Gates Learjet 35A
1:72, RVHP
No.72209 (2007)
Pintér György - Múzeumi krimik
Bár tudom, hogy az utas- és kisgépkedvelő közönségnek felesleges bemutatni az „üzleti jetek” eme igen elterjedt és közkedvelt típusát, azért íme egy rövid ismertető a gép létrejöttéről.
A Learjet 35 és 36 modellek a hatvanas évek végén kifejlesztett - a 25B-GF (Garrett Fan) hajtóművekre alapozott - Learjet 23, 24 és 25-ös Business Jetek továbbfejlesztésével jöttek létre. A szűzfelszállást 1971.08.22-én végző, meghosszabbított törzsű (0.33 m., jobb oldalt 5 ablak a korábbi 4 helyett) és új TFE731 hajtóművekkel ellátott 25-ös prototípust nevezték el Learjet 35-nek. A max. 8 utas szállítására képes típus hosszabb távú változata (csak 6 utas és több üzemanyag) lett a Learjet 36-os. Az 1974-től 1994-ig legyártott (1976-tól nagyobb megengedett felszállósúlyú /MTOW/ 35A és 36A) 738 darabos szériából 674 db. 35-ös és 64 db. 36-os változatú és mind a mai napig sűrűn láthatóak világszerte.
Mint a legtöbb polgári gép, úgy ez a típus sem kerülhette el a „besorozást”. A világ számos légierejében használják futárszolgálatra ill. VIP szállítási feladatokra, C-21A néven.
A makett eredetijét a Phoenix Air - nevében civil – légitársaság üzemelteti, és többnyire az USAF bérli ki gyakorlatok alkalmával. A szárnyak alá függesztett ALQ-167-es konténerekkel és a törzsre szerelt érzékelőkkel a gép képes különböző típusú légicélok imitálására, elektronikus zavarásra és -gyaníthatóan- „elektronikus háttérzajok” azonosítására, rögzítésére is.
A makett
A dobozt kinyitva még egyszer elmerenghetünk az ár-érték arányon, azaz hogy mi is került ilyen sokba ezen a nem túl hatalmas repülőgép maketten. Természetesen egy full műgyanta, limitált szériájú kitről lévén szó érthető, hogy nem olcsó, de nagyon várom már azt az időt, amikor a nagy gyártók is rájönnek, hogy a sokadik ME-109 vagy FW-190 változat helyett talán a polgári repülés e képviselőinek modelljeit (1/72 vagy akár 1/48 méretben) is érdemes lenne felvenni a palettára (itt most tekintsünk el a Hasegawa kissé erőtlen kísérleteitől). Valószínűleg lenne piaca ezeknek a kiteknek és töredék áron lehetne hozzájuk jutni. Minőségben pedig ugyanennyit, sőt talán még többet is nyújthatnának.
Visszatérve a doboz tartalmára, belül öt külön zacskóba csomagolt (igen nagy számú) műgyanta alkatrészt (86 sárga gyanta és 17 átlátszó) találunk, a cseh gyártótól már megszokott kiváló öntési minőségben. A vákuumos kabintető (2db., tiszta és átlátszó), a fémöntvény futószárak (3db.) és a kis méretű, ámde minden fontos jelzést tartalmazó matricalap (külön kapjuk a műszerfal matricáit is) teszi teljessé a képet.
Az első két tasak rejti a két legnagyobb alkatrészt, a törzsfeleket. Az öntési csonkok és némi sorja leválasztása (no és egy kis csiszolás) után pontosan passzolnak egymáshoz (a gyantáknál „megszokott” és oly gyakori deformálódást sehol sem tapasztaltam eddig). A vékony vésett panelvonalak igen jól sikerültek, jó alapot adnak az elkerülhetetlen újrakarcoláshoz. A gyanta öntésének következtében ugyanis a felületek enyhén rücskösek, így ezeket mindenképpen át kell csiszolni, nem beszélve az ablakok beragasztása után szükséges síkba csiszolásról.
A következő zacskóban találjuk az egybeöntött szárnyat, a szárnyvégi póttartályokat, valamint a vezérsíkokat. Itt már komolyabb karcolásra van szükség, mivel a kormányfelületeket elég markánsan el kell különíteni a szárnyon ill. a vezérsíkokon. (A szárnyon találtam az egyetlen „komolyabb” öntési hibát, egy kisebb mélyedést a jobb csűrőnél, természetesen felül. No és egy pár buborék helyét a belépőélen.) A szárnyközéprészen elhelyezett főfutó aknák kissé szegényesek (sima felületek), itt elfért volna pár borda imitáció. (Ugyanez természetesen vonatkozik az orrfutóra is.) A póttankok elejére átlátszó gyantából kapjuk a fényszórókat (nekem az öntőcsonkról való leválasztáskor azonnal elrepedtek, így maradék átlátszó öntőcsonkból gyártottam újat), valamint oldalra a pozíció lámpákat. A tartályok szárnyhoz illesztése elég problémás, mert bár a pótvezérsík és a lámpa helyét precízen jelölik kívül, a szárny felöli oldalon semmiféle – pozicionálásra alkalmas – jelölés nincsen. Én némi méregetés és a rajzok tüzetes tanulmányozása után, kis csapokkal oldottam meg a problémát.
A negyedik tasak rejti a kabinbelső-orrfutóakna együttesét, az üléseket, a hajtóműveket, valamint két gyönyörű ALQ-167 ECM Jamming podot. A kabin berendezése ebben a méretarányban talán megfelelő, bár láttam már ennél kisebb, mégis fantasztikusan részletes műgyanta kabinokat is…
Tény, hogy a meglehetősen szűk helyen el kell férnie a két ülésnek, a középső konzolnak, a két szarvkormánynak, valamint a műszerfalnak.(No és némi súlynak a hanyatt dőlés elkerülése érdekében.) Azért az ülések elbírtak volna pár övet, lehetne némi részlet az oldalfalakon és a műszerfal megjelenítésére is találhattak volna más megoldást. (De erről később.) A szarvkormányok mindenesetre gyönyörűen sikerültek. Meglátjuk mennyi fog az egészből látszani a szélvédőn keresztül.
A pilóták munkahelyével aztán véget is ér a belső berendezés, így a szép és átlátszóra polírozott kabin ablakokat kénytelenek vagyunk belülről betakarni némi alufóliával (több kép alapján, parkolás közben a legtöbb esetben belülről lefedik az ablakokat).
A hajtóművek formára tökéletesek, külön kapjuk a kompresszorlapátsort és az ez előtt lévő beömlő gyűrűt (ez a legjobb bontás, kár, hogy a műanyag makett gyártók ezt ritkán alkalmazzák). Az már más kérdés, hogy a két rész között - így szemre - van némi méretbeli eltérés, így az erőforrás végső formája még kétséges.
A pod szinte tökéletesre sikerült. Részletes, pengevékony vezérsíkokkal. Néhány érzékelőt és a hátsó véget külön alkatrészként kell felragasztani. Talán csak némi stencilt és jelzést hiányolok hozzá a matricalapról.
Az utolsó zacsi rejti a szükséges apró alkatrészeket, mégpedig elég szép számban és meglepően jó öntési minőségben. Kerekek, akna ajtók, munkahengerek, érzékelők, pitot csövek, áramlásterelők, antennák, lámpák, ablakok (vakablakok!). A vastagabb alkatrészek tökéletesek, de a vékony síklapokat (áramlásterelők, antennák) egytől egyig újra kell gyártani sztirolból. Mivel nagyon vékonyak, már a csonkról való levágáskor eltörhetnek. Ha mégsem, akkor ragasztáskor nehéz illeszteni őket, mert semmi tartásuk sincs. De legalább a méreteket le lehet venni róluk. És itt megint a makett árára kellett gondolnom. Miért is nem tudtak belecsempészni a dobozba egy bélyegnyi - méltán híres - cseh rézmaratást, ami tartalmazza a műszerfalat, öveket az ülésekre, az áramlásterelőket és antennákat. Sok plusz munkától megkímélték volna a szerencsétlen (és kissé könnyített pénztárcájú) makettezőt.
A kabintető az ilyen kitekhez megszokott (ha ez egyáltalán lehetséges) vákuumhúzott darab, szerencsére két példányban. Elkövettem azt a hibát, hogy az elsőt a szélvédőkeret mentén leválasztottam a felesleges részekről. Sajnos így nem nagyon akar illeszkedni a helyére. Kicsit csalni kell, és a szélvédő elején alul hagyni némi peremet a keret alatt, majd ragasztás után eltüntetni a nyomokat. Erre lesz jó a második darab.
A fém futószárak elsőre jónak tűnnek, kis csiszolás (és némi részletezés) után használhatóak lesznek.
A matricalap három festési variáció elkészítéséhez ad lehetőséget, mindhárom változat ugyanaz a gép, más-más időszakban. Az egyhangú szürke festés nem hiszem, hogy sokakat lázba hoz, de a doboztetőn látható tigriscsíkos verzió a hatalmas szájjal már sokkal jobban mutat ezen a kecses vonalú, ártalmatlannak tűnő „bizjeten”.
Összegzésképpen kijelenthető, hogy ez a makett nem kezdőknek való (nem is fogják sokan megvenni ennyiért). Mint minden műgyanta kit, úgy ez is „munkás” darab, igen sokat lehet gyakorolni rajta két dolgot, a tömítést és a csiszolást. No és ezek vonzatát, az újrakarcolást. Sok apró alkatrészt ki kell cserélni és újragyártani. Előreláthatóan a legproblémásabb rész a kabintető illesztése és ragasztása lesz. Ezen túljutva már semmi akadálya annak, hogy elkészülte után elfoglalja méltó helyét a vitrinben. De ez még egy kicsit odébb lesz…
A kit legnagyobb előnye kétségtelenül az, hogy létezik - sajnos versenytárs nélkül - és, ha nem is könnyen és olcsón (1025 Korona), de beszerezhető. A gyártó egész szép sorozatot adott ki az ebbe a kategóriába tartozó gépekből: B200 King Air, B350 Super King Air, Metro III., ERJ-145 és előkészületben a Gulfstream IV. Mindezeket természetesen jobbnál jobb festési variációban (és aranyáron).
Mindezek ellenére természetesen egy percre sem bántam meg, hogy megvettem ezt a gyöngyszemet, mivel - bár sok munkával - egy nagyon szép és ritka makettet lehet építeni belőle. Annak, akinek lehetősége van kb. 10000 magyar forintot kiadni érte, csak ajánlani tudom. Ha lehetőségem lesz rá, biztosan beszerzek egy-egy darabot a többi típusból is. (A King Air már megvan…)
Aki ezek után leküzdhetetlen vágyat érez az RVHP termékeinek beszerzésére, és mindez gondot okoz neki, annak szívesen segítek cseh barátaim közreműködésével. A cég terméklistája a www.modelimex.cz honlapon megtalálható.
Folyt. Köv.
A Learjet 35 és 36 modellek a hatvanas évek végén kifejlesztett - a 25B-GF (Garrett Fan) hajtóművekre alapozott - Learjet 23, 24 és 25-ös Business Jetek továbbfejlesztésével jöttek létre. A szűzfelszállást 1971.08.22-én végző, meghosszabbított törzsű (0.33 m., jobb oldalt 5 ablak a korábbi 4 helyett) és új TFE731 hajtóművekkel ellátott 25-ös prototípust nevezték el Learjet 35-nek. A max. 8 utas szállítására képes típus hosszabb távú változata (csak 6 utas és több üzemanyag) lett a Learjet 36-os. Az 1974-től 1994-ig legyártott (1976-tól nagyobb megengedett felszállósúlyú /MTOW/ 35A és 36A) 738 darabos szériából 674 db. 35-ös és 64 db. 36-os változatú és mind a mai napig sűrűn láthatóak világszerte.
Mint a legtöbb polgári gép, úgy ez a típus sem kerülhette el a „besorozást”. A világ számos légierejében használják futárszolgálatra ill. VIP szállítási feladatokra, C-21A néven.
A makett eredetijét a Phoenix Air - nevében civil – légitársaság üzemelteti, és többnyire az USAF bérli ki gyakorlatok alkalmával. A szárnyak alá függesztett ALQ-167-es konténerekkel és a törzsre szerelt érzékelőkkel a gép képes különböző típusú légicélok imitálására, elektronikus zavarásra és -gyaníthatóan- „elektronikus háttérzajok” azonosítására, rögzítésére is.
A makett
A dobozt kinyitva még egyszer elmerenghetünk az ár-érték arányon, azaz hogy mi is került ilyen sokba ezen a nem túl hatalmas repülőgép maketten. Természetesen egy full műgyanta, limitált szériájú kitről lévén szó érthető, hogy nem olcsó, de nagyon várom már azt az időt, amikor a nagy gyártók is rájönnek, hogy a sokadik ME-109 vagy FW-190 változat helyett talán a polgári repülés e képviselőinek modelljeit (1/72 vagy akár 1/48 méretben) is érdemes lenne felvenni a palettára (itt most tekintsünk el a Hasegawa kissé erőtlen kísérleteitől). Valószínűleg lenne piaca ezeknek a kiteknek és töredék áron lehetne hozzájuk jutni. Minőségben pedig ugyanennyit, sőt talán még többet is nyújthatnának.
Visszatérve a doboz tartalmára, belül öt külön zacskóba csomagolt (igen nagy számú) műgyanta alkatrészt (86 sárga gyanta és 17 átlátszó) találunk, a cseh gyártótól már megszokott kiváló öntési minőségben. A vákuumos kabintető (2db., tiszta és átlátszó), a fémöntvény futószárak (3db.) és a kis méretű, ámde minden fontos jelzést tartalmazó matricalap (külön kapjuk a műszerfal matricáit is) teszi teljessé a képet.
Az első két tasak rejti a két legnagyobb alkatrészt, a törzsfeleket. Az öntési csonkok és némi sorja leválasztása (no és egy kis csiszolás) után pontosan passzolnak egymáshoz (a gyantáknál „megszokott” és oly gyakori deformálódást sehol sem tapasztaltam eddig). A vékony vésett panelvonalak igen jól sikerültek, jó alapot adnak az elkerülhetetlen újrakarcoláshoz. A gyanta öntésének következtében ugyanis a felületek enyhén rücskösek, így ezeket mindenképpen át kell csiszolni, nem beszélve az ablakok beragasztása után szükséges síkba csiszolásról.
A következő zacskóban találjuk az egybeöntött szárnyat, a szárnyvégi póttartályokat, valamint a vezérsíkokat. Itt már komolyabb karcolásra van szükség, mivel a kormányfelületeket elég markánsan el kell különíteni a szárnyon ill. a vezérsíkokon. (A szárnyon találtam az egyetlen „komolyabb” öntési hibát, egy kisebb mélyedést a jobb csűrőnél, természetesen felül. No és egy pár buborék helyét a belépőélen.) A szárnyközéprészen elhelyezett főfutó aknák kissé szegényesek (sima felületek), itt elfért volna pár borda imitáció. (Ugyanez természetesen vonatkozik az orrfutóra is.) A póttankok elejére átlátszó gyantából kapjuk a fényszórókat (nekem az öntőcsonkról való leválasztáskor azonnal elrepedtek, így maradék átlátszó öntőcsonkból gyártottam újat), valamint oldalra a pozíció lámpákat. A tartályok szárnyhoz illesztése elég problémás, mert bár a pótvezérsík és a lámpa helyét precízen jelölik kívül, a szárny felöli oldalon semmiféle – pozicionálásra alkalmas – jelölés nincsen. Én némi méregetés és a rajzok tüzetes tanulmányozása után, kis csapokkal oldottam meg a problémát.
A negyedik tasak rejti a kabinbelső-orrfutóakna együttesét, az üléseket, a hajtóműveket, valamint két gyönyörű ALQ-167 ECM Jamming podot. A kabin berendezése ebben a méretarányban talán megfelelő, bár láttam már ennél kisebb, mégis fantasztikusan részletes műgyanta kabinokat is…
Tény, hogy a meglehetősen szűk helyen el kell férnie a két ülésnek, a középső konzolnak, a két szarvkormánynak, valamint a műszerfalnak.(No és némi súlynak a hanyatt dőlés elkerülése érdekében.) Azért az ülések elbírtak volna pár övet, lehetne némi részlet az oldalfalakon és a műszerfal megjelenítésére is találhattak volna más megoldást. (De erről később.) A szarvkormányok mindenesetre gyönyörűen sikerültek. Meglátjuk mennyi fog az egészből látszani a szélvédőn keresztül.
A pilóták munkahelyével aztán véget is ér a belső berendezés, így a szép és átlátszóra polírozott kabin ablakokat kénytelenek vagyunk belülről betakarni némi alufóliával (több kép alapján, parkolás közben a legtöbb esetben belülről lefedik az ablakokat).
A hajtóművek formára tökéletesek, külön kapjuk a kompresszorlapátsort és az ez előtt lévő beömlő gyűrűt (ez a legjobb bontás, kár, hogy a műanyag makett gyártók ezt ritkán alkalmazzák). Az már más kérdés, hogy a két rész között - így szemre - van némi méretbeli eltérés, így az erőforrás végső formája még kétséges.
A pod szinte tökéletesre sikerült. Részletes, pengevékony vezérsíkokkal. Néhány érzékelőt és a hátsó véget külön alkatrészként kell felragasztani. Talán csak némi stencilt és jelzést hiányolok hozzá a matricalapról.
