Minden makettező, aki már régebb óta űzi a „ipart”, megtapasztalja azt az érzést, hogy amikor egy régebben készült makettjét nézegeti (pláne, ha ez egy számára kedves típus), megfogalmazódik az a gondolat, hogy „ezt újra meg kéne építenem”.
Vajon milyen lenne, ha a mostani tudásommal építeném meg?
Én is így voltam a Jagdtiger-rel.
A gyermekkori KP makettek után hosszú szünet következett, majd 2002-ben újra elkezdtem. Eleinte kizárólag repülőkkel, majd később a harcjárművek is foglalkoztatni kezdtek.
2003 környékén vettem meg a Revell (ex-Dragon) Jagtiger-ét. (Ekkor már használtam szórópisztolyt és használtam fotómaratásokat is.) Ehhez a maketthez is beszereztem az Eduard maratását, illetve ugyanezen gyártó fém lövegcsövét is (akkor még nem voltak kaphatóak az Aber készletei),. Elkészült a makett, ami akkori tudásom csúcsát jelentette.
Eljött 2008 tavasza.
A Makettinfo fórumán megpillantottam egy régi ismerőst a fent említett kiegészítőkkel, igen barátságos áron. Eljött hát az idő. Újra megépítem.
Eleinte szemeztem az Aber fotómaratásával, illetve lövegcsövével, mivel ezek fényévekkel megelőzik a cseh gyártó e típushoz ajánlott termékeit. De úgy döntöttem nem csalok.
Legyen ugyanazon alapanyagokból ez a makett is, mint a régi.
Az építés rendben zajlott, bár mivel eléggé koros lehet az öntőszerszám, ezért sorja akadt rendesen. Az Eduard készlet sárvédői egyáltalán nem passzoltak a makettre így azokat elhagytam.
Egy kis turbózás kéne. „Összedobok” valami alapot hozzá.
Az elképzelés az volt, hogy egy mozgásképtelenné vált nagymacskát, hátrahagy a személyzete. Ezt, hosszas fejtörés után patakkal toldottam meg. El is készült az alap de így túl üres volt, ezért elkezdtem keresgélni a megfelelő figurákat, hogy valamelyest benépesítsem a sztorit.
Ez lett a végeredmény. Elégedett vagyok vele és ez a fontos. Jelenleg ez a tudásom csúcsa, viszont azt is látom, hogy van még hova előbbre lépni.
Mindenkinek javasolni tudom, hogy egy régebben elkészült, kedvenc makettjét építse meg újra!
A sikerélmény biztosan nem marad el.