Elsősegély az erdő szélén
1:35
Pintér György - Múzeumi krimik Még mielőtt sikerült megszereznem Adóba László: Dioráma elkészítése 2 könyvet, szerettem volna belevágni egy olyan projektbe, ami kötődik a könyvhöz, de úgymond saját kútfőből oldom meg a dolgokat.
Persze mint sok makettező olvasgatom én is a makettinfo fórumát, ahonnan sok mindent ellestem és ellesek. Itt tanultam meg hogyan kell fát építeni, ami ennek a kis vignettának az egyik fő építő köve. És ha már megemlítettük, akkor had köszönjem meg itt is BaTTka1 cikkét, amiből kiindultam. Azért vagyok büszke erre a munkámra, mert személy szerint ez tetszik nekem legjobban az eddig elkészült munkáimból, amiből igaz, hogy eddig még egy darab vignetta van 100%-osan kész, mert a többi project pihen valamilyen oknál fogva…
Az alapot itt is a mackós doboz és gipsz adja. Erre jön egy kis tapétaragasztó homok keverék, ennek a híg keverékébe szurkáltam egy kis száraz gallyat, amit szerencsére sikerült jól beépítenem, mert így utólag sokat rontott volna az összképen. Ugyanerre a még nedves keverékre szórtam műfüvet amit kicsit megnyomkodtam, hogy beleragadjon a földbe.
A Wc épületét jégkrémpálcikákból, valamint (szerintem) balsafából készült. Azért szerintem, mert egy bevásárlóközpontban lehet kapni fadobozban gombát, és ezt a faládát használtam fel. Nincs mit szépíteni rajta, mértem, vágtam. Amit talán meg kellene említeni, az a tetőszerkezet és a cserepek. Itt jegyezném meg, hogy a tetőcserép elkészítését a Hogyan építsünk Diorámát 1-ben olvastam/tanultam. Most lehet, hogy elcsépelt leszek: Nem szeretném elvenni más kenyerét, úgyhogy az említett könyvben el lehet olvasni a praktikákat. Amit megjegyeznék még, hogy persze nem voltam jelenleg olyan ügyes, mint a szerző. Nekem vastagabb lett a cserép, de be kell lássuk, hogy ez volt az első próbálkozásom ilyen téren.
A fal koszolását egyszerűen temperával oldottam meg. Majd ezek után vizes homokkal koszoltam be az egész viskót. Finomabb szemű anyaggal biztosan szebb hatást érhettem volna el, ez belátom hiba volt.
A fa elkészítése:
Sodrott kábel kihajtogatva, megbolondítva egy kis faragasztóval, fűrészporral és fatapasszal. A teljes fa elkészítésének módját Megtaláljátok BaTTka1 adatlapján! Ezt nem taglalnám. Így utólag a törzs struktúráját még lehetett volna alakítanom, de ezen a téren is kezdőnek tartom magam, ezért is maradhatott így.
A virágok sima szárított virágok. Egy kicsit egyszerű leszek: A réten találtam őket a polcon szárítottam, és megmaradt a színe is.

Azt hiszem ennyi. Ha valakinek bármilyen kérdése lenne, szívesen válaszolok.
Amilyen hibára esetleg nem tértem ki, akkor minden építő jellegű kritikát szívesen fogadok.
BILD2525
BILD2525
BILD2226
BILD2226
BILD2257
BILD2257
BILD2514
BILD2514
BILD2518
BILD2518
BILD2527
BILD2527
BILD2530
BILD2530
BILD2544
BILD2544
BILD2533
BILD2533
BILD2554
BILD2554
2011.02.15.
Utolsó módosítás: 2011.02.16.
iikk
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
magyarzoli1@vipmail.hu
2011.03.03. 09:29:43
Szia iikk!!!
Nagyon jó, és nagyon hangulatos lett a munkád. A falavelet miböl csináltad, én morzsolt majorannával probálom. Egyszóval tetszik jó munka és szép végeredmény.
Üdv Tigris6
Atesz
2011.03.03. 10:35:16
Szia, nekem tetszik! Életszagú! :-)
qiez
2011.03.03. 10:46:34
Szia iikk!

Jó lett, már a diorámás topicban is nézgettem. Talán a fatörzs színe tűnik nekem kissé rozsdabarnának, de leht, hogy csak a fotókon ilyen. Gratulálok, csak így tovább!
Luthor
2011.03.03. 22:05:49
... "életszagú" ... ez tetszett.
A vignetta is tetszik, ötletes és hangulatos.
iikk
2011.03.04. 10:21:31
Sziasztok!

Köszönöm a jó szavakat.
A leírásból lemaradt, hogy Noch által gyártott leveleket használtam.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció