Fardarus MAN tandempóttal

MAN TG-A

1:24, Italeri (2007)
Pintér György - Múzeumi krimik Ez volt az első átépítésem. Mindig is egy vágyam volt, hogy egyszer egy 6x4-es MAN boldog tulajdonosa legyek. Amíg viszont diák vagyok, meg kell elégednek "csak" a kicsinyített másával. 1 évvel ezelőtt találtam az EMEK-nél egy fardarus MAN-t, és még a színe is kék! Tökéletes volt. Mikor hazakerült kicsit még felcsinosítottam Italeris kiegyészítőkkel. Kapott gallytörőt, oldaltárolókat, darut felmatricáztam... Csak egy baj volt, az én álmom egy XXL fülkés volt, ez pedig egy L es fülke.

Vettem az Italeritől 2 db nyerges MAN-t. Az első alvázat elvágtam és 2,5 cm-t hátratoltam. Ezután a másik alvázról a hátsó futóművet levágva hozzáillesztettem az elsőhöz. Így megkaptam a 3 tengelyt. A középső tengelyre kellett hátrefele szerkesztenem egy kardán kihajtást, és ami a váltóból jött kardántengely azt is megtoldtam. Minden toldás, foltozás sztirolból van.
Az alváz után a fülke következett. Ott semmi változás nem történt, számomra csak ami fontos volt hogy ez volt az első kamionom amiben a fülke belsőt kicsinosítottam. Raktam a homlokfalra egy fa polcot, ahova került egy rendszám a nevemmel :) vmint a polcon van egy TV. Hátul az ágyakra pedig újságokat szórtam. Kivülre pedig gallytörő, sárga villogó helyek és refik kerültek.
És a sok méregetés után nekiálltam a platónak. Ez teljes egészében balzafából van.Nekem ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak.Az oldalak nyithatóak, az elosztók kivehetők.
Következett a daru. Italeri, semmi különös változás nincs, egy felső vezérlést építetem rá. Egy régebbi Scania-mról maradtak meg fellépők, ezzel oldottam meg a létramászást.
És végül a hátső aláfutásgátló. Ez ugyancsak a Italeri kiegészítőjéből való. Sztirolból csináltam egy vonófejet és ezt kellett megfelelő magasságban ráhelyeznem. Elkészült a kamion. Ahogy elképzeltem!

De nem bírtam kellett egy pót is. Ez egy Refeer Trailer az Italeritől.
Az alváza tulajdonképpen megegyezik, csak azt nem rakasztottam hozzá ami az eredetin a nyereg fölé nyúlik. A hátulját kicsinosítgattam hogy illő legyen a MAN-hez. A platót egy 7,2 m-esnek képzeltem, és ezt ugyancsak balzafából csináltam meg. A vonórúd is Balzafa, a vonószem pedig drótból készült.

2 hónapig csinálgattam esténként, és ez volt az első átalakításom. Ráadásul az "álmom" készítettem el. Nekem tetszik. Remélem sok sok ehhez hasonlót fogok még elkészíteni.
pót alváza
pót alváza
készül a fülke
készül a fülke
majdnem kész fülke
majdnem kész fülke
készülőben..
készülőben..
közel a cél....
közel a cél....
a felső vezérlő
a felső vezérlő
festésre várva
festésre várva
elkészült
elkészült
20071018676
20071018676
hátulról
hátulról
tesók
tesók
Büszke oroszlán
Büszke oroszlán
2007.12.23.
Horváth Roland (Roland_89), Győrszemere
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció