Avro Canada CF-105 Arrow
1:48, saját
(2024)
Pintér György - Múzeumi krimik
Hát hol is kezdjem. Kicsit rendhagyó módon kell hozzáállni ehhez a munkámhoz. Kezdjük talán egy kis történelmi háttérrel. Mármint a gép hátterével, nem az enyémmel és a makettel természetesen. De ígérem, majd arra is rátérünk.
Tehát az Avro CF-105 Arrow egy sugárhajtású, szuperszonikus elfogó repülőgép volt, amelyet az 1950-es években tervezett és épített az AV Roe Canada (Avro). Az Arrow sokak szerint a korának egyik legfejlettebb repülőgépe volt és hozzájárult ahhoz, hogy Kanada világelsővé válhasson a tudományos kutatás és fejlesztés terén. Bár az Arrow-t széles körben dicsérték erejéért és szépségéért, a programot 1959 februárjában John Diefenbaker miniszterelnök kormánya megszüntette, amivel összesen legalább 25.000 munkahely megszűnését eredményezte közvetlenül az Avro-nál és közvetett módon a beszállító cégeknél. Sokan úgy vélik még a mai napig is, hogy az Arrow program törlése a kanadai repülőgépipar súlyos elárulását jelentette. Mások azt állítják, hogy a repülőgépnek - igaz, extravagáns volt - kevés esélye volt versenyezni a közelgő újításokkal. Még többen pedig azt vallják, hogy az USA nyomására történtek ezen negatív események.
A program ötlete a második világháborút követően alakult ki válaszképp az egyre növekvő számú szovjet bombázók fenyegetésére. Kanadának szüksége volt egy nagy hatótávú, saját gyártású, "önvezérlő jellegű", vagyis földi támogatást nem, vagy minimálisan igénylő szuperszonikus repülőgépre, amely a szovjet bombázó rajokat képes követni, elfogni és megsemmisíteni. Ezért az akkori gépek teljesítményét jóval meghaladó elvárásokat támasztottak a repülőhöz a programban. A leginkább ismert ilyen adat a 2 Mach elérésének igénye volt. Figyelembe véve, hogy az akkori első generációs sugárhajtású vadászgépek leginkább alulról közelítették az 1 Mach csúcssebességet, igazán nagy előrelepésnek tűnt a dolog.
Tehát megvolt Kanada részére az északi sark felől feltételezetten érkező bombázófenyegetés, amiből fakadt a védelmi igény, amelyből jött az ötlet, és végül kialakult a program. Így az 1953-1954 években valamikor a Királyi Kanadai Légierő Parancsnoksága (RCAF) megbízta az eredetileg angol, de Kanadába áttelepült AV Roe céget a gép tervezésére. Mint írtam előbb is, az akkori technikák mellett ez nem kis kihívást jelentett a tervezőmérnököknek. Számítógépes szimulációk nélkül, papírra kézzel rajzolt tervek alapján, makettek, szélcsatornás tesztek és rakétameghajtású tesztmodellek használatával kellett végül egy repülésre alkalmas dolgot összehoznia a csapatnak.
Az első gépet, ami az RL-201 oldalszámot viselte, még hajtóművek nélkül, 1957. október 4-én gurították ki a hangárból a nagyközönség elé. A résztvevőket és a sajtó képviselőit lenyűgözte a gép mérete, formája, és azon technikai újdonságok, melyeket a vezérlés és egyéb területeken mutatott be a gép. Majd szűk fél évvel később, pontosan 1958. március 25. napján ez a gép a levegőbe is emelkedhetett egy második világháborús ász pilótával, Janusz Zurakowskival a botkormány mögött. Ezt a napot követően sorozatos repülési tesztek következtek, ahol több sebességi rekordot is felállítottak a tesztpilóták. A következő egy év alatt ebből a Mark 1-es géptípusból megépült még további négy darab (202, 203, 204, 205 oldalszámmal). Ezekkel a gépekkel összesen 66 tesztrepülést végeztek a program befejezéséig. Az egyik ilyen próbarepülés végeztével az RL-202-es oldalszámú repülő leszállás közben futómű hiba miatt lefutott a pályáról és megsérült, de szerencsére még javítható, menthető maradt. Meg kell még említenem, hogy készült egy további darab is, amely az RL-206-os oldalszámot viselte. Ez a példány már a Mark 2-es szériatípusnak felelt volna meg. A két verzió között a két legnagyobb különbség a hajtómű típusában és a radarban volt. Természetesen mindkettőből erősebbet és jobbat kapott ez a széria. Külön kiemelném magát a hajtómű eltérését a kettő dolog közül. Ezt a példányt ugyanis a korábbi öt géppel ellentétben már nem az USA-tól vásárolt J-75-ös erőforrásokkal látták el, hanem a kanadai Orenda cég által direkt ehhez a géphez frissen fejlesztett Iroquois típussal. De tudomásom szerint a program leállításáig ezt a gépet nem repülték egy alkalommal sem.
Hossz: 23,70 m
Fesztáv: 15,20 m
Magasság: 6,45 m
Szárnyfelület: 113,8 m²
Üres tömeg: 22.244 kg
Felszálló tömeg: 25.818 kg
Maximum felszálló tömeg: 31.119 kg
Hajtómű: 2 × Pratt & Whitney J75-P-3 utánégetős turbojet, 16.500 lbf (73 kN) tolóerő hajtóművenként, utánégető nélkül, 23.500 lbf (105 kN) utánégetővel
Az idő múlásával, a politikai háttér és és a szovjet fenyegetés módja is egyre kedvezőtlenebb helyzetet mutatott. Az egyik oldalon ott volt az Avro vezetője, Crawford Gordon Jr. és a miniszterelnök, Diefenbaker ellentéte, ami alapvetően nem volt jó háttér a folyamatosan emelkedő projektköltségek jóváhagyatásához. Viszont ezt még tetézte az is, hogy ugyanekkor indult meg mondhatni az űrkorszak is a fegyverkezésben, az első szovjet műhold, a PSZ-1, ismertebb nevén Szputnyik-1 fellövésével és sikeres pályáraállításával. Ezzel pedig megkezdődött a nagy hatótávolságú rakéták kora is. Ennek apropóján pedig egyre nagyobb hangot kaptak azok a vélemények is, hogy a gép, még ha hadrendbe is állna, máris elavult lenne. Rakéták ellen rakétákkal lehet csak védekezni.
Mindennek következményeként 1959. február 20-án, a kanadai repülés történetében "fekete pénteknek" elnevezett napon, a programot egyszerűen leállították. Persze válaszképp a cég azért megpróbált talpon maradni és olyan módon menteni, ami még menthető, hogy külföldi vásárlót próbált keríteni a már kész gépekre és akár az egész programra. De ez a hazai politikai támogatás hiányában, és azért is, mert senki sem mert ekkora ambiciózus projektet bevállalni, hamar elhalt. De még ennek ellenére is maradt egy apró reménysugár a végére. Állítólag az angolok pár gépet tesztelésre átvettek volna Kanadától, de a kormány ezt is élből elutasította. Ezzel kapcsolatban az egyik Arrow tesztpilóta, egy 1980-as CBC interjú során azt nyilatkozta, hogy Diefenbaker kormánya egyáltalán nem akarta, hogy az angolok, vagy akárki más rájöjjön arra, mekkora nagy potenciállal rendelkező gépet hagyott a kormányuk odaveszni.
Természetesen a kormány ezt követően rengetek kritikát kapott, és mondhatni kap a mai napig is. A miniszterelnök pedig kiállt a döntése mellett és teljes felelősséget vállalt ezért a fogalmazzunk úgy, "fiaskóért". Diefenbaker a döntés után a CBC-nek adott nyilatkozata erről körülbelül így szólt:
"Gyönyörű repülőgép volt… De végül meg kellett hoznom ezt a döntést… Ha valaki ilyen problémával szembesül, nagy erőre van szüksége ahhoz, hogy ezt a kellemetlen döntést meghozza. Ha valakinek nincs meg ez az ereje, soha nem tudja elviselni az ezért ellene irányuló támadásokat… Tudtam azt is, hogy ezzel a projekttel létrejött nagyszerű iparágunk meg fog gyengülni. De továbbra is úgy gondolom, helyes döntés volt ezt befejezni."
Aztán ami a program felhagyása után történt, még érdekesebb és lehangolóbb. Arra (is) való hivatkozással, hogy elejét vegyék az esetleges szovjet, vagy más eredetű ipari kémkedésnek, a gépeket nagyon gyorsan bezúzták és a fejlesztési dokumentációk nagyon nagy részét megsemmisítették. Szinte teljesen eltörölve még a gép létezését is. Csak a dolgozók "áldásos" tevékenységének köszönhetően maradt fenn pár terv, leírás és egyéb dokumentáció az utókor részére.
Maga a cég ezután még három évig volt képes fennmaradni az 1962-es felszámolásáig. Amivel, legalábbis véleményem szerint, a kanadai repülőgépgyártás mondhatni megszűnt létezni.
Ezzel véget is vetnék a történelmi mesedélutánnak. Lássuk a személyes történeteket. Hogyan is jött létre ez a "makett".
Több évvel ezelőtt Dan Aykroyddal készült egy mozifilm a gép történetéről, "Gyorsan, mint a nyíl" címmel. Valamikor 2014 környékén (ha jól emlékszem) volt szerencsém ezt a filmet megtekinteni, és látva a gépet magát, meg is fogant az ötlet. Kell egy ilyet építeni, 1/48 léptékben, amiben minden más gépem építettem. Nosza, fel is mentem netre keresgélni. Biztosan van belőle valamiféle makettkészlet a piacon, de láthatóan lyukra futottam. Azt láttam, hogy volt régen egy HobbyCraft által gyártott készlet ebben a méretarányban is, de valahogy sehol sincs belőle egy sem a piacon. Akkor elsőként a nulláról való saját építést tűztem ki célul magam elé, de csak telt az idő és sosem vett rá a lélek, hogy igazán belevágjak. Aztán az évek során felbukkant egy-egy eladó darab is Ebay-en például a HC kitből, de olyan csillagászati árat kértek mindegyikért, hogy azt sem vállaltam be.
Aztán eljött a 2022-es év, amikor is beruháztam életem első 3D nyomtatójába. Vele együtt pedig érlelődött a gondolat, hogy a neten talált és/vagy vásárolt 3D modellek csak nyomtatása helyett, az eddigi virtuális ház modellezéseim mellett, a komolyabb modellezési feladatokat is meg kellene próbálnom és tanulnom, ezzel elkészítve a saját feljavítóimat a makettjeimhez. Így elsőként jöttek az egyszerűbb kiegészítők, majd a kicsit bonyolultabbak is. 2023 kora tavaszára már egy-két géptípushoz szinte "komplett" feljavítókészleteim voltak. Olyanokhoz, mint például a Szu-22, F-117, Rafale, vagy a MiG-21. Ugyanezen év májusában pedig elkészült egy kis Rába-15 modellem is nyomtatásra, az Alba és a MiG-21 diorámatervezeteim részére, kis köret gyanánt. Amire épp páran rá is csaptak, hogy KELL.
De ezeket a modelleket mind olyan CAD programmal készítettem, ami nem kifejezetten "szabadkezes" modellezésre van kitalálva. Viszont 20 évnyi gyakorlatom volt vele… De így is erősen korlátozottnak éreztem a dolgot. "Kell egy másik program ismerete is!" Nézegettem is egy-kettőt, de a komplexitásuk mindig gyorsan visszavett a tanulási kedvemből. Majd pár hónappal később, pontosabban augusztus elején, Burai Pisti barátom jött hozzám pár youtube-linkkel. Ezeket nézd meg! Pont amire nekünk szükségünk van! "Gyorsan és egyszerűen" elvégezhető repcsi 3D modellezés az MOI 3D programmal. Nosza neki, megnéztem és elsőre úgyszólván meg is tetszett. A bemutatott eljárásokat azonnal kipróbáltam és "sikeresen" újraalkottam a számítógépemen. Gondolhatjátok, mi volt a következő gondolat. Akkor gyakoroljuk és tanuljuk tovább ezt a programot, de már akkor valamin dolgozva, élesben. Aztán mi is legyen az "áldozat"? Hát van több bakancslistás gép a tarsolyban, amit jó lenne 1/48-ban a polcon látni… Szu-47, Mi-28, Aero MB.200, Arrow, és még jópár. De hát azért tanulásra nem kellene nehezet ugye bevállalni. Logikusnak tűnő választás így az Arrow lett. Modern, gyönyörű, mégis mondhatni "eccerű mint az ék". Bár bevallom, ezt a legutolsó kijelentésemet a modellezés során sokszor felül kellett vizsgálnom. Ugyanis "jó" makettes létemre a virtuális makettezés során is elhangzottak oda nem illő mondatok (bőven)… De azért végül október 3-ára elkészültem az "első komplett és mondhatni részletes" Avro Arrow virtuális modellemmel.
Fel is raktam büszkén a róla készített képeket több facebook csoportba. Ami aztán nagy meglepetésemre több helyen szinte virális lett. Aztán az első 15 perc hírnév után még sokáig (mai napig is) meg is maradt a projekt visszhangja a neten. Ezzel egyidőben pedig elindultam a 3D modell próbanyomtatásaival és építésével. A következő fél évben szépen alakítottam a dolgot és rálocsoltam a projektre vagy 10-15x több pénzt, mint egy HC makett megvásárlása lett volna. Igaz, ami így létrejött, annak a régi makettnek a minőségét messze túlszárnyalja. (Ez itt a bújtatott reklám helye emberek. :D) Plusz ez idő alatt a facebook és egyéb fórumos ismerőseim, barátaim száma is szó szerint megsokszorozódott, a Föld szinte minden részéről, de legfőképp Kanadából és az USA-ból. Sokan jelezték is már előre, hogy amint elkészülök a teljes készlettel, vennének is belőle 1-2, vagy akár több darabot. Így lett a saját drága(ságom) projektből egyfajta "üzleti projekt". 2024 áprilisában meglett az első eladott példány is, meg kicsit korábban az első kész építés is, amivel pár versenyen meg is jelentem, sikerrel. Ezt még követte a második építésem, amely szintén hozott pár elismerést a makettes kollégák között a tavalyi PSMK versenyen. Na és persze lassan, de biztosan mentek az eladások is. Így legalább a rálocsolt pénzmennyiséget úgy, ahogy visszakaptam.
Aztán eljutottunk a mai állapotokhoz. Van már egy saját nyomtatható makettkészletem, aminek az építését igyekeztem egyszerűre fogni. Tudva azt, hogy nyomtatott gyantákkal nagyon körülményes lehet dolgozni. Bevallom, ez a készlet sem kivétel ez alól, kell hozzá tapasztalat.
Az építésről magáról úgy érzem, nem tisztem részletesen nyilatkozni, mivel saját tervezésről és gyártásról beszélünk. Ha csupa jókat írnék, akkor az erősen öndicséretnek hatna. Ha pedig rosszakat, akkor meg "mi a fene…" - lenne az ember gondolata a sorok olvasása közben. Legyen szerintem róla annyi elég, hogy a készlet szerintem szép és elég részletes lett már az első verziójában is. Vannak még természetesen továbbra is hibái, de folyamatosan igyekszem mindent javítani.
Ennek talán legszebb példája az, hogy ezekben a percekben is dolgozom az Arrow 2.0 nevű projektemen. A monitoron ott éktelenkedik a gép modellje, miközben e sorokat írom.
Már erről a 2.0 projektről is töltöttem fel korábban a Facebook-ra képeket, akár nyílt csoportban, akár a saját csoportomban. (Na mert időközben azt is készítettem ugye, felbuzdulva a 15 perc hírnevemen, íme: Yso Scale Workshop) Ennek a munkának a fő lényege, mint korábban is, hogy azon adatokra és anyagokra alapozva, amelyek az elmúlt egy évben a tudomásomra jutottak, elkészüljön egy még jobb, pontosabb, és részletgazdagabb makett a repülőgépről. Nem is beszélve az első próbálkozásom bénázásainak kijavításáról is.
Apropó, tudomásomra jutott adatok… Pont a napokban kaptam választ a Kanadai Repüléstörténeti Múzeumtól a megkeresésemre, amelyben a segítségüket kértem a géphez köthető bármilyen dokumentáció részemre történő megküldésében. Nagy öröm volt a levelüket olvasni, ugyanis az eddig digitalizált terveiket, irataikat, stb., ami úgy 100+ darab nagyfelbontású PDF és JPG file, belinkelték a levelükbe és megküldték nekem. Ezzel olyan referenciaanyaghoz jutottam, amire nem is számítottam. Szóval lesz mit még csiszolgatni a modellemen. Aztán meglátjuk. Ahogy a vak is megmondta!
Tehát az Avro CF-105 Arrow egy sugárhajtású, szuperszonikus elfogó repülőgép volt, amelyet az 1950-es években tervezett és épített az AV Roe Canada (Avro). Az Arrow sokak szerint a korának egyik legfejlettebb repülőgépe volt és hozzájárult ahhoz, hogy Kanada világelsővé válhasson a tudományos kutatás és fejlesztés terén. Bár az Arrow-t széles körben dicsérték erejéért és szépségéért, a programot 1959 februárjában John Diefenbaker miniszterelnök kormánya megszüntette, amivel összesen legalább 25.000 munkahely megszűnését eredményezte közvetlenül az Avro-nál és közvetett módon a beszállító cégeknél. Sokan úgy vélik még a mai napig is, hogy az Arrow program törlése a kanadai repülőgépipar súlyos elárulását jelentette. Mások azt állítják, hogy a repülőgépnek - igaz, extravagáns volt - kevés esélye volt versenyezni a közelgő újításokkal. Még többen pedig azt vallják, hogy az USA nyomására történtek ezen negatív események.
A program ötlete a második világháborút követően alakult ki válaszképp az egyre növekvő számú szovjet bombázók fenyegetésére. Kanadának szüksége volt egy nagy hatótávú, saját gyártású, "önvezérlő jellegű", vagyis földi támogatást nem, vagy minimálisan igénylő szuperszonikus repülőgépre, amely a szovjet bombázó rajokat képes követni, elfogni és megsemmisíteni. Ezért az akkori gépek teljesítményét jóval meghaladó elvárásokat támasztottak a repülőhöz a programban. A leginkább ismert ilyen adat a 2 Mach elérésének igénye volt. Figyelembe véve, hogy az akkori első generációs sugárhajtású vadászgépek leginkább alulról közelítették az 1 Mach csúcssebességet, igazán nagy előrelepésnek tűnt a dolog.
Tehát megvolt Kanada részére az északi sark felől feltételezetten érkező bombázófenyegetés, amiből fakadt a védelmi igény, amelyből jött az ötlet, és végül kialakult a program. Így az 1953-1954 években valamikor a Királyi Kanadai Légierő Parancsnoksága (RCAF) megbízta az eredetileg angol, de Kanadába áttelepült AV Roe céget a gép tervezésére. Mint írtam előbb is, az akkori technikák mellett ez nem kis kihívást jelentett a tervezőmérnököknek. Számítógépes szimulációk nélkül, papírra kézzel rajzolt tervek alapján, makettek, szélcsatornás tesztek és rakétameghajtású tesztmodellek használatával kellett végül egy repülésre alkalmas dolgot összehoznia a csapatnak.
Az első gépet, ami az RL-201 oldalszámot viselte, még hajtóművek nélkül, 1957. október 4-én gurították ki a hangárból a nagyközönség elé. A résztvevőket és a sajtó képviselőit lenyűgözte a gép mérete, formája, és azon technikai újdonságok, melyeket a vezérlés és egyéb területeken mutatott be a gép. Majd szűk fél évvel később, pontosan 1958. március 25. napján ez a gép a levegőbe is emelkedhetett egy második világháborús ász pilótával, Janusz Zurakowskival a botkormány mögött. Ezt a napot követően sorozatos repülési tesztek következtek, ahol több sebességi rekordot is felállítottak a tesztpilóták. A következő egy év alatt ebből a Mark 1-es géptípusból megépült még további négy darab (202, 203, 204, 205 oldalszámmal). Ezekkel a gépekkel összesen 66 tesztrepülést végeztek a program befejezéséig. Az egyik ilyen próbarepülés végeztével az RL-202-es oldalszámú repülő leszállás közben futómű hiba miatt lefutott a pályáról és megsérült, de szerencsére még javítható, menthető maradt. Meg kell még említenem, hogy készült egy további darab is, amely az RL-206-os oldalszámot viselte. Ez a példány már a Mark 2-es szériatípusnak felelt volna meg. A két verzió között a két legnagyobb különbség a hajtómű típusában és a radarban volt. Természetesen mindkettőből erősebbet és jobbat kapott ez a széria. Külön kiemelném magát a hajtómű eltérését a kettő dolog közül. Ezt a példányt ugyanis a korábbi öt géppel ellentétben már nem az USA-tól vásárolt J-75-ös erőforrásokkal látták el, hanem a kanadai Orenda cég által direkt ehhez a géphez frissen fejlesztett Iroquois típussal. De tudomásom szerint a program leállításáig ezt a gépet nem repülték egy alkalommal sem.
Műszaki adatok (Avro Arrow Mk1.)
