Grohovszkij G-38

1:72, Unicraft

Pintér György - Múzeumi krimik A sztálini Szovjetunió egy idő után korszerűtlennek találta a hadseregét. Tuhacsevszkij elméletei alapján egy korszerű hadsereg kialakításával több esélye van a szovjet államnak a világimperializmussal vívott küzdelmében. Így elkezdődött a páncélos-, az ejtőernyős csapatok és a légierő fejlesztése mellett a lovasság szerepének visszafejlesztése és a gyalogság szerepének újragondolása.

Ehhez persze szükség volt újfajta repülőgépekre is. A lengyel emigránsok csemetéje, Pável Ignatyevics Grohovszkij, autodidakta feltaláló is törte a fejét egy-két repülőgépen, mellette egy csomó más újításon is, amivel a Vörös Légiflotta tisztára söpörheti a szovjet eget (is). Itt jön a képbe az általa kitalált és a Bartini Irodánál dolgozó Ivenszen által életre is hívott G-38. Amit "könnyű cirkáló" (Легкий Крейцер – Ljogkij Kerjcer) néven is emlegettek. Ezért előfordul, hogy a gépet LK-2-ként emlegetik.

Mai írásom – és ha igaz, a közeljövő munkám – témája. Maga az, hogy egy repülőgép kéttestű, az persze nem volt valami egyedi dolog, hiszen ha csak a katonai gépeket nézzük, a világhírre vergődött amerikai P-38 mellett a hollandoknak és a németeknek is voltak sikeres kéttörzsű gépei. No de nézzük a szovjetet! Nekik is volt tapasztalatuk a kéttörzsűség működéséről, hiszen például a HAI-3 is kéttestű volt, de utasszállító.

A G-38-at valójában zuhanóbombázónak álmodták meg. Ez volt a kor precíziós fegyverzete. Megfelelően felkészített pilóta – gyenge, vagy semmilyen légelhárító tűz esetén (ha lőttek rá, kicsit macerásabb volt a dolog) - könnyedén eltalálhatott egy harckocsit, ahogy tették ezt a Ju-87-ek is. Kéttestű zuhanóbombázóról más helyen nem találtam irodalmat. Betölthette volna a nehéz vadász, vagy a sima könnyűbombázó szerepkörét is, de nem töltötte...

A G-38, ha megszületett volna, komoly fegyverzettel rendelkezett volna. A két előre tüzelő SKASZ gépágyú mellé a hátulról érkező támadások kivédésére két SVAK géppuskát terveztek. A gép bombaterhelését 500 kilóig tervezték. Az építés 1934-ben kezdődött és 36-ra csaknem befejeződött, amikor lecsapott a párt – akarom mondani a Párt – ökle az árulókra. Tuhacsevszkijt és Alkszniszt a "csisztka" keretében likvidálták. Grohovszkijt, a tervezőt áthelyezték, majd jópár évvel később letartóztatták és 1943-ban kivégezték.

Bár van látványos kép – szép színes – Messerek ellen harcoló és persze győzelmet arató G-38-ról, de ez barokkos túlzás, hiszen a két gép soha nem találkozott valódi légiharcban. A paraméterek alapján, ha létrejött volna ez a G-38 kontra Me-109 találkozó, lehetett volna fejvakarás a Luftwaffe szakembereinél. Így azonban a G-38 550 km/órás számított sebességéhez képest kétharmad sebességű, ekkorra némileg elavult Polikarpov vadászok fogadták az érkező német "vendégeket".

Nos, létezik ennek a gépnek 1:72-es kicsinyítésű műgyanta változata. Mivel kísérleti gépről van szó, túl nagy részletgazdagságra számítani nem nagyon lehet, különösen, ha egy szovjet kísérlet alanya volt.
Az ukrán gyártó a szárnyak, a két törzs és a motorok mellett a korábban a BiCs-3-nál megismert műgyanta "lepényben", vagy stílszerűbben: "blincsikiben" adja a többi alkatrészt. Azaz egy műgyanta lepénybe préseli az összes többi alkatrészt. A főfutók száránál lehetnek gondok a leválasztással. A légcsavartollakat külön adják, így azok pozicionálása külön örömmámor lesz, ha a vám kifizetése után az asztalomra kerül a makett. E "lepényes" megoldásnak az előnye, hogy az apróbb alkatrészek nem vesznek el és a szállítás során nem törnek le. Egyetlen átlátszó alkatrész egy vízcsepp alakú kabintető.

Ha megérkezik a makett, az építéséről még írok.
Nos, két hét után kézbe kaptam a kis – össze-vissza pecsételt, feliratozott dobozkát. A gyártó, a honlapján közzétettekkel szemben nem „blincsikiben” egyben, hanem szépen eldarabolva csomagolta az alkatrészeket. Ezzel csökkentette a küldemény súlyát. A vám nagyjából 2-3 doboz gyengébb festék ára volt. Végigvizsgálva a darabokat, lesz vele munka. Dehát, aki nyugalmas életre vágyik, az menjen virágkertésznek!
Itt-ott komoly túlfolyások vannak, amiket el kell majd távolítani, hogy összeépíthetők legyenek a szárny részei. Első ránézésre kevesebb az apró buborék, ami az előző, innen származó makett felületi kezelésénél jókora munkát adott. Az, hogy finoman fogalmazva, nincs túlrészletezve, várható volt, hiszen egy valójában soha nem repült, bár majdnem teljesen megépült gép makettje ez. A panelvonalak kissé lágyra sikerültek – ahol vannak. Lesz egy kis karcolgatni való ha majd odáig jutok. A futóműnél a szárak a kerekekkel egybeöntve érkeztek.
Nekifogtam a bányászatnak. Szinte szó szerint ki kell bányászni a megfolyásokból az alkatrészeket. Na, persze nem mind, de a futószárakat, légcsavartollakat igen. A futószárak külön érdekessége, hogy egy „X” alakú részlettel merevítették, erősítették őket. Nos ennek az ágai között a nyílásokat teljesen betöltötte a műgyanta. Szóval fúrás. kapirgálás, vésés, szentségelés. A kerekeket nem minősítem. Alakjuk leginkább a piacokon kapható lángosok amorf alakjaihoz hasonlít. De, talán, ha bizonyos helyeken a megfolyásokat is hozzácsiszolom, még kiadhatják a kerék, kerek formáját.
Mivel összeállítási útmutatót nem mellékelt a gyártó, így nem derül ki, hogy a hat (3X2) légcsavartoll hogyan rögzül a kúp alatt. Na, majd meglátjuk! A motorgondolák kétoldalt akkora öntésnyom maradvánnyal rendelkeznek – a két öntőforma összeillesztésénél, hogy az akár borotválkozásra is lehetne használni. Mivel a műgyanta anyag szinte porózus, így nem lesz nagy munka letakarítani az alkatrészről. Ennek alján egy mélyedés szolgál futóaknaként. Gyanítom, ha bele akarnám fektetni a behúzott futókat, nem menne. Persze a puding próbája...
További tisztogatás, csiszolgatás után – bokáig ért a lefaragott darabok mennyisége – kezdtek felismerhetők lenni a körvonalak, amikről jelentős mennyiségű sorját kellett eltávolítanom. A használt műgyanta messze nem olyan acélos szerkezetű, mint amit mondjuk a Balaton Modellnél megszokhattam. Hogy ez most anyaghiba vagy az öntési technológiáé, azt nem tudom. Úgy vagyok vele mint „Csodabogár” a „Kelly hősei”-ben, amikor lerobbant a tankja: „Én csak vezetem, de, hogy mitől megy, azt nem tudom!” Lényeg, hogy a centroplán, ami tartalmazza a kabint is látható rétegekből áll és ezek közül a középső szivacsos, morzsalékos. Éltem a gyanúperrel, hogy emiatt a motorgondola és a centroplán találkozásánál gond lehet az összeillesztésnél, hiszen mindkettő súlyos darab, ráadásul itt-ott íves felület. Így egy korábban bevált módszert vettem elő. Megcsapoltam a motorgondola és a vele összeköttetésbe kerülő felületet két-két helyen belefúrva és drót darabokkal összekötve. Ugyanezt alkalmaztam a farokrész és a motorgondola összeillesztésénél. Közben csöndesen elgondolkodtam azon, hogy a futószárak közé egybeöntött – némileg langalló, vagy lángos formájú kerekeket kivágom és egy-egy alakban méretben műanyag kerekeket keresgélek a maradékos dobozomból.
Lassan, nem ki kreativitással készülget a dolog. A helyére kerültek a motorgondolák, elkészült a két félszárny is. Nem mondom, hogy nem kellett néha morognom. Sikerült két, teljesen máshonnan kiszedett kerékkel pótolni a gyalázatosan vetemedett, a szárakkal egybeöntött főfutókat. Ezek majd csaknem a legvégén kerülnek a helyükre. Őket már csak a légcsavarok követik.
A motormaszkon javítottam egy kicsit. Kifúrtam a 2X7 nyílást és némileg megcsiszolgattam. Így talán valóságosabb lesz a látvány. Kicsit határozottabbra karcoltam a szárnyakon a paneleket.
A kabin berendezése teljesen fantázia-alapú, hiszen semmiféle rajz, leírás nem állt rendelkezésemre. Hiányzik a műszerfal és a teljes fegyverzet. Így a két SKAS géppuskát magamnak kell előállítanom, no, meg a helyét kialakítanom. A kabintető, minden makettépítő álma: vákumhúzott polisztirol-fólia. Mondjuk, ha levágtam róla a fölösleges, az húzásnál ráhagyott dolgokat akkor meglepően pontosan illeszkedik. Hogy aztán az eléggé bonyolult merevítőbordák kimaszkolása hogy megy majd, az még kérdés.
Végül estére összeállt a makett. A fegyverzet pótlása nem volt túl. Olyan „ha kérdik, van!”- stílusú. Mivel a makett semmiféle matricát nem tartalmazott, a maradékosból kellett előszednem a megfelelő méretű vörös csillagokat. Utoljára hagytam a légcsavarokat. Mivel nem sikerült kiderítenem, hogy a hat darab műgyanta toll hogyan rögzül a kúphoz(?), nem sikerült kiderítenem. Egyszerűen nem volt hely. Végül ismét némi kannibalizmus következett. Egy másik kétmotoros, szovjet gép roncsairól lementettem az ebben a típusban használt motorhoz kitalált légcsavarokat. Így aztán összeállt a makett. Még, ami hiányzik, az a vállalhatatlan futóaknákat takaró négy lemez. Anyaghiányos, deformált, még ki kell találnom, miből tudom újra alakítani. Ugyanez a helyzet a farokkerék/csúszó elkészítésével, mivel a rajzokon ennek nyomát sem találtam. Még nem találtam ki, hogy a farokrészre a számozást hogyan oldom meg. Speciális a forma. Van rá esély, hogy beszkennelem a kapott, színes rajzot, felnagyítom/lekicsinyítem 1:72-es és fehér matricalapra nyomtatom. Végül nem volt rá szükség. Találtam megfelelő méretű fehér számokat. Az egész kapott egy matt lakk réteget. A maradékosban találtam két géppuskacsövet. Lehet, hogy kicserélem a jelenlegieket. Meglátjuk. Ha nem, akkor kész!