barátság, összeborulás. "Hatszázmilliós hős népünk nem fog habozni, ha a kommunizmus nagy ügyét veszély fenyegeti!" – Mao Ce-tung. Na ja! De a politikában csak egy állandó dolog van: ez pedig az változás.
Így a múlt század hatvanas éveiben elmérgesedett a viszony a két "vörös óriás", a Szovjetunió és Kína között.
Mao Kínája, amely példaként Sztálin országát tekintette, nem vette jónéven, hogy az akkor már Hruscsov vezette északi szomszéd atomfegyverkorlátozó tárgyalásokba kezdett az (akkor is) ősellenség USA-val. Meg, mi ez a puhaság a kubai válság miatt? Tessék kérem, ha kell, atomháborúzni! (Persze ekkora lakosságból azért több maradna.) Persze ezek csak ürügyek voltak, hiszen a kínai vezetés úgy döntött, itt az ideje átvenni a kommunista tömb vezetését a "revízionista" Moszkvától. Sikerült is szövetségest szerezni a Varsói Szerződést éppen otthagyó Albánia személyében. Bár lássuk be, az addigi felállású keleti katonai szövetségben "nem ő volt a legélesebb kés".
A gondok másik forrása a csaknem száz évvel korábban aláírt 1860-as szerződés, szerint a sziget – az itt vízbe fulladt orosz vasúti mérnök nevéről Damanszkij, kínai nevén Dzsen-bao-dao, ami helyszínévé vált a határvitáknak, Kínáé. Ezt vitatta a szovjet fél azzal, hogy Kína az 1951-es szerződésben elfogadta a fennálló rendet azzal, hogy a sziget szovjet felségterület. Eszerint az amúgy az év nagyobb részében a folyó, az Usszuri által elöntött terület szovjet kézben van. A korábbi szerződést aláíró orosz cári birodalom azonban magáénak tekintette a szigetet, amit aztán a jogfolytonosságot gyakorló Szovjetunió és a népi Kína egy 1951-es szerződésben jóvá is hagyott. Erre szokták mondani, hogy "na, erre varrjanak gombot!" Maga a határvonal máshol sem volt hajszál pontosan kijelölve. Volt is ebből cirkusz már korábban is, de ez az 1969 márciusi tűnik a legkomolyabbnak.
Az események 1969. március 1-ről 2-re virradóra kezdődtek. A helyileg illetékes szovjet határörs katonái észlelték, hogy a sziget északi részére kínai katonák érkeztek. A szovjet járőr parancsnoka felszólította a kínaiakat, hogy hagyják el a szigetet, mert az szovjet felségterület. A kínaiak rossz néven vették a dolgot és nemes egyszerűséggel lelőtték a szovjet hadnagyot, Iván Sztrelnyikovot. Ezzel kitört a balhé. Aznap a sziget nyolcszor cserélt gazdát. Úgy tűnik, egyik fél sem szívesen adta a harmad margitszigetnyi földdarabot.
De mi is történt? Vitalij D. Bubinyin leírására hagyatkozhatok, hiszen ő résztvevője volt az eseményeknek. Meg is írta a történteket a A "Damanszij véres hava" című visszaemlékezésében. Tehát: március 1-én egy kínai zászlóalj három százada kelt át az Usszurin és befészkelte magát a sziget északi végében. Felszerelésük HSN-lövegek, aknavetők, géppuskák. A maradék a kínai parton foglalt állást. Ezt észlelve léptek a szovjetek, bár a felállásból világosan látható volt, hogy nem egy véletlen, egyszeri határsértésről van szó. Eddig a visszaemlékezés lényege.
A harcok elhúzódtak. Egy darabig a szovjetek a határőr erőktől várták a megoldást. Az ő fegyverzetük kevésnek bizonyult a kínaiakkal szemben. Az odavezényelt katonai egységek parancsnoka eléggé bizonytalan volt, így valós segítséget a könnyű fegyverzetű határőrök nem kaptak. (Hozzáteszem, az ottani határőrök fegyverzetében megtalálhatók voltak BTR harcjárművek is.) Március 14-én egy zászlóaljnyi szovjet katonaság el/visszafoglalta a szigetet. Őket már harckocsik és pszh-k kísérték. Volt egy szovjet páncélos akció is, aminek az lett a vége, hogy az akkor korszerűnek számító T-62-esek közül egy a kínaiak zsákmányaként a pekingi hadtörténeti múzeumban landolt. Estére ismét kínai kézen volt a sziget. Nagy eséllyel, mert a szovjet katonaságot visszavonták. Talán mert tudták, mi következik? A szovjetek bekeményítettek. Március 15-én 17 órakor a távol-keleti katonai körzet parancsnoka, Oleg Losik elrendelte az akkori legújabb és titkos fegyver - a Grad sorozatvetők - használatát. Ezek aztán az "egy aki mindent visz" alapon letaroltak mindent. Az itt elszenvedett kínai veszteségekről a mai napig nincs hiteles információ. Maga a tűzcsapás 10 percig tartott és nem csupán a szigeten tartózkodó kínai katonákat érte, de a mélységben elhelyezkedő vezetési pontokat és a kínai tartalékot is. Összeségében – "Krasznojarszkaja Gazjeta" 1991. 14. számában közölt leírás szerint – 1700 rakétát indítottak. Az mindenesetre tény, hogy ezzel a momentummal itt befejeződtek a harcok.
A későbbiekben a harcok kiújultak az akkor szovjet, ma kazah-kínai határtérségben a Zsalanaskol-tó körzetében.
A Damanszkij-szigetet "áthelyezték". 1991-ben a szovjet fél átadta a szigetet a kínaiaknak. Ezt követően a Volgán egy szigetet neveztek el, Jaroszlávtól nem messze, Damanszkijnak.
forrás:
https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2016/10/04/1969_a_damanszkij-incidens
https://www.bbc.com/russian/features-49555803
képek:
https://webpulse.imgsmail.ru/imgpreview?mb=webpulse&key=pulse_cabinet-image-742b5f50-6f33-4683-ab21-eb14c7b0904e
https://www.topnews.ru/wp-content/uploads/2021/03/27.jpg
https://r1.mt.ru/r21/photoE4D0/20804405397-0/jpg/wnd.webp
https://cdn.fishki.net/upload/post/201503/05/1452646/a0a1514eadf6d3e33057b4716188533c.jpg
https://www.gulevich.net/statiy.files/damanskiy.files/image002.jpg
|
|
image002
|
|
|
00
|
|
|
kínai_hsn
|
|
|
maxresdefault
|
|
|
27
|
|
|
a0a1514eadf6d3e33057b4716188533c
|
|
|
imgpreview.jfif
|
2024.04.02.
Utolsó módosítás: 2024.04.04.
Utolsó módosítás: 2024.04.04.