Építsünk diorámát II. - Természeti környezet
Pintér György - Múzeumi krimik Jó munkához idő kell, ezért is tartott a tervezettnél fél évvel tovább a második kötet megszületése. Az első kötet egyértelműen kedvező fogadtatása után nem volt kétséges, hogy belevágunk a folytatásba a kérdés csak az volt, mikorra sikerül befejezni?

A második kötet a nem épített környezettel foglalkozik. Mi változott? Először is nőtt a terjedelem, 64 oldalról 80-ra. A legtöbb kifogás vagy kérés arra vonatkozott, hogy jó lenne nagyobb méretű képeket is látni a könyvben, egy kicsit igyekeztünk ennek is megfelelni. Nem változott viszont a kiindulási alap: minél egyszerűbb anyagokból dolgozni és így érni el a profi előregyártott kiegészítők szinvonalát.

A könyv öt fő fejezetre oszlik: a dioráma alapjának kialakítása (ezt csak nagyon röviden érintjük), a felszín, a növényzet, természetes növények felhasználása,és végül röviden a két legfontosabb effekt, a téli táj illetve a víz elkészítése. A víz készítésénél csak a legalapvetőbb ismeretekre szorítkoztunk, két okból: egyrészt igazán szép víz elkészítéséhez vagy gyári kiegészítőt kell használni (mi is ezt tettük) vagy sokkal nagyobb gyakorlatot és drágább alapanyagokat igényel, mint amivel a könyv megcélzott olvasói várhatóan rendelkeznek. Másrészt annyi megjelenési formája van a kert végi pataktól a viharos óceánig, hogy az egy külön könyv témája lehetne.
Ha választanom kellene, hogy nekem melyik a kedvencem, akkor egyértelműen a negyedik, a természetes növények felhasználásával foglalkozó részt emelném ki. Azon kívül, hogy bemutatja azokat a növényeket, amelyek termése, szára, vagy akár virága falevéllé vagy orchideává változhat a diorámánkon, részletesen foglalkozik ezeknek a tartósításával is, ami nélkülözhetetlen a velük való munkához. (Ez volt az egyik oka a hosszabb átfuásnak is: volt olyan, már elkészült rész, amiről egy fél év múlva derült ki, hogy mégsem állja ki az idő próbáját.)

A megnövelt terjedelem sajnos azt jelenti, hogy az áron is kénytelenek voltunk valamelyest emelni, de a másfél év inflációját és a negyedével nagyobb oldalszámot nézve azt hiszem, a 3150 Ft-os fogyasztói ár még mindig a megfizethető kategóriában maradt.
A könyv megrendelhető egyrészt a honlapunkon (www.harvar-d.hu/shop.html), illetve azoknál a viszonteladóinknál, akik már az első kötetet is árusították. Lacival együtt reméljük, hogy legalább annyi hasznos ötletet fog mindenki találni benne, mint az elsőben!
Borító
Borító
II. fejezet - Felszín
II. fejezet - Felszín
Kiszáradt meder
Kiszáradt meder
III. fejezet - Növények
III. fejezet - Növények
Készül a nyírfa
Készül a nyírfa
Itt pedig egy pálmafa
Itt pedig egy pálmafa
Apró gazokból trópusi dzsungel
Apró gazokból trópusi dzsungel
Átalakulás
Átalakulás
Lépésről lépésre
Lépésről lépésre
V. fejezet - Effektusok
V. fejezet - Effektusok
Téliesítés
Téliesítés
2010.11.27.
halaci
Makettinfo Online Klub
Építsünk diorámát II. - Természeti környezet
Szerző: Adóba László
Fotók: Adóba László, Szetlik Péter
Szerkesztés, nyomdai előkészítés: Harsányi László
Korrektor: Zentai Éva
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
part
2010.11.27. 20:48:16
Ez az, végre!
Már nagyon vártam a második könyv megjelenését!:)
Lac_us
2010.11.27. 22:07:52
Végre!

Azt hittem hamvába holt az 5let, mint megannyi.

De örülök, hogy kijött, hétfőn veszek is egyet!
halaci
2010.11.27. 23:03:43
Lac_us: majd csak egy hét múlva, egyelőre még nyomdában van csak. Megjelenés 6-án vagy 7-én.
Lac_us
2010.11.28. 00:08:59
Rendben.
toto
2010.11.28. 13:36:43
Szia, örülök az új résznek, már nagyon vártam. Jöhet a következő fejezet :)
toto
qiez
2010.12.04. 23:33:27
Helló!

Lacus kérésének eleget téve ide is leírom a véleményem, amely szerint mind az első, mind pedig a második rész fenomenális! Minden makettezőnek segítség, függetlenűl attól, hogy milyen szinten művelei ezt a hobbit. Mindkét könyvet az átgondolt, lényegretörő és nem utolsó sorban mindenki számára érhető szövegek jellemzik, és vonatkozik ugyanez a fényképekre is. A könyvek szerkezete, szerkesztése is nagyon tetszik. E könyvekből tényleg bárki megtudhatja, hogy miként lehet mesterműveket építeni tényleg a legolcsóbb, a háztratásban is fellelhető anyagok felhasználásával. Megtudhatjuk azt is, hogy hol lehet ezeket beszerezni, és hogy milyen szerszámokkal lehet megmunkálni. Tudom, a kérés az volt, hogy az esetleges hiányopságokat is jelezzük, de én nem találtam ilyesmit. Illetve egyet igen: már most hiányzik a harmadik kötet. Gratulálok mindazoknak, akik Lacussal együtt összehozták ezeket a műveket, és nagyon remélem, hogy folytatása következik. KÖSZÖNJÜK!
kisocsike
2010.12.07. 23:13:35
Sziasztok! Hozzám tegnap futott be a második rész. Én is csak annyit tudok mondani, hogy ugyan olyan zseniális mint az első! Nekem hatalmas lendületet adott, hogy elkezdjek diorámákat építeni. És az a vicc, hogy a másodikat olvasva már megint a fejemet csapkodom, hogy milyen egyszerű, hétköznapi életben beszerezhető dolgokból milyen látványos végeredményt lehet kihozni persze egy kis gyakorlással. Külön öröm, hogy angolul is megjelent, így sztem már dioráma nagyhatalomnak számítunk! :) Köszönet érte, és gratulálok a könyvhöz!

KisÖcsike
Zsolt8644
2010.12.10. 18:43:53
Megérkezett a könyv!!! :D Nagyon jó, gyönyörűek a képek! Köszönöm!
toto
2010.12.10. 23:07:38
Sziasztok Tisztelt Szerzők :)
Megkaptam a II. kötetet én is! Úgy gondolom megint nagyot alkottatok, és remélem még jó pár részt kitaláltok ahogy haladtok előre a szerkesztésben :)
Üdv, Tomi
ATTIS
2010.12.16. 17:43:23
nekem is meg van.1-2 dolgot már ismertem és sikerrel alkalmazom én is de a szikla készítés kifejezetten tetszett és jókor is jött.Apropó szikla csak 1 tipp 1 barlangot szívesen látnék a tőled akár csak 1 bejárat erejéig is :)
további sok sikert.
NorbertoCorleone
2010.12.20. 14:24:17
Üdvözletem! Minden tiszteletem a szerzőké, hogy összeállították ezeket a könyveket. Igaz magam is otthoni egyszerű dolgokból csinálom a diorámáimat, de az a pár kép alapján, amiket ezen az oldalon láttam, rájöttem hogy igen csak gyerekcipőben " űzöm a sportot". Egy kis segítséget szeretnék kérni. Én egy speciális rendelőszoftverrel szoktam könyveket rendelni, ahol meg kell adni a könyv adatait: a szerző(azt tudom :D), De kellene az ISBN azonosító és a Kiadó is. Akinek esetleg megvan mindkét része ennek a csodálatos könyvnek, kiírná ide az első és a második rész ISBN-jét és a Kiadóját? Előre is köszönöm! T. Norbert.
halaci
2010.12.20. 14:45:13
NorbertoCorleone:

A kiadó a HarVar-d Kft. (HarVar-d Design Studio). Az első kötet ISBN száma 9-789630-668941, a másodiké: 9-789630-805131

Harsányi László
NorbertoCorleone
2010.12.20. 14:52:33
Tisztelt Harsányi László, Köszönöm szépen a segítségét, és gratulálok a könyvhöz az összes készítőnek! üdv T. Norbert
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció