H.M.S. Prince

H.M.S. Prince

1:180, Airfix
Pintér György - Múzeumi krimik Sok év után újra neki álltam makettozni. Úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is amit én csináltam. Nem egy remekmű, de nekem megfelel. Sajnos a vitorlák, a zászlók és a kötélzet még vissza van. Majd egyszer talán az is elkészül, mivel gyárilag műanyag vitorlákat adattak hozzá és én nem teszem fel azokat, hogy elcsúnyítsák. Bár egyszer már nekiálltam a kötélzetnek, de sehogy sem akart összeállni, így feladtam egyenlőre. De most a hajó történetéről egy kicsit:

A H.M.S. Prince-t 1670-ben bocsájtották vízre Chathamben. Egy kiválló, első osztályú angol 17. szd-i hadihajó volt. A híres Royal Soveregin utódja volt, ifj. Phineas Pett tervezte, aki az édesapjával együtt dolgozott a Royal Soveregin-en is. A korabeli hajókhoz képest a Prince gazdagon díszített, részletesen kidolgozott fafaragásokkal volt ellátva a hajó egész testén. Nagy hajó volt, 1,463 tonna volt megrakódva, a hajó gerinc hossza 39,93 m. Háborúban 780-an szolgáltak rajta és 100 db 19,05 kg-os töltetű ágyúval rendelkezett, valamint a hajófarnál voltak 1,36 kg töltetűek is. Szolgálatát 1672-ben kezdte meg és akkor ez volt York hercegének a zászlós hajója. Később II. János király alatt részt vett a 3. Dán háborúban. A háború angol győzelemmel végződött, de a Prince súlyos károkat szenvedett és ideiglenesen a herceg elvette a zászlóját. Végül 1692-ben lebontották és számos faanyagát felhasználták az akkor épülő Royal William-nél.

Kisebb nagyobb műszaki hibákért elnézéseteket kérem, ha valamiben tévedtem volna.Ha van valakinek bármilyen hozzászólni valója akkor kérem tegye meg nyugodtan, nem veszem rossz néven.

Kész méretei:
hossz: 370 mm
magasság: 420 mm
a doboz
a doboz
készülő félben
készülő félben
Kép 094
Kép 094
Kép 096
Kép 096
Kép 145
Kép 145
Kép 045
Kép 045
Kép 082
Kép 082
Kép 158
Kép 158
Kép 187
Kép 187
Kép 316
Kép 316
Kép 317
Kép 317
Kép 318
Kép 318
2009.06.26.
epi85, Kaposvár
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Joe
2009.07.01. 13:30:04
Szia!
Nekem nagyon tetszik, kíváncsi leszek a folytatásra :)
Az aranyszínt milyen festékkel festetted?
epi85
2009.07.01. 17:28:05
Szia Joe!

Humbrol 16 számú festék.Köszönöm a dicséretet. :D
epi85
2009.07.01. 21:20:38
Köszi!2007 nyarán kb. Megakadt a szemem a boltban (Tom-Cat) rajta és megvettem ha jól emlékszem 10-11e Ft volt.Azt hogy mostanában lehet-e kapni azt nem tudom.Szerintem ritka darab lehet.Meg rá van írva a dobozára hogy speciális kiadás,bár ezt most nem tudom hogy mit takar pontosan.De gondolom vagy limitált szériás vagy valami különleges van benne,de még nem jöttem rá h mi.Igaz nem volt könnyű munka.Egész részletesen ki van dolgozva,bár az illesztésekkel volt némi probléma itt-ott.Rákerestem a neten,de nem dobott ki magyar boltot ahol még lehetne kapni.Esetleg még annyit megpróbálhatnál,hogy írsz 1-2 makett boltnak hátha ők betudják valahogy szerezni.De mondom nem mai darab.Az azonosító száma: 09254.Annyi érdekesség van még benne "ha az", hogy az egész hajó kézzel festett,nem használtam pisztolyt csak ecsetet.Remélem tudtam valamit segíteni,bár nem hiszem hogy sokra mész vele,de ez is valami.De mondjuk szerintem annyi szép hajó található még ebből a korból,hogy érdemes azokat is nézegetni ha nem találsz erre rá.
Guliver
2009.07.02. 10:10:40
Szia! A hajó nagyon szép lett. A kötélzet és a vitorlák elkészítéséhez nagyon jó segítséget nyújthat Dr. Marjai Imre Hajómodellezés című könyve. Ha tudod szerezd be, bár elég régi kiadás, valószínüleg csak antikváriumban vagy esetleg a Vaterán szerezhető csak be, de hajómodellezőknek mindenképpen érdemes,mert nagyon részletes leírások vannak benne a hajóépítésről. Csak így tovább!
Guliver
epi85
2009.07.02. 10:25:55
Köszi Guliver! Majd megpróbálok utána járni,vagy a neten biztos van valami.
Guliver
2009.07.04. 14:04:48
HA fénymásolat is megfelel akkor szívesen lefénymásolom és eljuttatom Neked a vonatkozó részt, vagy akár az egész könyvet is.Csak szólj...
epi85
2009.07.04. 16:52:03
Ohh köszi az jó lenne.Elég az a rész is amiben a kötélzetet ill a vitorlákat taglalja.Ha betudod scan-elni az jó lenne és eltudnád küldeni e-mailben.A címem: fiaspeter@citromail.hu Még egyszer köszi a segítséget.
Guliver
2009.07.20. 19:35:14
Szia Epi85!
Guliver elismeri,hogy ő egy .......!
Péntek este jutott eszembe,hogy a munkahelyemen a fénymásolóval lehet scannelni és emílt küldeni,úgyhogy vasárnap este elküldtem Neked az anyagot. Vagyis próbáltam. Nem tudom sikerült-e..
Majd jelezz vissza kérlek,hogy ha esetleg nem jött össze megpróbálhassam újra.
Szia!
epi85
2009.07.20. 21:53:35
Nincs semmi baj Kedves Guliver!Megnéztem de nem kaptam semmit.Nem lehet hogy meghaladta az e-mail az 5mb -ot és nem tudtad ez miatt elküldeni?Köszönöm a fáradozásaid is előre!
Guliver
2009.07.22. 20:34:11
No problemo, Amigo!Guliver bátyó ismét nekiront a dolognak!Van még pár 5letem.Lehet,hogy valóban meghaladta az 5mb-ot, mert vagy 100 oldal, de sebaj. Megpróbálom előszőr több részletben elküldeni és ha így sem jut át akkor más módszert próbálok. Legvégső esetben alkalmazom a legelső 5letem és elpostázom,amennyiben megtisztelsz azzal,hogy megírod a postacímed! Elöbb-utóbb csak síkerül megkapnod valahogy!
epi85
2009.07.22. 21:43:35
Jól van.Ha valóban nem megy akkor persze küld el postán.Itt a címem: 7400 Kaposvár, Kinizsi ltp. 1/b.Buenos noches Amigo! :)Kösz
Guliver
2009.08.04. 17:33:39
Szia!
Múlt csütörtökön feladtam céges postával. Eljutott Kaposvárig? Mert ha így sem kaptad meg én
@#°%* döföm magam...
epi85
2009.08.04. 18:06:33
Szia Guliver!

Igen megkaptam tegnap.Hirtelen nem tudtam mit küldött nekem a bank,mert én is budapest bankos vagyok,pontosabban ott van a folyószámlám, de aztán kinyitottam és nagyon megörültem neki.Már megakartam tegnap is köszönni de nince kint az e-mail címed és nem tudtam írni.Szóval 1000 köszönet mindenért!!!Remélem sikerül majd megcsinálnom, miután kiolvastam.
Guliver
2009.08.04. 19:24:07
Szia!
Akkor hajrá és örülök,hogy sikerült! Módosítottam az adatlapom,ezentúl ha bármiben segíthetek fordulhatsz közvetlenül is hozzám.
Jó munkát!
epi85
2009.08.05. 09:14:15
Köszönöm Guliver!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció