Pintér György - Múzeumi krimik
Svédországban számos kisebb repülőmúzeum található, általában a korábban felszámolt ezredek repülőterein. Az egyik ilyen kisebb gyöngyszem a korábbi 11. felderítő repülőezred (F11) kiállítása, amely Stockholm-Skavsta nemzetközi repülőterén található. A kiállításon még 2016-ban kalauzolt végig Hans Löfgren, az F11 nyugalmazott pilótája, a képek is akkor készültek.
Az egységet a második világháború elején, 1941-ben hozták létre, stratégiai felderítő feladatokkal. Kezdetben Caproni Ca.313-asokkal repültek, amelyekkel eleinte nagyon sok gond volt. Sem a gépek fa főtartója, sem az olasz motorok nem igazán kedvelték a svéd időjárást. Ezeket a gondokat szerencsére idővel sikerült megoldani, és a korábbi kézben tartott kamerák helyett is komolyabb, fixen beépített fényképezőgépek kerültek a gépekbe, amelyek komoly szolgálatot tettek Svédországnak. Még az is előfordult, hogy a tiltás ellenére egy személyzetük Peenemündét is lefotózta, de a sikereknek komoly ára volt, legalább két gépet német vadászok lőttek le, miközben még több masinát vesztettek el meghibásodások miatt.
A háború után Spitfire XIX-esekkel fegyverezték át az alakulatot. Elsődleges feladatuk a Balti-tenger térségének ellenőrzése volt, de előfordult olyan eset is, hogy az egyik gépen lefestették a felségjeleket, majd civil ruhát viselő pilótájával átdübörgött Finnország légtere fölött, és végigfotózta a kola-félszigeti szovjet támaszpontokat. Ugyan megpróbálták elfogni a vörös csillagos készültségi vadászok, de a MiG-15-ösök nem tudtak felemelkedni a Spitfire magasságáig.
A hidegháború során az ezredet sorra szerelték fel a Saab vadászok felderítőváltozataival, vagyis az S 29C Tunnannal, S 32C Lansennel és az S 35E Drakennel, ezeket használták az 1980-as feloszlatásukig.
1962-ben ők fényképezték le először a Kubába tartó szovjet teherhajókat a rakétákkal a fedélzetükön, majd a következő években nagyon sikerese felderítőbevetéseket teljesítettek Kongó fölött, ahol az elemzők kitűnő hatékonysággal választották szét az igazi célokat a csaliktól.
Az ezred elsősorban a szovjet hadihajózásra koncentrált, de ugyanakkor rendszeresen végigrepültek nagy magasságban a felségvizek határán is, ahonnan a nagy fókusztávolságú kameráikkal mélyen befényképezve az Szovjetunió területére. Rendszeresen találkoztak a készültségi Szu-15-ösökkel a nemzetközi vizek felett, a pilótáik gyakran integetve üdvözölték egymást. Finnország és az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság között a nemzetközi vizek olyan keskenyek voltak, hogy az itteni bevetésekről gyakran félbukfenc-félorsóval fordultak vissza. A pilóták ekkoriban évente 180-200 órát töltöttek a levegőben.
A Drakenek általában extrém mélyrepülésben közelítették meg a célpontjaikat. A normál eljárás szerint szárazföld felett 20, tenger felett 10 méter magasan kellett süvíteniük 960 km/h-s sebességgel. A múzeumban számos olyan fénykép látható, amelyen a felvételt készítő repülőgép a szovjet hadihajó fedélzetének szintje alatt repült el. A kamerában a film a sebesség és a magasság függvényében mozgott exponálás közben, a Drakenen ezt az ütemet még kézzel kellett beállítani, a Viggenen ez már automatikus volt.
Mivel a szovjetek Leningrád térségében gyártották a hadihajóikat, ezért azoknak Svédország előtt kellett elhajózniuk. A különböző felderítőszázadok között versengés volt, hogy ki tud egy új hajót elsőként lefotózni.
Maga a múzeum meglehetősen kicsi. A zsúfolt főcsarnokban is csak néhány repülőgép fér el, közöttük a Tunnan, Lansen és Draken felderítő változatai. Kiállították még egy SF 37-es, a Viggen fotófelderítő változatának orrát is, amelyet az ezred már nem repült. Mellett látható a külső függesztéssel hordott ultranagy fókusztávolságú kamerája, valamint az éjszakai felderítésre használt konténer, amelyben a két speciális fényképezőgéppel 150 méter magasságig tudtak úgy felvételeket készíteni világítóbombák nélkül, hogy az ellenség nem is tudta, éppen fotózzák.
Számos kiszerelt rendszerelem is szemügyre vehető, közöttük az a bonyolult periszkóp, amely a Viggenen a gép alatti táj képét jelenítette meg a vadászváltozat radarképernyőjének helyén. A képernyő körül helyezték el a besugárzásjelző lámpáit, így a legfontosabb információkat egy helyen tekinthette át a pilóta. A jobb oldalpaneleken helyezték a kamerák kapcsolóit, míg maga az exponálás a botkormányra szerelt gombbal történt, akárcsak a vadászváltozatokon a rakétaindítás.
A másik, még kisebb épületben kisebb relikviák kaptak helyet, többek között a Caproni Isotta-Fraschini motorja, apróbb alkatrészek Spitfire-ekből, különböző felderítőgépek katapultülései és műszerfalai, és számos légifényképezőgép.
A harmadik "épület" talán a legizgalmasabb az egész múzeumban, amely két összekapcsolt teherautó-utánfutóból áll. Háborús helyzetben itt készültek fel a pilóták a bevetésre, és itt történt a felvételek kiértékelése. A falakon térképek, 1:500.000-es kicsinyítésűeket használtak a tervezésre és navigációra (alapvetően stopper és sebesség alapján állapították meg a helyzetüket, de a célra rárepülés előtt igyekeztek egy jellegzetes tájékozódási pontot megkeresni), amelyen feltűntették a szovjet légvédelmi rendszerek elhelyezkedését is. A célkörzetről sokkal részletesebb térképek is rendelkezésre álltak.
A másik utánfutóban ott az automatikus filmelőhívó laborgép, valamint kiértékelők munkahelyei. Az átvilágítópultokon korabeli filmek láthatók – egyiken szovjet hadihajók, a másikon országúti Viggen-kitelepülés felvételei. Ez utóbbinak külön érdekessége, hogy két technológiát is használtak. A felderítő Viggen orra alatt ugyanis volt egy infravörös szkenner, ami 0,2 °C hőmérséklet-különbséget is meg tudott jeleníteni. Az ezzel készült felvételen látszik, hogy a földön álló Viggen szárnyai hidegebbek, mint a gép többi része, vagyis most tankolták meg, míg mögötte a talaj melegebb, vagyis nemrégiben járt a hajtóműve. (Ezzel a módszerrel meg lehetett állapítani, hogy egy hajó mennyire van megtankolva, mekkora lehet a valós hatótávolsága). Az infravörös felvételek mellett láthatók a panorámakamerával készült fényképek is, melyekről tisztán látszik, hogy a felderítőgép nem sokkal a gépeket rejtő fák fölött repült el…
Noha az F11 Múzeum meglehetősen kicsi, ritka bepillantást enged a légifelderítők általában meglehetősen zárkózott világába, valamint a svédek hidegháborús tevékenységébe. Ha valakinek van néhány órája a budapesti fapados járat indulása előtt, nagyon ajánlott megtekintése.
A múzeum honlapja: www.f11museum.se
Az egységet a második világháború elején, 1941-ben hozták létre, stratégiai felderítő feladatokkal. Kezdetben Caproni Ca.313-asokkal repültek, amelyekkel eleinte nagyon sok gond volt. Sem a gépek fa főtartója, sem az olasz motorok nem igazán kedvelték a svéd időjárást. Ezeket a gondokat szerencsére idővel sikerült megoldani, és a korábbi kézben tartott kamerák helyett is komolyabb, fixen beépített fényképezőgépek kerültek a gépekbe, amelyek komoly szolgálatot tettek Svédországnak. Még az is előfordult, hogy a tiltás ellenére egy személyzetük Peenemündét is lefotózta, de a sikereknek komoly ára volt, legalább két gépet német vadászok lőttek le, miközben még több masinát vesztettek el meghibásodások miatt.
A háború után Spitfire XIX-esekkel fegyverezték át az alakulatot. Elsődleges feladatuk a Balti-tenger térségének ellenőrzése volt, de előfordult olyan eset is, hogy az egyik gépen lefestették a felségjeleket, majd civil ruhát viselő pilótájával átdübörgött Finnország légtere fölött, és végigfotózta a kola-félszigeti szovjet támaszpontokat. Ugyan megpróbálták elfogni a vörös csillagos készültségi vadászok, de a MiG-15-ösök nem tudtak felemelkedni a Spitfire magasságáig.
A hidegháború során az ezredet sorra szerelték fel a Saab vadászok felderítőváltozataival, vagyis az S 29C Tunnannal, S 32C Lansennel és az S 35E Drakennel, ezeket használták az 1980-as feloszlatásukig.
1962-ben ők fényképezték le először a Kubába tartó szovjet teherhajókat a rakétákkal a fedélzetükön, majd a következő években nagyon sikerese felderítőbevetéseket teljesítettek Kongó fölött, ahol az elemzők kitűnő hatékonysággal választották szét az igazi célokat a csaliktól.
A felderítő-Tunnan 1500 mm-es kamerája
Az ezred elsősorban a szovjet hadihajózásra koncentrált, de ugyanakkor rendszeresen végigrepültek nagy magasságban a felségvizek határán is, ahonnan a nagy fókusztávolságú kameráikkal mélyen befényképezve az Szovjetunió területére. Rendszeresen találkoztak a készültségi Szu-15-ösökkel a nemzetközi vizek felett, a pilótáik gyakran integetve üdvözölték egymást. Finnország és az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság között a nemzetközi vizek olyan keskenyek voltak, hogy az itteni bevetésekről gyakran félbukfenc-félorsóval fordultak vissza. A pilóták ekkoriban évente 180-200 órát töltöttek a levegőben.
A Drakenek általában extrém mélyrepülésben közelítették meg a célpontjaikat. A normál eljárás szerint szárazföld felett 20, tenger felett 10 méter magasan kellett süvíteniük 960 km/h-s sebességgel. A múzeumban számos olyan fénykép látható, amelyen a felvételt készítő repülőgép a szovjet hadihajó fedélzetének szintje alatt repült el. A kamerában a film a sebesség és a magasság függvényében mozgott exponálás közben, a Drakenen ezt az ütemet még kézzel kellett beállítani, a Viggenen ez már automatikus volt.
Mivel a szovjetek Leningrád térségében gyártották a hadihajóikat, ezért azoknak Svédország előtt kellett elhajózniuk. A különböző felderítőszázadok között versengés volt, hogy ki tud egy új hajót elsőként lefotózni.
Maga a múzeum meglehetősen kicsi. A zsúfolt főcsarnokban is csak néhány repülőgép fér el, közöttük a Tunnan, Lansen és Draken felderítő változatai. Kiállították még egy SF 37-es, a Viggen fotófelderítő változatának orrát is, amelyet az ezred már nem repült. Mellett látható a külső függesztéssel hordott ultranagy fókusztávolságú kamerája, valamint az éjszakai felderítésre használt konténer, amelyben a két speciális fényképezőgéppel 150 méter magasságig tudtak úgy felvételeket készíteni világítóbombák nélkül, hogy az ellenség nem is tudta, éppen fotózzák.
Számos kiszerelt rendszerelem is szemügyre vehető, közöttük az a bonyolult periszkóp, amely a Viggenen a gép alatti táj képét jelenítette meg a vadászváltozat radarképernyőjének helyén. A képernyő körül helyezték el a besugárzásjelző lámpáit, így a legfontosabb információkat egy helyen tekinthette át a pilóta. A jobb oldalpaneleken helyezték a kamerák kapcsolóit, míg maga az exponálás a botkormányra szerelt gombbal történt, akárcsak a vadászváltozatokon a rakétaindítás.
A másik, még kisebb épületben kisebb relikviák kaptak helyet, többek között a Caproni Isotta-Fraschini motorja, apróbb alkatrészek Spitfire-ekből, különböző felderítőgépek katapultülései és műszerfalai, és számos légifényképezőgép.
A Caproni motorja
A harmadik "épület" talán a legizgalmasabb az egész múzeumban, amely két összekapcsolt teherautó-utánfutóból áll. Háborús helyzetben itt készültek fel a pilóták a bevetésre, és itt történt a felvételek kiértékelése. A falakon térképek, 1:500.000-es kicsinyítésűeket használtak a tervezésre és navigációra (alapvetően stopper és sebesség alapján állapították meg a helyzetüket, de a célra rárepülés előtt igyekeztek egy jellegzetes tájékozódási pontot megkeresni), amelyen feltűntették a szovjet légvédelmi rendszerek elhelyezkedését is. A célkörzetről sokkal részletesebb térképek is rendelkezésre álltak.
A másik utánfutóban ott az automatikus filmelőhívó laborgép, valamint kiértékelők munkahelyei. Az átvilágítópultokon korabeli filmek láthatók – egyiken szovjet hadihajók, a másikon országúti Viggen-kitelepülés felvételei. Ez utóbbinak külön érdekessége, hogy két technológiát is használtak. A felderítő Viggen orra alatt ugyanis volt egy infravörös szkenner, ami 0,2 °C hőmérséklet-különbséget is meg tudott jeleníteni. Az ezzel készült felvételen látszik, hogy a földön álló Viggen szárnyai hidegebbek, mint a gép többi része, vagyis most tankolták meg, míg mögötte a talaj melegebb, vagyis nemrégiben járt a hajtóműve. (Ezzel a módszerrel meg lehetett állapítani, hogy egy hajó mennyire van megtankolva, mekkora lehet a valós hatótávolsága). Az infravörös felvételek mellett láthatók a panorámakamerával készült fényképek is, melyekről tisztán látszik, hogy a felderítőgép nem sokkal a gépeket rejtő fák fölött repült el…
Noha az F11 Múzeum meglehetősen kicsi, ritka bepillantást enged a légifelderítők általában meglehetősen zárkózott világába, valamint a svédek hidegháborús tevékenységébe. Ha valakinek van néhány órája a budapesti fapados járat indulása előtt, nagyon ajánlott megtekintése.
A múzeum honlapja: www.f11museum.se
|
|
Nagyon zsúfolt az apró főcsarnok
|
|
|
A felderítő-Tunnan 1500 mm-es kamerája
|
|
|
A Lansen orrában jól látszanak a különböző kamerák
|
|
|
A Draken kameranyílásai
|
|
|
Fényképezőgépek a Viggenből
|
|
|
Elöl a Viggen periszkópja, ami megjelenítette a műszerfalon a gép alatti helyzetet
|
|
|
Bevetéstervezéshez használt térkép
|
|
|
A lerepült útvonal...
|
|
|
...és a közben készített kép
|
|
|
A kiértkelők munkahelye
|
|
|
Nagggyon kis magasságból készített felvétel
|
|
|
Viggen infravörös képe hajtóművezés után, friss kerozinnal feltöltve
|
|
|
A filmelőhívó labor
|
|
|
Nagyon régi kamerák
|
|
|
A Caproni motorja
|
|
|
Felderítő Tunnan fülkéje
|
|
|
Felderítő Draken műszerfala
|
|
|
Amikor nem adja ki...
|
2025.10.28.