Egy nap azon kaptam magam, hogy a vitrinben sorakozó magyar géptípusok közül nagyon hiányolom a Szu-22-es típust. Nosza, ezt feltétlenül orvosolni kell, így hát elkezdtem keresgélni megfelelő készlet után a neten. A feladat eleve nehezített volt, mivel a magyar szolgálatban álló Tumanszkij hajtóműves változatot makett formában még senki nem adta ki. Ha tehát alakhű változatot szeretnék, akkor valami módon meg kell oldani a törzsvég átalakítását. Ehhez a Vespa models gyárt – aranyárban mérhető – műgyanta csere törzsvéget.
Első körben egy Italeri UM-3K kétüléses készletet szereztem be „second hand”, amihez csomagban ajánlották a Vespa törzsvégének másolatát is. Sajnos ezzel befürödtem kicsit, mert a csere alkatrészek csak elsőre tűntek megfelelőnek, a szétvágás után kiderült, hogy elég nagy munka összehozni a törzs első részével, mert nem ehhez a készlethez készült. Ebből tehát nem lett végül semmi. Gondolkodtam még a KP készletein is, de aztán valahol azt olvastam, hogy a Vespa a Modelsvit-hez ajánlja az átépítő készletét. Egy akció keretében tehát be is szereztem egy szintén kétüléses példányt és reménykedtem, hogy végre megvalósulhat a nagy terv.
Előbb azonban ejtsünk szót a készletről: a méretes dobozba jó sok öntőkeretet zsúfoltak bele az ukrán készítők, egy jó nagy színes utasítással, maszkkal, némi fémmaratással és matricalappal. Kétféle variánst készíthetünk, egy orosz, illetve egy ukrán jelzésű gépet. Első pillantásra elámul az emberfia a rengeteg mindentől, de aztán közelebbről is szemügyre véve a kereteket, árnyaltabbá válik a kép. A jelentő számú alkatrész oka a túlzott bontás. Sok esetben teljesen feleslegesen szedték szét millió kis darabra például a katapultüléseket. Itt csak a fejtámla 4 olyan apró alkatrészből áll, amit csipesszel alig lehet megfogni. Mindemellett az illesztéssel is vannak gondok közben. De még hosszan lehetne sorolni a túlbonyolított tervezést, ami mellett sok alkatrészen találunk sorját is, illetve annak kinéző dolgot. Ezekről nem mindig lehet eldönteni, hogy le kell-e vágni vagy funkciója van? Ilyen például a kabin egyik tűzfala, amelynek az élén lévő hajszálnyi csík az oldalfal vájatába csatlakozik. Ezt viszont kapásból lereszeli az ember, ha nem figyel és rutinból cselekszik.
A készlet emiatt nem kezdő szintű, de még a gyakorlottaknak is jól oda kell figyelniük az építésnél. A tervezők úgy gondolták, hogy a millió alkatrész a részletesség kulcsa, de ez sajnos az építhetőség rovására megy. Úgy jártak kicsit, mint Móricka, amikor az apjánál nagyobbat akart durrantani, aztán…
Tartalom
Még ilyen megkezdett állapotban is jól látható, hogy mennyi alkatrésszel van dolga az embernek. Az A3-as méretű vágólapot teljesen beteríti a doboz tartalma. A középen fent lévő "P" öntőkeret tartalmazta a két ülés alkatrészeit, amik már a tálkában pihennek. A zacskóban a Vespa átépítő készlete.
Az építést a katapultülésekkel kezdtem és hamar rájöttem, hogy feljavítóra van szükségem. A két ülést nagyjából 2 óra alatt sikerült összehozni rengeteg szitkozódás mellett, mivel szinte minden alkatrészt sorjázni kellett. Ez különösen a mikroszkópikus méretű elemeknél volt idegőrlő, ahol csipesszel épphogy meg lehetett fogni az alkatrészt, nemhogy pengével vakargatni... Próbáltam még a kereten körbepucolni valahogy, de az is nehézkes volt. Azonkívül az illeszkedéssel is voltak problémák jócskán: sokszor nem is tudtam, hogy pontosan hová is kellene tennem az adott elemet, hogy a helyére kerüljön. Szabad szemmel alig látható illesztési megoldásokkal operáltak a tervezők, így sok esetben csak "érzésre" tudtam meghatározni a ragasztási helyet. A végeredmény ugyan hasonlít az eredetire, de nem meggyőző. Így végül kénytelen voltam beruházni két gyanta Wolfpack ülésbe. Ezek meg majd jók lesznek legfeljebb az Italeri készlethez.
