Hajórestaurálás és makettújrahasznosítás

Nina

1:75, Heller No.80815
Pintér György - Múzeumi krimik A makettet jó 16 évvel ezelőtt, 12 éves koromban kaptam karácsonyra. Akkori tudásomnak megfelelően festés nélkül „bő ragasztóval” építettem össze az amúgy kimondottan jó minőségű, részletes makettet. Ezt követően gyerekkorom egyik kedvenc játékává vált, segítségével milliószor fedeztem fel Amerikát és különféle indián törzseket. Később, ahogy egyre újabb fortélyaival ismerkedtem meg a makettezésnek - illetve a játszásból is kinőttem már - hőn szeretett Nina-ám kikerült az első vonalból és idővel a szekrényem legfelső polcára száműztem.

A műanyagszínű, ragasztóban tocsogó, töredezett vákuumfóliás vitorlázatú, és kibolyhosodott cérna kötélzetű hajó bő egy évtizedig pihente csipkerózsika álmát a szekrény tetején lévő száműzetésében. Nemrég azonban úgy döntöttem, hogy a hajó a történelmi jelentőségéhez (első vitorlás hajóm volt) méltatlan körülmények között sínylődik, ezért mindenképp szükséges a teljes felújítása. Ráadásul a már leírt, roncs makett felújítása egyrészt jó gyakorlási lehetőséget biztosít (amiből sosem elég), másrészt ezekben a gazdasági válság sújtotta ínséges időkben semmilyen makett sem lehet visszavonhatatlanul menthetetlen.

A nagyszabású felújítás/restaurálás keretében levágtam a vákuumvitorlákat és a cérna-kötélzetet, majd pedig szikével és puszta izomerővel nekiláttam óvatosan darabjaira széttörni a makettet. A darabjaira széttört hajó alkatrészeit ezt követően alaposan megtisztítottam a ragasztótól, sorjáktól és az öntőcsonkoktól. Miután az alkatrészeket gyári új minőségűre feljavítottam, újra összeépítettem a hajót.

A hajót ezután Gunze fa, mahagóni és fekete festékekkel festettem le. A festés során kivételesen nem használtam festékszórót, ecsetet használtam, mivel a sűrű famintázatot ecsettel is tökéletes minőségűre lehet festeni (persze több rétegben). Ezután a szokásos befolyatás és szárazecsetelés következett, majd pedig ecsettel alaposan le matt lakkoztam az egész hajót. Végezetül a kötélzetet és a vitorlázatot készítettem el.

Összességében egy reménytelennek tűnő, gyermeki színvonalon elkészített makettből is lehetséges egy kis munkával és persze jó adag tapasztalattal, ha nem is egy verseny érett, de mindenesetre a szemet már nem bántó, szobadísznek is megfelelő makettet készíteni.
Nina1
Nina1
Nina3
Nina3
Nina4
Nina4
Nina5
Nina5
Nina6
Nina6
Nina8
Nina8
Nina9
Nina9
Nina10
Nina10
2009.07.06.
Utolsó módosítás: 2009.07.14.
Ehud Ehud (Ehud), Budapest
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Fodi
2009.07.15. 09:02:37
Szep lett a felujitas, egyaltalan nem is latszik rajta, hogy gyerekkori makett.
Ugy latom az osszes kotelet es a vitorlat is kicserelted - mit hasznaltal hozzajuk?

En egy dolgon dobbentem meg, amikor eloszor meglattam mekkorak is voltak ezek a hajok - ilyen kis hajokkal vagtak neki az oceannak. Sot, a Ninan az elso uton allitolag a fedelzeten aludtak, annyira nem volt hely.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció