Pintér György - Múzeumi krimik
A Ki-43-as Hayabusa, és a Ki-44-es Shoki leváltására tervezett Hayate a második világháború végső szakaszában a japán hadsereg légicsapatainak legjobb vadászgépe volt. 1943 márciusában repült először és már a próbák során kimagasló eredményeket produkált. A típus kiválóságát csak erősítette, hogy ellentétben más, nagy teljesítményű japán vadászgépekkel, itt elmaradtak a repülőgép gyermekbetegségei, és ráadásul elegendő gép is állt rendelkezésre. Az 1800 LE-s Nakajima HA-45 típusú 18 hengeres csillagmotorral felszerelt gép 6000 m-en 630 km/h csúcssebességet ért el, és 6,5 perc alatt emelkedett 5000 m-re. Fegyverzete 4 db 12,7-es géppuska volt, ezenkívül ledobható póttartályokkal is ellátták, így a hatótávolsága 2200 km lett.
Két fontos változat készült: a Ki-84-I-ből négy altípus épült meg, egyre erősebb fegyverzettel, a KI-84-II-eseken pedig, hogy takarékoskodjanak a hadászati szempontból fontos anyagokkal, a farokrészt és egyes szerelvényeket fából készítették. Az utolsó változat a Ki-84-Ia átépítése volt, Ki-116 típusjellel és gyengébb motorral. A típusból összesen 3382 db készült, közülük az a néhány, amely a háború után zsákmányként az USA-ba került, eredeti formájában fennmaradt és ma a múzeumok féltett kincsei közé tartozik.
Régóta tetszik ez a nagyszerűen megtervezett japán vadászgép. Egy barátom jóvoltából tavaly novemberben jutottam hozzá cseremakettként és rögtön beleszerettem ebbe az ősöreg 1972-es Tamiya készletbe. Nézegettem képeket itt, nézegettem ott, igazából egy nagyon kifakult, háború végi festésű példányt készítettem el. A kopottas zöld kamuflázs már kicsit unalmas volt ezért a wingspalette oldalán szétnéztem és találtam egy barna színű változatot, ami megfelelt az elvárásomnak.
Mint minden repülőmakett építése során, most is a kabinnal kezdődött az építés. Amit a tamiya ad bele az nagyon szegényes valami, még a műszerfal is rá van öntve belülről mindkét törzsfélre, így a két darabból álló tákolmány igencsak furcsán nézett volna ki, pláne a félbevágott matricás műszerfallal, amelyet az összeállítási útmutatóból kellett volna ollóval kivágni. Természetesen mindent lemartam a törzsfelek belső oldaláról. sztirol, -és papírcsíkokból megcsináltam a belső merevítéseket, majd a padlólemezt alakítottam ki. Fotómaratást nem használtam fel, hanem vékony papírból vágtam ki minden apró műszeres panelt, gázkarok házát, stb. Az ülés háttámláján kis lyukakat fúrtam, ami annyira jellemző volt a japán repülőkre. Vékony 0,2 és 0,3-as rézdrótból bekábeleztem a fontosabb helyeken a kabint. A kabin színe az a metálkék szín, amit gyakran használtak a szárazföldi üzemeltetésű egységeknél. Ezt úgy értem el, hogy először az egész kabint közepesnél sötétebb szürkével lefestettem. Ezután krómezüsttel szárazecseteltem, majd nagyon hígan befolyattam a kékkel. Újbóli szürke átmosás a végén ezüst koptatás. Mindvégig enamel festékkel dolgoztam.
A motor nagyon szép. Nem is bántottam, mivel a gyújtáskábelek elkészítése számomra még idegen (évekig többnyire csatahajókkal, repülőgéphordozókkal, teneralattjárókkal foglalkoztam kizárólag, de ami késik, nem múlik). A légcsavarok nagyon tiszták, sorjázni alig kellett. Zöld színt kaptak, a légcsavarkúp pedig kéket. Más-más színűre festették századonként eltértek. Gyakori volt még a piros, sárga, zöld légcsavarkúp ennél a típusnál.
A szárnyaknál voltak illeszkedési gondok, de alapvetően nem hátráltatták a munkát. A géppuskákat felfúrtam óvatosan, mivel elég puha a műanyag, így egyszerűen egy megfelelő árral ki lehetett alakítani a géppuskák nyílását.
A törzs-szárny-vezérsík összeragasztása után jött a festés. Először egy sötétebb, szürkés barna réteget vittem fel ecsettel, nagyon hígan, két rétegben. (mindent ecsettel festek) Ezután a 3-4-féle színből az összetevők különböző mértékben történő adagolása során eltérő árnyalatokat festettem a panelekre, vigyázva a szabályos egyenes vonalakra. Maszkolni kellett néhány helyen, de nem vészes szabadkézzel sem. Apró, finom 0-ás ecsettel szépen lehet dolgozni. Hajlakkal lefújtam az egészet. A következő rétegeket már akrilfestékkel végeztem, a Deca Color termékeivel. (Siena és középbarna) Az alsó kékesszürke megfestése nem okozott problémákat. A futóműaknák is a kékes színt kapták, mint a kabin esetén. felfestettem a szárnyak belépőjére a sárga csíkokat, valamint a kilépőkre is.
A törzs hátán nagyon érdekes a kopás, ezt több Hayate maketten és ábrázolásokon láttam már. Finom ecsettel ezt is sikerült megoldani a Humbrol polírozható ezüstjével. Nem koptattam nagyon a gépet, úgy érzem sikerült valahol az egészséges határon belül maradni.
Még egy hajlakkréteg és a matricák, apróbb elemek, antenna, futóművek is felkerültek. Aztán mattlakkos védőréteg következett. És elkészült a madárka, amely a japán barátaink egyik büszkesége volt.