Magyar honvéd 1908-1916

1:35, sajátfaragás

Pintér György - Múzeumi krimik Régóta szerettem volna már gyűjteményembe első világháborús figurát. Egy háború eleji/előtti, tábori egyenruhás, feltűzött szuronyú mannlicheres figura jelent meg lelki szemeim előtt, amivel már az elején jól meg is szívattam magam, mert a hivatásos makettgyártók sajnos nem nagyon gyártanak ilyesmit. Úgy általában első világháborús figurából nem sok van elérhető, ha esetleg mégis, az inkább a háború végi rohamosztagos-témában. Így faragnom kellett.
Ezt természetesen forráskutatás előzte meg. Mondanom sem kell, ahogy a figurában, úgy szakirodalomban sem gázolunk derékig. (Mondjuk valahol érthető, akkoriban még nem nagyon voltak tankok meg repülők, amik igen, azok is hótt bénán néztek ki, és a végeláthatatlan lövészárokrendszerekben való sárdagasztás sincs sehol a Blitzkrieg látványosságától.) Elég régóta gyűjtögetek mindenféle könyveket, egy fél polcnyi az első világháborúról is van szerencsére, így azért találtam megfelelő irodalmat.

Az abszolút favorit a Barcy-Somogyi-féle Királyért és hazáért című könyv (valamikor a kilencvenes években adták ki, egyszer láttam egy börzén, se azelőtt, se azután még csak nem is hallottam róla- még szerencse, hogy akkor lecsaptam rá)(update: két hete láttam megint!), merem állítani, hogy nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően összeszedett és minden részletre kiterjedő anyag. Katonai bírói testületek egyenruházatáról például még a nagyon jól feldolgozott második világháborús német témában is igencsak nehéz lenne bármit felhajtani, na, a Monarchia magyar hadseregének ilyen alakulatairól is van pár oldal, színes képekkel illusztrálva. Két hiányossága azért ennek is van: a tábori szürke egyenruhák színezése nem helyes benne, nagyon világos, szinte fehér: ennek az egy színnek máshol nézzünk utána (ez már nem nehéz, ha máshol nem, a neten azért ezt megtalálhatjuk). A másik, hogy a rajzok nem teljesen arányosak benne, inkább a warhammeres figurák heroic scale-jéhez tudnám hasonlítani ezt a lényeges részeket kiemelő, felnagyító ábrázolást. A fontos részletek így remekül megvannak, de egy-egy fénykép azért nem árt, hogy lássuk, élő eleven emberen hogy állt az adott egyenruha. Ez mondjuk már nem olyan nehéz, a nagykunsági honvédek történetét feldolgozó Fényes szurony, rózsafa a nyele... kiemelkedően jó minőségű fényképek vannak, de akár a Puedlo kiadó egyik-másik első világháborús könyve is megfelel a célnak, bár azokban általában az írott eseménytörténeti részek az erősek, a képek sokszor kicsik, vagy homályosak.

És természetesen nem lehet szó nélkül elmenni a korabeli ,,szakirodalom” mellett sem. A Tolnai kiadó még a háború alatt kiadott három részes első világháborús sorozata olvasmánynak is nagyon jó. Nekem családi örökségként van meg a második kötet (tulajdonképpen ennek az elolvasása keltette fel bennem az érdeklődést a téma iránt), de beszereztem mellé a másik kettőt is: 3*300 igényes kivitelű (na jó, a 21. század elejére a legtöbb példány azért eléggé ütött-kopott), gazdagon illusztrált oldal egy ereje teljében lévő, büszke birodalom győzni induló hadseregéről, amikor senki nem sejtette még, hogy 2-3 éven belül micsoda rémálommá változik a fényesen induló új évszázad. 10 rugó per kötet alatt megkapható darabja egy kis szerencsével, csak ki kell fogni (aki el akarja adni, az mondjuk általában csak több kötetet ad egyben). Börzéken, bolhapiacokon több hasonló kiadványra is rá lehet akadni.

Egy fontos dolog volt még hátra: a fegyver. Ha figura nincsen, hát 1/35-ben megfelelő fegyver még annyira sem. Első lehetőségként természetesen egy korabeli német fegyver felhasználása merült fel, szövetségeseinktől bizonyára kaptunk fegyvereket az első világháború alatt is, ha máshogy nem, hát a fronton egyet-kettőt. Ezt a lehetőséget aztán elvetettem, kicsit erőltetett lenne, pláne egy háború eleji témához. Második lehetőség egy orosz Moszin-Nagant volt. Távlati célom a figurával egy dioráma elkészítése, melyen orosz foglyokat kísér, de még így is üvöltene a dologról, hogy lúzer módon munkát akartam spórolni egy hülye háttértörténettel. Nem volt más hátra, mint igazzy férfiként nekimenni a kihívásnak, és nulláról csinálni egy fasza Mannlichert. Egy kicsit azért becsicskultam, és a teljes hosszúságú helyett a karabélyváltozatot készítettem el- ez tulajdonképpen egy 1935-ös kisebb átalakítással a második világháborúban is jellemző volt, így legalább olyan témájú figurákhoz is fel tudom használni. Az irodalommal itt legalább már nem volt probléma. A régi Zrínyi-féle hadtörténeti sorozat (a jellegzetes, fektetett alakú könyvek) kézifegyvreres része általában megfelelő kiindulópontként szolgál minden 1990 előtti fegyveres témához, most sem volt ez másként. Mellé egy szlovák könyvet vettem elő, ami jól használható vonalas rajzokon mutatja be a vágy tárgyát. De biztos vannak más könyvek is, komolyabb kézifegyver-típuskönyvekben benne szokott lenni. A Kaliber magazinban is volt egy cikksorozat nem olyan régen a Mannlicherről.
A szuronyhoz anyagot szerezni gyerekjáték volt, van ugyanis itthon egy eredeti darab (valamelyik ősöm az oroszokat darabolta vele, nagymamám testvérének a kerti szerszámai közül került elő), kicsit le van élezve, de a célnak megfelel.

Mint mindig, ezúttal is a fejjel kezdtem a figura kialakítását. Ezt már korábban előkészítettem, egy Alanger-figura (a kozákos készletből talán) fejére formáztam meg a jellegzetes katonasapkát, ennek a műgyantaöntvényeit használom aztán (csináltam a második világháborús és a néphadsereges csákót viselő fejeket is ugyanígy, mert előrelátó vagyok, mint az abonyi asszony). A fejet egy hurkapálcára tűztem, amire aztán megformáztam a nyakat (állógallér!) és a mellkasrészt is, egyelőre csak magát a zubbonyt. A lábak szintén ,,konzervből” vannak, egy megfelelő 1/35-ös német (orosz?) csizmából készítettem első világháborús bakancsokat, most azokból használtam fel egy párt. Megcsapoltam őket a bokánál, és az így kialakított bakancsos drótlábat a torzó aljába szúrtam (vigyázva, hogy megfelelően hosszú legyen, természetesen). Miután az egész megszáradt, már gyerekjáték volt kialakítani a nadrágot magát- illetve lett volna, de elsőre túl vastagra sikerült, le kellett faragni, mert ez a fajta nadrág egy, a mai szemnek elég fura, vékony, testhezálló szabású ruhadarab volt. De másodjára jó lett, következhetett a felszerelés. Az említett könyvben részletesen le van rajzolva minden, ennek alapján haladtam. Először a borjúnak nevezett hátizsákot csináltm meg, ez egy kockaforma, semmi különös, csak a szőrös felületet kell megcsinálni. Utána az összehajtott köpeny jött, ez sem volt különösebben nehéz. A kulacs szíja papírból van, maga a kulacs szintén GS. A gyalogsági ásót egy kis húzott szál-nyélre csináltam sztirolból és GS-ből, de kár volt, a rákerülő kenyértarisznya teljesen eltakarja, csak a nyele lóg ki alul. A tarisznya csatjai GS-ből vannak, a csatok szíja szintén papírból.

A figura elején először a hátizsák szíjait csináltam meg, majd a tölténytáskákat faragtam ki. A tarisznya szíja papírból van. Kis gondolkozás után a piros bojtos lövészkitüntetést is megcsináltam nagyon vékony GS-szálból és két kis GS-golyóból, ha már ennyit kínlódok a puskájával, igenis legyen jó lövő.

Na, a puskával való kínlódás. Először, amennyire lehetséges, megpróbáltam egy méretarányos rajzot szerkeszteni hozzá 1/35-ben- mivel az egész történet nincs három centi, ez csak kb-ra sikerülhetett. Ezután kireszelgettem az agyazást sztirollapból, majd GS-ből megformáztam a zárszerkezetet. Az agyazást és csövet összefogó fémszalagok papírból vannak, a cső torkolati része és a töltővessző drót, a mindenféle kis vackok pedig szintén GS-ből készültek. A sátorvas drótból van (ez mondjuk kamu, az eredeti nem kör keresztmetszetű, de ennyi belefér). A cső elején lévő kis vastagítás GS, a célgömb papír. A szurony pengéjét sztirolapból reszeltem ki, és úgy vágtam le, hogy legyen a végén egy kis tüske, amire a markolatot megformázhatom. Ezt GS-ből csináltam, a keresztvasat is ebből alakítottam ki, a csőre való rögzítést lehetővé tevő karika egy húzott szálból vágott korong. A puskáról és a szuronyról mintát vettem, és elraktam őket későbbi felhasználásra, a figuára egy műgyanta másolat kerül.

A szuronyt feltűztem a fegyverre (a rögzítőkarikát levágtam, és gs-ből formáztam újra), és megformáztam a fegyvert tartó kezeket. A karokat drótból alakítottam ki, és beállítottam a megfelelő pózba, majd GS-sel elkészítettem a zubbony ujjait. Amíg ezekkel foglalkoztam, persze véletlenül letörtem a szuronyt, így még egyet kellett önteni belőle.

Az alapozást a GW fehér alapozójával végeztem. Ezután lefestettem mindent akrillal, a későbbi színnel, de inkább annak világosabb változatával. Erre a művészolaj miatt van szükség, aminek nem olyan jó a fedése vékony rétegben (vastagot meg ugye nem akarunk).

Mint mindig, most is az arccal kezdtem a festést. Először egy vékony réteg bőrszínt vittem fel, ezt követte az mélyedések kihúzása világosabb és sötétebb barnákkal. Az arc felfelé forduló, vagy kiálló részeit fehérrel világosítottam. A kívánt színből egy kis foltot festettem mindig oda, ahová a ,,vastagját” szántam, majd egy puha, száraz ecsettel összehúzogattam őket. A szemek szintén művészolajjal készültek, fehérek lettek, barna szemgolyóval. A hajat barnára festettem.

A ruhát a szíjazat által határolt egységekben festettem meg, a megfelelő szürkét feketéből, fehérből és kékből kevertem ki, és a szokott módon festettem, a felfelé néző részeket világosítva, a lefelé nézőket sötétítve. Utána áttértem magukra a szíjakra. Ezeket szeretem festeni a legjobban, nem nehéz, és nagyon látványos hatás érhető el velük. Sötétbarnával kentem le először őket, majd az átlapolódásokba és a lefelé forduló részekbe egy kis feketét ecseteltem, és összehúztam a barnával. A kiemelkedő részeken és a felfelé mutató éleken ugyanezt fehérrel végeztem el. A bakancs is így készült. A háton lévő bőrtáska egy sűrűbb barnát kapott, az árnyékokat itt is feketével festettem, a világosításnál viszont egyszerűen csak visszatöröltem a festéket az alapszínig, így egy jóval élénkebb árnyalatot kaptam (nem fakítja-szürkíti a fehér), egy kicsit változatosabb így az összkép. A borjút a GW tintájával folyattam be, és óvatosan fehérrel szárazecseteltem. Ezutána különféle csatok következtek. A fémszínűeket égetett fémszínre festettem, és ezüsttel húztam ki. Az arany/részszínűeket sárgával alapoztam, egy kis Devlan Muddal befolyattam, majd arannyal húztam ki.

A fegyver fa részeit a szíjazattól eltérő, fakóbb barnára festettem. A lövészbojt piros, barna és fehér művészolajok mixelésével lett kifestve. A figura befejezéseként a zubbony nyakán lévő jelzést, majd a sapkán lévő ezredszámot készítettem el. Színük palaszürke, egy kis fehérrel világosított feketével festettem meg őket. Mivel a családom oda valósi, mindenképpen egy nagykunsági honvédet szerettem volna. A karcagi zászlóaljat azonban ekkorra már átszervezték (áttértek az ezredekre alapuló szervezésre), a nagykunsági legényeken négy ezred osztozott: a közös 68., a budapesti 1. és 29., valamint a debreceni 3. A közös kiesett, hiszen ez egy honvéd, a debreceniek mellett döntöttem.

A talapzat a szokásos, feketére festett pohárra készült, PVA-val összekevert homokmasszából (többféle homokot kevertem össze, ha csak egyféle szemcseméretet használnék, az nagyon műnek hatna). A szögesdrótot tartó fogpiszkálókat még a homokkal való feltöltés előtt belefúrtam a talpba. Mikor megszáradt, a talajt barnára festettem, feketével befolyattam, és fehérrel szárazecseteltem. A karókat is kifestettem, a vékony drótból régebben sodort szögesdrótot kifeszítettem közéjük, majd úgy, a karón festettem le. A talajra majoránna került, mint lehullott lombozat, majd végül a figurát is rögzítettem.

A fegyverszíjat lehagyni eléggé lúzerség volt, de azért alapvetően elégedett vagyok vele, mehet a polcra a többi mellé.