1:35
Pintér György - Múzeumi krimik
A dioráma elkészítése olyan egyszerű okból indult, hogy volt egy Kübelwagenem (Kw) illetve egy Schwimwagenem (Schw) amiket valós környezetükben szerettem volna látni. A Schw vízben mutatja meg magát igazán, a Kw meg terepen, így adódott a kettő közös nevezőjéből a gát, mint helyszín. Az épület már csak ráadás, bár az összhatás szempontjából nem kevésbé hangsúlyos. Rövid kis írásomban elsősorban a saját magam által készített részek, a környezet, a tárgyak kapnak hangsúlyt.
A téma kiérlelése és a vázlatos tervek elkészülte után az mdf alaplapra hungarocellből vágtam ki a tulajdonképpeni gátat (domborzatot). A morzsolódás elkerülése és a homogén alapfelület elérése érdekében az egész felületet bevontam tapétaragasztóval átitatott másolópapírral. Ennek még az az előnye is megvolt, hogy tudtam rá rajzolni tervezési vázlatvonalakat. Erre került a temperával talajszínűre színesített gipszréteg. Gipszként a gipszkartonokhoz való változatot használtam, mivel ennek hosszabb a kötésideje és így van idő pepecselni vele. Még a kötés előtt nyomkodtam bele a köveket is. Ezek a kövek eredetiben nagyon apró zúzott kavicsok, és a térkőburkolatok alá kerülnek.
Közben készült az épület is vastag kartonból. A vakolat imitálására a felületét hajszálvékonyan bedörzsöltem gipszel, ami temperával lefestve egészen jól visszaadja a meszelt fal látványát és felületi struktúráját. A leomlott fal is remekül „lebontható” a kartonból, sőt még a vakolat alatti fal fúgái is belekarcolhatóak a falba. A lehullott téglák is ebből a kartonból készültek, a téglák közt/alatt levő vakolathalom pedig gipszpor óvatosan benedvesítve. A kopott, korhadt és egyenetlen hajópadló a gipsz házalap megmunkálásával alakult ki. A tetőcserepek (léptékhelyesen) vékony kartonból vannak. Ezeket soronként készítettem, úgy, hogy a megfelelő méretűre/alakúra kivágott és megfestett vékony kartonba a szike hátuljával karcoltam be a cserepek közötti rés imitációját. A véletlenszerűség fokozása érdekében itt-ott el is vágtam a csíkot illetve egy-egy darab cserepet külön is ragasztottam a helyére. Fontos a festés is hiszen itt már figyelni kell az egyes cserepek esetlegesen eltérő árnyalataira is. Ez a módszer szerintem megkönnyíti a tetőgyártást, mivel nem egyesével kell az apró darabokat festeni, kivágni, ragasztani, mégis –egy kis variálással – a valódihoz hasonlóan szabályos mégis apró változatosságokkal tarkított tetőfelületet kapunk. A kúpcserép félbevágott és befestett szívószálból van. Mindkét anyag vastagsága a festékkel együtt kb. megfelel a valós vastagsági méreteknek.
A stég anyaga bambusz roló megfelelő szélesre vágva illetve 3*3 mm-es fenyőléc + hengeres fogpiszkáló. Színezése nagyon híg diófapáccal történt. A növényzet a kertből származik: mohát markoltam föl és ezeket kentem át zöld temperával kevert tapétaragasztóval. Ezáltal a száradó moha mindig zöld és kemény lesz, ami a beragasztásuknál jelent előnyt. A másik fajta növényzet kis faág tapétaragasztóba, utána terepasztalos fűporba mártva. A talaj felületén levő füves-gazos zöldállomány tapétaragasztóba szórt kétféle fűporból van.
A két autó közül talán a Schw érdemel némi szót. Ezt a járművet ugyanis kissé meg kellett csonkítani a tervezett végeredmény eléréséhez. Mivel a jármű egy része még a vízben van és a zavaros víz miatt nem is látszik, egyszerű megoldásként egy síkban levágtam róla a hátsó kerekek alsó felét illetve a hajócsavar vízben levő részét. Ezáltal értem el azt, hogy kb. síkban tud a víz „felszínére” illeszkedni. Azonban a kerék autóhoz történő rögzítése csak a tengelyekkel lehet igazán pontos, ezt a rész meghagytam, így az alaplapba némi bemarást eszközöltem, hogy a tengelycsonk elférjen. Némi átalakítás történt még mindkét jármű esetében a ponyváknál. Az eredetileg mellékelt műanyagdarabokat kihagyva papírzsepiből készítettem el mindkettőt. A tartóvázuknál részben az eredetit használtam fel (levágva a ponyváról) részben meg húzott szálból készítettem neki vázat.
Mivel a vízből jön ki a járgány – értelemszerűen – nedves, sőt folyós, csöpögős a karosszériájának az alsó része. A nedves karosszériát fényes lakkal, a kaszniról lecsöpögő vizet pedig színtelen sziloplaszttal imitáltam. A Kw esetében csak a terepnek megfelelően kellett egy kicsit húzni-vonni a felfüggesztést, hogy mind a négy kerék a talajon legyen a végén.
És akkor itt van a víz, mint annyi diorámás sorstársam nagy kérdése: miből legyen? Az én válaszom sziloplaszt. Ennek oka, hogy az én vizem nem egy kristálytiszta hegyi tó, ahol pontosan látni kell a felszín alatti dolgokat. (Ez amúgy is igen ritka!) Nálam egy többé-kevésbé zavaros folyóról van szó, ahol ráadásul még egy jármű is küszködik a partrajutással. A víz felülete tehát nem sík és nem is átlátszó. A nagyobb hullámok mellett szinte habzik a felülete. A fehér tarajok mellet itt-ott az aljáról fölkavart iszap is már megjelenik. Erre a feladatra szerintem ez az anyag a legmegfelelőbb. Hogy mégis legyen benne valami a fényes vízfelületből és az algás vízszínből is az egész sziloplaszt felületet egy fényes átlátszó műanyag iratborítóra kentem rá, aminek az alját meg a zöldes árnyalatú vízszínnel festettem be (alulról). Ennek a technikának az az előnye, hogy a műanyag lapot (fóliát) előzőleg, miután a kellő alakúra kivágtam, hőlégfúvóval melegítve meg lehetett hullámosítani, a partraszálló Schw által keltett farvíz hullámainak megfelelően. További előnye még ennek a „vízanyagnak”, hogy remekül rá lehet dolgozni a csatlakozó kerekekre is, tovább fokozva a habzó víz érzését.
Néhány szó a berendezésről. Az asztal és a stoki a Kw készletből van. Az asztalon levő „szolgálati napló” a fal anyagának kartonjából készült. A méretre vágott kartont – mivel az nagyon vékony papírrétegekből van összepréselve – csak kicsit meg kellett vagdosni oldalról szikével és máris kinyílt, olyan hatást keltve mintha sokat használt könyv lenne. A feliratokat (épületen, sorompón, a házirend a falon vagy a - szerintem szolgálatban tilos - újság az asztalon) nyomtatóval készítettem léptékarányosan. A vaskályha alapja egy pillanatragasztó kupakja, amit némileg kályhaszerűre alakítottam. A kályhacső szívószálból van, a kormozás pasztellkréta por.
Zárszóként annyit, hogy én élveztem a bíbelődést és remélem mások is találnak benne némi hasznosítható apróságot.
A téma kiérlelése és a vázlatos tervek elkészülte után az mdf alaplapra hungarocellből vágtam ki a tulajdonképpeni gátat (domborzatot). A morzsolódás elkerülése és a homogén alapfelület elérése érdekében az egész felületet bevontam tapétaragasztóval átitatott másolópapírral. Ennek még az az előnye is megvolt, hogy tudtam rá rajzolni tervezési vázlatvonalakat. Erre került a temperával talajszínűre színesített gipszréteg. Gipszként a gipszkartonokhoz való változatot használtam, mivel ennek hosszabb a kötésideje és így van idő pepecselni vele. Még a kötés előtt nyomkodtam bele a köveket is. Ezek a kövek eredetiben nagyon apró zúzott kavicsok, és a térkőburkolatok alá kerülnek.
Közben készült az épület is vastag kartonból. A vakolat imitálására a felületét hajszálvékonyan bedörzsöltem gipszel, ami temperával lefestve egészen jól visszaadja a meszelt fal látványát és felületi struktúráját. A leomlott fal is remekül „lebontható” a kartonból, sőt még a vakolat alatti fal fúgái is belekarcolhatóak a falba. A lehullott téglák is ebből a kartonból készültek, a téglák közt/alatt levő vakolathalom pedig gipszpor óvatosan benedvesítve. A kopott, korhadt és egyenetlen hajópadló a gipsz házalap megmunkálásával alakult ki. A tetőcserepek (léptékhelyesen) vékony kartonból vannak. Ezeket soronként készítettem, úgy, hogy a megfelelő méretűre/alakúra kivágott és megfestett vékony kartonba a szike hátuljával karcoltam be a cserepek közötti rés imitációját. A véletlenszerűség fokozása érdekében itt-ott el is vágtam a csíkot illetve egy-egy darab cserepet külön is ragasztottam a helyére. Fontos a festés is hiszen itt már figyelni kell az egyes cserepek esetlegesen eltérő árnyalataira is. Ez a módszer szerintem megkönnyíti a tetőgyártást, mivel nem egyesével kell az apró darabokat festeni, kivágni, ragasztani, mégis –egy kis variálással – a valódihoz hasonlóan szabályos mégis apró változatosságokkal tarkított tetőfelületet kapunk. A kúpcserép félbevágott és befestett szívószálból van. Mindkét anyag vastagsága a festékkel együtt kb. megfelel a valós vastagsági méreteknek.
A stég anyaga bambusz roló megfelelő szélesre vágva illetve 3*3 mm-es fenyőléc + hengeres fogpiszkáló. Színezése nagyon híg diófapáccal történt. A növényzet a kertből származik: mohát markoltam föl és ezeket kentem át zöld temperával kevert tapétaragasztóval. Ezáltal a száradó moha mindig zöld és kemény lesz, ami a beragasztásuknál jelent előnyt. A másik fajta növényzet kis faág tapétaragasztóba, utána terepasztalos fűporba mártva. A talaj felületén levő füves-gazos zöldállomány tapétaragasztóba szórt kétféle fűporból van.
A két autó közül talán a Schw érdemel némi szót. Ezt a járművet ugyanis kissé meg kellett csonkítani a tervezett végeredmény eléréséhez. Mivel a jármű egy része még a vízben van és a zavaros víz miatt nem is látszik, egyszerű megoldásként egy síkban levágtam róla a hátsó kerekek alsó felét illetve a hajócsavar vízben levő részét. Ezáltal értem el azt, hogy kb. síkban tud a víz „felszínére” illeszkedni. Azonban a kerék autóhoz történő rögzítése csak a tengelyekkel lehet igazán pontos, ezt a rész meghagytam, így az alaplapba némi bemarást eszközöltem, hogy a tengelycsonk elférjen. Némi átalakítás történt még mindkét jármű esetében a ponyváknál. Az eredetileg mellékelt műanyagdarabokat kihagyva papírzsepiből készítettem el mindkettőt. A tartóvázuknál részben az eredetit használtam fel (levágva a ponyváról) részben meg húzott szálból készítettem neki vázat.
Mivel a vízből jön ki a járgány – értelemszerűen – nedves, sőt folyós, csöpögős a karosszériájának az alsó része. A nedves karosszériát fényes lakkal, a kaszniról lecsöpögő vizet pedig színtelen sziloplaszttal imitáltam. A Kw esetében csak a terepnek megfelelően kellett egy kicsit húzni-vonni a felfüggesztést, hogy mind a négy kerék a talajon legyen a végén.
És akkor itt van a víz, mint annyi diorámás sorstársam nagy kérdése: miből legyen? Az én válaszom sziloplaszt. Ennek oka, hogy az én vizem nem egy kristálytiszta hegyi tó, ahol pontosan látni kell a felszín alatti dolgokat. (Ez amúgy is igen ritka!) Nálam egy többé-kevésbé zavaros folyóról van szó, ahol ráadásul még egy jármű is küszködik a partrajutással. A víz felülete tehát nem sík és nem is átlátszó. A nagyobb hullámok mellett szinte habzik a felülete. A fehér tarajok mellet itt-ott az aljáról fölkavart iszap is már megjelenik. Erre a feladatra szerintem ez az anyag a legmegfelelőbb. Hogy mégis legyen benne valami a fényes vízfelületből és az algás vízszínből is az egész sziloplaszt felületet egy fényes átlátszó műanyag iratborítóra kentem rá, aminek az alját meg a zöldes árnyalatú vízszínnel festettem be (alulról). Ennek a technikának az az előnye, hogy a műanyag lapot (fóliát) előzőleg, miután a kellő alakúra kivágtam, hőlégfúvóval melegítve meg lehetett hullámosítani, a partraszálló Schw által keltett farvíz hullámainak megfelelően. További előnye még ennek a „vízanyagnak”, hogy remekül rá lehet dolgozni a csatlakozó kerekekre is, tovább fokozva a habzó víz érzését.
Néhány szó a berendezésről. Az asztal és a stoki a Kw készletből van. Az asztalon levő „szolgálati napló” a fal anyagának kartonjából készült. A méretre vágott kartont – mivel az nagyon vékony papírrétegekből van összepréselve – csak kicsit meg kellett vagdosni oldalról szikével és máris kinyílt, olyan hatást keltve mintha sokat használt könyv lenne. A feliratokat (épületen, sorompón, a házirend a falon vagy a - szerintem szolgálatban tilos - újság az asztalon) nyomtatóval készítettem léptékarányosan. A vaskályha alapja egy pillanatragasztó kupakja, amit némileg kályhaszerűre alakítottam. A kályhacső szívószálból van, a kormozás pasztellkréta por.
Zárszóként annyit, hogy én élveztem a bíbelődést és remélem mások is találnak benne némi hasznosítható apróságot.
|
| címfot |
|
| fröcsög |
|
| csobban |
|
| ügyeskedik |
|
| házsaroktet |
|
| sw próba2 |
|
| büro2 |
2007.12.12.