Panzer II D
1:35, ICM
No.35272 (2004)
Pintér György - Múzeumi krimik
A harmincas évek derekára Németország társadalmilag, gazdaságilag egyaránt készen állt arra, hogy újra nagyhatalommá váljon. Az ideológusok a nemzet új életterének a keleti síkságok gazdag földjeit szemelték ki. Mivel ez csak háború árán volt elérhető, az ország felrúgta a rákényszerített békeszerződést, és nyílt fegyverkezésbe kezdett. Az addig titokban, szűkös költségvetéssel működtetett harckocsi program új forrásokat kapott. A vezető iparvállalatok közül a Henschel, a Krupp, és a MAN csapott le elsőként a kínálkozó lehetőségre. A későbbiekben a Daimler-Benz, a Famo, és a MIAG is bekapcsolódott a tervezésbe, majd a gyártásba. Az ország egy gyors, és korlátozott háború megvívására készült. A taktika szellemi atyja Heinz Wilhelm Guderian már korábban publikálta egy ilyen típusú háború megvívásának módját. A recept egyszerű: a védelem egy meghatározott pontjára nagy erejű lökést kell koncentrálni, majd az így keletkezett résen gyorsan mozgó páncélos csapatokat kell a lehető legrövidebb idő alatt mélyen az ellenség védelme mögé juttatni. Ezeknek a csapatoknak nem a védelem megsemmisítése a célja, hanem hogy a védelmi vonal mögött megkeressék az ellenfél vezetési pontjait, megsemmisítsék azokat, megzavarják utánpótlását, általános zavart keltsenek, majd a szárnyak irányában visszafordulva segítsék a második hullámban betörő gépesített alakulatok felszámoló harcát. Egy ilyen típusú háború megvívásához sok, gyorsan mozgó harckocsira volt szükség.
Mivel régi nagy kedvenceim a német könnyű harckocsik, választásom egy eddig meglehetősen alulpublikált típusra, a Panzer II D –re esett. A jármű fejlesztését - az Ausf. C változat tapasztalatai alapján - a Daimler-Benz végezte 1938-ban. A feladat, egy speciálisan gyors harckocsi kialakítása volt. Gyártására a MAN üzemeiben került sor, még ennek az évnek augusztusában 43, összesen kb. 250 db készült a D és E változatból. A két változat mindössze a meghajtó, és láncfeszítő kerekek kialakításában különbözött egymástól, mivel az Ausf. E lánctalpát már önkenőre tervezték. A háromszemélyes harckocsi tömege 11 tonna volt, pánzélzata 5-30 mm között változott. Fegyverzetét egy 20 mm-es KwK 30-as L/55 csőhosszú gépágyú, és egy 7.94 mm-es MG 34 géppuska alkotta a 360 fokkal körbeforgatható toronyban. A fegyverek horizontális irányzása +20 fok és -9.5 fok között volt lehetséges. Javadalmazásuk 180, illetve 1425 db lőszer volt. A kilőtt lövedék kezdősebessége 780 és 1050 m/s között változott, a lövedék típusától függően, tömege, 0.1 kg, és 0.148 kg volt. Páncélátütő képessége 500 méteren kb. 24 mm körül mozgott. Az erőforrás, egy Maybach HL62TRM 6 hengeres, soros benzinmotor, 140 lőerőt szolgáltatott, legnagyobb nyomatékát 2600 1/m -nél érte el. Az elődökhöz képest az erősebb motor, az SSG 46 típusú 7 (más források szerint 6) fokozatú szinkronizált váltó, valamint az áttervezett torziós rugózású futóműnek köszönhetően a jármű sebessége elérte az 55km/h–t, hatósugara, pedig a 200km-t. Azonban mint mindenütt a technikában, ennek a kompromisszumnak köszönhetően terepjáró képessége leromlott. Mivel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 1940-ig fokozatosan kivonták a harcokból. A még bevethető példányokat lángszórós harckocsikká (Flammpanzer II - Flamingo), az elkészült alvázakat önjáró páncélvadászokká (Marder II D) alakították át.
A készlet még azokból a daliás időkből származik, amikor keleti szomszédunkkal élénk kishatárforgalmat bonyolíthattunk le, és nem akart mindenki cigarettával, benzinnel, meg lányokkal üzletelni. Beszerzésében Mekett szerzett elévíthetetlen érdemeket. A doboz hatalmas, az öntőkeretek mellé beférne még egy fél pár 46-os cipő, a grafika azonban elgondolkodtató: a háttér egy francia falu, teljesen épp házakkal, egy látszólag sértetlen, ám mégis lángoló Hotchkiss harckocsival, az előtérben a makett eredetije, a 7. páncéloshadosztály egyik járműve a személyzettel, 1940-ből. Míg egy tiszt elégedetten tekint a semmibe, a legénység az üzemanyaggal bénázik, hiszen kannából kannába önteni tölcsér nélkül már az egyiptomi álmoskönyv szerint is nagy ostobaság. Ez lenne Rommel híres „szellemhadosztálya”? Az ábrázolt helyzet nem sok sikert ígér, de nézzünk inkább a dobozba! A készlet olyan, mint Ukrajna-anyácska, hol nagyvonalú és bőséges, – a kürtnél szebbet eddig gyantából sem láttam – hol pedig fukar és titokzatos. Máig nem sikerült megfejteni például, hogy képzelték el a tervezők a fegyverek mozgatható beépítését, amikor az ehhez szükséges alkatrészeknek csak az egyik felét öntötték le. A jármű 95 számozott alkatrészből állítható össze, darabjait két keret tartalmazza, a lánctalp élethűségének, pedig 208 apró szem a záloga. A személyzet és az üzemanyagkannák, két újabb kereten kaptak helyet. Az építési, és festési útmutatót, az alkatrésztérképpel, és típusismertetővel, egy 6 lapos füzet tartalmazza. A mellékelt matricák segítségével két lengyelországi, és egy, a Francia hadjáratban alkalmazott jármű készíthető el. Rejtélyes okokból, a festési útmutató csak ez utóbbira tér ki, bár ott is inkább az egyenruhák színezésére helyezi a hangsúlyt. A kevésszámú alkatrész, és a szellős útmatató nem teszi próbára kreativitásunkat, így inkább csak azokra a buktatókra hívnám fel a figyelmet, amelyek próbára tehetik türelmünket. A lengőkarok pozícionálását a teknő belső oldalán apró vakfuratok segítik, ám ha ezekre támaszkodunk, a kész makett mintegy 3 mm–el, azaz arányosan 10-12 centiméterrel lesz magasabb a tervezettnél, így némi csiszolással le kell „ültetni” a teknőt. A meghajtó kerekek tengelyei teljesen hiányoznak, ezeket jobbára szem segítségével lehet a kihajtás csonkjaira illeszteni. A görgők és lengőkarok illeszkedése borzalmas, egytől-egyig csiszolni, fúrni kell az alkatrészeket. A láncfeszítő kerék tengelye mindössze egy vakfurat a teknő oldalán, ide kell a torziós tengelycsonk bütykét beilleszteni. Túl azon, hogy nem túl pontosan pozícionálható, a teherbírása nulla, bár erre csak a lánctalp összeállításánál derült fény, ezért itt a teknő és a B18 alkatrész kifúrásával 1mm-es rézdrótból valódi tengelyt készítettem helyette. A végleges rögzítés előtt nem árt vonalzóval ellenőrizni a görgősor helyzetét, ellenkező esetben, ha lánctalp összeállításánál derül csak ki, hogy tévedtünk, már csak nehezen korrigálhatjuk a hibát. A teknő és a felépítmény kapcsolata sem tökéletes, a hátsó sárvédőnél szike, reszelő segítségével alakítottam ki a pontos illeszkedést. Szerencsére vetemedéssel nem kell bajlódni. A következő megrázkódtatás a toronyfegyverzet beépítésekor ért, mint említettem ezek egy tervezési hiba miatt csak fix pozícióban rögzíthetők. A toronyfedél elvileg nyitott állapotban is elkészíthető, a zárszerkezet és szellőző rendszer, ha kezdetlegesen is, de kidolgozott, viszont hatalmas beszívódás éktelenkedik a fedél belső oldalán, így azt inkább zárt helyzetben készítettem el, annál is inkább, mivel a torony belseje egyébként teljesen üres. A felépítmény alkatrészei közül szép a kürt, jó és pontos a reflektorok álcázása, a szerelőnyílások zsanérzata. A szerszámok átlagosak, ez alól talán csak az emelő, és tartóbakja a kivétel, aki teheti, ezt cserélje ki más gyártótól származóra. Magam mindent dobozból készítettem, egyedül az antennát cseréltem húzott szálból készültre.
Mivel egy, a lengyelországi hadjáratban résztvevő járművet kívántam elkészíteni, a festés megkezdése előtt tanulmányoztam a kiválasztott alakulat, a 4. páncélos hadosztály hadijelentéseit. Az általam megörökített jármű, a hadosztály páncélos felderítő-osztályának parancsnoki járműve lett. Ez a parancsnok felelt az ellenségről szerzett adatok gyűjtéséért, valamint az ellenséges felderítés hatékony akadályozásáért, rendszerezte a foglyok kihallgatásakor, és a rádiólehallgatások során szerzett információkat. Jelentéseit a hadosztályparancsnok, és az első vezérkari tiszt számára készítette. Utasításai alapján készültek az ellenség helyzetét és erejét feltüntető helyzettérképek. Ellenőrizte a tábori postát, közvetlen alárendeltségébe tartozott a hadosztály térképész csoportja, és nyomdaszakasza. A hadosztály a 10. hadsereg kötelékében 1939. szeptember 1.-től, mintegy 3 hetes folyamatos, időnként rendkívül véres harcban folytatta az előrenyomulást Varsó irányába, majd tartalékba helyezték. A támadás időszakára a német meteorológusok tartós magasnyomású légtömeget prognosztizáltak a Lengyel síkság felett, viszont a hadinaplók tanulsága szerint az előrenyomulás során, a kitűzött célok elérését egy rendkívül nehezen járható mocsaras terület akadályozta.
A festés során arra törekedtem, hogy egy olyan járművet mintázzak meg, amely viszonylag új építésű, még nem látszik rajta a harcok nyoma, a szerszámok, és a felszerelés még épp, viszont jól látható rajta a mocsaras terepen való átkelés, majd a hosszú, száraz időben történő előrenyomulás jelei. Festéshez a Model Master (MM), és a Tamiya (XF) zománcait használtam, alapozáshoz RLM66-ot, (MM 2079) majd ennek 10-20%-ban világosított árnyalatait. Teljes száradás után egy nagyon vékony kék szűrőt raktam fel, (MM 1594) majd mostam részben vissza a vízszintes felületeken. A teknő látható részein a rászáradt sarat agyag felkenésével imitáltam. A jobb tapadás érdekében a felületet szikével érdesítettem. A megszáradt agyagot flat earth és buff keverékével (XF-52/XF-57) színeztem, majd matt lakkal fixáltam. A fegyverek gun metal (X-10) a szerszámok metalic grey (XF-56) alapozást kaptak. A lánctalpat hull red, metalic grey (XF-9/XF-56) keverékével színeztem, majd ez utóbbival szárazecseteltem. A matricák elhelyezése után egy híg fekete mosás következett, majd buff (XF-57) ködölésével alakítottam ki a végső poros hatást. Rozsdát (MM1785), csak a kipufogó környékén alkalmaztam, ugyanitt az üzemanyag elégetéséből származó foltokat híg sötétbarna és fekete (XF-10/XF-1) keverékével szárazecseteltem a páncéltestre. A kész makettet matt lakkal (MM 1560) 2 rétegben átfújtam. Összefoglalva: barátságos áron, szépen megépíthető készlethez juthatunk, aki azonban egyéjszakás kalandnak tekinti, könnyen csalódhat, mert gyorsan elszalad az idő, a kisebb-nagyobb hibák kijavításával. Ennek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom.
Mivel régi nagy kedvenceim a német könnyű harckocsik, választásom egy eddig meglehetősen alulpublikált típusra, a Panzer II D –re esett. A jármű fejlesztését - az Ausf. C változat tapasztalatai alapján - a Daimler-Benz végezte 1938-ban. A feladat, egy speciálisan gyors harckocsi kialakítása volt. Gyártására a MAN üzemeiben került sor, még ennek az évnek augusztusában 43, összesen kb. 250 db készült a D és E változatból. A két változat mindössze a meghajtó, és láncfeszítő kerekek kialakításában különbözött egymástól, mivel az Ausf. E lánctalpát már önkenőre tervezték. A háromszemélyes harckocsi tömege 11 tonna volt, pánzélzata 5-30 mm között változott. Fegyverzetét egy 20 mm-es KwK 30-as L/55 csőhosszú gépágyú, és egy 7.94 mm-es MG 34 géppuska alkotta a 360 fokkal körbeforgatható toronyban. A fegyverek horizontális irányzása +20 fok és -9.5 fok között volt lehetséges. Javadalmazásuk 180, illetve 1425 db lőszer volt. A kilőtt lövedék kezdősebessége 780 és 1050 m/s között változott, a lövedék típusától függően, tömege, 0.1 kg, és 0.148 kg volt. Páncélátütő képessége 500 méteren kb. 24 mm körül mozgott. Az erőforrás, egy Maybach HL62TRM 6 hengeres, soros benzinmotor, 140 lőerőt szolgáltatott, legnagyobb nyomatékát 2600 1/m -nél érte el. Az elődökhöz képest az erősebb motor, az SSG 46 típusú 7 (más források szerint 6) fokozatú szinkronizált váltó, valamint az áttervezett torziós rugózású futóműnek köszönhetően a jármű sebessége elérte az 55km/h–t, hatósugara, pedig a 200km-t. Azonban mint mindenütt a technikában, ennek a kompromisszumnak köszönhetően terepjáró képessége leromlott. Mivel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 1940-ig fokozatosan kivonták a harcokból. A még bevethető példányokat lángszórós harckocsikká (Flammpanzer II - Flamingo), az elkészült alvázakat önjáró páncélvadászokká (Marder II D) alakították át.
