Pintér György - Múzeumi krimik
Napjainkban egyre többen foglalkoznak boltban, vagy újság mellékleteként megvásárolható modellekkel és ezek átalakításával, valamint az itteni fórum témái között is olvashatóak már ilyen jellegű bejegyzések. Sok év szünet után én is visszatértem az 1:43-as autómodellek világába és elkezdtem rendőrautókat gyűjteni, valamint utcai autókból átalakítani. A jelenlegi gyűjteményem több, mint fele saját átalakítás és jellemzően személyautók, de akad néhány "különleges" darab is, mint mikrobusz, motorcsónak, vagy épp raliautó, ami kötődik a rendőrséghez.
Minden "újságos" sorozatot figyelemmel kisérek, így természetes, hogy a "Legendás teherautók a múltból" is képbe került, a fellelhető infók alapján pedig átnéztem a várható modellek listáját, hátha…
Ez a "hátha" bejött, ugyanis a magyar rendőrség az IFA-kon kívül használt Rába teherautókat is, igaz, ezek korábban a Határőrségnél szolgáltak.
Még a magyarországi megjelenés előtt be is szereztem a H9-es modellt. A színe szinte tökéletes, a modell jónak mondható, de van néhány "hibája". Szerencsére ezek a hibák "javíthatóak", így lassan összeáll a saját modellem.
Előtte viszont kerestem egy fényhidat, ami illik a tetőre. Ez egy korábbi modellről maradt meg, ezért csak a megfelelő színekre kellett festeni.
Az első lökhárítón látható kéklámpák egy 1:24-es makett fel nem használt lámpáiból készültek. A lámpabúra átlátszó kék lett, száradás után pedig a foncsort festettem meg a hátuljára, amit végül matt fekete festékkel fedtem el.
Az első szembetűnő eltérés az eredeti járműhöz képest a túl magasra helyezett ponyva. Ezt viszonylag gyorsan meg lehetett oldani. Első lépésként óvatosan le kellett pattintani a ponyvát a platóról, majd a ponyva belsejében lévő "merevítőket" rövidebbre vágtam és csiszoltam. Nagyjából 1 cm-rel került alacsonyabbra a ponyva, de ezzel a módosítással már az igazi teherautóhoz kezdett hasonlítani. Ezután a ponyvát ragasztással rögzítettem.
Ami biztos, egy kisebb méretezési probléma adódott a gyártósoron, mert az első futómű kicsit hátrébb került, mint kellene, a sárfogók pedig beleérnek az első gumikba. Ezt először "nyers erővel" próbáltam korrigálni, de nem kell megijedni, csupán két napra "kiékeltem" a kerekeket, hátha enged az anyag egy kicsit. Hát, nem engedett…
Leszedtem ezért a sárfogókat, majd egy picit ferdébben ragasztottam vissza, néhány alkatrészt pedig kifestettem az alvázon (karter, váltó, kipufogó, tartályok rögzítése, stb.). Ezen festések többsége a végleges terv alapján nem fog látszani, ugyanis kissé rozsdás és sáros lesz a még Rába.
A neten található képek alapján 3 különböző (kicsit túlzás így) dekorációval használta a rendőrség ezeket a Rábákat, így egy helyi grafikus ismerős a kérésemre mindhárom verzióhoz elkészítette a matricákat.
A modell gyári gumija nem olyan, mint amit a valóságban használtak (sem a szélessége, sem a mintázata), így két lehetőség közül választhatok majd. A sorozatban később lesz olyan teherautó, amin látszólag megfelelő abroncsok vannak, így azzal cserélhető lehet, vagy 3D nyomtatással készíttetem el.
Egyelőre "félkésznek" nyilvánítom a Rába H9-et és a cikket majd folytatom, amikor a "koszolás" is elkészül. Mivel korábban sem rozsdát, sem sarat nem csináltam az autóimra, így egy másik modellen már gyakoroltam, ez amolyan "referencia munka"…