HMS Bellona

HMS Bellona

1:200, saját
A HMS Bellona az angol haditengerészet egyik sok kalandot megért sorhajója volt.A cikk eredetije a www.shipmodeling.uw.hu
oldalon található, ahol a hajó modelljének elkészítéséhez egyéb információk is megtalálhatóak.
A 74 ágyús sorhajók a XVIII. századi tengeri hatalmak flottáinak döntő fontosságú részét képezték. A sorhajó kifejezés a
hajórajok egymás ellen vívott harcának alakjából ered. Először ezt a harcmodort az 1665-ben Lovestoft alatt vívott harcban, a
második angol-holland háború idején alkalmazták. Az elv az volt, hogy a hajók egymás után hajóztak, és amikor az ellenség
hajóinak vonalával szembekerültek, megkezdődött a tüzérségi párbaj. A hajók ezen formációjával szemben támasztott
követelmények annyira dogmatikusak voltak, hogy azt a kapitányt, aki a sort megbontotta, halálra ítélték.

A hajók sorban haladása a hasonló tűzerejű, sebességű és manőverező képességű hajók esetében volt a leghatékonyabb. Ennek a
követelménynek a legjobban a 74 ágyús hajók feleltek meg, szilárd hajótestükkel, erős fegyverzetükkel, a pótlólagosan
felhúzott vitorlázat pedig észrevehetően megnövelte sebességüket kedvező szélben.

Az ágyúkat a két ágyúfedélzeten helyezték
el. Az alsón a XVIII. század második felének tengeri harcaiban használt legnehezebb fegyverzetet a 36 fontos ágyúkat. A felső
fedélzeten 18 fontos ágyúkat helyeztek el. Az orrfedélzeten és az orrbástyán 9 fontos ágyúkat állítottak fel.
A XVIII. század végén a sorhajókat elkezdték felfegyverezni vagy átfegyverezni carronad-ákkal rövidcsövű ágyúkkal, amelyek
használata kényelmesebb, és a töltet súlya igen jelentős volt elérhette a 68 fontot.

A Bellona sorhajó építése 1758. május 10-én kezdődött Chatham hajóépítő műhelyében. A hajótestet 1760. február 19-én fejezték
be, és 1760. április 8-án a Bellona már elfoglalta helyét a nyugati hajóraj soraiban, csatlakozva Brest blokádjához.

1761 elejéig a hajó és személyzete semmivel sem tűnt ki. 1761 májusában a sorhajót átvezényelték a Tagus folyó torkolatához őrjáratozásra.
Néhány hónap fárasztó és unalmas szolgálat után, augusztus 13-án észrevették a két fregatt Malicieuse és Hermione kíséretében
lévő francia 74 ágyús Courageux-ot. A Bellona a Brilliant fregattal együtt követni kezdték a franciákat, ami 14 órán
keresztül tartott. Az ütközet másnap reggel öt órakor kezdődött. Néhány óra múlva a Courageux leeresztette lobogóját, a
fregattok elhagyták a harc helyszínét.

A francia sorhajón a veszteségek óriásiak voltak:240 halott és 110 sebesült. A hajó elvesztette a fő- és a hátsó árbocát, a
hajótest néhány komoly sérülést szenvedett. Az angol veszteségek:6 halott és 28 sebesült, a súlyosabb sérülés csak a hátsó árboc átlövése volt.
A trófea értékét csak igen sok év múlva lehetett értékelni az elfogott Courageux-ot alaposan átvizsgálták az angolok, és az
azon alkalmazott konstrukciós megoldásokat sok angol kétfedélzetes hajón alkalmazták.

A hétéves háború befejezése után, 1763-tól 1770-ig a Bellona Portsmouth-ban őrszolgálatot látott el. Azután nyolc évig
Chatham-i szolgálat következett, ami után két évig tartó rekonstrukció kezdődött. A hajó víz alatti részét rézlemezekkel borították, ami abban az időben újdonság volt.