A készlet még azokból a daliás időkből származik, amikor keleti szomszédunkkal élénk kishatárforgalmat bonyolíthattunk le, és nem akart mindenki cigarettával, benzinnel, meg lányokkal üzletelni. Beszerzésében Mekett szerzett elévíthetetlen érdemeket. A doboz hatalmas, az öntőkeretek mellé beférne még egy fél pár 46-os cipő, a grafika azonban elgondolkodtató: a háttér egy francia falu, teljesen épp házakkal, egy látszólag sértetlen, ám mégis lángoló Hotchkiss harckocsival, az előtérben a makett eredetije, a 7. páncéloshadosztály egyik járműve a személyzettel, 1940-ből. Míg egy tiszt elégedetten tekint a semmibe, a legénység az üzemanyaggal bénázik, hiszen kannából kannába önteni tölcsér nélkül már az egyiptomi álmoskönyv szerint is nagy ostobaság. Ez lenne Rommel híres „szellemhadosztálya”? Az ábrázolt helyzet nem sok sikert ígér, de nézzünk inkább a dobozba! A készlet olyan, mint Ukrajna-anyácska, hol nagyvonalú és bőséges, – a kürtnél szebbet eddig gyantából sem láttam – hol pedig fukar és titokzatos. Máig nem sikerült megfejteni például, hogy képzelték el a tervezők a fegyverek mozgatható beépítését, amikor az ehhez szükséges alkatrészeknek csak az egyik felét öntötték le. A jármű 95 számozott alkatrészből állítható össze, darabjait két keret tartalmazza, a lánctalp élethűségének, pedig 208 apró szem a záloga. A személyzet és az üzemanyagkannák, két újabb kereten kaptak helyet. Az építési, és festési útmutatót, az alkatrésztérképpel, és típusismertetővel, egy 6 lapos füzet tartalmazza. A mellékelt matricák segítségével két lengyelországi, és egy, a Francia hadjáratban alkalmazott jármű készíthető el. Rejtélyes okokból, a festési útmutató csak ez utóbbira tér ki, bár ott is inkább az egyenruhák színezésére helyezi a hangsúlyt. A kevésszámú alkatrész, és a szellős útmatató nem teszi próbára kreativitásunkat, így inkább csak azokra a buktatókra hívnám fel a figyelmet, amelyek próbára tehetik türelmünket. A lengőkarok pozícionálását a teknő belső oldalán apró vakfuratok segítik, ám ha ezekre támaszkodunk, a kész makett mintegy 3 mm–el, azaz arányosan 10-12 centiméterrel lesz magasabb a tervezettnél, így némi csiszolással le kell „ültetni” a teknőt. A meghajtó kerekek tengelyei teljesen hiányoznak, ezeket jobbára szem segítségével lehet a kihajtás csonkjaira illeszteni. A görgők és lengőkarok illeszkedése borzalmas, egytől-egyig csiszolni, fúrni kell az alkatrészeket. A láncfeszítő kerék tengelye mindössze egy vakfurat a teknő oldalán, ide kell a torziós tengelycsonk bütykét beilleszteni. Túl azon, hogy nem túl pontosan pozícionálható, a teherbírása nulla, bár erre csak a lánctalp összeállításánál derült fény, ezért itt a teknő és a B18 alkatrész kifúrásával 1mm-es rézdrótból valódi tengelyt készítettem helyette. A végleges rögzítés előtt nem árt vonalzóval ellenőrizni a görgősor helyzetét, ellenkező esetben, ha lánctalp összeállításánál derül csak ki, hogy tévedtünk, már csak nehezen korrigálhatjuk a hibát. A teknő és a felépítmény kapcsolata sem tökéletes, a hátsó sárvédőnél szike, reszelő segítségével alakítottam ki a pontos illeszkedést. Szerencsére vetemedéssel nem kell bajlódni. A következő megrázkódtatás a toronyfegyverzet beépítésekor ért, mint említettem ezek egy tervezési hiba miatt csak fix pozícióban rögzíthetők. A toronyfedél elvileg nyitott állapotban is elkészíthető, a zárszerkezet és szellőző rendszer, ha kezdetlegesen is, de kidolgozott, viszont hatalmas beszívódás éktelenkedik a fedél belső oldalán, így azt inkább zárt helyzetben készítettem el, annál is inkább, mivel a torony belseje egyébként teljesen üres. A felépítmény alkatrészei közül szép a kürt, jó és pontos a reflektorok álcázása, a szerelőnyílások zsanérzata. A szerszámok átlagosak, ez alól talán csak az emelő, és tartóbakja a kivétel, aki teheti, ezt cserélje ki más gyártótól származóra. Magam mindent dobozból készítettem, egyedül az antennát cseréltem húzott szálból készültre.
Mivel egy, a lengyelországi hadjáratban résztvevő járművet kívántam elkészíteni, a festés megkezdése előtt tanulmányoztam a kiválasztott alakulat, a 4. páncélos hadosztály hadijelentéseit. Az általam megörökített jármű, a hadosztály páncélos felderítő-osztályának parancsnoki járműve lett. Ez a parancsnok felelt az ellenségről szerzett adatok gyűjtéséért, valamint az ellenséges felderítés hatékony akadályozásáért, rendszerezte a foglyok kihallgatásakor, és a rádiólehallgatások során szerzett információkat. Jelentéseit a hadosztályparancsnok, és az első vezérkari tiszt számára készítette. Utasításai alapján készültek az ellenség helyzetét és erejét feltüntető helyzettérképek. Ellenőrizte a tábori postát, közvetlen alárendeltségébe tartozott a hadosztály térképész csoportja, és nyomdaszakasza. A hadosztály a 10. hadsereg kötelékében 1939. szeptember 1.-től, mintegy 3 hetes folyamatos, időnként rendkívül véres harcban folytatta az előrenyomulást Varsó irányába, majd tartalékba helyezték. A támadás időszakára a német meteorológusok tartós magasnyomású légtömeget prognosztizáltak a Lengyel síkság felett, viszont a hadinaplók tanulsága szerint az előrenyomulás során, a kitűzött célok elérését egy rendkívül nehezen járható mocsaras terület akadályozta.
A festés során arra törekedtem, hogy egy olyan járművet mintázzak meg, amely viszonylag új építésű, még nem látszik rajta a harcok nyoma, a szerszámok, és a felszerelés még épp, viszont jól látható rajta a mocsaras terepen való átkelés, majd a hosszú, száraz időben történő előrenyomulás jelei. Festéshez a Model Master (MM), és a Tamiya (XF) zománcait használtam, alapozáshoz RLM66-ot, (MM 2079) majd ennek 10-20%-ban világosított árnyalatait. Teljes száradás után egy nagyon vékony kék szűrőt raktam fel, (MM 1594) majd mostam részben vissza a vízszintes felületeken. A teknő látható részein a rászáradt sarat agyag felkenésével imitáltam. A jobb tapadás érdekében a felületet szikével érdesítettem. A megszáradt agyagot flat earth és buff keverékével (XF-52/XF-57) színeztem, majd matt lakkal fixáltam. A fegyverek gun metal (X-10) a szerszámok metalic grey (XF-56) alapozást kaptak. A lánctalpat hull red, metalic grey (XF-9/XF-56) keverékével színeztem, majd ez utóbbival szárazecseteltem. A matricák elhelyezése után egy híg fekete mosás következett, majd buff (XF-57) ködölésével alakítottam ki a végső poros hatást. Rozsdát (MM1785), csak a kipufogó környékén alkalmaztam, ugyanitt az üzemanyag elégetéséből származó foltokat híg sötétbarna és fekete (XF-10/XF-1) keverékével szárazecseteltem a páncéltestre. A kész makettet matt lakkal (MM 1560) 2 rétegben átfújtam. Összefoglalva: barátságos áron, szépen megépíthető készlethez juthatunk, aki azonban egyéjszakás kalandnak tekinti, könnyen csalódhat, mert gyorsan elszalad az idő, a kisebb-nagyobb hibák kijavításával. Ennek ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom.
|
|
A doboz
|
|
|
Építési útmutató
|
|
|
Festési útmutató, alkatrész bontás
|
|
|
a fegyverek nem mozdíthatók
|
|
|
a sár, agyag
|
|
|
jellegzetes futógörgők
|
|
|
kedvencem, a Bosch kürt
|
|
|
lakkozás után kissé szálkás vontatókötél
|
|
|
szemből
|
|
|
szerszámokból láttam már szebbet is
|
|
|
természetes fényben
|
2007.12.14.