Az utolsó zacsi rejti a szükséges apró alkatrészeket, mégpedig elég szép számban és meglepően jó öntési minőségben. Kerekek, akna ajtók, munkahengerek, érzékelők, pitot csövek, áramlásterelők, antennák, lámpák, ablakok (vakablakok!). A vastagabb alkatrészek tökéletesek, de a vékony síklapokat (áramlásterelők, antennák) egytől egyig újra kell gyártani sztirolból. Mivel nagyon vékonyak, már a csonkról való levágáskor eltörhetnek. Ha mégsem, akkor ragasztáskor nehéz illeszteni őket, mert semmi tartásuk sincs. De legalább a méreteket le lehet venni róluk. És itt megint a makett árára kellett gondolnom. Miért is nem tudtak belecsempészni a dobozba egy bélyegnyi - méltán híres - cseh rézmaratást, ami tartalmazza a műszerfalat, öveket az ülésekre, az áramlásterelőket és antennákat. Sok plusz munkától megkímélték volna a szerencsétlen (és kissé könnyített pénztárcájú) makettezőt.
A kabintető az ilyen kitekhez megszokott (ha ez egyáltalán lehetséges) vákuumhúzott darab, szerencsére két példányban. Elkövettem azt a hibát, hogy az elsőt a szélvédőkeret mentén leválasztottam a felesleges részekről. Sajnos így nem nagyon akar illeszkedni a helyére. Kicsit csalni kell, és a szélvédő elején alul hagyni némi peremet a keret alatt, majd ragasztás után eltüntetni a nyomokat. Erre lesz jó a második darab.
A fém futószárak elsőre jónak tűnnek, kis csiszolás (és némi részletezés) után használhatóak lesznek.
A matricalap három festési variáció elkészítéséhez ad lehetőséget, mindhárom változat ugyanaz a gép, más-más időszakban. Az egyhangú szürke festés nem hiszem, hogy sokakat lázba hoz, de a doboztetőn látható tigriscsíkos verzió a hatalmas szájjal már sokkal jobban mutat ezen a kecses vonalú, ártalmatlannak tűnő „bizjeten”.
Összegzésképpen kijelenthető, hogy ez a makett nem kezdőknek való (nem is fogják sokan megvenni ennyiért). Mint minden műgyanta kit, úgy ez is „munkás” darab, igen sokat lehet gyakorolni rajta két dolgot, a tömítést és a csiszolást. No és ezek vonzatát, az újrakarcolást. Sok apró alkatrészt ki kell cserélni és újragyártani. Előreláthatóan a legproblémásabb rész a kabintető illesztése és ragasztása lesz. Ezen túljutva már semmi akadálya annak, hogy elkészülte után elfoglalja méltó helyét a vitrinben. De ez még egy kicsit odébb lesz…
A kit legnagyobb előnye kétségtelenül az, hogy létezik - sajnos versenytárs nélkül - és, ha nem is könnyen és olcsón (1025 Korona), de beszerezhető. A gyártó egész szép sorozatot adott ki az ebbe a kategóriába tartozó gépekből: B200 King Air, B350 Super King Air, Metro III., ERJ-145 és előkészületben a Gulfstream IV. Mindezeket természetesen jobbnál jobb festési variációban (és aranyáron).
Mindezek ellenére természetesen egy percre sem bántam meg, hogy megvettem ezt a gyöngyszemet, mivel - bár sok munkával - egy nagyon szép és ritka makettet lehet építeni belőle. Annak, akinek lehetősége van kb. 10000 magyar forintot kiadni érte, csak ajánlani tudom. Ha lehetőségem lesz rá, biztosan beszerzek egy-egy darabot a többi típusból is. (A King Air már megvan…)
Aki ezek után leküzdhetetlen vágyat érez az RVHP termékeinek beszerzésére, és mindez gondot okoz neki, annak szívesen segítek cseh barátaim közreműködésével. A cég terméklistája a www.modelimex.cz honlapon megtalálható.
Folyt. Köv.
|
|
A doboz
|
|
|
A típusleírás és "kotta"
|
|
|
A festési útmutató
|
|
|
A törzsfelek, az ablakok már a helyükön
|
|
|
A szárny (már átkarcolva, póttankokkal) és a vezérsíkok
|
|
|
A kabin, a hajtómű és a podok
|
|
|
A másik oldalról
|
|
|
Az apróságok
|
|
|
Még mindíg az apróságok
|
|
|
Kabintető, futószárak, matrica
|
|
|
A másik oldalról is...
|
|
|
Az eredeti
|
|
|
A második eredeti
|
|
|
No és a harmadik
|
2008.06.25.
Utolsó módosítás: 2008.06.27.
Utolsó módosítás: 2008.06.27.