GMC Truck
1:72
Pintér György - Múzeumi krimik Az egyik barátomtól kedvet kaptam a makettezéshez, ez az első makettem és diorámám. Azzal a céllal teszem ide fel, hogy segítsetek, rámutassatok a hibáimra és esetleg segítsetek a kijavításában, hogy legközelebb jobban sikerüljön. :)

A jármű egy GMC típusú teherautó, melyet az Airfix dobott piacra 1:72-es arányban. Összerakásával sok gond nem volt. Amiket hiányoltam, azok a dobozának képén is látható benzines kannák. Összerakás után Revell festékkel festettem, majd matricáztam, aztán Fixaktív lakkal lefújtam.

A dioráma alapját 5 cm vastag hungarocell lap adta, amit egy fűrészlap segítségével srégen elvágtam, ezzel imitálva a dombot. Csemperagasztóból kevertem egy nem túl híg masszát, amit felvittem a hungarocellre. A száradási ideje elég hosszú, így volt időm beilleszteni egy fát a domb tetejére, keréknyomot csinálni, kátyút. Száradás után barna temperával lefestettem az egész alapot, barna Revell festékkel összekoszoltam az autó alját, kerekeit. Az alap száradása után felragasztottam mohát, az autót és három figurát. Találtam régi vezetéket, amiben nem sodrott réz, hanem alumínium volt. Abból tekertem egy keveset az autó csörlőjére, majd a fa köré. A havat ezután fújtam fel műhóspray-ből.

Még tervbe van véve valami szegély az oldalára, hogy ne látszódjon a hungarocell lap, de még nem találtam meg a megfelelő anyagot.
IMG_4749
IMG_4749
IMG_4750
IMG_4750
IMG_4751
IMG_4751
IMG_4752
IMG_4752
IMG_4754
IMG_4754
IMG_4755
IMG_4755
IMG_4756
IMG_4756
IMG_4757
IMG_4757
IMG_4758
IMG_4758
IMG_4760
IMG_4760
IMG_4761
IMG_4761
IMG_4767
IMG_4767
2008.11.30.
Moon Emperor
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Salieri
2008.12.14. 13:04:11
Hali!
Teccik a diód,jó az ötlet.A műhó spray dobozra az van írva h nem lehet műanyagra fújni?Nem lett semmi gond,hogy a makettre is dobtál egy keveset?
Moon Emperor
2008.12.15. 06:32:02
Szia!

A dobozra csak az van írva, hogy tűzbe, szembe, szájba ne fújd. Külön a műanyag nincsen ki emelve.
Semmi baja nem lett se a festésnek se a műanyagnak!
Janika
2009.06.16. 17:59:47
Csinálj új képeket természetes fénnyel vaku nélkül és már is jobb lesz de tetszik de ez a műhóspry sztem nem jó inkább csinálj te magad...pl: berakaztózod a kívánt felületet ragacsrudival vagy teknokollal de csak vékony réteg az utóbbival és lelisztezed....
Janika
2009.06.23. 14:45:07
a ragacsrudi hülyeség pár napja elkeztem leszedni az alapról a ragacsrudis földrétegeket leváltak és kiáltak...bocs
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció