Horatio Caine- CSI: Miami
1:35, sajátépítés
Pintér György - Múzeumi krimik
-... tehát az áldozat mellkasában 132 darab géppisztolylövedéket találtunk. A hasán egy kb 40 centis kés ütötte sebek, a nyakán fojtogatás nyomai, a cigarettájában a dohány ki van cserélve lőporra, a ruháját valaki befújta pitbullvonzó spray-vel, a falon vérrel felirat: ,,Háháhá, úgyse kaptok el, köcsögök!”. Ezt az ügyet a továbbiakban nem áll módunkban balesetként kezelni. [felteszi a napszemüveget] Ez- gyilkosság.
YEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!! [Miamit kamerázzák repülőről]
A CSI: Miami című tévésorozatot talán senkinek nem kell bemutatnom, aki az elmúlt három év során akár egyszer is bekapcsolta a tévét. Nincs is jobb, mint egy munkával töltött nap után egy kis maradék paprikáskrumplival odarakódni a tévé elé, és megnézni, ahogy a jelentőségteljes napszemüveg-fel- és levevést mesteri szintre fejlesztő narancssárga hajú nyomozó és csapata pár ártatlan meghurcolása és megfellebbezhetetlen erkölcsi ítéletosztás után egy rossz helyen lévő porszem és egy elhalt papucsállatka tetemének lenyomata alapján végül megtalálja az igazi gyilkost, akire senki nem gyanakodott volna. Egy ilyen békés esti tévézés közben ötlött fel bennem a figura elkészítésének gondolata.
Egyből neki is láttam. Szokás szerint a források felkutatásával kezdtem. Ebben az esetben ez nem volt különösebben nehéz, csak be kellett kapcsolnom tévét, illetve a neten is találtam egy csomó képet. Sajnos a jelentőségteljes napszemüveg fel- és levevés megjelenítése egy statikus figurán nehézségekbe ütközik, így maradt a jellegzetes csípőre tett kezű, begörbített hátú beállás, amit szintén sokszor előad egy-egy tarncsírozós tetthelyen való álmélkodás közben.
A figura építését szokásomhoz híven most is az arccal (fejjel) kezdtem. Egy fogpiszkálón formáztam meg először magát az arcot, majd köréépítettem a fej többi részét. Ez csak elmondva ilyen könnyű, a valóságban sokszor kellett összenéznem a mindenféle fényképekkel, mire valóban megfelelő lett. Nagy segítség volt mondjuk, hogy egy napszemüveges változatot csináltam, a szemek, a tekintet megfelelő beállításával napokat el lehet bíbelődni.
A testhez drótokból építettem egy vázat egy dugóra, vigyázva, hogy arányos és az 1/35-ös mérethez megfelelően magas (David Caruso testmagasága 182 cm- az internet egyszerűen csodálatos) legyen, erre aztán rápasszintottam a fejet, és kis GS-hurkákkal kényelmes vastagságúra növeltem a váz egyes részeit. Ezután elkezdtem formázni a testet, a lábakkal kezdve. A cipő viszonylag egyszerű volt, de a nadrággal sokat küzdöttem, mire megfelelő lett: eddig jobbára katonai gyakorlókat meg ilyesmiket csináltam, egy ilyen öltönynadrágnak viszont más a szabása, más az anyag esése is (az éleket pl csiszolópapírral alakítottam ki...). Az inggel már nem volt ennyi gond, az eddigi tapasztalatok alapján viszonylag szépen meg tudtam csinálni. Az öv és a jelvény is rutinmunka volt. Pláne, hogy nem is bonyolítottam túl, övcsatnak is a lehető legegyszerűbb darabot formáztam.
A zakótól viszont nagyon féltem, a nadrággal kapcsolatos problémák itt hatványozottan jelentkeztek. Először az övre támasztott kezeket csináltam meg, na, ezek nem sikerültek túl jól, egyszerűen nem tudok szép kezeket formázni. A zakó elejét viszont ezekhez már ki tudtam alakítani, ezen a részen nem is volt komolyabb probléma. A hátsó, felgyűrődött résznek viszont neki kellett menni egyszer-kétszer, mire legalább közelíteni elkezdte az általam kívánt formát. Összedolgoztam az elejével, majd az utolsó rész, a karok következtek. Ezeknek először egy kis hurkát hajlítottam, és arra dolgoztam rá az öltöny ujjának részleteit. Ez is többedik nekifutásra lett csak jó, a jobb kart talán háromszor is újrakezdtem a nulláról.
Végül a mandzsettagombokat csináltam meg, és ott állt a figura, festésre készen.
Toltam rá egy réteg GW-s fehér alapozót, majd az inget és az arcot kimaszkolva, az öltönyre egy réteg feketét. Kijavítgattam a hibákat, majd a részletesebb alapozás következett: az arc és a kezek testszínűek lettek, az ing világoskék, a haj pedig egy kicsit barnás-narancsos sötétsárga.
Ahogy a faragást, úgy a festést is az arccal kezdtem, de a szokványostól egy kicsit eltérő módon, a film képi világának érdekességei miatt. Annak érzékeltetésére, hogy Miamiban milyen nagyon meleg van, valamiféle fura piros szűrőt alkalmaznak, egy kicsit minden pirosas,"meleg" árnyalatban látszik. Ezért én is hatványozottan ügyeltem arra, hogy csak meleg színeket használjak. Az arcszínbe alapból kevertem egy kis pirosat, és a világosítást is élénksárgával csináltam, a szokásos fehér helyett. Egyébként a szokásos módon, lefelé sötétítve, felfelé világosítva festettem, egy homogén testszínből kiindulva, az a megfelelő helyekre kent barnával és sárgával összedolgozva. Száradás után (persze időnként vissza-visszatértem javítgatni- az arcokat, pláne, ha konkrét személyhez szeretnénk hasonlóvá tenni őket, érdemes többfajta fényviszonynál megvizsgálni, ami az asztali lámpa alatt jól mutat, az nappali fényben még lehet nagyon rossz) elkezdtem a hajat is festeni: egy pirosból, sárgából és talán testszínből kevert narancssárgával alapoztam első körben, majd befolyatás és szárazecsetelés következett. A napszemüveg feketéjét is megcsináltam, a fém részekkel csak az arc 100%-ra festését követően foglalkoztam- krómszínűek lettek egyébként.
Az inggel folytattam volna, de nagyon világosra sikerült az alapozás (a filmben többféle ingben is feltűnik, fehéret nem akartam, az túl pincéres, a világoskék helyett meg valami szebb, teltebb színre gondoltam), ezért egy sötétebb kékkel újraalapoztam, és mivel ezt már magából az olajból kevertem ki (másból nem volt kéznél megfelelő kék), a száradási idő alatt belefoghattam az öltöny feketéjébe. Ez viszonylag egyszerű volt.Felvittem egy fekete olaj alapot, és csak az élek felső részét húzogattam ki egy kis sárgával összekevert fehérrel, illetve a vállkat is világosítottam egy kicsit.
Vissza az ingre. Miután szépen megszáradt, lekentem ciánkékkel, a sötétítést ugyanennek a kéknek barnával kevert változatával végeztem, a világoshoz pedig halványsárgát tettem, vigyázva, hogy azért nagyon zöldes/türkizes se legyen. Módszer a szokásos, a felfelé forduló részekre a világos, a lefelé fordulókra a sötét, és egy száraz, puha ecsettel összehúzogatni.
Miután ez is megvolt, következhettek a kezek. Ezeket egy kis testszínnel újra kellett alapozni, de egyébként ugyanúgy készültek, mint az arc.
Az utolsó simítások voltak már csak hátra: az övcsat és a mandzsettagombok is krómszínűek lettek (a mandzsettagomb csillogásából kicsit visszavettem, de a fekete gombok a fekete ruhán egyszerűen sehogyan sem mutatnak), ahogy a jelvény is ezzel a színnel készült.
A figura megvolt tehát, következhetett a talapzat. Egy fa poharat használtam, feketére fújva, környezetnek pedig Miami jellegzetességét, az öblöt (szorost?) átszelő hidak egyikét akartam elkészíteni. A filmben (meg egyáltalán, a Miamiban játszódó filmekben) gyakran feltűnnek ezek a hidak, látványosan lehet róluk embertársainkat a vízbe lökni (akár autóstul is!), vagy a pillérek között különböző méretű vízi járművekkel manőverezni. A híd tanulmányozásáhol el kellett utaznom Miamiba... Google Maps-sel (vö. Al Bundy tévézős világkörüli útja), és csakhamar meg is lett az optimális példány (Venetian Causeway, keletre, a szárazföld felé haladva, az első kis szigetet elhagyva- ha valaki szintén arra járna...). A korlátot és a járdát lépésálló szigetelőlapból vágtam ki.Sajnos nem sikerült teljesen olyan jóra, mint szerettem volna, sokat kellett tömíteni, de ebből az anyagból ennél jobbat sajna nem lehet. Óvatosan, ecsettel alapoztam le őket akril festékekkel (tereptárgyakat spray-vel szeretek, de annak a hajtógáza szétmarja), majd a talpra ragasztottam. Az aszfalt a már korábban bevált módon szürke smirgliből van, minden kezelés nélkül, egyszerűen a kívánt formát kivágva. Kicsit koszoltam az oszlopokat, és a járda elemeit is, a talpra illesztettem a figurát, majd utolsó simításként a vér is elkészült, Tamiya Clear Redből.