Hossz: 23,70 m
Fesztáv: 15,20 m
Magasság: 6,45 m
Szárnyfelület: 113,8 m²
Üres tömeg: 22.244 kg
Felszálló tömeg: 25.818 kg
Maximum felszálló tömeg: 31.119 kg
Hajtómű: 2 × Pratt & Whitney J75-P-3 utánégetős turbojet, 16.500 lbf (73 kN) tolóerő hajtóművenként, utánégető nélkül, 23.500 lbf (105 kN) utánégetővel
A dicstelen vég
Az idő múlásával, a politikai háttér és és a szovjet fenyegetés módja is egyre kedvezőtlenebb helyzetet mutatott. Az egyik oldalon ott volt az Avro vezetője, Crawford Gordon Jr. és a miniszterelnök, Diefenbaker ellentéte, ami alapvetően nem volt jó háttér a folyamatosan emelkedő projektköltségek jóváhagyatásához. Viszont ezt még tetézte az is, hogy ugyanekkor indult meg mondhatni az űrkorszak is a fegyverkezésben, az első szovjet műhold, a PSZ-1, ismertebb nevén Szputnyik-1 fellövésével és sikeres pályáraállításával. Ezzel pedig megkezdődött a nagy hatótávolságú rakéták kora is. Ennek apropóján pedig egyre nagyobb hangot kaptak azok a vélemények is, hogy a gép, még ha hadrendbe is állna, máris elavult lenne. Rakéták ellen rakétákkal lehet csak védekezni.
Mindennek következményeként 1959. február 20-án, a kanadai repülés történetében "fekete pénteknek" elnevezett napon, a programot egyszerűen leállították. Persze válaszképp a cég azért megpróbált talpon maradni és olyan módon menteni, ami még menthető, hogy külföldi vásárlót próbált keríteni a már kész gépekre és akár az egész programra. De ez a hazai politikai támogatás hiányában, és azért is, mert senki sem mert ekkora ambiciózus projektet bevállalni, hamar elhalt. De még ennek ellenére is maradt egy apró reménysugár a végére. Állítólag az angolok pár gépet tesztelésre átvettek volna Kanadától, de a kormány ezt is élből elutasította. Ezzel kapcsolatban az egyik Arrow tesztpilóta, egy 1980-as CBC interjú során azt nyilatkozta, hogy Diefenbaker kormánya egyáltalán nem akarta, hogy az angolok, vagy akárki más rájöjjön arra, mekkora nagy potenciállal rendelkező gépet hagyott a kormányuk odaveszni.
Természetesen a kormány ezt követően rengetek kritikát kapott, és mondhatni kap a mai napig is. A miniszterelnök pedig kiállt a döntése mellett és teljes felelősséget vállalt ezért a fogalmazzunk úgy, "fiaskóért". Diefenbaker a döntés után a CBC-nek adott nyilatkozata erről körülbelül így szólt:
"Gyönyörű repülőgép volt… De végül meg kellett hoznom ezt a döntést… Ha valaki ilyen problémával szembesül, nagy erőre van szüksége ahhoz, hogy ezt a kellemetlen döntést meghozza. Ha valakinek nincs meg ez az ereje, soha nem tudja elviselni az ezért ellene irányuló támadásokat… Tudtam azt is, hogy ezzel a projekttel létrejött nagyszerű iparágunk meg fog gyengülni. De továbbra is úgy gondolom, helyes döntés volt ezt befejezni."
Ennyi maradt a 206-osból napjainkra
A gép orrszekcióját úgy csempészték ki a gyárból a megsemmisítés elől.
Aztán ami a program felhagyása után történt, még érdekesebb és lehangolóbb. Arra (is) való hivatkozással, hogy elejét vegyék az esetleges szovjet, vagy más eredetű ipari kémkedésnek, a gépeket nagyon gyorsan bezúzták és a fejlesztési dokumentációk nagyon nagy részét megsemmisítették. Szinte teljesen eltörölve még a gép létezését is. Csak a dolgozók "áldásos" tevékenységének köszönhetően maradt fenn pár terv, leírás és egyéb dokumentáció az utókor részére.
Maga a cég ezután még három évig volt képes fennmaradni az 1962-es felszámolásáig. Amivel, legalábbis véleményem szerint, a kanadai repülőgépgyártás mondhatni megszűnt létezni.
Ezzel véget is vetnék a történelmi mesedélutánnak. Lássuk a személyes történeteket. Hogyan is jött létre ez a "makett".
A makett megszületése
Több évvel ezelőtt Dan Aykroyddal készült egy mozifilm a gép történetéről, "Gyorsan, mint a nyíl" címmel. Valamikor 2014 környékén (ha jól emlékszem) volt szerencsém ezt a filmet megtekinteni, és látva a gépet magát, meg is fogant az ötlet. Kell egy ilyet építeni, 1/48 léptékben, amiben minden más gépem építettem. Nosza, fel is mentem netre keresgélni. Biztosan van belőle valamiféle makettkészlet a piacon, de láthatóan lyukra futottam. Azt láttam, hogy volt régen egy HobbyCraft által gyártott készlet ebben a méretarányban is, de valahogy sehol sincs belőle egy sem a piacon. Akkor elsőként a nulláról való saját építést tűztem ki célul magam elé, de csak telt az idő és sosem vett rá a lélek, hogy igazán belevágjak. Aztán az évek során felbukkant egy-egy eladó darab is Ebay-en például a HC kitből, de olyan csillagászati árat kértek mindegyikért, hogy azt sem vállaltam be.
Aztán eljött a 2022-es év, amikor is beruháztam életem első 3D nyomtatójába. Vele együtt pedig érlelődött a gondolat, hogy a neten talált és/vagy vásárolt 3D modellek csak nyomtatása helyett, az eddigi virtuális ház modellezéseim mellett, a komolyabb modellezési feladatokat is meg kellene próbálnom és tanulnom, ezzel elkészítve a saját feljavítóimat a makettjeimhez. Így elsőként jöttek az egyszerűbb kiegészítők, majd a kicsit bonyolultabbak is. 2023 kora tavaszára már egy-két géptípushoz szinte "komplett" feljavítókészleteim voltak. Olyanokhoz, mint például a Szu-22, F-117, Rafale, vagy a MiG-21. Ugyanezen év májusában pedig elkészült egy kis Rába-15 modellem is nyomtatásra, az Alba és a MiG-21 diorámatervezeteim részére, kis köret gyanánt. Amire épp páran rá is csaptak, hogy KELL.
De ezeket a modelleket mind olyan CAD programmal készítettem, ami nem kifejezetten "szabadkezes" modellezésre van kitalálva. Viszont 20 évnyi gyakorlatom volt vele… De így is erősen korlátozottnak éreztem a dolgot. "Kell egy másik program ismerete is!" Nézegettem is egy-kettőt, de a komplexitásuk mindig gyorsan visszavett a tanulási kedvemből. Majd pár hónappal később, pontosabban augusztus elején, Burai Pisti barátom jött hozzám pár youtube-linkkel. Ezeket nézd meg! Pont amire nekünk szükségünk van! "Gyorsan és egyszerűen" elvégezhető repcsi 3D modellezés az MOI 3D programmal. Nosza neki, megnéztem és elsőre úgyszólván meg is tetszett. A bemutatott eljárásokat azonnal kipróbáltam és "sikeresen" újraalkottam a számítógépemen. Gondolhatjátok, mi volt a következő gondolat. Akkor gyakoroljuk és tanuljuk tovább ezt a programot, de már akkor valamin dolgozva, élesben. Aztán mi is legyen az "áldozat"? Hát van több bakancslistás gép a tarsolyban, amit jó lenne 1/48-ban a polcon látni… Szu-47, Mi-28, Aero MB.200, Arrow, és még jópár. De hát azért tanulásra nem kellene nehezet ugye bevállalni. Logikusnak tűnő választás így az Arrow lett. Modern, gyönyörű, mégis mondhatni "eccerű mint az ék". Bár bevallom, ezt a legutolsó kijelentésemet a modellezés során sokszor felül kellett vizsgálnom. Ugyanis "jó" makettes létemre a virtuális makettezés során is elhangzottak oda nem illő mondatok (bőven)… De azért végül október 3-ára elkészültem az "első komplett és mondhatni részletes" Avro Arrow virtuális modellemmel.
Fel is raktam büszkén a róla készített képeket több facebook csoportba. Ami aztán nagy meglepetésemre több helyen szinte virális lett. Aztán az első 15 perc hírnév után még sokáig (mai napig is) meg is maradt a projekt visszhangja a neten. Ezzel egyidőben pedig elindultam a 3D modell próbanyomtatásaival és építésével. A következő fél évben szépen alakítottam a dolgot és rálocsoltam a projektre vagy 10-15x több pénzt, mint egy HC makett megvásárlása lett volna. Igaz, ami így létrejött, annak a régi makettnek a minőségét messze túlszárnyalja. (Ez itt a bújtatott reklám helye emberek. :D) Plusz ez idő alatt a facebook és egyéb fórumos ismerőseim, barátaim száma is szó szerint megsokszorozódott, a Föld szinte minden részéről, de legfőképp Kanadából és az USA-ból. Sokan jelezték is már előre, hogy amint elkészülök a teljes készlettel, vennének is belőle 1-2, vagy akár több darabot. Így lett a saját drága(ságom) projektből egyfajta "üzleti projekt". 2024 áprilisában meglett az első eladott példány is, meg kicsit korábban az első kész építés is, amivel pár versenyen meg is jelentem, sikerrel. Ezt még követte a második építésem, amely szintén hozott pár elismerést a makettes kollégák között a tavalyi PSMK versenyen. Na és persze lassan, de biztosan mentek az eladások is. Így legalább a rálocsolt pénzmennyiséget úgy, ahogy visszakaptam.
Aztán eljutottunk a mai állapotokhoz. Van már egy saját nyomtatható makettkészletem, aminek az építését igyekeztem egyszerűre fogni. Tudva azt, hogy nyomtatott gyantákkal nagyon körülményes lehet dolgozni. Bevallom, ez a készlet sem kivétel ez alól, kell hozzá tapasztalat.
Az építésről magáról úgy érzem, nem tisztem részletesen nyilatkozni, mivel saját tervezésről és gyártásról beszélünk. Ha csupa jókat írnék, akkor az erősen öndicséretnek hatna. Ha pedig rosszakat, akkor meg "mi a fene…" - lenne az ember gondolata a sorok olvasása közben. Legyen szerintem róla annyi elég, hogy a készlet szerintem szép és elég részletes lett már az első verziójában is. Vannak még természetesen továbbra is hibái, de folyamatosan igyekszem mindent javítani.
Ennek talán legszebb példája az, hogy ezekben a percekben is dolgozom az Arrow 2.0 nevű projektemen. A monitoron ott éktelenkedik a gép modellje, miközben e sorokat írom.
Már erről a 2.0 projektről is töltöttem fel korábban a Facebook-ra képeket, akár nyílt csoportban, akár a saját csoportomban. (Na mert időközben azt is készítettem ugye, felbuzdulva a 15 perc hírnevemen, íme: Yso Scale Workshop) Ennek a munkának a fő lényege, mint korábban is, hogy azon adatokra és anyagokra alapozva, amelyek az elmúlt egy évben a tudomásomra jutottak, elkészüljön egy még jobb, pontosabb, és részletgazdagabb makett a repülőgépről. Nem is beszélve az első próbálkozásom bénázásainak kijavításáról is.
Utóirat
Apropó, tudomásomra jutott adatok… Pont a napokban kaptam választ a Kanadai Repüléstörténeti Múzeumtól a megkeresésemre, amelyben a segítségüket kértem a géphez köthető bármilyen dokumentáció részemre történő megküldésében. Nagy öröm volt a levelüket olvasni, ugyanis az eddig digitalizált terveiket, irataikat, stb., ami úgy 100+ darab nagyfelbontású PDF és JPG file, belinkelték a levelükbe és megküldték nekem. Ezzel olyan referenciaanyaghoz jutottam, amire nem is számítottam. Szóval lesz mit még csiszolgatni a modellemen. Aztán meglátjuk. Ahogy a vak is megmondta!
|
|
|
|
|
Arrow-k a gyártósoron
|
|
|
A 201-es a kigurítási ünnepségen
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Zurakowskit ünneplik a 201-es szűzfelszállása után
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A 201, 202 és 204 számú Arrow-k
|
|
|
Az RL 202
|
|
|
|
|
|
A 202-es túlfutott a pályán, de javítható maradt
|
|
|
RL 203
|
|
|
|
|
|
RL 204
|
|
|
RL 205
|
|
|
|
|
|
Ennyi maradt a 206-osból napjainkra
|
|
|
Az egyik Orenda Iroquois hajtómű is megmenekült
|
|
|
A 203-as szárnyvégei is megmenekültek
|
|
|
A legyártott gépek festésmintái
|
|
|
Az Arrow hatalmas volt a többi, 2 Mach sebességű géphez viszonyítva
|
|
|
A tervek egy részét is sikerült hazacsempészni az egyik mérnöknek, ezek fennmaradtak az utókornak
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az Arrow 3D modellje
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az elülső fülke rendere
|
|
|
A hátsó fülke
|
|
|
Az orrfutó
|
|
|
A főfutó
|
|
|
A nyomtatott alkatrészek, még a támasztékokkal
|
|
|
A még épülőfélben lévő makett aranyérmet nyert a Bolyai makettversenyen
|
|
|
|
|
|
Az Arrow a mérete érzékeltetésére egy Rafale-t visz a hátán
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2025.02.17.
Utolsó módosítás: 2025.03.01.
Utolsó módosítás: 2025.03.01.