A két ülés után következett a pilótafülke teknője. Óvatosan kihámoztam a sorjából az alkatrészeket, és rengeteg előzetes szárazpróbát követően kezdtem csak el ragasztani. A kabin alatti orrfutó aknába kerülő miniatűr alkatrészek megint okoztak jó pár ősz hajszálat, de valahogy sikerült mindent a helyére varázsolni. A radarkúpba, illetve a tűzfal előtti részbe apró sörétólmot raktam, majd UV gyantával rögzítettem őket. Ezután összeépítettem a három(!) részes kúpot és a helyére ragasztottam. A lézeres távolságmérő(?) ablakát a gyári maszkkal fedtem le.
A festéshez még nem éreztem elég lelkierőt, így további ragasztanivaló után néztem. A szárnyak képében ez meg is lett: beragasztottam a főfutó aknák oldalfalait, majd a mozgó külső szárnyat egy maszkolószalaggal ideiglenesen megrögzítve építettem össze a két fix szárnyfelet. A belépőélnél akadt egy kis illesztési gond a mozgó résznél, de egy csipesszel összeszorítva nagyjából megoldódott a dolog. Az áramlásterelő taréjokat külön alkatrészként kapjuk, ezek felragasztása is figyelmet igényel. A legkülsőnél óvatosan ragasszunk, mert ha a híg ragasztó befut a fix és a mozgó rész közé, akkor csak roncsolással lehet újra mozgásra bírni a külső szárnyrészt. Én sajnos az egyik oldallal így jártam, szerencsére szikével sikerült szétválasztani a még képlékeny részeket. De plusz munkát okozott, hogy elcsiszoljam a megsérült felületet.
Ezután érkeztem el a sorsdöntő lépéshez: le kellett vágnom a törzsvéget és összepróbálni a maradékot a gyanta átépítővel. A vágás viszonylag jól ment, mert egy panelvonal mentén kellett elvégezni. Pengefűrésszel többször áthúzva a panelvonalat szépen leválasztottam a felesleges anyagot, majd a maradék feleket szalaggal összefogva hozzápróbáltam a gyanta törzsvéget. Ekkor helyből megugrottam a tripla leszúrt rittbergert… Történt ugyanis, hogy a gyanta átépítő keresztmetszete vajmi kevés egyezést mutatott a műanyag alkatrészekkel.
"Apró" alaki eltérés...
Itt lesz mit dolgozni, hogy összehozzam a két részt.
Közelebbről megvizsgálva a dolgot vettem észre, hogy a másolt példány vagy eleve deformált eredetiről készült, vagy a másolásnál történt vele valami. A britmodeller.com fórumán található hasonló átépítés képeit elnézve ugyanis ennek ugyanolyan alakúnak kellene lenni, mint a megmaradt törzsrésznek. A deformitás tényét igazolja az is, hogy a segéd levegőbeömlő jelzett helye is el van csúszva a gyárihoz képest, illetve a panelvonalak sem ott folyatódnak, ahol a gyáriak véget érnek, hanem pár milliméterrel feljebb. Indulhatott tehát a fejvakarás, hogyan játsszam össze így a két részt.
Kezdetnek az eredeti törzs végébe körben beragasztottam egy műanyag lemezt, amihez majd - remélhetőleg - ragasztani tudom a gyanta elemet. Ezután a gyanta törzsvéget függőlegesen kicsit szétfeszítettem egy méretre vágott öntőkeret darabbal, hogy jobban passzoljon a törzs elejéhez. Persze a sok nyomorgatástól megrepedt egy panelvonal mentén, így belülről még egy rézlemezzel át is kellett lapolnom a repedést.
Az első illesztések biztatóak voltak: a törzs teteje egészen jól futott egyben, az alsóbb régiókban voltak csak kisebb hibák. Ezeket azonban óvatosan lehet még majd úgy alakítani, hogy jó legyen. Meg aztán ott a reszelő, putty, miegymás. Persze még nem ragasztottam össze, majd csak azután, ha a kabin rendesen elkészült és összeállítottam a törzs elejét. Ehhez festenem kellett az összeállított teknőt, amit RC252 színnel meg is tettem, majd felkerültek a matricák az oldalfalakra, illetve a hátfalak különféle vezetékei és csatlakozóit tűecsettel festettem. A végső lépésként jól felhígított olajfestékkel befolyattam az egészet. A törzsbe építés előtt azonban még a féltörzsek elejének belső része fémszínt kapott és az orrkúp is elnyerte színeit.
A féltörzsek összeragasztásával elérkezett hát az idő az első és hátsó részek összekalapálásának. Sok-sok próbával és lassan száradó pillanatragasztóval sikerült a lehető legjobb illesztéssel összekapcsolni a két részegységet, majd reszelővel tovább igazítottam a dolgon. Ezzel egy nagy akadályt sikerült legyőzni, jöhetett a következő. A függőleges vezérsík képében azonmód meg is jelent, aminek az alja nem igazán követte a hajtómű burkolat dundi ívét. Ha hátul nyomtam össze, akkor elöl került magasabbra, mint az eredeti törzsgerinc, ha elöl passzolt, akkor meg hátul nem...
Nosza, ha nem megy szép szóval, akkor erőt alkalmazunk! Pillanatragasztóval bőven meglocsolva beragasztottam az elejét, hogy egybe kerüljön a gerinc csatlakozás. Ezt aztán lefogattam egy kisméretű pillanatszorítóval, majd a másik végét egy másikkal hozzányomtam a burkolathoz. Szerencsére annyit hajlott az egész, hogy így éppen összeért. A törzs belső része felől aztán ezt is meglocsoltam pillanatragasztóval és behintettem só... akarom mondani szódabikarbónával. Biztos, ami biztos alapon hagytam egy fél nap kötést is, mielőtt leszedtem volna a szorítókat. Az operáció sikerült, a beteg is életben maradt. A maradék hézagokat már húzott szállal, tömítővel el lehet tüntetni.
A sikeres művelet fölött érzett örömömben gyorsan "felpattintottam" a szárnyakat és a vízszintes vezérsíkokat is. Utóbbiaknál kellett egy kicsit kozmetikázni, de az gyorsan megoldható volt. Betoldottam még egy-egy drótcsapot is a stabilitás érdekében.
Már repülőgép formájában: a törzsvég és a függőleges vezérsík egybedogozva, szárnyak-vezérsíkok beragasztva
Még a végén lesz ebből valami... :)
Ezután kicsit csapongó módon visszatértem a kabinhoz. Erőt vettem magamon és lefestettem feketére a katapultüléseket, majd szürke olajfestékkel befolyattam őket. Az indítófogantyúk piros színűek lettek. Más szín nem is nagyon került rá, bár utólag talán jobb lett volna, ha az alap matt vagy félfényes fekete lett volna és csak a párnázat lenne fényes. Mindegy, ez már ilyen marad. Viszont a lábelfogók között, illetve a hátsó vezetősín aljánál faragnom kellett, hogy elférjenek a botkormányoktól. A műszerfalak közül a domborított felületűeket választottam, amiket a kabin színére alapoztam, majd a matricaként adott műszereket applikáltam rá. Lágyító folyadékkal szépen "be is ültek" a helyükre, pofás kis alkatrészek lettek. Mehettek is a helyükre, majd következett a szélvédő alatti takaróelem. Erre papírzsebkendőből megpróbáltam valami ponyvaszerű dolgot elkövetni a sima műanyag helyett. Beragasztottam a reflexüveg réz tartóelemeit is, majd egy átlátszó műanyaglapból beszabtam az üveget is. A részletek festése után faragasztóval rögzítettem az egyrészes kabintetőt maszkolás gyanánt. Ezt majd a végén lecserélem a nyitott változattal. Ezeket is előkészítettem festésre a gyári külső-belső maszkolások felhelyezésével, illetve a rézből adott periszkóp és visszapillantó tükrök elkészítésével.
A maradék tartógerendák és kisebb alkatrészek felhelyezése után következett az alapozási fázis: a gépet megszórtam Surfacer 1000-rel, majd a következő napon átnéztem, hol vannak még hibák. Találtam is néhányat, különösen a törzsvég illesztés, a függőleges vezérsík tetejének dielektrikus panelje, illetve néhány panelvonal igényelt még törődést. Ezeknél újabb hígított Tamiya Putty réteg került fel, majd 1000-es szivaccsal csiszoltam vissza a felesleget, éppen csak halványan érintve a felülethez. Pótoltam pár vonalat, illetve szerelőnyílás fedelet is. A javított részek második átfújása után a többség már elfogadható volt, de egy-két helyen még tovább kellett javítani.
Miután ezzel megvoltam, nekikezdtem a festésnek. Először a különböző antennák zöld burkolatait festettem meg, majd maszkoltam le. Ezután a törzshátsó aljának, illetve a mozgó szárnyfelek belső részének és a gépágyú melletti hővédő pajzs fémszínének felvitele következett. Kifúrtam és UV lakkal elkészítettem az orr alatti leszállófényszórókat is. A foncsorozást Abteilung krómfilccel festettem meg. Utoljára pedig a szárnyvégi helyzetjelzőket készítettem el: szikével lefaragtam a búrákat a jelzett vékony vonalig, majd két-két furatot csináltam a szárnyvégbe. Ezekbe átlátszó húzott szálat ragasztottam, amit vékony ollóval rövidre vágtam. Ezután füstölő parazsát közelítettem hozzájuk, amitől még jobban visszaolvadtak (nyílt láng azért nem lett volna jó, mert az megolvasztja a szárnyat is). Ezeket a kis gumókat aztán piros, illetve zöld üvegfestékkel festettem be és száradás után UV lakkal készítettem el az átlátszó búrát.
Mindezek kitakarása után most már tényleg következhetett a komoly festési munka. Előárnyékoltam a gépet a panelvonalak mentén, majd az alsó részeket AK RC321 (RLM 76 version 2) és AK RC004 fehér keverékével fújtam le. A felső rész festése előtt újabb maszkolási feladat várt rám: az orrnál és a szárny mögött Blu-Tack kukacokkal hullámos vonalban meghatároztam az alsó és felső festés találkozási vonalát, majd ezekre kisebb szeletekre vágott maszkolószalagot nyomtam, hogy a közvetlenül mellette lévő területeket megvédjem az átszóródástól. Maszkoltam továbbá a fémszínű hővédő pajzsot és környékét a gépfegyvernél, illetve a szárnyak mozgó részeinél kilátszó festetlen részeket. Az előárnyékolást fekete helyett ezúttal olívazöld festékkel csináltam meg, majd elkezdtem a halványabb zöld foltok felfújását. A kiindulási alap az RC290 festék volt, amibe kis RC004 fehéret és RC027 zöldet kevertem. A foltokat szabadkézzel fújtam fel, mert a Real Colors festékek a saját hígítójukkal nagyon jól viselkednek (legalábbis nálam). Arra kell csak odafigyelni, hogy rendszeresen tisztítsa az ember a tű hegyét a lerakódott festéktől. Sikerült is viszonylag egyenletes és vékony átszóródást produkálni. A munkafolyamat végén egy kis fehérrel tompított verzióval fakítottam meg a paneleket.
Ezután következtek az RC032 homokszín jellegű foltok (bár inkább ezekkel kellett volna kezdeni), amiket egy kis RC014 "Buff" színnel világosítottam, majd szintén fehérrel tovább tompított eleggyel fakítottam meg végül. A harmadik szín az RC027 volt, amibe az először felfújt zöld foltokból visszamaradt festéket is kevertem világosítás gyanánt. A szárnyak belépőéleinek egy részére, a kabin köré, illetve a törzs jobb oldalán egy nagyobb foltot pedig még egy negyedik, sötétebb zöld színből terveztem. Ehhez is az RC027 festéket vetettem be, amit már nem világosítottam.
Itt már csak a legsötétebb zöld szín van hátra
A maszkolások leszedése után az egyrészes kabintetőt lecseréltem a nyitott verzióra. A szélvédőnél sajnos előjött egy illeszkedési probléma, amit Milliputtal javítottam és fújtam vissza színre, majd fényes lakkot kapott a gép. Száradás alatt készültek az apró-cseprő dolgok, úgymint futóművek, függesztmények és a Master Model pitot csövek. A folytatásban jött egy kis barnás színű bemosás, ami összeérlelte a színeket, aztán elkezdtem a matricázást: a főbb jelzéseket a HAD által gyártott matricalapról választottam ki, a stencileket viszont az eredeti matricalapról alkalmaztam. Probléma viszont, hogy a törzsvég szerelőnyílásai kicsit máshol vannak, szóval itt kötöttem magammal egy kis kompromisszumot a feliratozást illetően.
A stencilek felrakásának aprólékos és idegőrlő feladata után egy végső matt lakkozás következett, majd a végszerelés. Felkerültek a függesztmények, maradék apróságok, kabintetők és ezzel a végére is értem az építésnek.
A végső állapot
Rögös út vezetett idáig, de megérte - nekem legalábbis.
Igaz, hogy színeit és feliratait tekintve nem teljesen autentikus, de igazából nem is ez volt a cél. Szerettem volna egy törzsében alakhelyes fürkészdarazsat csinálni, ami azt hiszem sikerült is. Még ha nem is ment könnyen, de ez a "mozdony" most már ott virít a sorban a társai között. Egyszer majd nekivágok az együléses változatának is.
