F-18 HARV

McDonnell Douglas F-18 Super Hornet HARV

1:72, Hasegawa
Pintér György - Múzeumi krimik Második cikkem írásakor egy különleges feladatkörre átadott gépmadárral indítok, az amerikaiak F-18-asával, ami anno alulmaradt az F-16-ossal szemben, ám tervezői ennek ellenkezőjét is bebizonyították már azóta, és amit a NASA igényeinek megfelelően kialakítva használnak az űrkutatók. Az F-18-as típuson kívül, amiből úgy tudom minimum 3 példányuk van(2 együléses 840 és 843, és egy kétüléses) a régi ám gyönyörű T-38-as típust is használják még alap kiképzésre, ha csak a közelmúltban ki nem vonták őket. Az F-18-as számos kísérletet végrehajtott már, és vélhetően fog is még. Képet is elég sokat találtam róluk, volt amelyiken ugyanazon példány többféle festéssel volt látható(pl. a 840-es), és több minden volt ráaggatva, vagy éppen egy hajtómű kiömlő terelő berendezés volt rögzítve a hajtóműveknél. Biztosan kielégíti az igényeket a NASA-nál, és az is biztos, hogy nem véletlenül tartják őket jól karban, még a külsejüket illetően is, mivel kivétel nélkül mind gyönyörűen csillog-villog!

Miért éppen NASA-s F-18-as?

Amikor hozzájutottam életem negyedik F-18-asához, gondolkodtam rajta, hogy milyen legyen: volt már Blue Angels-szes együléses 72-esben, egy Wild Weasel kétüléses és egy 48-as D verzió is, amelyikek egyike sincsen már meg. Viszont azt láttam a makettinfón is, hogy rengeteg „szürke” gép készül. Ekkor rémlett az, hogy mintha a Nasa is tartana F-18-ast. Gyors Google keresés és máris megtetszett a 840-es példány. Egy közeli makettcserénél került hozzám egy szerintem YF-18-as, már a matricázásából ítélve(régi gazdája biztos felismeri a képeken)! Mire a postával megérkezett, egészen rászorult a felújításra, bár akkor még úgy gondoltam, ugyanolyan festéssel felújítom csak! A képen nem látszik ugyan, de mindkét függőleges vezérsíkot, a szárnyakat, a kabintetőt és a teknőt üléssel együtt, valamit a főfutókat is ragaszthattam vissza a helyükre! (ezzel nem szeretném senki kedvét szegni a postázástól, ez szinte magától értetődő) Az orrfutó nekem egy kicsit rövidebbnek tűnt, így azt toldani kellett, egy orrkerék is elgurulhatott valahová az évek alatt, azt is pótolnom kellett, szerencsémre találtam olyan méretet. Kellett gyártani egy kampót is a két hajómű kiömlő közé is, mivel az a NASA-s gépeken is rajta van, valamint a két, kopoltyú tetején lévő nemistudom mit, talán valami plussz áramlásterelő lehet. A felújítás során ki kellett találnom, hogy a különleges kinézetű és minden bizonnyal különleges célra tervezett „indítósíneket” le tudjam valahogy utánozni. Ehhez egy pár használaton kívüli „sparrow” lett felhasználva alapként, s a szárnyaik két felső szárnydarabkái közé - amiket félbe bevágtam - tömítőpaszta került. Az orrukba gombostűt égettem, ezekre ragasztottam négy tollacskát tejfölös pohárból(így már majdnem olyan mint Jedi gépe). Valami más izé is van ott ezek az érdekes indítósinekből visszafejlesztett bigyóknál, de arról kivehető fotót nem találtam, így azt ráhagytam. Sajnos nem találtam megmaradt készleteimből póttartályt, mert néhány NASA fotón ott lóg a hason, igaz a kiszemelt 840-esről pont nem találtam ilyet, de éppen ezért ez a dolog nem izgatott! Miután összállt az F-18-as, megkezdtem a pontos festéshez összegyűjteni a képeket.

A NASA-s festés

Ezt a 840-est láttam már fehéren is, de úgy is, hogy a háta fekete, de a kabintól fehér az orra. A kiszemelt képen viszont már tovább festették a fekete színt egészen előre az orrig szinte, bár van olyan is, amelyen már maga az orr is fekete valamitől, bár az ott világosan látszott, hogy nem festék, hanem inkább valamilyen kisérleti anyag. Szintén, a gép hátán és szárnyán is sok fotón különböző színű csíkok és apró hosszúkás foltok láthatók, amik biztosan kísérlet eredményei. Ebből én megpróbáltam egy olyan fotó alapján dolgozni, amelyen az alap festésen kívül csak néhány egyéb minta látható, másra nem vállalkoztam volna. A festésben így is fut felül egy arany csík a szárnyak tövében, a kopoltyúkon 2 pár is, és ez kanyarodik jobbra balra, na ezt nem ajánlom senkinek, roppant macerás, ráadásul tudom, hogy az én gépemen sem sikerült valami élethűen, ugyanis vastagabb is lett a kelleténél, pedig igyekeztem behatárolni a cellux-szal. Ugyanez aranycsík a szárnyakon is jelen van, ettől dögös. Az egész gép ecsettel lett festve, még a NASA feliratok is(olyanok is). A 840-es szám nagyobb mint kéne, de ilyen méretű számokat találtam csak, festeni azt nem vállaltam volna, mert akkor két különböző kinézetű marhaság jött volna ki belőle(bár a NASA felirat is hasonlóan…). A pilótának is utánanéztem, nem katonai zöld ruhában repülnek, hanem minimum a felső ruharész drapp, sőt inkább divatos semmint repülős! Nos ilyennek festettem a pilótát, majd örök életre a fülkébe ragasztottam! A kabintető első harmada ezüst színű(értsd: nem a plexi), a hátsó harmad már fekete. Egyéb matricát innen-onnan válogattam, s úgy tettem fel, ahogyan azt a fotók alapján sejteni lehetett. Bizonyos tipikus részeket úgy festettem, ahogy az eredeti gép kinéz, például a kabintető mögé fel kellett tenni egy „dudort” is, feketére festve, és mögötte(dehogy ötte mög) a késantettnát is fehérre kenni, majd a függőleges(!) vezérsíkok hátsó élében lévő 3-3 érzékelő dudor is fehér. A gépen nem alkalmaztam semmilyen koszolást, azon okból amit írtam már, ezek a gépeken még a légy is gumilabdaként megpattan a csillogástól!
Nos néhány hét munka után elkészültem vele, ezt láthatjátok a képeken, nem állítom hogy gyönyörű, de ötletesnek tartom, és legalább nem jut róla eszébe az embernek, hogy na, ez is a háborúba készül…
(a képek minősége miatt elnézést kérek, nem tudom lejjebb állítani a fényképezőgépem felbontását, és élesebb sem akar lenni, inkább kis méretben néznek ki valahogy)
A csere alap gép már összeszedettebben
A csere alap gép már összeszedettebben
Még nem egészen jó az "indítósín"...
Még nem egészen jó az "indítósín"...
Az első festés közben...
Az első festés közben...
A festés nagyjából elkészült...
A festés nagyjából elkészült...
Még néhány módosítás és kész!
Még néhány módosítás és kész!
Készen-1
Készen-1
Készen-2
Készen-2
Készen-3
Készen-3
Készen-4
Készen-4
Készen-5
Készen-5
F-18 nasa(innen jött az ötlet)
F-18 nasa(innen jött az ötlet)
2011.09.11.
Utolsó módosítás: 2011.09.26.
Bozsik József (Szu-22), Algyő
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Tibcsi
2011.09.24. 02:13:21
Szia,

Tetszik a madár, nem mindennapi festés. :)

Az alapmakettet én a futómű alapján ESCI-nek nézem, de lehet, hogy tévedek. De nem YF-18 (olyan nem volt, csak YF-17), hanem a prototipus F-18 festését viseli. A törzsféklapot viszont már az előző tulajdonos is fordítva ragasztotta be. :) Alkalomadtán fordítsd meg.

Külön dícséretes, hogy ecsettel festetted. :)
gabes
2011.09.24. 12:45:23
Szia!

Tényleg nagyon klassz ez a festés!

Tibcsi!Ha jól tudom az Y előtag minden prototípusnál ott van, egészen addig míg nem véglegesítik a használatát!
Így volt ez az F22-23-nál is. Legalább is én így olvastam anno, ha hülyeséget beszéltem akkor sorry! :)
migi
2011.09.24. 14:47:42
Szia Józsi
Nagyon jó lett ez a Hasegawa makett , látványos és ritka ez a festés .
üdv:migi
Szu-22
2011.09.26. 11:33:17
Hát(tudom így nem kezdünk mondatot)nagyon köszönöm a dícséreteket, bár magam nem érzem egészen így a gépet. Migi neked meg a makettet köszönöm, így legalább tudjuk, hogy hasegawa volt...
Tibcsi
2011.09.26. 13:58:42
Ööö... izé... Hasegawa. :)
migi
2011.09.27. 20:19:54
Szivesen Józsi , még 82 ben vettem a Nefelejcs utcai makett boltban 1700 ft ért , az akkor több volt mint egy heti fizetésem .
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció