Heinkel He-112 B-0
1:72, RS models
Pintér György - Múzeumi krimik
Múltbéli elhatározásomat - miszerint megépítem a Magyar Légierőben régen és ma megfordult géptípusokat - ezúttal egy olyan típus megépítésével vittem közelebb a beteljesüléshez, amely akár komolyabb szerepet is betölthetett volna a II. világháborúban, de sajnos szerencsétlen csillagzat alatt született. Essen pár szó tehát a Heinkel He-112-esről, amely a Messerschmitt Bf-109-es vetélytársaként indult, de végül nem futott be túl nagy karriert.
Az RS models által kiadott 1:72-es léptékarányú készlet több verzióban is megjelent, többek között egy limitált kiadással is. Ebben a műanyag alkatrészek mellett volt gyári fémmaratás, illetve egy teljes gyanta Jumo motor is, ami akkoriban elég high-tech dolognak számított. Az idők folyamán sajnos ezek az extrák eltűntek, csak a műanyag alkatrészek maradtak, illetve többféle matricaváltozattal dobták piacra. Az én példányom értelemszerűen magyar ék felségjelzésű matricával "szerelt" változat, a dobozon egy érdekes, sárga taktikai jelzésekkel festett repülőgéppel. Az egy darab öntőkereten viszonyleg kevés alkatrészt találunk, annál több sorjával. Néhány helyen öntéshibák, anyaghalmozódások is találhatók, persze mindig a legkényesebb helyen, például a has alatti hűtő rácsai között. A panelvonalak finoman vésettek, de néhol a "ködbe vesznek". A függőleges vezérsík és a kormányfelületek vásznazása nem elég markáns, pedig jól mutatna. A kabintetőt egybeöntötték, így aki nyitni akarja, annak fűrészelni kell. De mivel szörnyen vastag is, így ebben az esetben inkább egy új tető húzása ajánlott.
A műanyag puha, könnyen faragható, az öntőcsonkok eltávolításánál viszont figyeljünk, nehogy a felületből is "kiharapjunk" egy kis darabot. A szárazpróbák alapján az illesztés közepesnek mondható, számoljunk tömítéssel is a reszelés mellett.
A kabin alkatrészei elég jók, bár a műszerfal már elég kontúrtalan. A YAHU gyárt hozzá korrekt változatot - ha lehet valahol kapni.
Amikor kivettem a szekrényből a dobozt, úgy voltam vele, hogy a "MiG-21-es kálvária" után valami gyors sikerélményre vágyom és ha kompromisszumok árán is, de könnyen építhető készlettel akarok foglalkozni. A könnyen építhető jelzőt értem itt most a nem agyonbonyolított, kismillió alkatrészből álló készletre. Tekintsünk el a sorjátlanítás és tömítés műveletétől, mert abból azért kijut ebben az esetben is. A pilótakabinnal is jól kibékültem, hiszen úgyis alig látszik valami belőle összeépítés után. Aztán valahogy csak felébredt a kisördög, mert 20 perc után azon kaptam magam, hogy a maradékos dobozban keresgélek, illetve megfelelő méretű drótokat, lemezeket halászok elő a kabinfeljavításhoz. Nosza, ha már belekezdtünk, akkor engedjünk a "flow"-nak és nézzük, mit tehetünk. Először is vágtam egy lemezdarabot mustáros tubusból és perforáltam, ugyanis a levegőpalack borítása ilyen volt. Ez a törzsfélen tömör műanyag dudor, amit levágtam és a félkörívesre hajtott lemezzel helyettesítettem. Ragasztottam még pár drótszálat is, imitálva a kabin vezetékezését. A másik oldalra találtam egy trimmkereket, valamint gyártottam pár kezelőszervet maratott tolókarokkal. A műszerfalnál csaltam egy kicsit: a gyári alkatrészt egy jobb kivitelezésű Bf-109-es műszerfalra cseréltem. A kabinpadló, hátfal, ülés és kormánypedálok maradtak az eredetiek, egyedül a hátfal beragasztása után tettem az aljára egy vékony műanyag csíkot, hogy a padlóval összeérjen majd.
A festést itt összeépítés előtt végeztem el, mert az apró dolgokat másképp nem lehet jól megcsinálni. Fekete alapozó után RLM02-höz kevertem egy pici drappos "fa alap" festéket, illetve egy csepp fehéret is. Ezzel többször is átködöltem az alkatrészeket majd a vezetékeket fehérrel, a műszereket, kezelőszerveket feketével húztam ki tűecset segítségével. A kezelőkarok ezüst színűek lettek fehér, fekete, piros véggel és a műszerfalra is került ezekből a színekből. Végül a "fa alap" színnel finoman szárazecseteltem az éleket, illetve csináltam ezüsttel néhány kopást is. Maszkolószalagból és drótból legyártottam a bekötőhevedereket, amiket vászonszínűre festettem és behajtogattam az ülésbe. A részeket még külön átlakkoztam, majd barna befolyatással tettem plasztikusabbá.
Következő lépésben beragasztottam a motortakaró lemezeket is, amiből kétféle verziót kapunk, egy korait és egy késői kipufogósorost. Én az utóbbit választottam, mivel a nálunk használt három példány ilyen volt. Itt sajnáltam, hogy már nincs a készletben az extra gyanta motor, mert irtó jól mutatott volna nyitott motortérrel a gép. Kiigazítottam a kabin előtt lévő hűtőlevegő-beömlő nyílást is.
A törzsfelek és a kabin összeállítását az alábbiak szerint végeztem: a két törzsfelet ragasztottam össze először, az egyikbe pedig már előzőleg beillesztettem a hátfalat. Ez hála istennek szépen illeszkedett a másik részhez is, nem kellett utólag javítgatni. Ezután beragasztottam alulról a műszerfalat, ami szintén mérethelyes volt annak ellenére, hogy másik készletből való. Végül beépítettem a padlólemezt is a törzsbe. A törzsfelek illesztési vonalait összecsiszoltam, szükséges helyeken tömítettem, majd pengefűrésszel pótoltam a panelvonalakat az íves felületeknél.
A has alatti nagy olajhűtőt 3 alkatrészből alakíthatjuk ki, ebből azonban az előre néző lamellás alkatrészen van egy csúnya megfolyás a lamellák között. Ezt nem igazán lehet kijavítani, így újat kell gyártani. De így legalább lehet módosítani a kinézetén is, hogy jobban hasonlítson az eredetire. A hűtő burkolata alapján kifaragtam egy műanyagtömböt, aminek az elejére egy perlátorból kiszedett fémháló-darabot ragasztottam. Ez elé vékony lemezből vágott lamellákat csináltam, a hűtő hátsó részét pedig az eredeti alkatrész képezi.
A továbbiakban vékony húzottszálakkal pótoltam a főfutó akna belső mintázatát, majd a szárny alsó részét egyesítettem a törzzsel. Itt szükség volt némi rövidítésre a kellő illeszkedés eléréséhez. a szárnyak felső részét csak ezután ragasztottam fel, mert így jobban tudtam a szárnytőnél illeszteni. Persze itt is kellett jócskán tömíteni minden irányba, sőt a kilépőéleket is kezelésbe kellett venni, hogy megfelelően vékony legyen. Ezután itt is visszakarcoltam az eltűnt panelvonalakat, illetve igazítottam a szárnyban lévő gépágyúk nyílásait is. Hiába nézegettem azonban a szimmetriát, a vízszintes vezérsíkok beragasztása utáni ellenőrzésnél valami nem stimmelt. Valahogy csálén állt a szárny, elsőre a függőleges vezérsík ferdeségére gyanakodtam. Aztán arra, hogy a törzs hátsó része van megcsavarodva. Végül azonban 20 perc méricskélést követően be kellett látnom, hogy a bal szárnynál van valami gond. A szárnyvég jóval feljebb állt, mint a jobboldali, de fogalmam sem volt, hogy miért. Ezt bizony csak bontással lehetett valahogyan helyrehozni, úgyhogy elkezdtem óvatosan lefeszegetni a szárny felső részét. Hála istennek a ragasztás mentén engedett, így nagy káresemény nem történt, de ezzel még nem úsztam meg a dolgot. Az alsó szárnyat valahogyan laposabb szögbe kellett kényszerítenem a szárnytőben történő meghajlítással. Ehhez forró vizet vetettem be, illetve hajszárítót, végül nyers erőt. A hajlítás mértékét jellemezze, hogy a műanyag "kifehéredett" az erőhatástól.
Most már nem bíztam semmit a véletlenre, négyzetrácsos lap előtt igazgattam a végleges állapotra a szárnyakat, vezérsíkokat. Ezután jól belocsoltam pillanatragasztóval, majd kétkomponensű epoxy gyurmával tömtem ki a hézagokat. Közben folyamatosan ellenőrizgettem a szimmetriát. Végül pedig újra összecsiszoltam az illesztéseket, visszakarcoltam a panelvonalakat. Közeledett az alapozás ideje, ehhez viszont a kabint ki kellett takarni. Gondoltam, a kabintető felragasztásával két legyet egy csapásra módon fogom megoldani a kabin maszkolását és a tető festését. A szárazpróba során azonban látszott, hogy az illesztés finoman szólva is botrányos. Ezt más építéseknél is olvastam, tehát ez a készlet hibája. Pengefűrésszel óvatosan háromfelé vágtam a tetőt, hogy akkor nyitva csinálom meg, mert az eleje és a vége jól illeszkedett. Ekkor viszont meg az volt a baj, hogy irtózatosan vastag az anyag. Dupla páncélüvegnek is elmenne, ha a vágási felületeket nézzük. Ez pedig előrevetítette a kabintető húzás hosszadalmas és macerás műveletét... Más megoldáshoz kellett tehát folyamodnom a kabin maszkolása ügyében. Nosza elővettem hát egy mosogatószivacsot és vágtam egy akkora darabot belőle, ami pont belefért a kabin nyílásába, a kilógó fejtámlát pedig maszkoló szalaggal tekertem körbe. Aztán ezt még - biztos, ami biztos - kicsit megkentem a hézagoknál egy kis folyékony maszkolóval, nehogy valahol be tudjon jutni a festékköd. Ekkor jutott eszembe, hogy még egy antennát is gyártani kell a kabin mögé, amit némi drót és egy fúró segítségével meg is oldottam.
Az alapozás szokásom szerint az AK fekete alapozójával történt, majd egy nap száradás után elkezdtem a „magyartarka” színeket felvinni. Ezeket szintén az AK által gyártott színkészletből vettem, amit kifejezetten ehhez a sémához gyártottak. Első lépésben az alsó felületek világoskék színét fújtam fel, majd a felső szürke alapszín következett. Mindkét színt tompítottam kicsit némi fehér hozzáadásával. Amikor ezzel megvoltam, akkor Blu-Tack kukacokkal felvittem a zöld foltok alakját a gépre, majd ugyanígy a barna foltokat is. A zöldet sárgával, a barnát zölddel világosítottam egy kicsit a fújás során. A nem kívánt helyekre történő átszóródást megelőzendő, a kukacokra kisebb maszkolószalag négyzeteket ragasztottam, hogy a festék ne ködölje be a nem kívánt részeket. A műveletek végeztével a maszkolást óvatosan visszabontottam és javítottam az esetleges festési hibákat. Jött a fényes lakkréteg, majd a matricák. Itt jöttem rá, hogy a függőleges vezérsíkra nincs felségjelzésem, mert a festési séma szerint az - az orral együtt – sárga színű. Én azonban ezeket a taktikai jelzéseket nem festettem fel, így a hiányzó matricákat festéssel kellett pótolnom. Fogtam tehát a maszkolószalagot és kimaszkoltam két háromszöget a farokrészen, amit fehérre festettem. Ezután kimaszkoltam a piros szegélyeket, majd következtek a zöld ékek. Sikerült a pirosat és a zöldet hasonló árnyalatúra keverni, így szinte alig látszik a különbség.
Végső fázisban jött egy kis szürke befolyatás a panelvonalakba, illetve a koromnyomok a kipufogókhoz és a géppuskákhoz. A felületet ezután matt lakkal zártam le. Ezután feltettem a futóműveket, takarólemezeket, kabintetőt (ezt ugye korábban szétvágtam, de a vastagsága miatt mégis a zárt állapot mellett döntöttem, viszont így jobban illeszkedett, nem kellett újat húznom). A légcsavartollakat is terepszínre festettem, mert volt ilyen megoldás is a gépeken.
Végül rugalmas cérnából kifeszítettem az antennahuzalt, ezzel készen is voltam az építéssel.
Több helyen olvastam róla, hogy rémálom a készlet, de szerintem nem olyan vészes. Ha megküzdünk a sorjákkal, hézagokkal és a szárnyat is sikerül jó szögbe beállítani, akkor igazán szép darabja lehet a gyűjteményünknek.
Az RS models által kiadott 1:72-es léptékarányú készlet több verzióban is megjelent, többek között egy limitált kiadással is. Ebben a műanyag alkatrészek mellett volt gyári fémmaratás, illetve egy teljes gyanta Jumo motor is, ami akkoriban elég high-tech dolognak számított. Az idők folyamán sajnos ezek az extrák eltűntek, csak a műanyag alkatrészek maradtak, illetve többféle matricaváltozattal dobták piacra. Az én példányom értelemszerűen magyar ék felségjelzésű matricával "szerelt" változat, a dobozon egy érdekes, sárga taktikai jelzésekkel festett repülőgéppel. Az egy darab öntőkereten viszonyleg kevés alkatrészt találunk, annál több sorjával. Néhány helyen öntéshibák, anyaghalmozódások is találhatók, persze mindig a legkényesebb helyen, például a has alatti hűtő rácsai között. A panelvonalak finoman vésettek, de néhol a "ködbe vesznek". A függőleges vezérsík és a kormányfelületek vásznazása nem elég markáns, pedig jól mutatna. A kabintetőt egybeöntötték, így aki nyitni akarja, annak fűrészelni kell. De mivel szörnyen vastag is, így ebben az esetben inkább egy új tető húzása ajánlott.
A műanyag puha, könnyen faragható, az öntőcsonkok eltávolításánál viszont figyeljünk, nehogy a felületből is "kiharapjunk" egy kis darabot. A szárazpróbák alapján az illesztés közepesnek mondható, számoljunk tömítéssel is a reszelés mellett.
A kabin alkatrészei elég jók, bár a műszerfal már elég kontúrtalan. A YAHU gyárt hozzá korrekt változatot - ha lehet valahol kapni.
Amikor kivettem a szekrényből a dobozt, úgy voltam vele, hogy a "MiG-21-es kálvária" után valami gyors sikerélményre vágyom és ha kompromisszumok árán is, de könnyen építhető készlettel akarok foglalkozni. A könnyen építhető jelzőt értem itt most a nem agyonbonyolított, kismillió alkatrészből álló készletre. Tekintsünk el a sorjátlanítás és tömítés műveletétől, mert abból azért kijut ebben az esetben is. A pilótakabinnal is jól kibékültem, hiszen úgyis alig látszik valami belőle összeépítés után. Aztán valahogy csak felébredt a kisördög, mert 20 perc után azon kaptam magam, hogy a maradékos dobozban keresgélek, illetve megfelelő méretű drótokat, lemezeket halászok elő a kabinfeljavításhoz. Nosza, ha már belekezdtünk, akkor engedjünk a "flow"-nak és nézzük, mit tehetünk. Először is vágtam egy lemezdarabot mustáros tubusból és perforáltam, ugyanis a levegőpalack borítása ilyen volt. Ez a törzsfélen tömör műanyag dudor, amit levágtam és a félkörívesre hajtott lemezzel helyettesítettem. Ragasztottam még pár drótszálat is, imitálva a kabin vezetékezését. A másik oldalra találtam egy trimmkereket, valamint gyártottam pár kezelőszervet maratott tolókarokkal. A műszerfalnál csaltam egy kicsit: a gyári alkatrészt egy jobb kivitelezésű Bf-109-es műszerfalra cseréltem. A kabinpadló, hátfal, ülés és kormánypedálok maradtak az eredetiek, egyedül a hátfal beragasztása után tettem az aljára egy vékony műanyag csíkot, hogy a padlóval összeérjen majd.
A festést itt összeépítés előtt végeztem el, mert az apró dolgokat másképp nem lehet jól megcsinálni. Fekete alapozó után RLM02-höz kevertem egy pici drappos "fa alap" festéket, illetve egy csepp fehéret is. Ezzel többször is átködöltem az alkatrészeket majd a vezetékeket fehérrel, a műszereket, kezelőszerveket feketével húztam ki tűecset segítségével. A kezelőkarok ezüst színűek lettek fehér, fekete, piros véggel és a műszerfalra is került ezekből a színekből. Végül a "fa alap" színnel finoman szárazecseteltem az éleket, illetve csináltam ezüsttel néhány kopást is. Maszkolószalagból és drótból legyártottam a bekötőhevedereket, amiket vászonszínűre festettem és behajtogattam az ülésbe. A részeket még külön átlakkoztam, majd barna befolyatással tettem plasztikusabbá.
Következő lépésben beragasztottam a motortakaró lemezeket is, amiből kétféle verziót kapunk, egy korait és egy késői kipufogósorost. Én az utóbbit választottam, mivel a nálunk használt három példány ilyen volt. Itt sajnáltam, hogy már nincs a készletben az extra gyanta motor, mert irtó jól mutatott volna nyitott motortérrel a gép. Kiigazítottam a kabin előtt lévő hűtőlevegő-beömlő nyílást is.
A törzsfelek és a kabin összeállítását az alábbiak szerint végeztem: a két törzsfelet ragasztottam össze először, az egyikbe pedig már előzőleg beillesztettem a hátfalat. Ez hála istennek szépen illeszkedett a másik részhez is, nem kellett utólag javítgatni. Ezután beragasztottam alulról a műszerfalat, ami szintén mérethelyes volt annak ellenére, hogy másik készletből való. Végül beépítettem a padlólemezt is a törzsbe. A törzsfelek illesztési vonalait összecsiszoltam, szükséges helyeken tömítettem, majd pengefűrésszel pótoltam a panelvonalakat az íves felületeknél.
A has alatti nagy olajhűtőt 3 alkatrészből alakíthatjuk ki, ebből azonban az előre néző lamellás alkatrészen van egy csúnya megfolyás a lamellák között. Ezt nem igazán lehet kijavítani, így újat kell gyártani. De így legalább lehet módosítani a kinézetén is, hogy jobban hasonlítson az eredetire. A hűtő burkolata alapján kifaragtam egy műanyagtömböt, aminek az elejére egy perlátorból kiszedett fémháló-darabot ragasztottam. Ez elé vékony lemezből vágott lamellákat csináltam, a hűtő hátsó részét pedig az eredeti alkatrész képezi.
A továbbiakban vékony húzottszálakkal pótoltam a főfutó akna belső mintázatát, majd a szárny alsó részét egyesítettem a törzzsel. Itt szükség volt némi rövidítésre a kellő illeszkedés eléréséhez. a szárnyak felső részét csak ezután ragasztottam fel, mert így jobban tudtam a szárnytőnél illeszteni. Persze itt is kellett jócskán tömíteni minden irányba, sőt a kilépőéleket is kezelésbe kellett venni, hogy megfelelően vékony legyen. Ezután itt is visszakarcoltam az eltűnt panelvonalakat, illetve igazítottam a szárnyban lévő gépágyúk nyílásait is. Hiába nézegettem azonban a szimmetriát, a vízszintes vezérsíkok beragasztása utáni ellenőrzésnél valami nem stimmelt. Valahogy csálén állt a szárny, elsőre a függőleges vezérsík ferdeségére gyanakodtam. Aztán arra, hogy a törzs hátsó része van megcsavarodva. Végül azonban 20 perc méricskélést követően be kellett látnom, hogy a bal szárnynál van valami gond. A szárnyvég jóval feljebb állt, mint a jobboldali, de fogalmam sem volt, hogy miért. Ezt bizony csak bontással lehetett valahogyan helyrehozni, úgyhogy elkezdtem óvatosan lefeszegetni a szárny felső részét. Hála istennek a ragasztás mentén engedett, így nagy káresemény nem történt, de ezzel még nem úsztam meg a dolgot. Az alsó szárnyat valahogyan laposabb szögbe kellett kényszerítenem a szárnytőben történő meghajlítással. Ehhez forró vizet vetettem be, illetve hajszárítót, végül nyers erőt. A hajlítás mértékét jellemezze, hogy a műanyag "kifehéredett" az erőhatástól.
Most már nem bíztam semmit a véletlenre, négyzetrácsos lap előtt igazgattam a végleges állapotra a szárnyakat, vezérsíkokat. Ezután jól belocsoltam pillanatragasztóval, majd kétkomponensű epoxy gyurmával tömtem ki a hézagokat. Közben folyamatosan ellenőrizgettem a szimmetriát. Végül pedig újra összecsiszoltam az illesztéseket, visszakarcoltam a panelvonalakat. Közeledett az alapozás ideje, ehhez viszont a kabint ki kellett takarni. Gondoltam, a kabintető felragasztásával két legyet egy csapásra módon fogom megoldani a kabin maszkolását és a tető festését. A szárazpróba során azonban látszott, hogy az illesztés finoman szólva is botrányos. Ezt más építéseknél is olvastam, tehát ez a készlet hibája. Pengefűrésszel óvatosan háromfelé vágtam a tetőt, hogy akkor nyitva csinálom meg, mert az eleje és a vége jól illeszkedett. Ekkor viszont meg az volt a baj, hogy irtózatosan vastag az anyag. Dupla páncélüvegnek is elmenne, ha a vágási felületeket nézzük. Ez pedig előrevetítette a kabintető húzás hosszadalmas és macerás műveletét... Más megoldáshoz kellett tehát folyamodnom a kabin maszkolása ügyében. Nosza elővettem hát egy mosogatószivacsot és vágtam egy akkora darabot belőle, ami pont belefért a kabin nyílásába, a kilógó fejtámlát pedig maszkoló szalaggal tekertem körbe. Aztán ezt még - biztos, ami biztos - kicsit megkentem a hézagoknál egy kis folyékony maszkolóval, nehogy valahol be tudjon jutni a festékköd. Ekkor jutott eszembe, hogy még egy antennát is gyártani kell a kabin mögé, amit némi drót és egy fúró segítségével meg is oldottam.
Az alapozás szokásom szerint az AK fekete alapozójával történt, majd egy nap száradás után elkezdtem a „magyartarka” színeket felvinni. Ezeket szintén az AK által gyártott színkészletből vettem, amit kifejezetten ehhez a sémához gyártottak. Első lépésben az alsó felületek világoskék színét fújtam fel, majd a felső szürke alapszín következett. Mindkét színt tompítottam kicsit némi fehér hozzáadásával. Amikor ezzel megvoltam, akkor Blu-Tack kukacokkal felvittem a zöld foltok alakját a gépre, majd ugyanígy a barna foltokat is. A zöldet sárgával, a barnát zölddel világosítottam egy kicsit a fújás során. A nem kívánt helyekre történő átszóródást megelőzendő, a kukacokra kisebb maszkolószalag négyzeteket ragasztottam, hogy a festék ne ködölje be a nem kívánt részeket. A műveletek végeztével a maszkolást óvatosan visszabontottam és javítottam az esetleges festési hibákat. Jött a fényes lakkréteg, majd a matricák. Itt jöttem rá, hogy a függőleges vezérsíkra nincs felségjelzésem, mert a festési séma szerint az - az orral együtt – sárga színű. Én azonban ezeket a taktikai jelzéseket nem festettem fel, így a hiányzó matricákat festéssel kellett pótolnom. Fogtam tehát a maszkolószalagot és kimaszkoltam két háromszöget a farokrészen, amit fehérre festettem. Ezután kimaszkoltam a piros szegélyeket, majd következtek a zöld ékek. Sikerült a pirosat és a zöldet hasonló árnyalatúra keverni, így szinte alig látszik a különbség.
Végső fázisban jött egy kis szürke befolyatás a panelvonalakba, illetve a koromnyomok a kipufogókhoz és a géppuskákhoz. A felületet ezután matt lakkal zártam le. Ezután feltettem a futóműveket, takarólemezeket, kabintetőt (ezt ugye korábban szétvágtam, de a vastagsága miatt mégis a zárt állapot mellett döntöttem, viszont így jobban illeszkedett, nem kellett újat húznom). A légcsavartollakat is terepszínre festettem, mert volt ilyen megoldás is a gépeken.
Végül rugalmas cérnából kifeszítettem az antennahuzalt, ezzel készen is voltam az építéssel.
Több helyen olvastam róla, hogy rémálom a készlet, de szerintem nem olyan vészes. Ha megküzdünk a sorjákkal, hézagokkal és a szárnyat is sikerül jó szögbe beállítani, akkor igazán szép darabja lehet a gyűjteményünknek.
|
|
IMG_20230407_171447
|
|
|
IMG_20230321_202712
|
|
|
IMG_20230321_202723
|
|
|
IMG_20230321_202741
|
|
|
IMG_20230321_233224
|
|
|
IMG_20230321_233300
|
|
|
IMG_20230321_233336
|
|
|
IMG_20230330_213404
|
|
|
IMG_20230330_213429
|
|
|
IMG_20230330_213429
|
|
|
IMG_20230330_221335
|
|
|
IMG_20230330_221401
|
|
|
IMG_20230404_220925
|
|
|
IMG_20230404_221018
|
|
|
IMG_20230404_221031
|
|
|
IMG_20230404_221054
|
|
|
IMG_20230407_171119
|
|
|
IMG_20230407_171206
|
|
|
IMG_20230407_171229
|
|
|
IMG_20230407_171328
|
|
|
IMG_20230407_171404
|
|
|
IMG_20230407_171424
|
2023.04.09.