Egy világvégi háborúság – 1982 Falkland-szigetek

Pintér György - Múzeumi krimik Éppen osztálykiránduláson jártunk osztályommal Budapesten, amikor a Déli-pályaudvar mellett egy újságos hangos szóval, a régi rikkancsok stílusában kínálta áruját, a friss újságot.
"- Egyenlítettek az argentinok!" – kiabálta. Valóban! De ez a találat nem a sportrovatokban kapott helyet, hanem a politikai oldalakon. Az egyenlítő találatot ugyanis nem focilabdával, hanem egy 39M Exocet rakétával érték el. És, hogy miért egyenlítettek? Mert korábban a brit tengerészet egyik atomtengeralattjárója elsüllyesztette az inkább muzeális értékű General Belgrano argentin hadihajót.

De mi is történt a világ túlsó végén 1982 tavaszán-nyarán?
Évek óta nem jártak jobb idők az Ezüstpart, Argentína lakosságára. Infláció, katonai diktatúra egymást váltogató diktátorokkal, ellátási zavarok. Mi is lehetne nagyobb, a nemzetet összekovácsoló erő, mint egy jó kis győztes háború? Az éppen aktuális diktátor, Galtieri is erre a következtetésre jutott. No meg hitt annak a téveszmének, hogy az egykor világhódító nagyhatalom, Nagy-Britannia nem fog semmit tenni, ha egy darabkát kihasítanak az egykori világbirodalom maradványaiból.

1982. április 2-án a brit hadügy ügyeletesen majdnem az asztal mellé tette a teáscsészéjét, annyira röhögött. Igaz, egy fél napot késve, de ötletes áprilisi tréfa futott be a hírközpontba. Eszerint argentinok szálltak volna partra a távoli brit felségterületen, a Falkland-szigeteken és támadják az ott állomásozó brit erőket. Ezek a szigetek – a két nagyobb és kb. hétszáz kisebb – ekkor már csaknem százötven éve brit fennhatóság alá tartoztak.

Persze volt a szigeteknek egy pár másik neve is. Többek között a Las Malvinas, amit az éppen arra járó spanyolok akasztottak rá. Amúgy is elég sok aspiráns volt a szigetek fölötti jogokra. Elkenték itt már egymás száját spanyolok, angolok, amerikaiak és argentinok. Aztán 1833-tól az Union Jack uralta – két hónap kivételével a mai napig.

A térségben járőröző HMS Endurance kapitánya ugyan már csaknem két héttel korábban jelezte, hogy a Dél-Georgia szigeten valami argentinok dzsemboriznak, és még a zászlójukat is kitűzték, de erre a hírre egy hivatalos vállvonogatáson kívül semmi válasz nem érkezett.
Röviddel később kiderült, hogy amit az ügyeletes első felindulásában tréfának gondolt, a véres valóság. Április 2-án, az argentin hadsereg és haditengerészet lerohanta a szigetcsoportot. A brit kormányzót, Sir Rex Huntot és a sziget védelmére rendelt Naval Party 8901 királyi tengerészgyalogos egységet lefegyverzés után egyszerűen hazazavarták. Az idáig vezető két rövid, de annál hevesebb fegyveres összecsapásban a támadók egyetlen embert vesztettek. Úgy tűnt, kis operettháború volt, aminek végén Port Stanleyben felvonták az argentin lobogót és persze átkeresztelték Porto Malvinora.

A britek ekkor már nem vették tréfára a dolgot. Meglepően gyorsan összehoztak hadi- és rekvirált polgári/kereskedelmi hajókból és tengeralattjárókból egy 127 egységből álló flottát. A szigetek 200 km-es körzetét hadiövezetnek nyilvánították.
Persze az argentinok is készültek. Előbb 7000, majd 11000 főre emelték a Falklandon (bocsi, a Malvinason!) állomásozó erőiket.

Az út a déli óceánra eltartott egy darabig. Itt került az érdeklődés középpontjába a brit kézen lévő magányos sziget, Ascension, ami most ellátó bázisként szolgálhatott a vonuló flottának. E sziget repülőteréről indultak a brit bombázók az alig párezer kilométerre lévő argentin célpontok ellen. Ez volt a "Black Buck" művelet, ami során a RAF Avro Vulcan típusú bombázóit vetették be. Ezek többszöri légi utántöltés után érték el a célt. Ez 1991-ig a leghosszabb, 12200 km hosszú és 16 órán át tartó harci bevetés volt. Ennek során a Falkland-szigetek radarhálózatát és repülőterét támadták. A találatok nem okoztak komoly károkat. A kifutópályát ekkor egyetlen bomba találta el. Egy gép üzemanyag fogytával (letört a töltőcső) Brazíliában hajtott végre kényszerleszállást.

Persze ment a kölcsönös hajtépés a sajtóban is. A brit miniszterelnöknőt félszemű kalózként, illetve vámpírként is ábrázolta az ellenoldal.
Április 25-én a brit erők visszafoglalták Dél-Georgia szigetét.
Május elején aztán már lőtávolba kerültek a szemben álló felek. Előbb május 2-án a General Belgrano került veszteséglistára, a legénység 323 tagjával. Két nappal később jött a már említett egyenlítés. A Sheffield romboló kapta be az argentin légierő által indított Exocet rakétát. Ez a hajó pusztulásán kívül húsz főnyi emberveszteséget és a hajón tárolt utánpótláskészletek megsemmisülését is okozta. A harcokban összesen hét brit hajó veszett oda az argentin légierő tevékenysége nyomán.

Végül május 21-án egy négyezer fős brit alakulat szállt partra a keleti szigeten San Carlos térségében. Ezzel elkezdődtek a szárazföldi hadműveletek. A leghosszabb ütközet Goose Green-nél zajlott. Itt 18 brit és 55 argentin halt meg a harcokban és csaknem ezer argentin esett fogságba. A harcok eltartottak június 14-ig. A szárazföldi erők támogatásából kivették a részüket a helyből felszállni tudó Harrierek is.

A britek 253, az argentinok 650 főnyi emberveszteséggel fejezték be a "Nagy-Britannia utolsó népszerű háborúja"-ként is emlegetett katonai konfliktust. Mind a brit, mind az argentin fél továbbra is fenntartja igényét a szigetekre. Az új argentin alkotmányba bevették a szigetek visszakövetelését. 2010-ben olajat találtak a szigetek környékén. 2013-ban népszavazást tartottak a kérdésről, ahol a szigetlakók közül hárman voksoltak az Argentínához való csatlakozásra.