Harrier Gr.7

Hawker Siddeley Harrier Gr.7

1:72, Revell No.04634
Pintér György - Múzeumi krimik A gép a Revell 1:72-es készletéből épült. Alapvetően nekem tetszik, bár néhány helyen elbír egy kis feljavitást. Egy hellyel azonban nem vagyok megelégedve és ez az orr-rész, ami, meg kell mondani, elég csáréra sikeredett. A makett tipikus Revell minőség, negatív panelvonalak, közel 90 darabból rakhatjuk össze.

Építés

A géphez a Revell ragasztóit, festékeit használtam. Már az építés előtt eldöntöttem, hogy a gép dobozból fog épülni, és csak a legszükségesebb, házilag is elkészíthető feljavításokat fogom eszközölni. Az építést szokásokhoz híven a pilótafülkével kezdtem. Először lefestettem a kabinteknőt Revell 77-es porszürkével. Ezután következett a katapultülés, alapszíne Revell 9-es antracit matt.
Első feljavitásokra itt került sor. A katapultülésre felkerültek a sörösdobozból készült bekötőhevederek és a katapultindító kar is. Miután a pilótafülke teljesen kész lett, beépítettem a bal törzsfélbe.
Ezután a légbeömlőt vettem kezelésbe, ami tulajdonképpen abból állt, hogy lefestettem Revell 5-össel. A turbinalapátok Gun metal színt kaptak. Ezután következett a számomra legkevésbé szimpatikus művelet, a törzsfelek egyesítése. A törzsfelek illesztésénél keletkező rések tömítése után kezdődhetett a festés nevű szertartás.

Festés

A dobozban kétféle festésvariáció van: egy 2001-es angol bemutatógép és egy (Army Cooperation) Sqadron, Laarbruch, Royal Air Force/Germany, 1996 festésű. Én az angol, bemutatókra elkülönített gépet választottam. A festés három színből áll: a felső Revell 47-es egérszürke, az alsó pedig Revell 57-es világosszürke. A harmadik szín csak a gép sajátossága, ez a következőkből készült: 80% Revell 5-ös + 5% Revell 56-os + 15% Revell 57-es.
A festés után lefújtam a makettet egy réteg Revell 2-es matt lakkal, hogy megfelelő felületet hozzak létre a matricázáshoz. A makettre közel 100 matrica került fel: felségjelek, stencilfeliratok, és a függőleges vezérsíkra a kardot tartó madár. A matricázás után következett egy újabb matt lakkréteg, hogy megpróbáljam egyesíteni a felületek fényét.

Végszerelés

Ebben a fázisban kerültek fel a különböző festést nehezítő, és törékeny alkatrészek például késantennák, pitotcsövek, póttartályok, fúvókák, magassági kormánylapok, rakétafüggesztők, stb. Ekkor került a helyére a kabintető, amit úgy festettem, hogy kimaszkoltam, és ezután először 9-essel majd a külső színnel fújtam. Ezt azért csináltam, mert az először felvitt réteg belülről látszik, a második pedig kívülről. Utolsó fázisban a futóművek kerültek a helyükre, melyeket 5-össel festettem, majd a hidraulikát Revell 99-es alumínium metállal mázoltam le.

Alap

Az alap keretje képkeretező ismerősömtől szerzett diszlécből készült. A leceket először méretre vágtam, majd ragasztottam és feketére festettem. Az állbeton PVC padlóból készült.
Először 5x5 cm-s darabokra vágtam a kb 20x20-as PVC padló-darabot, majd a darabokat a helyükre ragasztottam. Ezután egy réteg Revell 47-es egérszürke festést kapott, majd lekentem vizzel higitott tustintával, amit nedves pzs-vel visszamostam. Ezzel kész is lett az álbeton. A fű a noch által gyártott-vasútmodellhez való-gyepszőnyegből készült. Ezt sima papirragasztóval ragasztottam le. Az alapon helyet kapott még egy tűzoltókészülék is, amit öntőkeret-darab, rézfólia és tézdrót alapanyagokból készitettem. Ezután már csak a gépet a helyére tettem, és mellé ragasztottam a tűzoltókészüléket.


A makett alapjában véve könnyen megépíthető, csak a matricákat nem tudom rá rendesen felragasztani, de ez nem a kit hibája.
Ez lenne
Ez lenne
Harrier Gr. 7
Harrier Gr. 7
harrier Gr. 7
harrier Gr. 7
Harrier Gr. 7
Harrier Gr. 7
Harrier Gr. 7
Harrier Gr. 7
Harrier Gr. 7
Harrier Gr. 7
2008.04.08.
Utolsó módosítás: 2008.05.18.
Tomi
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Tibcsi
2008.05.11. 10:41:34
Szia :)

Tetszik a makett, jól sikerült. Azt írtad, tipikus Revell minőség. Nos, ha ez ugyanaz a makett, mint amire gondolok, akkor ez a tipikus Revell minőség az bizony Hasegawa...

Tibcsi
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció