Egy szép teherautó

ZIS-151

1:35, Zvezda
Pintér György - Múzeumi krimik Mikor elkészült az első járművem,az IS-2,elhatároztam,hogy legközelebb egy teherjárművet fogok beszerezni.Ez nem váratott sokáig magára,mert igazából már a tank vásárlásánál is szemezgettem egy ZIS-151-es teherautóval.
Nagyon szép formájú,fülke,elegáns arányok,és ugye ami fontos, hogy II. világháborús.Még mindig nem mertem olyan járművet választani,amit terepszínűre kellet volna festeni.


Dobozbontás után láttam,hogy aprólékos darab lesz.Sok kardánelem,irányítható első kerekek.Elég lassan haladtam vele.De mivel már némi tapasztalatom volt építés terén,nem kellett sokat bosszankodnom.Például,tanulva az előző hibákból,amikor csak lehetett,először összeillesztettem a darabokat ragasztó nélkül.A fülkével voltam egy kicsit bajban,mert úgy tűnt,hogy nem illeszkedik a helyére.Sok képet meg kellett néznem,mire láttam hogy ez úgy jó,ha a fülke alja nem ér össze a fellépő lemezzel.A kerekekkel nagyon nehéz dolgom volt,mert nekem úgy tűnt,hogy a felninél egy mérettel kisebbek a gumik.Nem tudtam összeragasztani,mert annyira feszült,hogy a felni két oldala mindig szétnyílt!Végül lesúlyoztam az asztal lábával.

Végül is elkészült az autó.A festéssel nem sok gond volt.Zöld és kész.Egy kicsit csillog,de egyszer talán átkenem matt lakkal.Bár valahol olvastam,hogy akkoriban eléggé csillogtak ezek a járművek,mert valami zsákmányolt olajos festékekkel festegették a járműveket,és ráadásul még a gyáron belüli gépeknek is eltérő árnyalatuk lehetett!!
m 019
m 019
m 010
m 010
m 011
m 011
m 013
m 013
m 016
m 016
m 017
m 017
m 020
m 020
m 021
m 021
m 022
m 022
m 023
m 023
m 024
m 024
2009.02.02.
Moris721, Monor
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
steky_huni
2009.09.09. 13:42:22
Szia, nekem tetszik, ojan gyari lett mintha most gurult volna le a szalagrol . :)
juge75
2010.03.05. 05:00:56
"és ugye ami fontos, hogy II. világháborús"-nos ez pont nem az.
Ügyes vagy, további sikeres munkát!
Juhász Gábor (juge75)
roboszto
2010.03.05. 10:07:17
Szia!!

Mint az elöttem hozzászóló említette,nem II.Wh-s,hanem 1947-65-ig gyártották.Amúgy szép munka,csak nagyon új.

üdv:Roboszto
Guliver
2010.03.05. 13:30:39
Szia!
Nagyon szép lett! Koszolni fogod, vagy gyári újnak szánod?
Guliver
Moris721
2010.03.05. 14:40:02
Köszönöm az értékeléseket.Valóban,ez pont nem II. VH-s háborús jármű.Amikor megvettem,azt gondoltam,hogy az.Nem néztem utána.Végül is talán ha két évet tévedtem. :) Nem fogom koszolni.Akkor is voltak ám új járművek... :)
jerry82
2010.03.06. 09:22:56
hello Moris721
széplet a zis-ed de látom koszolástol egy kicsit tartasz, de it van 2 könyv ezzekböl szerezhetsz pár jó ötletet
http://www.farposst.ru/2009/08/26/Painting_and_Weathering_Military_Vehicles_vol_1.html
http://www.farposst.ru/2006/12/19/Painting_and_Weathering_Military_Vehicles_vol_2.html
simonkaroly9
2010.03.06. 17:00:25
Helló ! Szerintem igazad van , nem kell mindig koszolni. Néha ezek az autók is kaptak új fényezést. A háború alatt is elő fordult , zsír új járművek egyenest a frontra mentek a gyárból.
mate5200
2010.03.30. 19:16:12
Szerintem jol sikerült csak igy tovább jo munkát.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció