Pintér György - Múzeumi krimik
(Újra)kezdőként esett a választásom erre a makettre.
Nem ismertem eddig a Zvezda nevet, de elhatároztam, hogy ez volt az első és az utolsó makettem ettől a gyártótól. A legtöbb összeillesztési pontnál, furatnál nagy eltérések voltak, sokat kellett csiszolni, faragni és tömíteni. A motorháztető oldalainál 2-3 mm-es rés tátongott, miután összeragasztottam a részeket. Többször is leellenőriztem, hogy nem az én hibám-e, de sajnos a tervezésnél szúrták el, így maradt a glettelés. A szélvédő keretéből is le kellett faragnom 2 mm-t, mert különben nem passzolt volna a tető! A hűtőrács hideg elleni beburkolását is egy hatalmas pontatlanság miatt kellett kitalálnom, mert kb. 3 mm-t le kellett faragnom a rács aljából, különben nem tudtam volna felrakni. Ez a faragás persze nem sikerült olyan jól és túl szem előtt lett volna.
A legnagyobb fejtörést a felnik beillesztése okozta a gumiabroncsba. Mintha nem is egymásnak szánták volna őket, mert többszöri csiszolás, majd faragás után sem akart belepréselődni a helyére a felni, ezért kettévágtam a gumiabroncsot, így könnyedén be tudtam illeszteni azokat. Az így kapott jó 3 mm-es rést pedig kigletteltem, ennek nyomait pedig durva sarazással próbáltam eltűntetni.
Egy nagyon megviselt, ütött-kopott teherautót szerettem volna megalkotni. A festést kétréteg Revell sm 361-essel kezdtem (ecsettel), ezt az alapszínt a motorháztetőn és a sárvédők tetején pici fehér pöttyökkel és higítós ecsettel fakítottam, majd feketével egy filterréteget vittem az egész makettre. Mivel most először próbáltam ezeket a technikákat, mindenből csak keveset és azt is óvatosan használtam.
A kopásokat acél, rozsda és fekete különböző arányú keverékéből csináltam, ezek körvonalaira néhol az alapzöld fehérrel kevert színével kis csíkokat húztam. Ez is újdonság volt számomra, de agyon megtetszettek ezek a kopások, ezért egy kicsit lehet, hogy el is sokaltam őket.
A koszolást kétféle szín keverékével csináltam, majd erre jött a friss sárréteg, amit a fekete és barna tempera, víz és liszt keverékéből készítettem. Ezt a megoldást is most próbáltam először.
A tető és a ponyva, valamint a hűtőrács burkolása is papírzsebkendőből készült, melyeket lefestettem és egy árnyalattal világosabb színnel fakítottam az élein, majd nagyon enyhén sötéttel szárazecsetelve koszoltam.
Első próbálkozásra talán ez a papírzsebkendős megoldás sem lett olyan rossz...