Összességében elégedett vagyok a figurával, persze azért van még hová fejlődni. A vöröses árnyalatot nem nagyon sikerült elkapnom sajnos.
YEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!! [Miamit kamerázzák repülőről]
A CSI: Miami című tévésorozatot talán senkinek nem kell bemutatnom, aki az elmúlt három év során akár egyszer is bekapcsolta a tévét. Nincs is jobb, mint egy munkával töltött nap után egy kis maradék paprikáskrumplival odarakódni a tévé elé, és megnézni, ahogy a jelentőségteljes napszemüveg-fel- és levevést mesteri szintre fejlesztő narancssárga hajú nyomozó és csapata pár ártatlan meghurcolása és megfellebbezhetetlen erkölcsi ítéletosztás után egy rossz helyen lévő porszem és egy elhalt papucsállatka tetemének lenyomata alapján végül megtalálja az igazi gyilkost, akire senki nem gyanakodott volna. Egy ilyen békés esti tévézés közben ötlött fel bennem a figura elkészítésének gondolata.
Egyből neki is láttam. Szokás szerint a források felkutatásával kezdtem. Ebben az esetben ez nem volt különösebben nehéz, csak be kellett kapcsolnom tévét, illetve a neten is találtam egy csomó képet. Sajnos a jelentőségteljes napszemüveg fel- és levevés megjelenítése egy statikus figurán nehézségekbe ütközik, így maradt a jellegzetes csípőre tett kezű, begörbített hátú beállás, amit szintén sokszor előad egy-egy tarncsírozós tetthelyen való álmélkodás közben.
A figura építését szokásomhoz híven most is az arccal (fejjel) kezdtem. Egy fogpiszkálón formáztam meg először magát az arcot, majd köréépítettem a fej többi részét. Ez csak elmondva ilyen könnyű, a valóságban sokszor kellett összenéznem a mindenféle fényképekkel, mire valóban megfelelő lett. Nagy segítség volt mondjuk, hogy egy napszemüveges változatot csináltam, a szemek, a tekintet megfelelő beállításával napokat el lehet bíbelődni.
A testhez drótokból építettem egy vázat egy dugóra, vigyázva, hogy arányos és az 1/35-ös mérethez megfelelően magas (David Caruso testmagasága 182 cm- az internet egyszerűen csodálatos) legyen, erre aztán rápasszintottam a fejet, és kis GS-hurkákkal kényelmes vastagságúra növeltem a váz egyes részeit. Ezután elkezdtem formázni a testet, a lábakkal kezdve. A cipő viszonylag egyszerű volt, de a nadrággal sokat küzdöttem, mire megfelelő lett: eddig jobbára katonai gyakorlókat meg ilyesmiket csináltam, egy ilyen öltönynadrágnak viszont más a szabása, más az anyag esése is (az éleket pl csiszolópapírral alakítottam ki...). Az inggel már nem volt ennyi gond, az eddigi tapasztalatok alapján viszonylag szépen meg tudtam csinálni. Az öv és a jelvény is rutinmunka volt. Pláne, hogy nem is bonyolítottam túl, övcsatnak is a lehető legegyszerűbb darabot formáztam.
A zakótól viszont nagyon féltem, a nadrággal kapcsolatos problémák itt hatványozottan jelentkeztek. Először az övre támasztott kezeket csináltam meg, na, ezek nem sikerültek túl jól, egyszerűen nem tudok szép kezeket formázni. A zakó elejét viszont ezekhez már ki tudtam alakítani, ezen a részen nem is volt komolyabb probléma. A hátsó, felgyűrődött résznek viszont neki kellett menni egyszer-kétszer, mire legalább közelíteni elkezdte az általam kívánt formát. Összedolgoztam az elejével, majd az utolsó rész, a karok következtek. Ezeknek először egy kis hurkát hajlítottam, és arra dolgoztam rá az öltöny ujjának részleteit. Ez is többedik nekifutásra lett csak jó, a jobb kart talán háromszor is újrakezdtem a nulláról.
Végül a mandzsettagombokat csináltam meg, és ott állt a figura, festésre készen.
Toltam rá egy réteg GW-s fehér alapozót, majd az inget és az arcot kimaszkolva, az öltönyre egy réteg feketét. Kijavítgattam a hibákat, majd a részletesebb alapozás következett: az arc és a kezek testszínűek lettek, az ing világoskék, a haj pedig egy kicsit barnás-narancsos sötétsárga.
Ahogy a faragást, úgy a festést is az arccal kezdtem, de a szokványostól egy kicsit eltérő módon, a film képi világának érdekességei miatt. Annak érzékeltetésére, hogy Miamiban milyen nagyon meleg van, valamiféle fura piros szűrőt alkalmaznak, egy kicsit minden pirosas,"meleg" árnyalatban látszik. Ezért én is hatványozottan ügyeltem arra, hogy csak meleg színeket használjak. Az arcszínbe alapból kevertem egy kis pirosat, és a világosítást is élénksárgával csináltam, a szokásos fehér helyett. Egyébként a szokásos módon, lefelé sötétítve, felfelé világosítva festettem, egy homogén testszínből kiindulva, az a megfelelő helyekre kent barnával és sárgával összedolgozva. Száradás után (persze időnként vissza-visszatértem javítgatni- az arcokat, pláne, ha konkrét személyhez szeretnénk hasonlóvá tenni őket, érdemes többfajta fényviszonynál megvizsgálni, ami az asztali lámpa alatt jól mutat, az nappali fényben még lehet nagyon rossz) elkezdtem a hajat is festeni: egy pirosból, sárgából és talán testszínből kevert narancssárgával alapoztam első körben, majd befolyatás és szárazecsetelés következett. A napszemüveg feketéjét is megcsináltam, a fém részekkel csak az arc 100%-ra festését követően foglalkoztam- krómszínűek lettek egyébként.
Az inggel folytattam volna, de nagyon világosra sikerült az alapozás (a filmben többféle ingben is feltűnik, fehéret nem akartam, az túl pincéres, a világoskék helyett meg valami szebb, teltebb színre gondoltam), ezért egy sötétebb kékkel újraalapoztam, és mivel ezt már magából az olajból kevertem ki (másból nem volt kéznél megfelelő kék), a száradási idő alatt belefoghattam az öltöny feketéjébe. Ez viszonylag egyszerű volt.Felvittem egy fekete olaj alapot, és csak az élek felső részét húzogattam ki egy kis sárgával összekevert fehérrel, illetve a vállkat is világosítottam egy kicsit.
Vissza az ingre. Miután szépen megszáradt, lekentem ciánkékkel, a sötétítést ugyanennek a kéknek barnával kevert változatával végeztem, a világoshoz pedig halványsárgát tettem, vigyázva, hogy azért nagyon zöldes/türkizes se legyen. Módszer a szokásos, a felfelé forduló részekre a világos, a lefelé fordulókra a sötét, és egy száraz, puha ecsettel összehúzogatni.
Miután ez is megvolt, következhettek a kezek. Ezeket egy kis testszínnel újra kellett alapozni, de egyébként ugyanúgy készültek, mint az arc.
Az utolsó simítások voltak már csak hátra: az övcsat és a mandzsettagombok is krómszínűek lettek (a mandzsettagomb csillogásából kicsit visszavettem, de a fekete gombok a fekete ruhán egyszerűen sehogyan sem mutatnak), ahogy a jelvény is ezzel a színnel készült.
A figura megvolt tehát, következhetett a talapzat. Egy fa poharat használtam, feketére fújva, környezetnek pedig Miami jellegzetességét, az öblöt (szorost?) átszelő hidak egyikét akartam elkészíteni. A filmben (meg egyáltalán, a Miamiban játszódó filmekben) gyakran feltűnnek ezek a hidak, látványosan lehet róluk embertársainkat a vízbe lökni (akár autóstul is!), vagy a pillérek között különböző méretű vízi járművekkel manőverezni. A híd tanulmányozásáhol el kellett utaznom Miamiba... Google Maps-sel (vö. Al Bundy tévézős világkörüli útja), és csakhamar meg is lett az optimális példány (Venetian Causeway, keletre, a szárazföld felé haladva, az első kis szigetet elhagyva- ha valaki szintén arra járna...). A korlátot és a járdát lépésálló szigetelőlapból vágtam ki.Sajnos nem sikerült teljesen olyan jóra, mint szerettem volna, sokat kellett tömíteni, de ebből az anyagból ennél jobbat sajna nem lehet. Óvatosan, ecsettel alapoztam le őket akril festékekkel (tereptárgyakat spray-vel szeretek, de annak a hajtógáza szétmarja), majd a talpra ragasztottam. Az aszfalt a már korábban bevált módon szürke smirgliből van, minden kezelés nélkül, egyszerűen a kívánt formát kivágva. Kicsit koszoltam az oszlopokat, és a járda elemeit is, a talpra illesztettem a figurát, majd utolsó simításként a vér is elkészült, Tamiya Clear Redből.
Összességében elégedett vagyok a figurával, persze azért van még hová fejlődni. A vöröses árnyalatot nem nagyon sikerült elkapnom sajnos.
|
|
Egy képen minden fontos
|
|
|
Horatio_1
|
|
|
Horatio_3
|
|
|
Horatio_2
|
|
|
Horatio_4
|
|
|
Horatio_5
|
|
|
Horatio_6
|
|
|
Horatio_7
|
2010.02.28.