Fiat CR-42, Old school FALCO

Fiat CR.42 Falco

1:50, Heller No.295 (1964)
Pintér György - Múzeumi krimik A következő makettről mindenek előtt le kell írnom, hogy nem az én munkám.
A szomszéd lakásban lakó nénitől kaptam, amikor megtudta, hogy makettezek, vagy ahogy mondta, repülőbolond vagyok. Két makettet hozott ki a lakásból, mondva, hogy nagyon örül, hogy nálam jobb helyük lesz, mert ő így túl a 80-on már nem szívesen takarítgatja a polcon, mert fél, hogy eltöri. Ezek egyike egy zöld CR-42 volt, amit még a fia épített a 60-as években!

A http://www.scalemates.com/products/product.php?id=205149 oldalon látható makett áll hozzá talán a legközelebb, illetve annak elődje. A néni azt mondta, hogy a 60-as évek elején rakták össze. Így gondolom, hogy az 1:50-es Heller lehet, 1964-ből!

A makett gyárilag zöld műanyag, amit matricáztak és lakkoztak. Ennek köszönhetően a matricák még 50 év távlatából sem mentek tönkre. A zöld pöttyök egy kicsit megfakultak és ennyi.
A légcsavar szépen forog, nem lötyög. Mögötte egy teljesen jól kinéző motor látható. A pilótafülke egy ülésből áll, de ennél a korosztálynál ez már csaknem megszokott. Nem látszik semmi hatalmas illesztési hézag, nagyon szépen össze lett rakva annak idején a makett.

Azóta szépen áll a vitrinemben. Nagyon nagy örömmel fogadtam, szerintem kevesen mondhatjuk el magunkról, hogy ilyen makett áll a vitrinjében. Bár tudom, hogy nem saját munkám, de nagy tisztelettel tekintek rá. Majdhogynem magázódunk.

Kérlek benneteket, aki ismeri a készlet múltját, ossza meg velünk.
További jó munkát mindenkinek!
DSCF4550a
DSCF4550a
DSCF4548
DSCF4548
DSCF4549
DSCF4549
DSCF4552
DSCF4552
DSCF4553
DSCF4553
DSCF4554
DSCF4554
DSCF4557
DSCF4557
2013.11.20.
cserbal, Budapest
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció