Pintér György - Múzeumi krimik
Mindig is szerettem volna egy Cr.42-est a polcomra. Évek alatt össze is szedtem hozzá a matricákat, a maratást és persze magát a makettet is (B kép). Sokáig szemeztem az Italeri 2006 évi formájával, de közben folyamatosan arra vártam, hogy egy fiatal feltörekvő makettgyártó magának érezze a típust és attól készíthessek el egy valóban csinos Cr.42-őt. Az évek sorra teltek, de új szerszámmal senki nem rukkolt elő, én pedig kínomban félévente biztos elővettem otthon az Italeri dobozomat, hogy újraértékeljem magamban annak lehetséges elkészítését. A legnagyobb fájdalmam a készlettel kapcsolatban a túl hangsúlyos és el-eltűnő bordázat, valamint a kormányfelületek csúnya vásznazása volt (C kép).
Úgy két éve az ismerősöm egy Italeri Cr.42-es építésébe kezdett és a nála látottaktól megfertőződve én is újra belelkesedtem a típusra. Azonban még akkor sem tudtam félretenni az elégedetlenségemet és elhatároztam, hogy lecsiszolom a túl hangsúlyos bordázatot, és maszkolással, valamint festéssel fogom imitálni az eltüntetett részleteket. A „síkba”-csiszolás azonban megmutatta a beszívódásokkal sűrűn tarkított hepe-hupás felületet, ahová már egyáltalán nem akartam semmilyen részletezést sem varázsolni. A helyzetbe teljesen „belebetegedtem”, úgy éreztem, rajtam is már csak a piócás ember segíthet. A makettet - mint a Szabó bakter rontást hozó öltényét - a háztól száműztem.
Egy újabb álmatlan éjszaka során, miután megittam a szokásos keresztes „gyógyszeremet”, újfent egy webshop felületén találtam magam. Szerencsétlenségemre akkorra jutott el a boltokba az Italeri újradobozolt Cr.42-ese egy szemet gyönyörködtető festménnyel az elején. Tudatos fogyasztó lévén mindjárt tudtam, hogy innom kell még egyet. Az érzelmi döntést azonnal meghoztam bízván abban, hogy később majd valahogy észérvekkel is alá tudom támasztani eme „remek” elhatározásomat.
Építés
E kép
[E.1] A géppuskák végeit kifúrtam. A géppuskacsövekre nagyon vigyázni kellett, mert minduntalan beléjük akadtam és akaratlanul is meg-meggörbítettem azokat (végül le is vágtam őket, mert folyamatosan utamban voltak).
[E.2] Az olajhűtű nyílásaiba 0,2-es sztirollapból csavartam csöveket, majd igazítottam a lyuk formájához.
F kép
Az Eduard ss281 maratás lapján mind a fő műszerfalelemek, mind az oldalkonzol műszercsoportja nagyobbak a kelleténél. A műszerfalra legközelebb inkább az Italeri matricáját raknám fel, mert az többet mutat és legalább el is fér.
[F.3] A jobb oldalkonzolra kerülő maratás hátsó részét fel kellett hajtanom, hogy az ülőlappal ne ütközzön.
[F.4] A jobb oldali oldalkonzol alapvetőleg nagy, ezért az aljából ledaraboltam, valamint a szék ülőlapjának jobb oldali pereméből is vágtam ugyanezen okból.
[F.5] A vízszintes fülkekeret a műszerfal vonalától előrébb nem látszik, illetve nekem útban is volt, ezért én ledaraboltam.
A kabinteknőbe az ülés háttámláját nem ragasztottam be első körben. Az oldalfalra ragasztott fejtámla kötését kivágtam és csak utána helyeztem be elé az ülés háttámláját, amely egy kissé előre dőlt helyzetben tudott csak elférni a fejtámla előtt.
G kép
[G.6] A Venturi cső elejét és hátulját is kifúrtam.
[G.7] A motorról ledaraboltam a csöveket (lapokat), újra karcoltam a hengerek bordázatát. Humbrol 11-gyel festettem le őket, majd Tamiya fekete Panel Liner-rel futattam be több nekifutásban, hogy sötétebbnek hasson. A hengerek előtti cső imitációk 0,4mm szélesek, volt is hozzájuk húzott szálam ekkora átmérővel, amivel helyettesítettem azokat. A motor légcsavarfurata egyébként kicsi, és még csak nem is központos. Igazításkor a kívánt irányba bővítettem a lyukat. Megjegyzem, hogy a légcsavarra kerülő légcsavarkúp furata szintén nem központos.
[G.8] Az oldalkormány vezérlés kábelezését imitáló lapokat lefaragtam.
[G.9] A légcsavar domború oldala sajnos rossz oldalra került kialakításra, így háttal helyezkedett el a menetiránynak. Én a légcsavartengelyt levágtam és a szemközti oldalra ragasztottam át.
[G.10] A kipufogók hosszúak. Rövidebbre vágtam, majd újra kifúrtam őket.
[G.11] Utólag jöttem rá, hogy a motorburkolat belsejéről nem kell minden sorját tökéletesen leszedni, mert segíthetett volna a motoron körben lévő támaszokat jobban megfogni.
Sajnos nem örökítettem meg képen, hogy a karburátor beömlője (a motor alatt) eredetileg egy szögletesebb formát viselt az Italeri makettjén, kívűl-belül igazítást igényelt a kívánt félkör formához.
H kép
[H.12] Felragasztottam a csűrővezérlő elemeket, majd kötés után közepéről kivágtam a huzalozás vaskos imitálását.
Kitömtem a motorteret a festés előkészítésének részeként.
A kipufogókat alufóliával csavartam be, hogy ne érje majd a későbbiekben festék.
A futók is felragasztásra kerültek a kerekekkel együtt. Mint később kiderült, elhamarkodottan.
I kép
A nemzeti színeket több lépésben maszkolás segítségével fújtam fel.
J kép
[J.13] A dúcokat a keretről leválasztás után azonnal egy számokkal azonosított tartórendszerbe helyeztem, hogy a későbbi összeállításig azonosíthatóak maradjanak az egyes elemek, megkönnyítve az amúgy is körülményesnek ígérkező dúcolási folyamatot.
A kerékdobokat újra felvágtam, és kivettem a kerekeket, mert nem tudtam megoldani beszerelt állapotukban a maszkolásokat.
A fémszínek alapozását fényes feketével végeztem.
K kép
Az Aluminiumo nevű olasz színt én az Alclad White Aluminium-jával igyekeztem helyettesíteni. Az építés végére kezdtem azt érezni, hogy még ez is túlságosan fémes hatást kelt és kevésbé a festett felület hatását eredményezi.
[K.14] A felső szárnyon is volt egy pitot-cső amelyet levágtam, mert a mi gépeink azon helyén nem volt ilyen megtalálható.
L kép
Ha már kint voltak újfent a kerekek, rögvest fújtam is rájuk fehér oldalfalat, ahogy az az eredeti fotók egyikén-másikán is láttam.
A rejtőszínek tekintetében, ahogy a Cr.32-esemnél, most is az AK magyar színkészletének általam kikevert megfelelőit használtam. A barna 3 rész c041, 1 rész c092 Gunze keverék. Gunze c070 és c136 fele-fele arányú keveréke a zöld. A szürke színre 2x c037 + 1x c315 lett volna a pontos megfelelő, de helyette Podva által javasolt számomra kedvezően világosabb c317–esét használtam.
A kamuflázs mintáját a V.203 általam elérhető egyetlen fotójának különböző reprói alapján közelítettem meg. Azóta többször újragondolva a minta részleteit, már nem egészen ilyenre csinálnám meg. A fotón nem látható részek mintáját más szilánkos festésű magyar Cr.42-esek stílusjegyeiből merítve álmodtam meg.
M kép
[M.15] A dúcok a lakkozás miatt átkerültek más elhelyezési rendszerbe, de az azonosíthatóságukat a csipesz szárán elhelyezett számokkal megtartottam.
[M.16] AK Intermediate Gauzy Agent ak894 fényes lakkozás után a századjelvény és az oldalszám a HAD 72064 matrica lapjáról lett felragasztva.
Gunze 2 rész félfényes, 1 rész matt lakk keveréke adta a zárófényt.
N kép
[N.17] A szélvédőre a sokadik próbálkozás után sem tudtam szép maszkokat vágni, így xf-25 Enamel festékkel ecset segítségével festettem meg a kereteket. Mivel közelről nézve rettenet volt az átlátszó elem megjelenése, ezért megmerítettem egy lakkfürdőben, ami sokkal elfogadhatóbbá tette. (A kép még a merítés és a végleges keretforma elkészülte előtt lett lőve.)
[N.18] A fülke körbefutó párnázata, a fejpárna és szélvédőkeret párnáit xf-10 enamellel festettem meg.
A dúcok ragasztásához lassabb párolgású sűrűbb Tamiya ragasztót használtam.
O kép
Hogy hol volt a hiba, a törzs feletti dúcok voltak hosszúak, vagy a szárny felettiek a rövidek, esetleg az alsó szárnyakat kellett volna feljebb erőszakolni? Nem tudom. De a kép mutatja, hogy valami nem passzolt. Ezért tartottam végig fontosnak a dúcok számozásának követhetőségét, mert legalább azok felcserélést kizárhattam a lehetséges hibák listáján.
P kép
[P.19] Én azt a megoldást választottam, hogy a törzs feletti dúcokat kiszaggattam, majd rövidebbre vágtam őket, miközben a szárny feletti dúcokat a helyükön hagytam szilárdra kötni. Később a törzs felettiek is visszakerültek a helyükre, persze csak többszöri méretre vágás és formafinomítás után.
Q kép
[Q.20] A futószárak nem álltak nálam eléggé terpeszben, mert a köztük lévő merevítők túl rövidnek bizonyultak, amiket én az elvárható módon koppig ragasztottam be a nekik kialakított lyukakba. Megtörtem a futószárak töveinek már megkötött ragasztását és szélesebb terpesz állásában újra megragasztottam őket.
A futók közti rövid támaszokat 0,7mm körüli szélességűnek mértem, amit 0,75mm átmérőjű, de már hosszabb húzott szálakkal váltottam ki.
[Q.21] A menetirány szerinti jobb futószár alá 0,3mm vastagságú sztirollap magasítást ragasztottam, hogy ne dőljön jobbra az egész gép.
R kép
[R.22] Az építés vége felé került be a kabinba az Eduard ss 281 maratás lapjáról az egyébként csinos bekötőheveder, amely csak részben hasonlít a múzeumi Cr.42 példányon látható eredetire.
[R.23] az Ammo Mig rugalmas szálából lett a kötélzet megvalósítva. A lassú pillanatragasztó teljes kötéséig maszkolószalag tartotta meg a feszülő szálat. A kötélzet ragasztási felülete utólag felül lett festve színre, majd matt lakkal igyekeztem tompítani a ragasztás csúnyaságát.
Panelezést, bemosást ezúttal teljesen elhagytam, effektelés gyanánt mindössze a kipufogókat, és a kerekeket bolondítottam meg egy kis pigment porral.
Végszó
A bevezetőben már említett minőségi okokból nem akartam túlgondolni az Italeri forma kidolgozását, mindössze a polcomra szerettem volna egy vállalható összképet. Leszámítva néhány csúnyácskára sikerült megoldásomat, azt hiszem nagyjából pofásra sikerült a repülőgép. A vitrinemben már benn lévő és a majdan érkező többi „magyarkámhoz” szerintem jól passzoló, szinte kötelező darabbal gazdagodtam, aminek a birtoklása elégedettséggel tölt el. Örülök, hogy végül mégis megépítettem.