Pintér György - Múzeumi krimik
Az ötlet
2009-ben került bemutatásra a mozikban a G.I.Joe film (idén jött a folytatása), aminek hatására előtörtek a gyerekkori emlékek a nálunk valamikor a 90-es évek elején adott G.I.Joe rajzfilmről. Eredetileg 1983-ban indult 95 epizóddal de magyarul kevés jelent meg. Ennek ellenére az egyik legmenőbb mese volt a korában.
Miután néhány részt megnéztem nosztalgiából feltűnt, hogy a mesében szereplő repülőgépek, helikopterek stb. valós eszközökön alapulnak. Ekkor gondoltam először arra, hogy megépíthetnék pár ikonikus eszközt a meséből. Utánanéztem a neten, hogy mennyien mutattak be ilyen gépeket (alig van) és elhatároztam, hogy megvalósítom az elképzeléseim.
A másik ok, amiért rászántam magam az az, hogy modern repülőket építek vagyis építenék ha elérhető lenne. Csak az F-22 és a Typhoon áll rendelkezésre 1:72-ben. (Gripen novemberben lesz?, Rafale B csak díszfestéssel van, F-35 még fogalmam sincs mikor lesz, F/A-18F van már csak sehol nem kapható, Szu-34 csak régi készlet van stb.) Tehát így jutottam el odáig, hogy nekiállok néhány ritka és talán egyedi makett megépítésének.
Skystriker
1983-ban jelent meg és az F-14A Tomcat-en alapul. Ez volt a képregényben és a rajzfilm első szezonjában a Joe-k harci gépe mind vadász mind csapásmérő feladatkörben. Üzemelt szárazföldi bázisról és a CVN-99 repülőgép-hordozóról is. A második évadtól eltűnt és egy új gép vette át a szerepét. A legtöbben mégis a Skystriker-re emlékeznek leginkább ezért esett erre a választásom.
A makett
Italeri F-14A. Biztos vagyok benne, hogy a többség ismeri a makettet,de ha valaki mégse,akkor pár szóban leírom. Régi, egyszerű, pozitív panelos, de legalább alakhű. A célnak megfelelt nem vettem hozzá semmi kiegészítőt vagy feljavítót (kivéve a matricákat) a dobozból építettem.
Építés, festés
A szokásostól eltérően a szárnyakkal kezdtem. Gyorsan kész lettek, a gépbe építés előtt lemaszkoltam őket. Ezután következett a kabin a törzs összeragasztása és kezdett hasonlítani végre egy repülőgéphez. Sajnos a sok tömítés és a csiszolás után eltűnt pár panelvonal a kabin két oldaláról, bár ez nem olyan nagy probléma ebben az esetben. A levegőbeömlők bontása sokkal rosszabb mint a Revell-nél, mert itt egy nagy illesztést kell tömíteni a beömlő törzs felőli oldalán. Következett a festés amin egy ideig törtem a fejem, hogy milyen legyen. A képregényben és a mesében fehér az alapszíne, sőt még a Hasbro játék Skystriker-e is fehér színű, de a doboz borítóján más színű. Megnéztem pár korai F-14A festést,és így a választásom a teljes felületre az FS16440 lett.
A matricák
Ebben segítségre szorultam, mivel az eredeti matricáknak csak egy részét használtam fel az egyedi jelzéseket külön kellett megoldani. Na ez volt a legnehezebb. Hosszú ideig kerestem itt a Makettinfón olyan személyt aki meg tudja csinálni a vektoros szerkesztést. Többen eltűntek vagy elfelejtettek válaszolni de végül sikerült megoldani Maár Péter segítségével akinek még egyszer köszönöm a segítséget. A megszerkesztett matricákat azután a Szabiroli Modells nyomtatta ki. A matricák nagyon jó minőségűek semmi gond nem volt a felhelyezésükkel.
Az egészet egybevetve, megérte megépíteni, mert nem volt annyi kötöttség, hogy ennek így kell kinéznie annak meg úgy. Ezt valóban a saját kedvem szerint készítettem. Az eredmény egyszerű, de én jól szórakoztam a megépítésével.
Ezután bemutatom a G.I.Joe-k ellenfelének, a Kobrának a repülőjét amivel szintén elkészültem, hogy ne maradjon ellenfél nélkül a Skystriker.
Jó makettezést mindenkinek! Yooooo Joe!
Matricaszerkesztés: http://g10.dragnet.hu
Matricanyomtatás: http://www.szabiroli.hu/