HMS Vanguard

HMS Vanguard

1:700, Triumph Model No.TM70013 (2025)
A makett 2025-ben jelent meg és úgy tűnik, hogy piacra dobásával a Triumph Model hiánypótlásra törekszik. Meglepő módon ugyanis a Vanguard nem egy több gyártó által kiadott makett, mint például a King George V, Bismarck vagy Yamato. Az első Vanguard 1969-ben jelent meg a Hasegawa kiadásában, 1/450-es méretarányban. A széria 2010-ig futott, de a gyártó igazából nem nyúlt hozzá komolyabban az alkatrészekhez, így ez a készlet ma már inkább az úgynevezett gyűjtői darabok közé sorolható. Aztán, valamikor 2005 körül, egy Samek nevű cseh cég adta ki a következő Vanguardot 1/700-ban, kisszériás műgyanta makettként. Ezt már jóval szélesebb körben lehetett beszerezni, bár az ára elég magas volt. A Samek 2015-ben kiszorult a piacról és a készletei vagy eltűntek, vagy „aranyáron” lehet kapni őket különféle online börzéken. A következő cég egy Ostrich Hobby nevű kínai vállalkozás volt, amely 2019-ben adta ki a Vanguardot, szintén 1/700-as méretarányban. Én ugyan csak képeken láttam a készletet, de van egy olyan érzésem, hogy a makett alapja a Samek kit volt (persze nem egy az egyben lemásolva). Az ára viszont elég borsos volt, átszámítva 55-60.000 forint. Sajnos tehát úgy tűnik a cég nem az átlagos makettezői kört célozta meg. A negyedik Vanguard a Flyhawk nevéhez fűződik és 2020 végén jelentették be a kiadását. Aztán ez valahogy elmaradt és immár öt éve „future project”-ként szerepel a katalógusokban. Ezekután elérkeztünk az ötödik Vanguardhoz. Akármilyen furcsa, de elvileg ehhez is köze van az Ostrich Hobbynak, mivel a hírek szerint együttműködnek a Triumph Modellel. Ázsiában például közös néven is szerepelnek. Nézzünk meg hát közelebbről a makettet! A doboztetőn egy szép grafika látható a hajóról. Továbbá fel van tüntetve rajta a gyártó, a hajó neve, valamint a gyári szám:
A dobozt kinyitva a tetőn látható grafika ismétlődik meg egy kartonlapra nyomtatva:
Majd következik a doboz tartalma:
A hagyományos makettektől eltérően itt nem öntőkereteket láthatunk, hanem gondosan dobozolt 3D-s alkatrészeket:
Az alapmakett kb. 580 darab 3d nyomtatott alkatrészből áll. A cikk végén leírom, hogy ezekhez az alkatrészekhez még milyen kiegészítők szerezhetők be. De most lássunk néhány képet az alapmakettről! Kezdjük a törzzsel! Az alkatrész szép kidolgozású. Jól látszanak a törzs oldalán a lemezek, a páncélöv, a fedélzet palánkozásának az osztásai és a fedélzeti szerelvények:
Sajnos azonban van két hiba, ami valószínűleg a gyártó figyelmetlenségéből ered. Ezt a makettet teljes törzsű hajóként is meg lehet építeni, tehát van egy úgynevezett „full hull” verzió is belőle. Az én makettem viszont a vízvonalas változat. Ezért kissé zavaró, hogy a törzs alsó részén ottmaradtak a csapolások, amellyel a vízalatti fél illeszthető hozzá a törzshöz:
A másik hiba esztétikai jellegű.
Az orrfedélzeten a csúszásgátlók követik a fedélzet külső ívét és ez így sajnos hibás. A valóságban a csúszásgátlóknak egyenes sorokban kellene lenniük és ahogy szűkül össze a fedélzet az orr felé, egyre kevesebb kell belőlük. Az építés során érdemes lesz odafigyelni, hogy miképp lehet korrigálni ezt. A törzs után következzenek a felépítmény elemei! A felépítmény alapja három nagy alkatrész. Ezekre kell majd néhány platformot, a kéményeket és a csónakdarukat ráragasztani:
Bátran mondhatjuk, hogy a nyomtatás kiváló minőségű! A részletek élesek és pontosak. Az alábbi képeken a kémények láthatók:
Figyeljük meg a szegecselés szép kidolgozását, valamint azt, hogy a létrák milyen szépen elállnak a kémény felületétől, akárcsak az igazi hajón. A következő képeken a csónakdaruk láthatók:
Ami itt figyelmet érdemel, az az irányítóállás kidolgozása. Nagyon szépek a karok, amelyekkel a darut lehetett irányítani. Elérkeztünk a fegyverzethez:
Itt minden megtalálható, a 381 mm-es fő lövegektől kezdve, a 133 mm-es másodlagos fegyverzeten át a 40 mm-es Bofors gépágyúkig. A részletek itt is lélegzetelállítóak. Ahogy látható, mind a fő lövegek, mind a másodlagos fegyverzet lövegcsövei szintén nyomtatott alkatrészek. A következő nagyobb alkatrészcsoport a radarok. A Vanguardra hatféle típusú radar volt felszerelve:
Elérkeztünk az árbócokhoz. Figyeljük meg ezeken az alkatrészeken is a részletek kidolgozását:
Végül a mentőcsónakok következnek. Ilyen részletgazdag csónakokban, élmény lehetett a menekülés.
Fentebb azt írtam, hogy a makett kb. 580 darabból áll. Ha megnézitek a képeket, akkor joggal teszitek fel a kérdést, hogy hol vannak ezek az alkatrészek, mivel az eddigiek alapján nem láttatok sokat. Nos, következzen a „katarzis”! Az első darabok a horgonyláncok:
Ahogy látjátok az egyik láncszem lejött a tartóról. Igazából szándékosan piszkáltam meg, hogy megmutassam azt, hogy ez nem egy merev nyomtatott lánc. Erre egyébként a doboz oldalán fel is hívják a figyelmet. A szemek szabadon mozognak akárcsak egy fémből készült láncon.
A következő alkatrész a hullámtörő:
Ezt még viszonylag egyszerű a helyére ragasztani, hiszen csak oda kell rakni az első lövegtorony elé a fedélzetre. Hogy mi jön utána?
A képeken fedélzeti nyílások zárófedeleit, csörlőket, kisebb platformokat, mentőtutajokat, szellőzőket és csónaktartó bakokat láthattok. Továbbá a felépítményhez tartozó vízzáró ajtókat. Elsőre ijesztőnek tűnik ez a sok alkatrész, de a precíz elhelyezést segíti, hogy a fedélzeten és a felépítményen mindennek megvan a kijelölt helye. Ebből az alkatrészhalomból nekem ez a kedvencem:
A képen egy komplett csónakdarut láthatunk. Ezt csak kell vágni, berakni a helyére és „ráakasztani” a csónakot. Az összeállítást egy széthajtható füzet mutatja be, 55 lépésben.
Ettől sem kell annyira megijedni, mert rengeteg olyan lépés van, ami csak azt mutatja, hogy x egyforma alkatrészből ragassz fel y darabot z helyre. A festéshez három gyártó festékeit ajánlják. Ebből a GSI által megadott fő szürke szín, C335, kissé sötétnek tűnik.
Ezzel el is érkeztünk az alapmakett dobozbontásának a végére. Következzenek az extrák! Vagy inkább alternatívák? Ha ugyanis valaki szeretné a 3D-s alkatrészek helyett "hagyományos" módon megépíteni a hajót, akkor annak a TM70013UP katalógusszámú csomagra lesz szüksége. Ez a készlet tartalmazza a maszkoláshoz szükséges méretre vágott papírokat:
A maratást, amelyből igazából a korlátra lesz szükség:
Az esztergált lövegcsöveket, a 3d-s alkatrészek helyett:
Valamint rézcsöveket az árbócokhoz (a platformok a maratásban vannak):
Az extrák, illetve alternatívák elhelyezését, az összeállítási rajzhoz hasonlóan, egy széthajtható füzet mutatja.
Konkluzió: Rule Britannia! Ajánlom ezt a makettet azoknak, akik szeretnének egy szép és részletgazdag angol hajót. Persze teljesen kezdőknek nem ajánlom. A 3D alkatrészek kivágása a tartókról és az összeállításuk jó kézügyességet igényel. Nem tudom, hogy a Flyhawk Vanguard milyen makett lesz. Gyanítom, hogy a szokásos magas minőségű kittet fognak kiadni. De az is biztos, hogy ez a makett is meg fogja állni a helyét mellette.
2026.05.31.
Sebestyén Gábor (Sebi), Pécs
Armada Makett Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
tyimosenko
2026.06.03. 14:03:44
Szia Sebi! Le vagyok döbbenve. Ilyet.. Hihetetlen. Felmerül a kérdés, hogy vajon egy ilyen szinte teljesen nyomtatott hajót könnyebb-gyorsabb építeni, mint egy hagyományos "fröccsöntött/műgyanta + maratáshegyek"-típusú hajót? Szerinted? Köszönöm, hogy bemutattad.
Sebi
2026.06.04. 21:23:06
Szia Marci!
Örülök, hogy tetszik.
Őszintén szólva nekem ez az első full 3d-s hajóm, tehát még nincs igazán tapasztalatom az építéssel. A képeket és videókat elnézve, ahol 3d-s hajók épülnek, azt kell mondjam, hogy az építés biztos, hogy gyorsabb lesz. A szuper Yamatonál használtam 3d-s kéményt, ott például kb. 25-30 alkatrészt és maratást, meg kb. 2,5 órát „spóroltam meg”.
Azt viszont nem állítom, hogy az építés könnyű is lesz. Kezdjük azzal, hogy a 3d-s alkatrészt nagyon óvatosan kell leszedni a keretről. Mert ha egy műanyag alkatrész leesik, akkor felveszed és kész. Ez, ha leesik, akkor erről letörnek az apróságok. Nálam már folyamatban van az ultrahangos vágó beszerzése és javaslom, hogy aki szeretne ilyen szinten építeni, az vegyen egyet. Aztán végig kell gondolni a festést is. Egy műanyag makettnél mondhatod azt, hogy ezt vagy azt a darabot nem ragasztod be például a felépítményre, mert lefested külön. Itt nem tudod megtenni, mert ahogy a képeken is látod, egy darab felépítményed van. Aztán vigyázni kell a ragasztással is. Egy műanyag alkatrészt kis szerencsével le tudsz „feszegetni”, ha rosszul ragasztod fel. Gondolom a képek alapján sejted, hogy ezekkel az alkatrészekkel nem lehet ilyet csinálni, mert letöröd róluk a finom részleteket.
Tehát nem véletlenül írtam, hogy teljesen kezdőknek nem ajánlom ezt a makettet.
Ha érdekel a téma, akkor azt javaslom, hogy először olyan hajót építs, amelyen csak bizonyos elemeket cserélsz ki 3d-s alkatrészekre: https://3d-wild.com/collections/bunker-studio-ijn-series . Aztán építs egy kisebb hajót, https://www.1999.co.jp/eng/11241288?srsltid=AfmBOooiXEx1bd-U6u2jZ_gnS9p7fPUUGHt_h9_egZcr4zPx1BfPyR5_
Végül a Vanguardot :)
Bandika
2026.06.05. 18:19:29
Dolgoztam már 3D nyomtatott alkatrészekkel. Kétségkívül vannak előnyei (szuper részletgazdag) de hátrányai is. A gyantát nehezebb csiszolni, tömíteni, egyes gyantafélék ridegek, ahogy megfeszül már törik is. Összességében viszont ez a hajó építés jövője, 1/700 méretarányban biztosan.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció