Sikorsky HH-60J Jayhawk
1:48, Skunk Models
No.48010 (2011)
Pintér György - Múzeumi krimik
A Jayhawk
Akár 333km/h sebesség, 1300km-es hatótávolság , 2x General Electric T700-GE-401C gázturbina, darabonként 1,890 lóerővel, 2 pilóta és további 2 fős személyzet a fő jellemzője a HH-60J/MH-60T Jayhawk helikopternek. A gép alapját az amerikai haditengerészet SH-60 Seahawk helikoptere képezi. A gép fejlesztését 1986-ban kezdték el, cél pedig a már öregedő HH-3F Pelican leváltása volt. Az első 6001-számú gép 1989 augusztusában emelkedhetett a magasba. Jayhawk-al már egy könnyebb, erősebb, gyorsabb, és elektronikailag kifinomultabb madarat sikerült létrehozni. A gépet 1991 márciusától kezdték fokozatosan rendszeresíteni a parti őrség egységeinél. Arra tervezték, hogy teljes üzemanyag feltöltéssel (2930kg) 483km távolságra repüljön, igény esetén még a helyszínen lebegjen 45 percig és vissza is tudjon térni a bázisra. A helikopter modernizációját 2007-ben kezdték el, így született meg az MH-60T ami már több elektronikus kijelzőt, erősebb optikai infravörös szenzorokat valamint kifinomultabb radar rendszert működtet. Az új gépeket már felszerelték egy 7,62mm-es M240H géppuskával valamint egy 12,7mm-es Barett puskával. Ezen tűzerő némi védelmet nyújt a legénységnek és lehetőség van kisebb motorblokkok kiiktatására is. Az MH-60T korszerűsítési program 2014 Márciusában fejeződött be.
Mielőtt azonban folytatnám a madárkám bemutatását és az azzal kapcsolatos cikkem írását szeretnék elmesélni egy kis történetet. Épp nyár van a 90-es évek közepén. Egy fiatal kis srác a kertben játszik szülei veszprémi házánál. A közelben pedig épp a Szentkirályszabadjai Helikopter Harci ezred repterén külföldi alakulatok szállnak fel és le. Sajnos már nem emlékszem, hogy akkor pontosan amerikai vagy mondjuk belga csapatok gyakorlatoztak épp. De a 90 évek közepén nagy élmény volt a magyar utakon megpillantani addig csak a filmekben látott Hummert vagy valami egészen mást….
Már akkor kicsiként nagyon szerettem a helikoptereket. Apa az összes repülőkkel, helikopterekkel és hadászattal kapcsolatos újságot megvette nekem. Így mindig csak az ezekkel kapcsolatos dolgokon járt az eszem. És miért volt fontos az a bizonyos nyári nap az életemben? Nem nehéz kitalálni. Szóval a kertben játszottam, meleg nyári nap volt. A szüleimnek egy kertvárosi részben van háza közvetlenül egy kis erdős rész mellett. Egyszer csak azt a jellegzetes rotor hangot hallottam, amit ekkor még nem ismertem. Tudtam, hogy helikopter és azt is azonnal tudtam, hogy nem valami az „orosz időkből” fennmaradt gép egyike sem. A jellegzetes hang egyre hangosabban, de lassan közelített. Izgatott lettem, ledermedtem és csak forgolódtam, a hang irányában hogy vajon mi lehet az. Egyszer csak a ház mögül… (míg élek nem felejtem el) egy Blackhawk a nagy udvarunk fölött iszonyú alacsonyan repülve kecsesen átrepült és az erdő felé vette az irányt. Az ajtóban lábát lógatva egy katona ült. Én, mint egy szobor lefagytam…. erre nincsenek szavak milyen érzés, főleg egy olyan gyereknek, akinek ez volt a mindene. Felemeltem a karom és integetni kezdtem, a katona pedig visszaintegetett. A hang és az élmény akkora hatással volt rám, hogy nem véletlenül azóta is csak a Sólymok a kedvenc helikoptereim, mondjon bárki bármit róluk.
És hogy jött a másik nagy álom a Jayhawk? A makettezést kb csak három éve kezdtem újra. Egy szombat délután otthon ültem és a The Guradian magyar címe Hullámtörők című film ment a tévében. A film eleje egyből egy mentést mutat be ahol Kevin Costner vízbe ugrik 2 hajótöröttért, fölöttük pedig egy Jayhawk helikopter lebeg a viharos tenger fölött és várja, hogy a mentésre váró személyek a mentő kosárba kerüljenek. Nem is volt a tudatomban, hogy ilyen helikopter létezik, mármint a Sólyomnak egyik ilyen fajtája. A filmben gyakran látni a helikoptert, ami teljesen lenyűgözött. Azóta is ez a kedvencem, és akkor tudtam, ha lesz elég tapasztalatom és ügyességem, akkor megépítem valamelyik méretarányban. Felkutattam a netet és két lehetőséget találtam, a Hobby Boss helikopterét 1/72 méretarányban, ami sokak szerint nem egy rossz választás, valamint a Skunkmodels HH-60J Jayhawkját 1/48-as méretarányban. Ez gyakorlatilag egy Italeri alap még az ősidőkből, hozzá mellékelve a szükséges jelzéseket matricaíven, az orrnál elhelyezkedő radart, az oldalsó ajtókat, valamint pilont a kiegészített két üzemanyag tartállyal. Ezeket az alkatrészeket többnyire átlátszó kereten mellékeli a gyártó. Hiába könnyebb az összerakás és jobb a pontosság a Hobby Boss készleténél, de ha helikopterépítés, akkor nálam minimum 1/48 méret játszik. Mivel a Revell 1/48 Sh-60B kitet egyszer már összeraktam (ami gyakorlatilag az Italeri készlete) így tudtam, hogy ez a project is fájni fog. De hát valamit valamiért nem igaz?
Akkor essen pár szó bővebben a Skunkmodels készletéről, amire az én választásom esett. A makettet Hong Kongból rendeltem a luckymodels.com oldalról, mivel Európában sehol sem láttam. Ha a pokol létezik és egyszer odakerülök akkor az idők végezetéig sorozatban kell a sólymokat gyártanom. Az Italeri sólymait! Érdekes, mert a párom azt mondta, hogy lesz még alkalom, hogy valamelyik másik típust is megépítem. Italeriből? Hát mostanában biztos nem. Az illeszkedés hát finoman szólva kevesebb, mint tökéletes. A kabintető az oldalsó ajtók és a szélvédő illeszkedése katasztrofális. A kiömlők körül Grand Canyon méretű hézagok tátonganak. A gép testet hiába próbáljuk összeilleszteni pontosan, valahol mindig lesz egy hézag és egy vastagabb rész. Itt kell tömíteni és csiszolni rendesen, amiben még nincs is akkora tapasztalatom, de hát gyakorlat teszi a mestert.
Egy Jayhawk belseje azért elég zsúfolt, felszerelésekkel és a mentéshez nélkülözhetetlen eszközökkel teli. Mi egy hatalmas üresen tátongó teret kapunk. A Cobra Company kiadott egy átalakító szettet, amiben mellékelnek több hasznos gyanta alkatrészt külsőhöz és belsőhöz egyaránt, de nekem nem volt lehetőségem 50 Dollárt és még szállítási költséget fizetni az egészért. A kit tartalmaz amúgy némi maratást is. Kapunk egy pre-painted műszerfal szettet valamint egy maratásból elkészíthető mentő kosarat. Nekem hála isten a polcon csücsült az Sh-60 külsejéhez való maratás, így azokból is fel tudtam használni párat. Meglepetésként pedig még egy előre lefestett 24x24-es helikopter leszálló „alapot” kapunk, ami vastag papírra van nyomtatva. Nem valami élethű, de talán egy kis matt lakkal és némi ügyességgel használható darabot tudunk varázsolni belőle. Én nem szenvedtem vele.
Összességében nem számlál sok alkatrészt a készlet. A munka többsége tényleg a pontos illeszkedés elérésben, a felületi hibák és hézagok eltüntetésében fok kimerülni. Persze így utólag visszagondolva nem annyira katasztrófa a készlet, de valahol mégis! A szokásos sorrendben haladtam, a pilótafülkét és a belsőt készítettem el, festettem utána pedig jött a törzs felek összeillesztése. A Skunkmodels átlátszó alkatrészeken mellékel két ajtót is, ami fogalmazzunk úgy közel áll a valósághoz. Jobb oldali gyárilag öntött ajtót ki kell vágni, hogy ezt be tudjuk helyezni. Ez után következett az illesztési pontok eltüntetése, felületi hibák javítása, tömítése és csiszolása. Tömítés, csiszolás, tömítés csiszolás, tömítés csiszolás az idők végezetéig. A tömítésre főként miliputot, valamint Vallejo tömítőjét használtam. Pár részt, amit a gyártó nem mellékelt, szintén Milliputból készítettem el.
Sajna egy két helyen így sem lett tökéletes az illeszkedés. A legnehezebb a pilótafülke körüli átlátszó elemek felhelyezése. Ez már már afelé tendál, hogy lehetetlen pontosan felhelyezni őket. Ezt több amerikai makettező kolléga is megerősítette és szinte mindenkinek ezzel volt a legtöbb baja. Amikor már “megfelelőnek” találtam a a felületek illeszkedését és csiszolását, lealapoztam Mr. Surfacerrel az egész helit. A következő lépés a fekete szín felfújása volt a kiömlők valamint az üzemanyagot tartó pilon körül. Ezeket amennyire tudtam pontosan kimértem. Fújás után pedig vissza maszkoltam őket. Az alap fehér színnek a Vallejo fehér festékét választottam. Ez elég szépen fed, de ha fogalmazhatunk úgy nem annyira strapabíró. Hagytam neki pár nap száradást és habár több rétegben fújtam elég sérülékeny volt a réteg, főleg a kiálló hegyesebb felületeknél. Ügyeltem arra, hogy a munka során a makett mindig konyhai papír törlőn legyen elhelyezve, így óvva a festékréteget a sérülésektől és szennyeződéstől. Gyakran volt rajtam vékony gumikesztyű is, nehogy valami zsiradék vagy ujjlenyomat kerüljön a felületre.
A narancssárga csíkok… na ez nem ennyire egyszerű tészta. Kb egy hetet szántam arra, hogy a színek, színkódok és festékek után kutassak. Ez egy speciális szín az Úgynevezett Coast Guard Orange. Évekkel ezelőtt a Testors árulta kifejezetten ezt a színt, mára már nem lehet kapni. Ezért jelenleg egy lehetőség marad, az pedig hogy kikeverjük magunknak. Itt viszont ügyesnek és pontosnak kell lenni. Az amerikai “srácok” a Testors vagy Modell Master International Orange festékét néhány csepp szintén Modell Master Chevy Engine Red festékkel keverik, így elérve a legközelebbi hatást. Amúgy tényleg ez lehet a legjobb megoldás. De Magyarországon csak az International Orange festékét tudtam volna beszerezni a Modell Masters-től. A Chevy Engine Red festéket egyenesen Amerikából kellett volna megrendelnem, de ez anyagilag már nem érte volna meg. Ezért tovább kutattam. Egy srác a Tamiya x7 Red és x6 orange 50/50 arányának kombinálásával elég szép eredményt ért el. Így én is erre tettem a voksom. Az orange színből valamivel több kell, mint 50%. Én “érzésre kevertem ki egy nagyobb mennyiséget, mert tudtam, ha valamit még utólag fújni kell, akkor bajban leszek az utólagos kikeveréssel. Boldog voltam, mert elsőre szerintem elég közeli eredményt tudtam elérni. De így utólag nézve kicsit több narancs kellett volna neki, mondjuk úgy 1-2 árnyalattal több.
A narancs fújása előtt az egyik nagyobb feladat ezen csíkok kimérése és elő maszkolása volt. Több millió kép megtekintése után 1,5mm maszkoló szalaggal meghúztam a csíkok széleit. Itt nagyon oda kell figyelni a szögekre és az arányos vastagságra. Ha fújás után jövünk rá, hogy valami nem jó akkor az egész meló mehet a kukába vagy a fürdőbe. Idegtépő lenne egy kis pontatlanság miatt előröl kezdeni az egészet. Szóval, amikor már megfelelőnek találtam a csíkok elő maszkolását, kimaszkoltam a gép többi részeit, ahol nem akartam, hogy a narancs festék pusztítson. A Tamiya festéke egy álom volt. Szépen fedett, nagyon könnyen lehetett fújni és alapból is elég fényes! Miután ezzel megvoltam a gép kapott pár réteg lakkot. A GX100-as lakkot használtam, ami eddig szépen bevált a megszokott higítási és egyéb technikával, de most valahogy nem akarta az igazságot. Mindent úgy csináltam, ahogy szoktam, most azonban nemhogy fényesebb lett a felület, de még le is vett egy kicsit a narancssárga részek fényességéből.
Lakkozás után jöttek a matricák. Szerintem az egész építésben ez volt a legélvezetesebb rész. Álom volt velük dolgozni. A mellékelt cartograph matricák nem túl vastagok és nem túl vékonyak sem. Szépen viselik a lágyító folyadékot is. Ennek használatával szinte tényleg olyan az eredmény, mintha fújva lennének. A doboz 4 opciót ad arra, hogy melyik egységek jelzéseit helyezzük fel. CGAS San Diego 6010 (2006), CGAS Clearwater 6008, 6022 (2010) és Kodiak Alaska 6012 (2005). Már az elején tudtam hogy az utóbbit fogom választani már csak a Guardian című film miatt is,ami ugye Alaská-ban Kodiak állomásán játszódik. Ha erre esik a választásunk akkor a gép oldalára az alaskai egység “macis” emblémáját is fel tudjuk rakni. Elkezdtem kutatni a neten de sehogy sem találtam képet a 6012-es gépről. Pár képet találtam csak de azok a gépek a szintén 6012-es jelzéssel Elizabeth Cityhez tartoznak. Még a partiőrség adatbázisát is átkutattam, de nem találtam információt erről az Alaskai gépről. Gondoltam rá, hogy írok a kinti parti őrségnek ezzel kapcsolatban, de mivel szabin voltam, haladni szerettem volna a géppel. Nem voltam biztos a jelzés hitelességében ezért végül inkább a 6008-as Clearwater jelzését helyeztem fel. Erről az egységről volt kép rendesen.
A matricát szépen felhelyeztem és ami másnap következett az majdnem eldurrantotta az agyvizemet. Keresgéltem még képeket a neten és teljesen véletlenül rábukkantam egyre ahol Kodiak Alaska 6012-es jelzésű gépe díszelgett. Azt hittem kiugrok a nyolcadikról! Valószínűleg a gépet idővel áthelyezték Elizabeth Citybe mert a mostani neten fellelhető pár éves képek erre utalnak. Mindegy ez még nem a világ vége. A matricák lakkozása utána a kabin körüli részt megint kimaszkoltam és azt lefújtam fekete színnel. A gép farkán lévő sárga csíkot szintén nekünk kell festeni. Ezt kimaszkoltam és szépen el kezdtem fújni Vallejo sárgával. Aki teheti kerülje el ezt a festéket! Borzalmasan fed, ha csak nem fehér alapra fújjuk. Több rétegre volt szükség mire szép sárga színe lett, azonban a maszkoló szalag eltávolítása utána vettem észre, hogy a festékréteg emiatt vastag lett. Mindent eredeti képek szerint csináltam, de valahogy a csíkok szöge nem lett megfelelő. Érdekes mert a festési folyamatokban ez jelentette a legkisebb kihívást és mégis ezt rontottam el a legjobban.
A jayhawk faroktörzsén lévő nagyfeszültségű kábelét és tartó rúdjait szintén nem mellékeli a gyártó. Ha megvesszük a Cobra Company feljavítóját egy elég szépen kidolgozott megoldást kapunk! Ennek hiányában azonban a csináld magad elv érvényesül. Szépen kimértem hozzá a lyukakat, vékony azonos hosszúságú és vastagságú kis rudakat kerestem előző makettek öntőkereteiről, ezeket feketére festettem. A vezeték pedig egy vastagabb cérna amit makett ragasztóval kentem át, hogy a bolyhok eltűnjenek róla. Ezt magam fedeztem fel. A kábelt feszítő rugót pedig úgy készítettem el, hogy egy tűre vékony fém drótot tekertem a kívánt hosszúságra, majd azt feketével festettem. A rudakhoz pillanatragasztóval rögzítettem a kábelt.
Az utolsó kisebb kihívást jelentő feladat már csak a futók rögzítése volt és az apróbb alkatrészek, mint antennák vagy visszapillantó tükrök felhelyezése. A forgólapátokat pik-pakk összeraktam, kis feljavítást alkalmaztam, fújtam majd matricáztam. 3 hónap hosszú és fájdalmas út a végéhez ért a Jayhawk pedig elkészült. A fa alap még nem végleges! Egy szebb méretre vágott rendelése folyamatban lesz. Kapni fog egy gravírozott lapocskát is. A felvarrót New Yorkban vettem még egy katonai boltban. Ha jól emlékszem 10 dollár volt.
Hogy ajánlanám-e ezt a készletet valakinek? Az attól függ mennyire szereti, mennyire szenvedélyesen szereti ezt a gépet. Ebben a méretben jelenleg nem nagyon van más opció. Így a végén azt mondom számomra minden szenvedést megért, mert nagy makettes álmom volt, hogy egy napon egy ilyen díszelegjen a vitrinemben. Ha össze kellene foglalnom mi az a 3 hiba vagy dolog amit legjobban sajnálok a makettemmel kapcsolatban akkor azt mondanám: a gép farkán lévő sárga festés, hogy nem lett elég fényes a lakkozás és a narancssárga szín árnyalata, ami még talán nem is annyira szembetűnő. Mindenesetre azt kell, hogy mondjam a célomat elértem mert elégedett vagyok és boldog a makettemmel. Bár nem lett tökéletes, de ennél rosszabb eredményre számítottam az építés elején. Minden nap öröm ránézni. Ő pedig felkészülten és türelmesen vár, hogy hívást kapjon és
indulhasson is a következő mentésre!
Akár 333km/h sebesség, 1300km-es hatótávolság , 2x General Electric T700-GE-401C gázturbina, darabonként 1,890 lóerővel, 2 pilóta és további 2 fős személyzet a fő jellemzője a HH-60J/MH-60T Jayhawk helikopternek. A gép alapját az amerikai haditengerészet SH-60 Seahawk helikoptere képezi. A gép fejlesztését 1986-ban kezdték el, cél pedig a már öregedő HH-3F Pelican leváltása volt. Az első 6001-számú gép 1989 augusztusában emelkedhetett a magasba. Jayhawk-al már egy könnyebb, erősebb, gyorsabb, és elektronikailag kifinomultabb madarat sikerült létrehozni. A gépet 1991 márciusától kezdték fokozatosan rendszeresíteni a parti őrség egységeinél. Arra tervezték, hogy teljes üzemanyag feltöltéssel (2930kg) 483km távolságra repüljön, igény esetén még a helyszínen lebegjen 45 percig és vissza is tudjon térni a bázisra. A helikopter modernizációját 2007-ben kezdték el, így született meg az MH-60T ami már több elektronikus kijelzőt, erősebb optikai infravörös szenzorokat valamint kifinomultabb radar rendszert működtet. Az új gépeket már felszerelték egy 7,62mm-es M240H géppuskával valamint egy 12,7mm-es Barett puskával. Ezen tűzerő némi védelmet nyújt a legénységnek és lehetőség van kisebb motorblokkok kiiktatására is. Az MH-60T korszerűsítési program 2014 Márciusában fejeződött be.
Mielőtt azonban folytatnám a madárkám bemutatását és az azzal kapcsolatos cikkem írását szeretnék elmesélni egy kis történetet. Épp nyár van a 90-es évek közepén. Egy fiatal kis srác a kertben játszik szülei veszprémi házánál. A közelben pedig épp a Szentkirályszabadjai Helikopter Harci ezred repterén külföldi alakulatok szállnak fel és le. Sajnos már nem emlékszem, hogy akkor pontosan amerikai vagy mondjuk belga csapatok gyakorlatoztak épp. De a 90 évek közepén nagy élmény volt a magyar utakon megpillantani addig csak a filmekben látott Hummert vagy valami egészen mást….
Már akkor kicsiként nagyon szerettem a helikoptereket. Apa az összes repülőkkel, helikopterekkel és hadászattal kapcsolatos újságot megvette nekem. Így mindig csak az ezekkel kapcsolatos dolgokon járt az eszem. És miért volt fontos az a bizonyos nyári nap az életemben? Nem nehéz kitalálni. Szóval a kertben játszottam, meleg nyári nap volt. A szüleimnek egy kertvárosi részben van háza közvetlenül egy kis erdős rész mellett. Egyszer csak azt a jellegzetes rotor hangot hallottam, amit ekkor még nem ismertem. Tudtam, hogy helikopter és azt is azonnal tudtam, hogy nem valami az „orosz időkből” fennmaradt gép egyike sem. A jellegzetes hang egyre hangosabban, de lassan közelített. Izgatott lettem, ledermedtem és csak forgolódtam, a hang irányában hogy vajon mi lehet az. Egyszer csak a ház mögül… (míg élek nem felejtem el) egy Blackhawk a nagy udvarunk fölött iszonyú alacsonyan repülve kecsesen átrepült és az erdő felé vette az irányt. Az ajtóban lábát lógatva egy katona ült. Én, mint egy szobor lefagytam…. erre nincsenek szavak milyen érzés, főleg egy olyan gyereknek, akinek ez volt a mindene. Felemeltem a karom és integetni kezdtem, a katona pedig visszaintegetett. A hang és az élmény akkora hatással volt rám, hogy nem véletlenül azóta is csak a Sólymok a kedvenc helikoptereim, mondjon bárki bármit róluk.
És hogy jött a másik nagy álom a Jayhawk? A makettezést kb csak három éve kezdtem újra. Egy szombat délután otthon ültem és a The Guradian magyar címe Hullámtörők című film ment a tévében. A film eleje egyből egy mentést mutat be ahol Kevin Costner vízbe ugrik 2 hajótöröttért, fölöttük pedig egy Jayhawk helikopter lebeg a viharos tenger fölött és várja, hogy a mentésre váró személyek a mentő kosárba kerüljenek. Nem is volt a tudatomban, hogy ilyen helikopter létezik, mármint a Sólyomnak egyik ilyen fajtája. A filmben gyakran látni a helikoptert, ami teljesen lenyűgözött. Azóta is ez a kedvencem, és akkor tudtam, ha lesz elég tapasztalatom és ügyességem, akkor megépítem valamelyik méretarányban. Felkutattam a netet és két lehetőséget találtam, a Hobby Boss helikopterét 1/72 méretarányban, ami sokak szerint nem egy rossz választás, valamint a Skunkmodels HH-60J Jayhawkját 1/48-as méretarányban. Ez gyakorlatilag egy Italeri alap még az ősidőkből, hozzá mellékelve a szükséges jelzéseket matricaíven, az orrnál elhelyezkedő radart, az oldalsó ajtókat, valamint pilont a kiegészített két üzemanyag tartállyal. Ezeket az alkatrészeket többnyire átlátszó kereten mellékeli a gyártó. Hiába könnyebb az összerakás és jobb a pontosság a Hobby Boss készleténél, de ha helikopterépítés, akkor nálam minimum 1/48 méret játszik. Mivel a Revell 1/48 Sh-60B kitet egyszer már összeraktam (ami gyakorlatilag az Italeri készlete) így tudtam, hogy ez a project is fájni fog. De hát valamit valamiért nem igaz?
Akkor essen pár szó bővebben a Skunkmodels készletéről, amire az én választásom esett. A makettet Hong Kongból rendeltem a luckymodels.com oldalról, mivel Európában sehol sem láttam. Ha a pokol létezik és egyszer odakerülök akkor az idők végezetéig sorozatban kell a sólymokat gyártanom. Az Italeri sólymait! Érdekes, mert a párom azt mondta, hogy lesz még alkalom, hogy valamelyik másik típust is megépítem. Italeriből? Hát mostanában biztos nem. Az illeszkedés hát finoman szólva kevesebb, mint tökéletes. A kabintető az oldalsó ajtók és a szélvédő illeszkedése katasztrofális. A kiömlők körül Grand Canyon méretű hézagok tátonganak. A gép testet hiába próbáljuk összeilleszteni pontosan, valahol mindig lesz egy hézag és egy vastagabb rész. Itt kell tömíteni és csiszolni rendesen, amiben még nincs is akkora tapasztalatom, de hát gyakorlat teszi a mestert.
Egy Jayhawk belseje azért elég zsúfolt, felszerelésekkel és a mentéshez nélkülözhetetlen eszközökkel teli. Mi egy hatalmas üresen tátongó teret kapunk. A Cobra Company kiadott egy átalakító szettet, amiben mellékelnek több hasznos gyanta alkatrészt külsőhöz és belsőhöz egyaránt, de nekem nem volt lehetőségem 50 Dollárt és még szállítási költséget fizetni az egészért. A kit tartalmaz amúgy némi maratást is. Kapunk egy pre-painted műszerfal szettet valamint egy maratásból elkészíthető mentő kosarat. Nekem hála isten a polcon csücsült az Sh-60 külsejéhez való maratás, így azokból is fel tudtam használni párat. Meglepetésként pedig még egy előre lefestett 24x24-es helikopter leszálló „alapot” kapunk, ami vastag papírra van nyomtatva. Nem valami élethű, de talán egy kis matt lakkal és némi ügyességgel használható darabot tudunk varázsolni belőle. Én nem szenvedtem vele.
Összességében nem számlál sok alkatrészt a készlet. A munka többsége tényleg a pontos illeszkedés elérésben, a felületi hibák és hézagok eltüntetésében fok kimerülni. Persze így utólag visszagondolva nem annyira katasztrófa a készlet, de valahol mégis! A szokásos sorrendben haladtam, a pilótafülkét és a belsőt készítettem el, festettem utána pedig jött a törzs felek összeillesztése. A Skunkmodels átlátszó alkatrészeken mellékel két ajtót is, ami fogalmazzunk úgy közel áll a valósághoz. Jobb oldali gyárilag öntött ajtót ki kell vágni, hogy ezt be tudjuk helyezni. Ez után következett az illesztési pontok eltüntetése, felületi hibák javítása, tömítése és csiszolása. Tömítés, csiszolás, tömítés csiszolás, tömítés csiszolás az idők végezetéig. A tömítésre főként miliputot, valamint Vallejo tömítőjét használtam. Pár részt, amit a gyártó nem mellékelt, szintén Milliputból készítettem el.
Sajna egy két helyen így sem lett tökéletes az illeszkedés. A legnehezebb a pilótafülke körüli átlátszó elemek felhelyezése. Ez már már afelé tendál, hogy lehetetlen pontosan felhelyezni őket. Ezt több amerikai makettező kolléga is megerősítette és szinte mindenkinek ezzel volt a legtöbb baja. Amikor már “megfelelőnek” találtam a a felületek illeszkedését és csiszolását, lealapoztam Mr. Surfacerrel az egész helit. A következő lépés a fekete szín felfújása volt a kiömlők valamint az üzemanyagot tartó pilon körül. Ezeket amennyire tudtam pontosan kimértem. Fújás után pedig vissza maszkoltam őket. Az alap fehér színnek a Vallejo fehér festékét választottam. Ez elég szépen fed, de ha fogalmazhatunk úgy nem annyira strapabíró. Hagytam neki pár nap száradást és habár több rétegben fújtam elég sérülékeny volt a réteg, főleg a kiálló hegyesebb felületeknél. Ügyeltem arra, hogy a munka során a makett mindig konyhai papír törlőn legyen elhelyezve, így óvva a festékréteget a sérülésektől és szennyeződéstől. Gyakran volt rajtam vékony gumikesztyű is, nehogy valami zsiradék vagy ujjlenyomat kerüljön a felületre.
A narancssárga csíkok… na ez nem ennyire egyszerű tészta. Kb egy hetet szántam arra, hogy a színek, színkódok és festékek után kutassak. Ez egy speciális szín az Úgynevezett Coast Guard Orange. Évekkel ezelőtt a Testors árulta kifejezetten ezt a színt, mára már nem lehet kapni. Ezért jelenleg egy lehetőség marad, az pedig hogy kikeverjük magunknak. Itt viszont ügyesnek és pontosnak kell lenni. Az amerikai “srácok” a Testors vagy Modell Master International Orange festékét néhány csepp szintén Modell Master Chevy Engine Red festékkel keverik, így elérve a legközelebbi hatást. Amúgy tényleg ez lehet a legjobb megoldás. De Magyarországon csak az International Orange festékét tudtam volna beszerezni a Modell Masters-től. A Chevy Engine Red festéket egyenesen Amerikából kellett volna megrendelnem, de ez anyagilag már nem érte volna meg. Ezért tovább kutattam. Egy srác a Tamiya x7 Red és x6 orange 50/50 arányának kombinálásával elég szép eredményt ért el. Így én is erre tettem a voksom. Az orange színből valamivel több kell, mint 50%. Én “érzésre kevertem ki egy nagyobb mennyiséget, mert tudtam, ha valamit még utólag fújni kell, akkor bajban leszek az utólagos kikeveréssel. Boldog voltam, mert elsőre szerintem elég közeli eredményt tudtam elérni. De így utólag nézve kicsit több narancs kellett volna neki, mondjuk úgy 1-2 árnyalattal több.
A narancs fújása előtt az egyik nagyobb feladat ezen csíkok kimérése és elő maszkolása volt. Több millió kép megtekintése után 1,5mm maszkoló szalaggal meghúztam a csíkok széleit. Itt nagyon oda kell figyelni a szögekre és az arányos vastagságra. Ha fújás után jövünk rá, hogy valami nem jó akkor az egész meló mehet a kukába vagy a fürdőbe. Idegtépő lenne egy kis pontatlanság miatt előröl kezdeni az egészet. Szóval, amikor már megfelelőnek találtam a csíkok elő maszkolását, kimaszkoltam a gép többi részeit, ahol nem akartam, hogy a narancs festék pusztítson. A Tamiya festéke egy álom volt. Szépen fedett, nagyon könnyen lehetett fújni és alapból is elég fényes! Miután ezzel megvoltam a gép kapott pár réteg lakkot. A GX100-as lakkot használtam, ami eddig szépen bevált a megszokott higítási és egyéb technikával, de most valahogy nem akarta az igazságot. Mindent úgy csináltam, ahogy szoktam, most azonban nemhogy fényesebb lett a felület, de még le is vett egy kicsit a narancssárga részek fényességéből.
Lakkozás után jöttek a matricák. Szerintem az egész építésben ez volt a legélvezetesebb rész. Álom volt velük dolgozni. A mellékelt cartograph matricák nem túl vastagok és nem túl vékonyak sem. Szépen viselik a lágyító folyadékot is. Ennek használatával szinte tényleg olyan az eredmény, mintha fújva lennének. A doboz 4 opciót ad arra, hogy melyik egységek jelzéseit helyezzük fel. CGAS San Diego 6010 (2006), CGAS Clearwater 6008, 6022 (2010) és Kodiak Alaska 6012 (2005). Már az elején tudtam hogy az utóbbit fogom választani már csak a Guardian című film miatt is,ami ugye Alaská-ban Kodiak állomásán játszódik. Ha erre esik a választásunk akkor a gép oldalára az alaskai egység “macis” emblémáját is fel tudjuk rakni. Elkezdtem kutatni a neten de sehogy sem találtam képet a 6012-es gépről. Pár képet találtam csak de azok a gépek a szintén 6012-es jelzéssel Elizabeth Cityhez tartoznak. Még a partiőrség adatbázisát is átkutattam, de nem találtam információt erről az Alaskai gépről. Gondoltam rá, hogy írok a kinti parti őrségnek ezzel kapcsolatban, de mivel szabin voltam, haladni szerettem volna a géppel. Nem voltam biztos a jelzés hitelességében ezért végül inkább a 6008-as Clearwater jelzését helyeztem fel. Erről az egységről volt kép rendesen.
A matricát szépen felhelyeztem és ami másnap következett az majdnem eldurrantotta az agyvizemet. Keresgéltem még képeket a neten és teljesen véletlenül rábukkantam egyre ahol Kodiak Alaska 6012-es jelzésű gépe díszelgett. Azt hittem kiugrok a nyolcadikról! Valószínűleg a gépet idővel áthelyezték Elizabeth Citybe mert a mostani neten fellelhető pár éves képek erre utalnak. Mindegy ez még nem a világ vége. A matricák lakkozása utána a kabin körüli részt megint kimaszkoltam és azt lefújtam fekete színnel. A gép farkán lévő sárga csíkot szintén nekünk kell festeni. Ezt kimaszkoltam és szépen el kezdtem fújni Vallejo sárgával. Aki teheti kerülje el ezt a festéket! Borzalmasan fed, ha csak nem fehér alapra fújjuk. Több rétegre volt szükség mire szép sárga színe lett, azonban a maszkoló szalag eltávolítása utána vettem észre, hogy a festékréteg emiatt vastag lett. Mindent eredeti képek szerint csináltam, de valahogy a csíkok szöge nem lett megfelelő. Érdekes mert a festési folyamatokban ez jelentette a legkisebb kihívást és mégis ezt rontottam el a legjobban.
A jayhawk faroktörzsén lévő nagyfeszültségű kábelét és tartó rúdjait szintén nem mellékeli a gyártó. Ha megvesszük a Cobra Company feljavítóját egy elég szépen kidolgozott megoldást kapunk! Ennek hiányában azonban a csináld magad elv érvényesül. Szépen kimértem hozzá a lyukakat, vékony azonos hosszúságú és vastagságú kis rudakat kerestem előző makettek öntőkereteiről, ezeket feketére festettem. A vezeték pedig egy vastagabb cérna amit makett ragasztóval kentem át, hogy a bolyhok eltűnjenek róla. Ezt magam fedeztem fel. A kábelt feszítő rugót pedig úgy készítettem el, hogy egy tűre vékony fém drótot tekertem a kívánt hosszúságra, majd azt feketével festettem. A rudakhoz pillanatragasztóval rögzítettem a kábelt.
Az utolsó kisebb kihívást jelentő feladat már csak a futók rögzítése volt és az apróbb alkatrészek, mint antennák vagy visszapillantó tükrök felhelyezése. A forgólapátokat pik-pakk összeraktam, kis feljavítást alkalmaztam, fújtam majd matricáztam. 3 hónap hosszú és fájdalmas út a végéhez ért a Jayhawk pedig elkészült. A fa alap még nem végleges! Egy szebb méretre vágott rendelése folyamatban lesz. Kapni fog egy gravírozott lapocskát is. A felvarrót New Yorkban vettem még egy katonai boltban. Ha jól emlékszem 10 dollár volt.
Hogy ajánlanám-e ezt a készletet valakinek? Az attól függ mennyire szereti, mennyire szenvedélyesen szereti ezt a gépet. Ebben a méretben jelenleg nem nagyon van más opció. Így a végén azt mondom számomra minden szenvedést megért, mert nagy makettes álmom volt, hogy egy napon egy ilyen díszelegjen a vitrinemben. Ha össze kellene foglalnom mi az a 3 hiba vagy dolog amit legjobban sajnálok a makettemmel kapcsolatban akkor azt mondanám: a gép farkán lévő sárga festés, hogy nem lett elég fényes a lakkozás és a narancssárga szín árnyalata, ami még talán nem is annyira szembetűnő. Mindenesetre azt kell, hogy mondjam a célomat elértem mert elégedett vagyok és boldog a makettemmel. Bár nem lett tökéletes, de ennél rosszabb eredményre számítottam az építés elején. Minden nap öröm ránézni. Ő pedig felkészülten és türelmesen vár, hogy hívást kapjon és
indulhasson is a következő mentésre!
|
| DSCF4389 |
|
| 20141119_120355 |
|
| 20141119_120403 |
|
| 20141119_124455 |
|
| 20141119_160327 |
|
| 20141119_160330 |
|
| 20141120_144727 |
|
| 20141120_144741 |
|
| 20141120_153659 |
|
| 20141120_162923 |
|
| 20141121_094042 |
|
| 20141124_195603 |
|
| 20141124_210108 |
|
| 20141124_210355 |
|
| DSCF4385 |
|
| DSCF4386 |
|
| DSCF4387 |
|
| DSCF4390 |
|
| DSCF4391 |
|
| DSCF4392 |
|
| DSCF4395 |
|
| DSCF4396 |
|
| DSCF4398 |
|
| DSCF4399 |
|
| DSCF4400 |
|
| DSCF4401 |
|
| DSCF4402 |
|
| DSCF4403 |
|
| DSCF4408 |
|
| DSCF4410 |
|
| DSCF4412 |
|
| DSCF4404 |
|
| DSCF4406 |
2015.02.14.
Utolsó módosítás: 2015.04.15.
Utolsó módosítás: 2015.04.15.