Trabant 601s
1:24, Revell
No.07256 (2009)
Pintér György - Múzeumi krimik
"A Trabant útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson."
Sokat gondolkodtam valami igazán frappáns bevezetőn, de hiába erőlködtem, semmi. Aztán váratlanul, mint derült égből a villamcsapás, akadtam rá a a fenti, egyébként az egész építésre igaz sorokra. Váratlanul, de nem véletlenül, hiszen éppen az NDK-ban használatos színkódok után kutakodtam a neten. No, de ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk szépen, sorja nélkül...
Lévén ez a legelső irományom, talán célszerű a makett (Trabant 601s (DeLuxe)) bemutatása helyett, amit már mindenki úgyis jól ismer, magamra pazarolni néhány karaktert. Nos, ez egy klasszikus visszatérés részemről, cirka 20 év kihagyás utáni első építés. Annak idején olyan 12 éves korom körül kezdtem "modellezni", az akkori szóhasználatunkkal élve. A leges-legelső makettem egy 1:72 léptékű Apache volt az Italeritől, valami 300 forintba fájt, ha jól emlékszem. Ez igazán remek választás volt a maga puritán olivazöldségével, az akkoriban megfizethetetlen, 100-120 forintos festék árak mellet. Aztán, néhány további makett és év múlva, a középiskola kezdetével a "modellezés" és az addig elkészült, egyébként akkoriban általam szépen kivitelezettnek látott, zömében 1:35 méretarányú katonai (főleg II. Világháborús) járműpark is az enyészeté lett.
És itt el is érkeztem arra a pontra, hogy szót ejtsek egy újabb kori perverziómról, ami nevezetesen a Német Demokratikus Köztársaság, azon belül is főként a Berlini Fal tanulmányozása. Épp egy ezzel kapcsolatos cikket olvastam a neten, amikor valahogy, nehéz lenne pontosan megfogalmazni, hogy mi módon, de bevillant egy furcsa gondolat: építhetnék egy Trabantot. Tudtam, hogy a Revell kínálatában elérhető a modell, ugyanis néhány hónappal korábban teljesen véletlenül a kezembe akadt egy közeli játékboltban. Szintén néhány hónappal korábban láttam a közösségi oldalon, hogy a gyermekkori legjobb barátom német vadászrepülőt barkácsolt. Valószínűleg ezek az információ-morzsák csapódtak le valahol a tudatalattimban, amikor Brezsnyev és Honecker elvtársi csókjának látványa megihletett. Miért is ne, gondoltam magamban, már a Fal másik közismert grafitijét nézegetve, ami történetesen cikkem főhősét, a Trabit ábrázolta. Így hát a gyors elhatározást hamar kiábrándulás követte, amikor kiderült, hogy a közeli játékboltban már nem kapható a Trabi. Abban pedig - akkor még tévesen - biztos voltam, hogy nem a makettezést szeretném (újra) elkezdeni, hanem Trabantot építeni, szóval másik készlet szóba sem jöhetett. Kis kutatómunkával kiderült, hogy a netes rendelés a leghatékonyabb módja a vásárlásnak. Ekkor egy kisebb lelkiismereti válság okozott nagyobb fennakadást, tudniillik még mindig egy ilyen "minimal" projektben gondolkodtam (a cikk illetve az építés dokumentációjának az ötlete is ekkor született: "lám, milyen szép hobbit találhatunk magunknak minimális ráfordítással"), azonban a virtuális pénztárgép riasztó összeget mutatott - és csak a legszükségesebbek kerültek a kosárba. Néhány nap alatt sikerült kompromisszumra jutni magammal, néhány mégsem-annyira-szükséges áru kiszórásával, valamint a "majd a következő makettnél annyival kevesebbet kell költeni" felkiáltással elküldtem a rendelést. Ezek után már csak 6 napot kellett várnom, hogy átvehessem a csomagomat a postán. (Ekkor még valami olyasmit szántam frappáns bevezetésnek, hogy nekem csak 6 napot kellett várnom a saját Trabimra, míg az NDK-ban ez akár 6 év is lehetett.) Persze az édes várakozás közben sem tétlenkedtem, alaposan tanulmányoztam az interneten az összes lehetséges hibát, amit később aztán rendre el is követtem.
A cseppet hosszúra nyúlt bevezető után igazából itt kezdődik a cikk - és a végtelen megpróbáltatások hosszú sora is. Először is, ez életem első Revellje, és meg kell hogy mondjam, csalódtam. A minőség hagy maga után némi kívánni valót, hogy finoman fogalmazzak. Régen az Italeri volt elérhető számunkra; megfizethető ár, elfogadható minőség. A Revell az én emlékeimben nagyon sznob márka volt, egyet jelentett a csúcs minőséggel. Valószínűleg tévedtem, illetve az akkori elvárásaim különböznek a maiaktól. Természetesen nem bántam meg, igazából nem is volt választási lehetőségem, lévén a Revell Trabantja az egyetlen a piacon, és az ilyen-olyan minőségi kifogásaim ellenére a következő kiszemeltem is Revell lesz - de az már egy másik történet. Amúgy szeretek fúrni-faragni, sorjázni, reszelni meg csiszolni... De tényleg, viccen kívül. Időközben meg már tömítőpasztát is szereztem, szóval nagy baj nem érhet. Az építés a kedvenc részem, mindig is az volt, szívem szerint a festést a legvégére hagynám. Szóval, fogtam a leírást, és elkezdtem szépen összeállítani a motort. Nem is volt semmi baj, amíg nem kellett festeni. Az első sokk ekkor ért. Újabb csúnya meglepetés a Revelltől; a nem éppen olcsó, állítólag a vörös nyest farkának szőréből készült ecsetek szó szerint használhatatlanok voltak. Először is, kő keményre volt száradva mind, az "olcsóbb" csomagban lévő vastagabbak is. Másodjára, főleg a drágább tűecseteknek hibás volt a feje, úgymint a visszakunkorodó, kampós vég, vagy épp a kígyó nyelvére emlékeztető, villás hegy. Itt kezdett megmutatkozni az internetes vásárlás egy-két hátulütője. Persze azért nekiálltam mázolni a selejtesnek tűnő ecsetekkel, nem sok sikerrel. Ugyanis a festék is tartogatott némi meglepetést, leginkább nem fedett. Nem hogy nem fedett, inkább nem fogott. Mintha olajat kenegettem volna a műanyagon. Ez egy kicsit rosszul esett, de nem adtam fel. Így első nekifutásra sikerült a motorblokkot annyira elrontani, hogy kétségbeesésemben jó ötletnek tűnt kapkodva nekiesni a javításának, ami végül teljes visszabontásba torkolt. A romok felett elmélkedve próbáltam rajönni, hogy mi lehet a probléma, hisz mosogatószeres vízzel szépen elmosogattam az alkatrészeimet, felhigítottam a festéket (talán túlságosan is, hisz nem légecsetet használtam). Végül arra jutottam, hogy kicsit kapkodtam és pánikoltam, valamint talán nem ártana alapozót használni. Újabb rendelés, újabb napokig tartó várakozás, közben találtam művészecsetet is a neten, az előző árának a töredékéért. Végül is a kényszerpihenő jót tett, újult erővel, ismét bizakodva láttam neki a motor összeállításának, ami így, második nekifutásra már nem lett olyan szép sajnos. 3 vékony réteg alapozó után újra nekiálltam a festésnek, az új ecsetekkel. Meg kell hagyni, ugrásszerűen javult a helyzet, az akril festék mostmár csak szimplán nem fedett, de a türelem és 5 vékony réteg csodákra képes. 5 órával később elégedetlen dőltem hátra, végre valami haladás volt észlelhető. Persze ez egy átmeneti állapot volt csupán, 10 percnél nem tartott tovább. Őszintén nem tudom, hogy mire, illetve mire nem gondoltam, amikor elkezdtem az előírásszerűen felhigítot, szintén akril festékkel bemosni a fémes részeket, majd ezüsttel szárazecsetelni a feketéket úgy, hogy az előző 5 óra 90-95%-a tulajdonképp a száradási idők kivárásával telt... Hát igen, sikerült szépen felmarni a még meg nem száradt festéket. Ekkor, okulva az előzményekből, próbáltam nem pánikba esni, sőt, egyáltalán semmit sem csinálni, amíg nem sikerül hideg fejjel átgondolni a lehetőségeimet. Amikor ez megvolt, arra jutottam, hogy ez bizony sajnos így marad, úgysem nagyon lehet majd látni, viszont egy újabb higítóba való áztatást nem valószínű, hogy kibírna szegény. (Előzőleg a festék saját higítójában áztattam az alkatrészeket, ami itt-ott bizony kikezde a műanyagot.)
A csalódottság azóta is kísért, ez volt az a pillant, amikor először szembesültem azzal, hogy ez a makett bizony nem lesz tökéletes. Meg sem fogja közelíteni a például ezen az oldalon fellelhető profi munkák színvonalát, de valószínűleg el fog maradni még a gyerekkoromban saját magam által készített, jobban sikerült daraboktól is.
Persze nem szeghette semmi a kedvemet, folytattam a munkát rendületlenül. Az alváz egész jól sikerült, lapos ecsettel festettem, 5 vékony rétegben. Egy-két helyen nem lett tökéletes, de annak tisztában voltam az okával. Ezután a motorház volt soron, amivel elég sok időt töltöttem. Na, nem mintha olyan jól alakult volna a dolog, épp ellenkezőleg. Sok apró alkatrész, sok sorja, sok különböző szín... De ami igazán zavaró volt, az a jarmű alapszíne. Még a vásárlás előtt letöltöttem az építési útmutatót, és válogatás nélkül megrendeltem az összes ajánlott színt, mind a 20 festéket. Egyrészt érezhettem valamit előre, másrészt úgy voltam vele, hogy manapság már (arányaiban) jóval olcsóbb a festék, ami ugyebár annak idején sajnos igencsak le tudta korlátozni az embert. Arról nem is beszélve, ha véletlenül pont egy olyan színt hagytam volna ki, ami később mégis kell, akkor a bosszúság mellett számolhatok az újabb postaköltséggel, ami majdnem 3 festék árát teszi ki. (Mint utóbb kiderült, nincs olyan festék, amit ne használtam volna, holott pl. a fényes fehér nem szükséges, csak a kék színű Trabanthoz.) És ezzel a kis kitérővel vissza is kanyarodtunk a jármű színéhez... Amit biztosan tudtam, az az, hogy mindenképp szürke autót szerettem volna. Akinek csak beszéltem a régi-új hobbimról, és tudta egyáltalán, hogy mi az a Trabant, biztosra vette, hogy kékben gondolkodom. Azonban, számomra a Trabant szürke, méghozzá Trabi-szürke. Namármost, a Revell által ajánlott "szürke, selyemmatt 374" köszönő viszonyban sincs a valósággal. Amt én a részemről igen csak nehezményeztem, mert a makett dobozán elhelyezett képeket nézegetve, ne adj' isten azokat referenciaként használva bizony csalódás érheti a jóhiszemű vásárlót. (Ergo én abban a hitben voltam, hogy úgy és abból építkeztek ők is, ami nekem is a rendelkezésemre áll. - Ami még ennél is felháborítóbb volt, az az ablaktörlő, de arról majd később ejtek néhány szót.) Szóval, ez a bizonyos 374-es szín túl sötét volt, és újabb kihívások elé állított. Eddig valahogy mindig sikerült (több-kevesebb sikerrel) megbírkózni a festék/festés által támasztott kihívásokkal, de ezúttal valahogy más volt. Egy idő után kezdtem arra gyanakodni, hogy esetleg kifogtam egy selejtes dobozt, mert még az állaga is furcsa volt, higítástól függetlenül. Sajnos nem kapcsoltam időben, és a motorház belsejében ezt a színt használtam, pedig gondolhattam volna a 7. réteg után, ami még mindig nem fedett rendesen, de a részleteket már kezdte szépen eltüntetni, hogy itt bizony bajok lesznek. Igazából a kaszni festésekor kezdtem feladni a küzdelmet, valmint gyanakodni, hogy hátha a festékkel van baj. Persze egyre elkeseredettebben és egyre nagyobb lendülettel próbálkoztam, míg végül arra jutottam, hogy talán érdemes lenne beszerezni egy olcsó festékszóró pisztolyt. Hamar kiderült, hogy ez hamvában holt ötlet volt, illetve kidobott néhányezer forint. Ha jól emlékszem, ekkor vette a Trabi az első acetonmentes körömlakklemosó fürdőt, ami különösebben még meg sem viselte, én meg nehéz szívvel, de nekiálltam egy rendes légecset+kompresszor felkutatásának és beszerzésének. Ez a téma azonban önmagában megérne egy egész cikksorozatot, úgyhogy erre tényleg nem vesztegetnék most túl sok időt, röviden csak annyit, hogy az igazi pokol csak ezek után következett. Nagyon nehéz volt kitapasztalni a működését, rengetegszer akadtam ki annyira, amit rendesen ki sem tudok fejezni bizonyos szavak használata nélkül. Vegül, műanyagkanalak hiányában eldobható poharakon gyakoroltam, ami végül is jót tett, mert a sztirolnál is "csúszósabb" a felületük. Persze mire idáig jutottam, már késő volt, úgyhogy plusz gyakorlásképp lefújtam a gépjárművet Lufthansa sárgára, hiszen úgyis újabb körömlakkos fürdetés várt szegényre. Mellesleg, így tét nélkül, gyakorlás után nagyon felszabadultan tudtam festeni, akkor először még élveztem is. Később persze a sárga megbosszulta magát, annyival nehezebb volt megtisztítani a makettet, amit nagyon megviselt a sokkterápia, felpuhult a műanyag, egy határozottabb mozdulat nyomot hagyott a felületén, ami helyenként felrepedezett, mint a kiszáradt föld a vadnyugati filmekben. Úgyhogy végsősoron új felületi hibákat okoztam, mialatt a korábbi, csúnya és hanyag festésből eredőket tüntettem el, de nem bántam meg. Egyrészt, amit tudtam, azt korrigáltam putty-val meg csiszolópapírral, másrészt ezek a hibák kevésbé zavaróak számomra. Ekkor kezdtem egyre nagyobb örömöt találni a munkában, talán mert úgy voltam vele, több javítást már a Trabi nem bír ki, hibát meg az idegeim, úgyhogy lesz amilyen lesz. A lakkozástól tartottam, nem is ok nélkül, a festéshez képest sokkal rosszabbul sikerült, tulajdonképp ront az összképen. Persze itt is történt egy malőr, éjszakára lesúlyoztam a motorháztetőt, celluxozni nem mertem, nehogy felszedje a matricát - reggelre szépen belesüllyedt a lakkba az alapozós tégely. Ezt újabb bődületes hibaként könyveltem el, és óvatosan visszapolíroztam a lakkot, amit az üveg tégely recés talpa gyűrt ki maga alól. Az utolsó nehány alkatrész hihetetlenül pocsék minőségű volt, az egyik ablaktörlőt pl. úgy kellett kifaragni egy műanyagtömbből, mint valami mamutot a jegből. Apropó, ablaktörlők... Velük bizony bajlódtam, nem is keveset, az öntési hibán kívül még nagyon furcsán is állnak. Végül azt a bizonyos képet hívtam segítségül a doboz oldaláról referenciaként. Hát, nagyon úgy néz ki, hogy ott másik alkatrészt használtak, és nem azért, mert az övék volt a prototípus, az enyémet meg már az agyonhasznált szerszám gyartotta, és csak egy kisebb régészeti feltárás után fértem hozzá. Egyszerűen más szögben állnak a karok meg a lapátok egymáshoz képest. Én próbáltam többféleképp is, de sehogy sem tetszett, végül a harmadik variációnál maradtam, ennél legalább a szélvédőre felfekszenek szépen. Szélvédő... hát igen, a maszkolás nem épp a legjobban sikerült, már-már majdnem pánikba estem újra, aztán inkább lekapartam a felesleges festéket egy fogpiszkálóval. Ez aztán annyira bevált, hogy a tetőn is így festettem meg a szegélyt. Az egyik legnagyobb baleset a legvén történt, éreztem is, hogy baj lesz, persze megint az volt a baj, hogy nem gondolkodtam, és a rendszámtáblákra tettem a ragasztót, a lökhárító/kaszni helyett. Ezek után persze körülményes volt megfogni a rendszámot, úgyhogy végül került egy kis ragasztó az ujjamra is, onnan meg a rendszámra, persze rögtön megmarta a matricát. Az igazi csoda az, hogy itt nem állt meg a szívem. Igazság szerint az utolsó két nap már siettem, be akartam végre fejezni a munkát, mert a feleségem kezdte kicsit nehezményezni az elmúlt röpke 2 hónap eseményeit. Szóval próbáltam nem törődni a rendszámmal, ahogy a jobbhátsó lámpával sem, amin a koszolást vittem túlzásba. Azonban csak nem hagyott ez a két otromba hiba nyugodni, nagyon vonzották a tekintetet, úgyhogy, miután hivatalosan is bejelentettem, hogy elkészültem, másnap - dokijames építő jellegű kritikus hozzászólásának is köszönhetően, lekapartam a lámpáról a felesleges festéket, következő nap meg leszedtem a rendszámokat, kicsit jobban méretre igazítottam őket, majd megpróbáltam festékkel javítani a ragasztó okozta katasztrófát. Már csak néhány fényképet elkészítése volt hátra, aztán nekiálltam a cikkem befejezésének.
Hát így.
Röviden ennyi, ezt a pillanatot is vártam már nagyon. Sokminden kimaradt a leírásból, próbáltam arra fókuszálni, ami érdekes lehet azoknak, akik szintén újak a szakmában, illetve arra, ami számomra volt fontos, meg amire vissza tudtam emlékezni egyáltalán. Valami rejtélyes oknál fogva a vezetékes nettel nem tudok képet feltölteni erre az oldalra, csak a telefonom mobil netjével, ami kicsit nehézkes és korlátozott is, pedig van néhányszáz képem, az elejétől a végéig.
Egy rövid összefoglaló még idekívánkozik:
A készletet mindeféleképp ajánlom, aki Trabanttal szeretne foglalkozni, annak más lehetőség nem is nagyon akad. Hálás téma, a kisebb-nagyobb hibák, rontások elférnek a maketten, szinte élethűbbé is teszik. A kutatás, referencia gyűjtés is igen egyszerű, az interneten rengeteg információ található, a szerencsésebbek élőben is tanulmányozhatják a szomszéd bácsi Trabiját. Én a magam részéről próbáltam a deLuxe vonalat követni, amit a készlet teljes mértékben támogat, leszámítva a hátsó "trabant 601s" matricát. A makett alapvetően élethű, a motorház kialakítása azonban sajnos elég feltűnően leegyszerűsített. Hiányoltam a napellenzőket, valamint nagyon furcsának találtam a "DSC_0210"-es fotón is megfigyelhető, a hátsó kerékdob és az oldalfal találkozásánál éktelenkedő rést. Ezek a problémák persze némi pluszmunkával orvosolhatóak. További negatívum volt számomra, hogy két öntőkeret is nagyon gyenge minőségű volt, az ominózus ablaktörlő mellett az első indexek is a saját méretüket háromszorosan meghaladó pacában vártak a szépészeti beavatkozásra. A motor beépítésénél is voltak nehézségeim, azonban szinte biztosra veszem, hogy azokat én okoztam a rutintalanságommal. Összességében öröm volt az építés, egyáltalán nem bántam meg, sőt...
Ha valaki magkérdezné, hogy újra megépíteném-e a Revell cég jubileumi Trabant 601s makettjét, határozott IGEN lenne a válasz.
Természetesen minden észrevételt, hozzászólást és kritikát szívesen veszek, illetve kérdésekre is örömmel válaszolok, ha tudok.
képek az építésről:
https://www.flickr.com/photos/puppancs/sets/72157646756666822/
http://youtu.be/E6SkRuKVTaU
Sokat gondolkodtam valami igazán frappáns bevezetőn, de hiába erőlködtem, semmi. Aztán váratlanul, mint derült égből a villamcsapás, akadtam rá a a fenti, egyébként az egész építésre igaz sorokra. Váratlanul, de nem véletlenül, hiszen éppen az NDK-ban használatos színkódok után kutakodtam a neten. No, de ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk szépen, sorja nélkül...
Lévén ez a legelső irományom, talán célszerű a makett (Trabant 601s (DeLuxe)) bemutatása helyett, amit már mindenki úgyis jól ismer, magamra pazarolni néhány karaktert. Nos, ez egy klasszikus visszatérés részemről, cirka 20 év kihagyás utáni első építés. Annak idején olyan 12 éves korom körül kezdtem "modellezni", az akkori szóhasználatunkkal élve. A leges-legelső makettem egy 1:72 léptékű Apache volt az Italeritől, valami 300 forintba fájt, ha jól emlékszem. Ez igazán remek választás volt a maga puritán olivazöldségével, az akkoriban megfizethetetlen, 100-120 forintos festék árak mellet. Aztán, néhány további makett és év múlva, a középiskola kezdetével a "modellezés" és az addig elkészült, egyébként akkoriban általam szépen kivitelezettnek látott, zömében 1:35 méretarányú katonai (főleg II. Világháborús) járműpark is az enyészeté lett.
És itt el is érkeztem arra a pontra, hogy szót ejtsek egy újabb kori perverziómról, ami nevezetesen a Német Demokratikus Köztársaság, azon belül is főként a Berlini Fal tanulmányozása. Épp egy ezzel kapcsolatos cikket olvastam a neten, amikor valahogy, nehéz lenne pontosan megfogalmazni, hogy mi módon, de bevillant egy furcsa gondolat: építhetnék egy Trabantot. Tudtam, hogy a Revell kínálatában elérhető a modell, ugyanis néhány hónappal korábban teljesen véletlenül a kezembe akadt egy közeli játékboltban. Szintén néhány hónappal korábban láttam a közösségi oldalon, hogy a gyermekkori legjobb barátom német vadászrepülőt barkácsolt. Valószínűleg ezek az információ-morzsák csapódtak le valahol a tudatalattimban, amikor Brezsnyev és Honecker elvtársi csókjának látványa megihletett. Miért is ne, gondoltam magamban, már a Fal másik közismert grafitijét nézegetve, ami történetesen cikkem főhősét, a Trabit ábrázolta. Így hát a gyors elhatározást hamar kiábrándulás követte, amikor kiderült, hogy a közeli játékboltban már nem kapható a Trabi. Abban pedig - akkor még tévesen - biztos voltam, hogy nem a makettezést szeretném (újra) elkezdeni, hanem Trabantot építeni, szóval másik készlet szóba sem jöhetett. Kis kutatómunkával kiderült, hogy a netes rendelés a leghatékonyabb módja a vásárlásnak. Ekkor egy kisebb lelkiismereti válság okozott nagyobb fennakadást, tudniillik még mindig egy ilyen "minimal" projektben gondolkodtam (a cikk illetve az építés dokumentációjának az ötlete is ekkor született: "lám, milyen szép hobbit találhatunk magunknak minimális ráfordítással"), azonban a virtuális pénztárgép riasztó összeget mutatott - és csak a legszükségesebbek kerültek a kosárba. Néhány nap alatt sikerült kompromisszumra jutni magammal, néhány mégsem-annyira-szükséges áru kiszórásával, valamint a "majd a következő makettnél annyival kevesebbet kell költeni" felkiáltással elküldtem a rendelést. Ezek után már csak 6 napot kellett várnom, hogy átvehessem a csomagomat a postán. (Ekkor még valami olyasmit szántam frappáns bevezetésnek, hogy nekem csak 6 napot kellett várnom a saját Trabimra, míg az NDK-ban ez akár 6 év is lehetett.) Persze az édes várakozás közben sem tétlenkedtem, alaposan tanulmányoztam az interneten az összes lehetséges hibát, amit később aztán rendre el is követtem.
A cseppet hosszúra nyúlt bevezető után igazából itt kezdődik a cikk - és a végtelen megpróbáltatások hosszú sora is. Először is, ez életem első Revellje, és meg kell hogy mondjam, csalódtam. A minőség hagy maga után némi kívánni valót, hogy finoman fogalmazzak. Régen az Italeri volt elérhető számunkra; megfizethető ár, elfogadható minőség. A Revell az én emlékeimben nagyon sznob márka volt, egyet jelentett a csúcs minőséggel. Valószínűleg tévedtem, illetve az akkori elvárásaim különböznek a maiaktól. Természetesen nem bántam meg, igazából nem is volt választási lehetőségem, lévén a Revell Trabantja az egyetlen a piacon, és az ilyen-olyan minőségi kifogásaim ellenére a következő kiszemeltem is Revell lesz - de az már egy másik történet. Amúgy szeretek fúrni-faragni, sorjázni, reszelni meg csiszolni... De tényleg, viccen kívül. Időközben meg már tömítőpasztát is szereztem, szóval nagy baj nem érhet. Az építés a kedvenc részem, mindig is az volt, szívem szerint a festést a legvégére hagynám. Szóval, fogtam a leírást, és elkezdtem szépen összeállítani a motort. Nem is volt semmi baj, amíg nem kellett festeni. Az első sokk ekkor ért. Újabb csúnya meglepetés a Revelltől; a nem éppen olcsó, állítólag a vörös nyest farkának szőréből készült ecsetek szó szerint használhatatlanok voltak. Először is, kő keményre volt száradva mind, az "olcsóbb" csomagban lévő vastagabbak is. Másodjára, főleg a drágább tűecseteknek hibás volt a feje, úgymint a visszakunkorodó, kampós vég, vagy épp a kígyó nyelvére emlékeztető, villás hegy. Itt kezdett megmutatkozni az internetes vásárlás egy-két hátulütője. Persze azért nekiálltam mázolni a selejtesnek tűnő ecsetekkel, nem sok sikerrel. Ugyanis a festék is tartogatott némi meglepetést, leginkább nem fedett. Nem hogy nem fedett, inkább nem fogott. Mintha olajat kenegettem volna a műanyagon. Ez egy kicsit rosszul esett, de nem adtam fel. Így első nekifutásra sikerült a motorblokkot annyira elrontani, hogy kétségbeesésemben jó ötletnek tűnt kapkodva nekiesni a javításának, ami végül teljes visszabontásba torkolt. A romok felett elmélkedve próbáltam rajönni, hogy mi lehet a probléma, hisz mosogatószeres vízzel szépen elmosogattam az alkatrészeimet, felhigítottam a festéket (talán túlságosan is, hisz nem légecsetet használtam). Végül arra jutottam, hogy kicsit kapkodtam és pánikoltam, valamint talán nem ártana alapozót használni. Újabb rendelés, újabb napokig tartó várakozás, közben találtam művészecsetet is a neten, az előző árának a töredékéért. Végül is a kényszerpihenő jót tett, újult erővel, ismét bizakodva láttam neki a motor összeállításának, ami így, második nekifutásra már nem lett olyan szép sajnos. 3 vékony réteg alapozó után újra nekiálltam a festésnek, az új ecsetekkel. Meg kell hagyni, ugrásszerűen javult a helyzet, az akril festék mostmár csak szimplán nem fedett, de a türelem és 5 vékony réteg csodákra képes. 5 órával később elégedetlen dőltem hátra, végre valami haladás volt észlelhető. Persze ez egy átmeneti állapot volt csupán, 10 percnél nem tartott tovább. Őszintén nem tudom, hogy mire, illetve mire nem gondoltam, amikor elkezdtem az előírásszerűen felhigítot, szintén akril festékkel bemosni a fémes részeket, majd ezüsttel szárazecsetelni a feketéket úgy, hogy az előző 5 óra 90-95%-a tulajdonképp a száradási idők kivárásával telt... Hát igen, sikerült szépen felmarni a még meg nem száradt festéket. Ekkor, okulva az előzményekből, próbáltam nem pánikba esni, sőt, egyáltalán semmit sem csinálni, amíg nem sikerül hideg fejjel átgondolni a lehetőségeimet. Amikor ez megvolt, arra jutottam, hogy ez bizony sajnos így marad, úgysem nagyon lehet majd látni, viszont egy újabb higítóba való áztatást nem valószínű, hogy kibírna szegény. (Előzőleg a festék saját higítójában áztattam az alkatrészeket, ami itt-ott bizony kikezde a műanyagot.)
A csalódottság azóta is kísért, ez volt az a pillant, amikor először szembesültem azzal, hogy ez a makett bizony nem lesz tökéletes. Meg sem fogja közelíteni a például ezen az oldalon fellelhető profi munkák színvonalát, de valószínűleg el fog maradni még a gyerekkoromban saját magam által készített, jobban sikerült daraboktól is.
Persze nem szeghette semmi a kedvemet, folytattam a munkát rendületlenül. Az alváz egész jól sikerült, lapos ecsettel festettem, 5 vékony rétegben. Egy-két helyen nem lett tökéletes, de annak tisztában voltam az okával. Ezután a motorház volt soron, amivel elég sok időt töltöttem. Na, nem mintha olyan jól alakult volna a dolog, épp ellenkezőleg. Sok apró alkatrész, sok sorja, sok különböző szín... De ami igazán zavaró volt, az a jarmű alapszíne. Még a vásárlás előtt letöltöttem az építési útmutatót, és válogatás nélkül megrendeltem az összes ajánlott színt, mind a 20 festéket. Egyrészt érezhettem valamit előre, másrészt úgy voltam vele, hogy manapság már (arányaiban) jóval olcsóbb a festék, ami ugyebár annak idején sajnos igencsak le tudta korlátozni az embert. Arról nem is beszélve, ha véletlenül pont egy olyan színt hagytam volna ki, ami később mégis kell, akkor a bosszúság mellett számolhatok az újabb postaköltséggel, ami majdnem 3 festék árát teszi ki. (Mint utóbb kiderült, nincs olyan festék, amit ne használtam volna, holott pl. a fényes fehér nem szükséges, csak a kék színű Trabanthoz.) És ezzel a kis kitérővel vissza is kanyarodtunk a jármű színéhez... Amit biztosan tudtam, az az, hogy mindenképp szürke autót szerettem volna. Akinek csak beszéltem a régi-új hobbimról, és tudta egyáltalán, hogy mi az a Trabant, biztosra vette, hogy kékben gondolkodom. Azonban, számomra a Trabant szürke, méghozzá Trabi-szürke. Namármost, a Revell által ajánlott "szürke, selyemmatt 374" köszönő viszonyban sincs a valósággal. Amt én a részemről igen csak nehezményeztem, mert a makett dobozán elhelyezett képeket nézegetve, ne adj' isten azokat referenciaként használva bizony csalódás érheti a jóhiszemű vásárlót. (Ergo én abban a hitben voltam, hogy úgy és abból építkeztek ők is, ami nekem is a rendelkezésemre áll. - Ami még ennél is felháborítóbb volt, az az ablaktörlő, de arról majd később ejtek néhány szót.) Szóval, ez a bizonyos 374-es szín túl sötét volt, és újabb kihívások elé állított. Eddig valahogy mindig sikerült (több-kevesebb sikerrel) megbírkózni a festék/festés által támasztott kihívásokkal, de ezúttal valahogy más volt. Egy idő után kezdtem arra gyanakodni, hogy esetleg kifogtam egy selejtes dobozt, mert még az állaga is furcsa volt, higítástól függetlenül. Sajnos nem kapcsoltam időben, és a motorház belsejében ezt a színt használtam, pedig gondolhattam volna a 7. réteg után, ami még mindig nem fedett rendesen, de a részleteket már kezdte szépen eltüntetni, hogy itt bizony bajok lesznek. Igazából a kaszni festésekor kezdtem feladni a küzdelmet, valmint gyanakodni, hogy hátha a festékkel van baj. Persze egyre elkeseredettebben és egyre nagyobb lendülettel próbálkoztam, míg végül arra jutottam, hogy talán érdemes lenne beszerezni egy olcsó festékszóró pisztolyt. Hamar kiderült, hogy ez hamvában holt ötlet volt, illetve kidobott néhányezer forint. Ha jól emlékszem, ekkor vette a Trabi az első acetonmentes körömlakklemosó fürdőt, ami különösebben még meg sem viselte, én meg nehéz szívvel, de nekiálltam egy rendes légecset+kompresszor felkutatásának és beszerzésének. Ez a téma azonban önmagában megérne egy egész cikksorozatot, úgyhogy erre tényleg nem vesztegetnék most túl sok időt, röviden csak annyit, hogy az igazi pokol csak ezek után következett. Nagyon nehéz volt kitapasztalni a működését, rengetegszer akadtam ki annyira, amit rendesen ki sem tudok fejezni bizonyos szavak használata nélkül. Vegül, műanyagkanalak hiányában eldobható poharakon gyakoroltam, ami végül is jót tett, mert a sztirolnál is "csúszósabb" a felületük. Persze mire idáig jutottam, már késő volt, úgyhogy plusz gyakorlásképp lefújtam a gépjárművet Lufthansa sárgára, hiszen úgyis újabb körömlakkos fürdetés várt szegényre. Mellesleg, így tét nélkül, gyakorlás után nagyon felszabadultan tudtam festeni, akkor először még élveztem is. Később persze a sárga megbosszulta magát, annyival nehezebb volt megtisztítani a makettet, amit nagyon megviselt a sokkterápia, felpuhult a műanyag, egy határozottabb mozdulat nyomot hagyott a felületén, ami helyenként felrepedezett, mint a kiszáradt föld a vadnyugati filmekben. Úgyhogy végsősoron új felületi hibákat okoztam, mialatt a korábbi, csúnya és hanyag festésből eredőket tüntettem el, de nem bántam meg. Egyrészt, amit tudtam, azt korrigáltam putty-val meg csiszolópapírral, másrészt ezek a hibák kevésbé zavaróak számomra. Ekkor kezdtem egyre nagyobb örömöt találni a munkában, talán mert úgy voltam vele, több javítást már a Trabi nem bír ki, hibát meg az idegeim, úgyhogy lesz amilyen lesz. A lakkozástól tartottam, nem is ok nélkül, a festéshez képest sokkal rosszabbul sikerült, tulajdonképp ront az összképen. Persze itt is történt egy malőr, éjszakára lesúlyoztam a motorháztetőt, celluxozni nem mertem, nehogy felszedje a matricát - reggelre szépen belesüllyedt a lakkba az alapozós tégely. Ezt újabb bődületes hibaként könyveltem el, és óvatosan visszapolíroztam a lakkot, amit az üveg tégely recés talpa gyűrt ki maga alól. Az utolsó nehány alkatrész hihetetlenül pocsék minőségű volt, az egyik ablaktörlőt pl. úgy kellett kifaragni egy műanyagtömbből, mint valami mamutot a jegből. Apropó, ablaktörlők... Velük bizony bajlódtam, nem is keveset, az öntési hibán kívül még nagyon furcsán is állnak. Végül azt a bizonyos képet hívtam segítségül a doboz oldaláról referenciaként. Hát, nagyon úgy néz ki, hogy ott másik alkatrészt használtak, és nem azért, mert az övék volt a prototípus, az enyémet meg már az agyonhasznált szerszám gyartotta, és csak egy kisebb régészeti feltárás után fértem hozzá. Egyszerűen más szögben állnak a karok meg a lapátok egymáshoz képest. Én próbáltam többféleképp is, de sehogy sem tetszett, végül a harmadik variációnál maradtam, ennél legalább a szélvédőre felfekszenek szépen. Szélvédő... hát igen, a maszkolás nem épp a legjobban sikerült, már-már majdnem pánikba estem újra, aztán inkább lekapartam a felesleges festéket egy fogpiszkálóval. Ez aztán annyira bevált, hogy a tetőn is így festettem meg a szegélyt. Az egyik legnagyobb baleset a legvén történt, éreztem is, hogy baj lesz, persze megint az volt a baj, hogy nem gondolkodtam, és a rendszámtáblákra tettem a ragasztót, a lökhárító/kaszni helyett. Ezek után persze körülményes volt megfogni a rendszámot, úgyhogy végül került egy kis ragasztó az ujjamra is, onnan meg a rendszámra, persze rögtön megmarta a matricát. Az igazi csoda az, hogy itt nem állt meg a szívem. Igazság szerint az utolsó két nap már siettem, be akartam végre fejezni a munkát, mert a feleségem kezdte kicsit nehezményezni az elmúlt röpke 2 hónap eseményeit. Szóval próbáltam nem törődni a rendszámmal, ahogy a jobbhátsó lámpával sem, amin a koszolást vittem túlzásba. Azonban csak nem hagyott ez a két otromba hiba nyugodni, nagyon vonzották a tekintetet, úgyhogy, miután hivatalosan is bejelentettem, hogy elkészültem, másnap - dokijames építő jellegű kritikus hozzászólásának is köszönhetően, lekapartam a lámpáról a felesleges festéket, következő nap meg leszedtem a rendszámokat, kicsit jobban méretre igazítottam őket, majd megpróbáltam festékkel javítani a ragasztó okozta katasztrófát. Már csak néhány fényképet elkészítése volt hátra, aztán nekiálltam a cikkem befejezésének.
Hát így.
Röviden ennyi, ezt a pillanatot is vártam már nagyon. Sokminden kimaradt a leírásból, próbáltam arra fókuszálni, ami érdekes lehet azoknak, akik szintén újak a szakmában, illetve arra, ami számomra volt fontos, meg amire vissza tudtam emlékezni egyáltalán. Valami rejtélyes oknál fogva a vezetékes nettel nem tudok képet feltölteni erre az oldalra, csak a telefonom mobil netjével, ami kicsit nehézkes és korlátozott is, pedig van néhányszáz képem, az elejétől a végéig.
Egy rövid összefoglaló még idekívánkozik:
A készletet mindeféleképp ajánlom, aki Trabanttal szeretne foglalkozni, annak más lehetőség nem is nagyon akad. Hálás téma, a kisebb-nagyobb hibák, rontások elférnek a maketten, szinte élethűbbé is teszik. A kutatás, referencia gyűjtés is igen egyszerű, az interneten rengeteg információ található, a szerencsésebbek élőben is tanulmányozhatják a szomszéd bácsi Trabiját. Én a magam részéről próbáltam a deLuxe vonalat követni, amit a készlet teljes mértékben támogat, leszámítva a hátsó "trabant 601s" matricát. A makett alapvetően élethű, a motorház kialakítása azonban sajnos elég feltűnően leegyszerűsített. Hiányoltam a napellenzőket, valamint nagyon furcsának találtam a "DSC_0210"-es fotón is megfigyelhető, a hátsó kerékdob és az oldalfal találkozásánál éktelenkedő rést. Ezek a problémák persze némi pluszmunkával orvosolhatóak. További negatívum volt számomra, hogy két öntőkeret is nagyon gyenge minőségű volt, az ominózus ablaktörlő mellett az első indexek is a saját méretüket háromszorosan meghaladó pacában vártak a szépészeti beavatkozásra. A motor beépítésénél is voltak nehézségeim, azonban szinte biztosra veszem, hogy azokat én okoztam a rutintalanságommal. Összességében öröm volt az építés, egyáltalán nem bántam meg, sőt...
Ha valaki magkérdezné, hogy újra megépíteném-e a Revell cég jubileumi Trabant 601s makettjét, határozott IGEN lenne a válasz.
Természetesen minden észrevételt, hozzászólást és kritikát szívesen veszek, illetve kérdésekre is örömmel válaszolok, ha tudok.
képek az építésről:
https://www.flickr.com/photos/puppancs/sets/72157646756666822/
http://youtu.be/E6SkRuKVTaU
|
|
DSC_0459
|
|
|
DSC_0074
|
|
|
DSC_0096
|
|
|
DSC_0141
|
|
|
DSC_0150
|
|
|
DSC_0162
|
|
|
DSC_0186
|
|
|
DSC_0210
|
|
|
DSC_0223
|
|
|
DSC_0242
|
|
|
DSC_0285
|
|
|
DSC_0340
|
|
|
DSC_0350
|
|
|
DSC_0400
|
|
|
DSC_0404
|
|
|
DSC_0433
|
|
|
DSC_0448
|
|
|
DSC_0472
|
2014.06.28.
Utolsó módosítás: 2014.08.29.
Utolsó módosítás: 2014.08.29.
2014. június 26. - 2014. augusztus 22.