1780 novemberében a Bellona kifut a tengerre, és díjat nyer az 54 ágyús holland hadihajót, a Princes Caroline-t.
1781 és 1790 között A hajó az Északi-tenger és Kelet-India között cirkál, kétszer vesz részt Gibraltár védelmében.
1794. június 5-én az angoloknak győzelmet hozó csata, aGlorious First of June után részt vesz a francia hajóraj üldözésében.
1795 és 1798 között a Bellona az Antillák körzetében tartózkodik, részt vesz néhány hadműveletben, többek között Martinique
és Puerto-Rico megtámadásában. 1795. január 5-én a Guadalupe szigetek körzetében vezeti a francia hajóraj megtámadását, két
év múlva pedig 1797. február 2-án a spanyol hajórajjal részt vesz a Gáspár-szigetek elfoglalásában.
1801. április 2-án a Koppenhága alatti ütközet a Bellona számára nem éppen szerencsésen kezdődött. A Russel-lel (74 ágyús) és
az Agamemnon-nal (64 ágyú) zátonyra futott, és a harcban, amit Nelson egész karrierje legborzalmasabb ütközetének nevezett, semmilyen szerepet nem játszott.
1805-ben a Trafalgári csata befejezésének pillanatáig a hajó javító műhelyben volt. Bár magát a csatát a hajó tétlenül
töltötte, részt vehetett a négy elszelelt francia sorhajó üldözésében.
1806. szeptember 14-én részt vesz a Foudroyant üldözésében és az Impetueux (74 ágyú) megsemmisítésében. Karrierjének
következő szakasza a holland partok blokádja és őrhajózás, a L Heros elfoglalása.
1814 szeptemberében a Bellona ötvennégy év szolgálat után Chatham-ben szétbontásra került.


A makett:

Miután elkészítettem életem első fahajóját (Constructo Santa Maria 1:100), a nagyobb méretű hajó makettek iránt kezdtem érdeklődni. Az áruk viszont kissé elkeserített. Sebaj,gondoltam, sok türelemmel akár egy saját építésű hajót is össze tudok dobni. Elkezdtem keresgélni a tervrajzok között és megtaláltam a Corel cég 1:100 HMS Bellona letölthető összeállítási rajzai ami tartalmazza a bordákat is. Kinyomtattam A4-es méretben ,tanulmányozgattam , és valami oknál fogva kíváncsi lettem, vajon milyen lenne egy papírból előre elkészített "tanulmánytest". Túlságosan agyonrészletezni amúgy sem lehetne ,a hajó alakját formáját viszon talán valamennyire hűen sikerülne elkészíteni és ha megnyeri tetszésemet, akkor bátrabban nekilátok egy "nagy" fahajónak.

A bordarajzokat kinyomtattam és kartonpapírra ragasztottam. Száradás után kivágtam és összeillesztettem a gerincet a
bordákkal. A hajó kezdett hasonlítani egy nagy hal gerincéhez szálkákkal. A palánkozás 3 mm papírcsíkokkal történt.
Természetesen semmi tartása nem volt a hajónak és a bordák között besüllyedt a palánk. Mint egy sovány ember bordaközei.

A palánkok felhelyezése után az egész hajót vastagon lekentem faragasztóval. Száradás után már volt tartása, viszont az egész
hajó huplis volt. Erre jött sok vékony rétegben a gyantás "folyékony fa". Ezzel nyertem is de veszítettem is. A folyékony fa száradás után üvegkemény lett, a papírhajómban már egy komolyabb ütés sem tett kárt viszont megszáradva a hajótestet lefele elgörbítette. Mivel volt már egy nagyon kemény alapom, Neoflex autójavitó tapasszal folytattam a hajótest gittelését amíg el nem tűntek a huplik. Szörnyen nézett ki legittelve és lecsiszolva de az első réteg alapozófesték már ismét előhozta a szép formát.

A továbbiakban a deformálódott fedélzet papírcsíkokkal történő kiigazítása történt amivel ismét elszöszmötöltem egy darabig. ( legközelebb távtartókat teszek a bordák közé,amik majd nem engedik a hajótestet deformálódni).

Maszkolószalaggal eltakartam a vízvonalat és a dörzsfákat, Revell festékkel lefestettem a hajót barna -fekete- sárga színekre. A vízvonal alatti rész a leírások alapján később rézlemezekkel lett befedve, ez nálam barna. Erősen gondolkodom, hogy a vízvonal alatti részt fehérre festem, szerintem a fehér szebb.

Az ágyúnyílásokat nem vágtam ki, csak fekete négyzet alakú papírdarabbal imitáltam mint "optikai csalódást".Az ágyúk fekete színű réz drót szigeteléséből készültek, az ágyú kerekei úgyszintén csak barna színűből, szalámiként felszeletelve. Nem a legszebb de "funkciójának" megfelel. A kisebb ágyúkból 12 db. elfért egy 5 forintoson.

A továbbiakban a fedélzeti elemek, korlátok, szellőzők készültek papírcsíkokból, majd az árbocok következtek amik végre fából vannak. Hurkapálcikából készültek 2 féle vastagságúból.

A kötélzet elkészítése a legbonyolultabb és legtöbb türelmet igénylő foglalkozás. Minden kötelet nem tudok feltenni, de ami maradt az sem kevés. Próbáltam a kötélzetrajz alapján megcsinálni a kötélzetet, de inkább csak látszik hogy valami valahonnan fut valahová. A csigák is inkább csak jelzésértékűek, vékony telefonkábel barna színű réz erének a szigeteléséből készült. A vitorlák is lassan készültek, az anyaguk hernyóselyem kendő. Erre ceruzával megrajzolom a vitorla körvonalát, majd ezt a körvonalat körbefuttatom pillanatragasztóval. A már kemény szegély ollóval simán szabható, többé nem foszlik szét.

Végül 2009.09.02-án befejezettnek tekinthettem a hajót, a hazaszállítása egy cipősdobozban fog történni.

2011 elején az internetet böngészve ráleltem egy diorámára ami egy vizen úszó vitorláshajót ábrázolt. Nosza szöget ütött a fejembe a dolog, de eléggé megtetszett ahhoz , hogy rávegyem magamat a test kettéfűrészelésére. Az alap sima hungarocell , a nagyobb hullámokat öngyújtóval alakítottam ki, a fodrozódás híg faragasztóban feláztatott wc papírból készült. A végén festettem ,szárazecseteltem majd az egészet fényes lakkal lakkoztam.
Valahogy ez a hajómodell fogott meg. Egy ehhez hasonlót szeretnék építeni.
Valahogy ez a hajó…
A Corel cég tervrajzain megtalálhatók a bordák , a hajógerinc és a fedélzet
A Corel cég…
az építést 2009 áprilisának végén kezdtem
az építést 2009…
bel (12)
bel (12
bel (14)
bel (14
bel (26)
bel (26
bel (30)
bel (30
bel (44)
bel (44
bel (45)
bel (45
bel (56)
bel (56
bel (57)
bel (57
bel (60)
bel (60
bel (82)
bel (82
bel (85)
bel (85
bel (91)
bel (91
bel (97)
bel (97
bel (121)
bel (121
bel (138)
bel (138
bel (148)
bel (148
bel (149)
bel (149
bel (155)
bel (155
bel (167)
bel (167
bel (223)
bel (223
bel (235)
bel (235
bel (271)
bel (271
bel (275)
bel (275
bel (303)
bel (303
bel (304)
bel (304
csak a méretek szemléltetése végett.....
csak a méretek…
2009 08 15
2009 08 15
az orrdísz gallionfigura
az orrdísz…
gallionfigura a helyén
gallionfigura a hely…
bel (417)
bel (417
kész a hajó
kész a haj
kész
kész
tat
tat
fedélzet
fedélzet
így sikerült
így sikerült
a test kettéfürészelése
a test kettéfüré…
hungarocell alapra helyezés és körberajzolás
hungarocell alapra…
a wc papírból készült hullámok
a wc papírból ké…
kék színre festve
kék színre festve
megbolondítva némi zöld színnel
megbolondítva némi…
szárazecsetelve
szárazecsetelve
majd fényes lakkal lekenve
majd fényes lakkal…
Bekeretezve
Bekeretezve
2009.08.09.
Utolsó módosítás: 2011.02.17.
Johnie
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Johnie
2009.08.12. 13:46:29
Azt írja a cikk megjelenési idejére: 2009.08.09. 11:32:58. Ehhez képest 2009 .08.12 van. Ki érti ezt?
Petya
2009.08.30. 18:48:37
Hali!
Ez igen, látom megtetszett a papírmakettezés, bár nem értek a hajókhoz, de mint makett gyönyörű lett! Gratulálok! Mi lesz a következő?
Nekem most újabb 200-as (legyen meglepetés a pontos típus), a 211-es pedig elkészült ha van egy kis időd nézd majd meg!
Johnie
2009.09.01. 10:41:00
Szia Petya! Lehet hogy ismét egy vitorlás hajó lesz a következő, jó minőségű tervrajzokat szedtem le 3 vitorlásról. De megpróbálkoznék ismét a fa megmunkálásával. A gerincet mindenképpen fából csinálom hogy ne vetemedjen el gitteléskor mint ez a hajó. A többi lehet hogy fa és papír keveréke lesz:)
vrauko
2009.10.08. 10:22:00
Szia!
Gyönyörű hajó, szép munka, nem is ahhoz szólnék hozzá, csak a szoquányos nyelvtani oquetetlenkedés, amivel népszerű szokok lenni: "hátsó árbóc" = tatárboc, árboc rövid oval. Az eredeti angol szövegben szövegben valami olyasmi szerepelhet, hgy "got a prize" ami nem csak azt jelenti, hogy díjat nyert, hanem hogy "zsákmányul ejtett." Nem "nyerte" azt a hollandus hajót, hanem zsákmányolta.
Johnie
2009.10.08. 11:33:42
Hát igen , a fordítás hagy kívánnívalót maga után. Egyedüli bajom a makettel, hogy rövidek lettek az árbócok.
vrauko
2009.10.08. 12:25:41
Johnie... árboc továbbra is rövid o.
Johnie
2009.10.08. 12:32:00
Jah tényleg.....bocsesz:))
Mokus88
2009.11.01. 13:06:17
Szia, Egyszerűen gyönyörű munka, gratulálok!
Nem akarok belekötni de a taton ha még dolgoznál, akkor fenomenális lenne :)
Johnie
2009.11.03. 00:30:06
Szia Mokus! Köszönöm a dicsérő szavakat! Az a baj, hogy annyira pici ez a hajó, hogy míg elkészült, majd kifolytak a szemeim:-) Túlságosan élethűre, minden pici részletet megjelenítve nem volt szándékomban megcsinálni rajta már az elejétől fogva sem. Gondoltam lesz amilyen lesz, időtöltésnek elmegy:-)
Kalóz
2010.02.05. 17:29:37
Vrauko!
Az a baj a fordítással, hogy nem az eredeti angol szövegből készült, hanem annak oroszra fordított verziójából. Az eredeti angol szöveg sehol nem állt rendelkezésemre, bár ez végül is tökmindegy, úgysem tudok angolul.:D :D
Kalóz
Johnie
2010.02.05. 23:25:27
Szia Kalóz!
Sajnos nem tudom mit jelent a Vrauko mert én meg oroszul nem tudok :)Bevallom angolul sem nagyon
Igen , a hajó történetét a teáltalad és azt hiszem Tyrman által magyarra fordított orosz oldalról másoltam ki. Nekem megvan az angol nyelvű Anatomy of the ships HMS Bellona kiadványa , ha érdekel elküldhetem elektronikus úton....
Kalóz
2010.02.19. 14:06:21
Johnie! köszi a felajánlást, de mint írtam vala, nem tudok angolul, és egyelőre nem is igen frissül az az oldal. Miklóssal már régen beszéltem, de annak idején arra célzott, hogy valamiért abbahagyja az oldal gondozását, ill. másképp tervezi folytatni.
Üdv:Kalóz
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció