Pintér György - Múzeumi krimik
No, folytassuk a "balkáni hadjáratunkat"! Az olaszok és görögök után lássuk a következő országot!
Vannak olyan hadszínterek, események, amit rosszabb esetben egyszerű lábjegyzetként említenek meg az iskolai történelemkönyvek. Az én iskolás koromban, a hetvenes évek legelején, ilyen volt Lengyelország szovjetek általi (is) megtámadása, a szovjet-finn téli háború, és ilyen volt az alább szereplő eseménysor is.
"Albánia, Albánia – hiszen, ez rímel!" - hangzik el az "Amikor a farok csóválja" című filmben a tudományos alaposságú mondás.
A szkipetárok, azaz a sas fiai, változatos és időnként véres történelmük során gyakran vettek részt háborúkban aktuális uruk oldalán, vagy éppen ellene. Harcoltak Kasztrióta György, azaz Szkander bég seregében, Hunyadi szövetségeseként, a törökök ellen és a szultán seregében hazánkban is. Még a soproni népszavazást kiharcoló lajtabánsági felkelők között is találni a bosnyákok mellett albánokat.
Jelenlegi államukat az I. világháború végén alakíthatták ki. Még szinte meg sem alakultak, amikor az olaszok már ötleteltek, mit is kezdjenek a szerintük csak autonómiával rendelkező területtel ott az Otrantói-szoros túloldalán. Miután ők a saját tengerüknek tekintették az Adriai-tengert, nagyon nem volt mindegy, hogy az annak a bejáratát képező szoros mindkét partja kinek a kezében van. Így kirobbant a "vlorai háború". Vlora Dél-Albánia legjelentősebb kikötője az Otrantói-szoros leszűkebb részén. Kikötője bejáratát védte a filatelisták öröme, a Saseno-sziget, ami egy időben saját, felülbélyegzett olasz postabélyeggel egyénítette magát. Persze, hogy fájt rá Itália foga az "ellopott győzelem" után, amiben nem kaptak meg minden megígért területet az olaszok. És lőn!
A világháború végén ott harcolt olasz sereg maradt volna még egy kicsit, valós függetlenségétől megfosztva az albánokat. Bár az olaszok egy, az albánok nélkül megtartott konferencián ígéretet kaptak arra, hogy Vlora után az egész albán terület megszállását sem ellenezné semelyik nagyhatalom, gondok adódtak. Jelesül az, hogy a helyeik véleményét – nem először a történelemben – nem kérdezték meg. Maguk az albánok pedig nagyon nem ragaszkodtak az olasz jelenléthez. Így 1920. június 4-re (ismerős dátum?) kizavarták országukból az olaszokat, Vlora körzetének kivételével. Itt a parancsnokoló olasz tábornok nem volt hajlandó az albán belügyminiszter Zogu – későbbi albán király – kérését/követelését teljesíteni, hogy átadja az albán kormánynak a területet. Na, erre kitört a gyalázat. Rövidesen a párszáz tiltakozóból tízezres önkéntes haderő jött létre. A két és félszer ekkora olasz hadnak ekkorra elfogyott a lendülete. Befutott egy maláriajárvány és elkezdődött egy kommunista szervezkedés is a seregben. No, ezek és az albán ellenállás két hónapnyi huzakodást eredményezett. Ennek során az albánok tüzérségi lövegeket zsákmányoltak és lelőttek pár olasz repülőgépet is. Bár négyszer támadták meg Vlorát, de visszavenni nem sikerült nekik. Végül augusztus elején szerződés mondta ki Albánia függetlenségét. Ez volt az első menet.
A következő menetre 1939 tavaszán került sor. Ekkorra Albánia királyság lett. Már több mint tíz esztendeje I. Zogu – a korábbi belügyminiszter - volt az uralkodó, akinek magyar felesége Apponyi Geraldine volt. Zogu nem volt hajlandó önként és dalolva betagozódni az olaszok - Mussolini kitalálta - birodalmához. A németek akciója Csehszlovákia maradékának annektálásval, amiről előre nem tájékoztatták a Duce-t, választ kívánt. Meg kellett mutatni, hogy ilyet a derék taljánok is tudnak. Így a már régóta aktuális megszállás mellett döntöttek. Ennek szellemében az olasz kormány ultimátumot küldött az albánnak, követelve hozzájárulásukat Albánia megszállásához. Az albán kormány az ultimátum létét is megpróbálta eltitkolni, azzal, hogy "nincs itt semmi látnivaló!" A zavart fokozta az ifjú trónörökös, Leka herceg születése, amit ágyúlövésekkel ünnepeltek. Ennek hatására tömegek árasztották el az utcákat, azt hívén, hogy támadnak az olaszok.
Nem nagyon tévedtek. Ezen a napon, április 5-én száz olasz repülőgép húzott végig Tirana egén, röplapokat szórva. Ezeken felszólították az albánokat, hogy segítsék országuk csatlakozását a nagy olasz impériumhoz. A későbbiek ismeretében nem ítélhetjük sikeresnek ezt az akciót. A tömeg ellenállást és fegyvert követelt. Április 6-án megkezdődött az olasz invázió. 22 ezer főre tehető, később 100 ezerre dúsított haderő érkezett az albán partokhoz. Velük szemben az albánok, akik nem támaszkodhattak az olasz tisztek által kiképzett és vezetett, amúgy sem túl izmos hadseregre, amelynek létszáma 15 ezer fő körül volt. Így a csendőrség és a haditengerészet alakulatai mellett felfegyverzett önkéntesekkel vették fel a harcot.
A legkomolyabb összecsapás Durrësben zajlott, ahol a három I. világháborús Schwazlose géppuskával felszerelkezett albán védőket néhány partvédő ágyú is támogatta. Öt órán át zajlott a harc. Ennek végén az olaszok partra tudtak szállni. Tanketták, tüzérségi ütegek kerültek partra, majd az egész társaság elindult Tirana felé. A csatának olasz részről 16 halálos áldozata volt. Ezt albán források fölkerekítették 40 főre.
Délután fél kettőkor őfelsége I. Zogu, családja kíséretében, az albán aranykészlet nagyobb részével távozott az országból. A következő napon a derék taljánok komolyabb ellenállás nélkül elfoglalták a fővárost, majd innen indultak a többi vidéki város elfoglalására. Shkodër elfoglalása egy fél napnyi harc után sikerült. Négy nappal később az albán parlament, persze teljesen önként, megszavazta Zogu trónfosztását és kimondta a perszonáluniót Olaszországgal. Így a mélynövésű III. Viktor Emánuel begyűjthette az albán királyi koronát is az etióp császári cím mellé.
Öt esztendővel később az Enver Hodzsa vezette kommunista partizánok felszabadították az országot a német és olasz megszállás alól. Hogy aztán ezt mi követte, az már egy másik történet. A "sasok fiai" számára ez volt a harmadik menet.
https://albanianstudies.weebly.com/invasion-by-italians.html
https://alfapress.al/made-in-alfa/histori-fakte-dhe-detaje-te-panjohura-si-u-pergatit-pushtimi-italia-i14509
Vannak olyan hadszínterek, események, amit rosszabb esetben egyszerű lábjegyzetként említenek meg az iskolai történelemkönyvek. Az én iskolás koromban, a hetvenes évek legelején, ilyen volt Lengyelország szovjetek általi (is) megtámadása, a szovjet-finn téli háború, és ilyen volt az alább szereplő eseménysor is.
"Albánia, Albánia – hiszen, ez rímel!" - hangzik el az "Amikor a farok csóválja" című filmben a tudományos alaposságú mondás.
A szkipetárok, azaz a sas fiai, változatos és időnként véres történelmük során gyakran vettek részt háborúkban aktuális uruk oldalán, vagy éppen ellene. Harcoltak Kasztrióta György, azaz Szkander bég seregében, Hunyadi szövetségeseként, a törökök ellen és a szultán seregében hazánkban is. Még a soproni népszavazást kiharcoló lajtabánsági felkelők között is találni a bosnyákok mellett albánokat.
Jelenlegi államukat az I. világháború végén alakíthatták ki. Még szinte meg sem alakultak, amikor az olaszok már ötleteltek, mit is kezdjenek a szerintük csak autonómiával rendelkező területtel ott az Otrantói-szoros túloldalán. Miután ők a saját tengerüknek tekintették az Adriai-tengert, nagyon nem volt mindegy, hogy az annak a bejáratát képező szoros mindkét partja kinek a kezében van. Így kirobbant a "vlorai háború". Vlora Dél-Albánia legjelentősebb kikötője az Otrantói-szoros leszűkebb részén. Kikötője bejáratát védte a filatelisták öröme, a Saseno-sziget, ami egy időben saját, felülbélyegzett olasz postabélyeggel egyénítette magát. Persze, hogy fájt rá Itália foga az "ellopott győzelem" után, amiben nem kaptak meg minden megígért területet az olaszok. És lőn!
A vlorai háború
A világháború végén ott harcolt olasz sereg maradt volna még egy kicsit, valós függetlenségétől megfosztva az albánokat. Bár az olaszok egy, az albánok nélkül megtartott konferencián ígéretet kaptak arra, hogy Vlora után az egész albán terület megszállását sem ellenezné semelyik nagyhatalom, gondok adódtak. Jelesül az, hogy a helyeik véleményét – nem először a történelemben – nem kérdezték meg. Maguk az albánok pedig nagyon nem ragaszkodtak az olasz jelenléthez. Így 1920. június 4-re (ismerős dátum?) kizavarták országukból az olaszokat, Vlora körzetének kivételével. Itt a parancsnokoló olasz tábornok nem volt hajlandó az albán belügyminiszter Zogu – későbbi albán király – kérését/követelését teljesíteni, hogy átadja az albán kormánynak a területet. Na, erre kitört a gyalázat. Rövidesen a párszáz tiltakozóból tízezres önkéntes haderő jött létre. A két és félszer ekkora olasz hadnak ekkorra elfogyott a lendülete. Befutott egy maláriajárvány és elkezdődött egy kommunista szervezkedés is a seregben. No, ezek és az albán ellenállás két hónapnyi huzakodást eredményezett. Ennek során az albánok tüzérségi lövegeket zsákmányoltak és lelőttek pár olasz repülőgépet is. Bár négyszer támadták meg Vlorát, de visszavenni nem sikerült nekik. Végül augusztus elején szerződés mondta ki Albánia függetlenségét. Ez volt az első menet.
A következő menetre 1939 tavaszán került sor. Ekkorra Albánia királyság lett. Már több mint tíz esztendeje I. Zogu – a korábbi belügyminiszter - volt az uralkodó, akinek magyar felesége Apponyi Geraldine volt. Zogu nem volt hajlandó önként és dalolva betagozódni az olaszok - Mussolini kitalálta - birodalmához. A németek akciója Csehszlovákia maradékának annektálásval, amiről előre nem tájékoztatták a Duce-t, választ kívánt. Meg kellett mutatni, hogy ilyet a derék taljánok is tudnak. Így a már régóta aktuális megszállás mellett döntöttek. Ennek szellemében az olasz kormány ultimátumot küldött az albánnak, követelve hozzájárulásukat Albánia megszállásához. Az albán kormány az ultimátum létét is megpróbálta eltitkolni, azzal, hogy "nincs itt semmi látnivaló!" A zavart fokozta az ifjú trónörökös, Leka herceg születése, amit ágyúlövésekkel ünnepeltek. Ennek hatására tömegek árasztották el az utcákat, azt hívén, hogy támadnak az olaszok.
Az inváziós erők
Nem nagyon tévedtek. Ezen a napon, április 5-én száz olasz repülőgép húzott végig Tirana egén, röplapokat szórva. Ezeken felszólították az albánokat, hogy segítsék országuk csatlakozását a nagy olasz impériumhoz. A későbbiek ismeretében nem ítélhetjük sikeresnek ezt az akciót. A tömeg ellenállást és fegyvert követelt. Április 6-án megkezdődött az olasz invázió. 22 ezer főre tehető, később 100 ezerre dúsított haderő érkezett az albán partokhoz. Velük szemben az albánok, akik nem támaszkodhattak az olasz tisztek által kiképzett és vezetett, amúgy sem túl izmos hadseregre, amelynek létszáma 15 ezer fő körül volt. Így a csendőrség és a haditengerészet alakulatai mellett felfegyverzett önkéntesekkel vették fel a harcot.
A legkomolyabb összecsapás Durrësben zajlott, ahol a három I. világháborús Schwazlose géppuskával felszerelkezett albán védőket néhány partvédő ágyú is támogatta. Öt órán át zajlott a harc. Ennek végén az olaszok partra tudtak szállni. Tanketták, tüzérségi ütegek kerültek partra, majd az egész társaság elindult Tirana felé. A csatának olasz részről 16 halálos áldozata volt. Ezt albán források fölkerekítették 40 főre.
Délután fél kettőkor őfelsége I. Zogu, családja kíséretében, az albán aranykészlet nagyobb részével távozott az országból. A következő napon a derék taljánok komolyabb ellenállás nélkül elfoglalták a fővárost, majd innen indultak a többi vidéki város elfoglalására. Shkodër elfoglalása egy fél napnyi harc után sikerült. Négy nappal később az albán parlament, persze teljesen önként, megszavazta Zogu trónfosztását és kimondta a perszonáluniót Olaszországgal. Így a mélynövésű III. Viktor Emánuel begyűjthette az albán királyi koronát is az etióp császári cím mellé.
A szépen öltözött albán haderő - olasz tisztekkel
Öt esztendővel később az Enver Hodzsa vezette kommunista partizánok felszabadították az országot a német és olasz megszállás alól. Hogy aztán ezt mi követte, az már egy másik történet. A "sasok fiai" számára ez volt a harmadik menet.
Források
https://albanianstudies.weebly.com/invasion-by-italians.html
https://alfapress.al/made-in-alfa/histori-fakte-dhe-detaje-te-panjohura-si-u-pergatit-pushtimi-italia-i14509
|
|
A szépen öltözött albán haderő - olasz tisztekkel
|
|
|
A Vlorában használt albán zászló
|
|
|
Az albán sas szembeszáll az olasz manccsal
|
|
|
A vlorai háború
|
|
|
Az invázió irányai
|
|
|
Üdvözlet Albániából
|
|
|
A megszállók és a "lelkes" lakosság
|
|
|
Az inváziós erők
|
|
|
A bevonuló olasz csapatok
|
|
|
Albán fél lek az olasz király képével
|
2025.10.23.