H.M.S VICTORY KERESZTMETSZET

H.M.S.Victory

1:98, saját
Pintér György - Múzeumi krimik Néhány hajómodell építésén már túl vagyok ,és mint annyian, természetesen én is a jól bevált építődobozos termékekkel kezdtem.Az első művem egy keresztmetszet volt,amit gyakorlatilag feljavítás nélkül készítettem el,de már akkor éreztem,hogy sántít a dolog,hiszen a múzeumokban látott makettekhez képest gyenge utánérzés volt.Mint rájöttem,ez nem az építés minőségének tudható be,hanem elsősorban a gyártó pocsék alapanyagainak,elnagyolt tervrajzainak volt köszönhető.Ezek után az első amit tettem,hogy beszereztem a következő építendő hajóról az elérhető szakirodalmat,ami hála istennek bőségesen megtalálható az angol nyelvterületen.
Azt azért ugye , mondanom sem kell hogy teleszkópos pénztárca kellett hozzá,és a család megértése ,hogy ennyi pénzt kiadok mindenféle könyvekért./Azóta is igyekszem megszolgálni jóindulatukat./
Történelmi hajókról szóló szakkönyveim száma azóta jóval túllépte az ötvenes lélektani határt,és bankszámlám csappanása szintén a lélektani határt feszegette.

Következett a Victory megépítése egy Mamoli készletből,és Mamoli tervrajz alapján.
Mivel három kötetnyi szakirodalom állt rendelkezésemre az adott hajóról,azonnal nekiláttam a Mamolis tervrajzok korrektúrájának.Százegynéhány hiba után abbahagytam a számolást,és nekiálltam az építésnek,ami 4 évig tartott . Megérte,ugyanis a Szépművészeti múzeumban volt kiállítva 1 hónapig. A "Tengeri csaták" festménykiállítás részeként. Ezt az építést később szívesen leírom igény szerint,de a mostani cikkem témája ugyanennek a hajónak a keresztmetszete .

Tehát a H.M.S.Victory Keresztmetszete.

A Corell cég tervrajzából indultam ki,ami kb addig tartott,hogy kinyitottam,és jó nagy ívben a kukában landolt.A fedélzetek teljesen esetleges berendezése,telezsúfolása aránytalan hordókkal, kövekkel,mindenféle méretaránytalan dolgokkal igénytelenné tették volna a makettet.Ezért az alkatrészeket ,néhány apróbb dologtól eltekintve magam gyártottam le.A fényképeken látható a saját makettem és ,más a neten található gyári makett,összehasonlítás képpen.
Később bővítem a cikket,igény és időm szerint.
HMS Victory
HMS Victory
Ship 016
Ship 016
Ship 017
Ship 017
Ship 025
Ship 025
Phoenix  Gálya  a Balatonon
Phoenix Gálya a Balatonon
Phoenix Gálya a Balatonon
Phoenix Gálya a Balatonon
Phoenix Gélya
Phoenix Gélya
A cutty Sark Modellje építés közben.
A cutty Sark Modellje építés közben.
Cutty Sark
Cutty Sark
Szilfa,és körtefa
Szilfa,és körtefa
Cutty Sark
Cutty Sark
Cutty Sark
Cutty Sark
réz fólia
réz fólia
nyomtatványok
nyomtatványok
U.S.S. Constitution
U.S.S. Constitution
Constitution
Constitution
Constitution
Constitution
mentőcsónak Constitution
mentőcsónak Constitution
Victory
Victory
Victory
Victory
Victory
Victory
Szakirodalom Csak a Victory-hoz
Szakirodalom Csak a Victory-hoz
Szakirodalom Csak a Victory-hoz
Szakirodalom Csak a Victory-hoz
Szakirodalom Csak a Victory-hoz
Szakirodalom Csak a Victory-hoz
2010.06.29.
ZOKSZO, Keszthely
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Macal
2010.07.01. 07:28:29
Szia!

Nagyon tetszik az építésed, igazi kuriózum :) Metszeteket nem nagyon építenek, és a bontott készletek sem oly gyakoriak. Remélem majd látható lesz valamelyik versenyen élőben is! Egyenlőre csak annyit fűznék hozzá, hogy egy 4 éves építés tényleg egy nagyobb cikket érdemelt volna, több képpel, hiszen van miben gyönyörködni, és úgy érzem egy komolyabb leírásból okat lehetne tanulni, nem csak a hajóépítőknek hanem valamennyi makettezőnek! :)Remélem hamarosan ígéretedhez híven bővíted ;-)
Baráti üdvözlettel:
Zsigrai "Macal" Zoleee
Hornet102
2010.07.01. 09:49:24
Szia!

Mesteri munka, nagyon szép! Csatlakozom az előttem szólóhoz ez tényleg több írást megérdemlő cikk! Hajót nem láttam még így megépítve...
Amúgy csak egy kérdésem lenne: Ez a metszett a főbordánál van?
Előre is köszi a választ!
Johnie
2010.07.01. 10:59:59
Valóban nagyon nagyon szép lett! Természetesen a 4 évig épült teljes Victory-ról is várjuk a remélhetőleg hosszabb cikket!:-) Valamint ha lehetséges eme oldal Fórum, csevegő linkjének "Törtenelmi vitorlások" topikjába pár hozzászólást, kritikát is elviselnénk:-)
Még egyszer gratulálok, emelem kalapom e szépség előtt!
ZOKSZO
2010.07.02. 21:18:14
Teszek fel még képeket,és igény szerint sorban megírom a cikkeket,és az hogyan építek én.
Johnie
2010.07.03. 08:08:49
Atyaúristen, ezek tényleg remekművek! A Festetics kastélyban levő Phoenix gályát volt szerencsém élőben is látni, a könyvtárszobában található, de ha jól emlékszem mintha kissé megviselt állapotban lenne jelenleg. Talán valamely takarító nem hozzáértő módon mintha hozzányúlt volna portalanítás céljából. Kár érte.
ZOKSZO
2010.07.03. 09:30:00
Sajnos a sok filmforgatás átrendezés,takarítónőő.. megviselte a kis Phoenix gályát,de majd rendbe hozom.
Így tényleg antiknak néz ki.
Egyébként lassan nekiállok egy nagyobb kivitelnek ,ami már vitrinbe lesz majd.Akkor ez a kicsi átkerül a terepasztalra,mivel a mérete amúgy H0-ás.
Üdv Zokszo
ZOKSZO
2010.07.03. 20:09:22
Hornet102 -nek válaszként.
Igen a keresztmetszet a fő árbócnál van,többé kevésbé középen.
Nagy segítség volt a képen látható angol nyelvű szakirodalom
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció