Pintér György - Múzeumi krimik
Ezúttal a Hot Wheels 1964-es Lincoln Continental került átalakításra.
Az egész alváz aranyra volt galvanizálva, ezt lefolyótisztítóval lemarattam.
Az elején a hűtőrács elég gagyin nézett ki, de nem tudtam korhűen reprodukálni, ezért kivágtam és a későbbi modellekhez hasonlót építettem alumínium lemezekből (sörösdoboz). Ez rétegekből áll, pillanatragasztó rögzítette egybe. Hogy a lámpákat be tudjam illeszteni, át kellett fúrni, persze ekkor pár helyen kezdett szétválni. Csinálhattam másikat.
A hátulját a korábbi modellekhez (1960) hasonlóra építettem át. A lámpatesteket öngyújtó anyagából vágtam ki, majd barkácsgépben kiesztergáltam.
A motorháztetőn a szellőző gyárilag vállalhatatlan volt, kerek lyukakból állt, amit nem lehet javítani. Inkább kivágtam az egészet és műanyagból építettem bele új rácsot.
A kocsi belseje megint az a rettenetes polietilén anyag, nem csiszolható, nem faragható, nem is változtattam rajta. Csak pár műszert imitáltam, meg építettem egy kormánykereket.
A kerekek szokás szerint saját gyártmányok, alumínium gyűrű felnikkel (pici kondenzátorból).
A festés Gunze, sikerült egy borvörös árnyalatot kikeverni. A végén Ammo Aqua Gloss lakkot kapott és felpolíroztam.
A lökhárítókhoz a Green Stuff World ecsetes krómját használtam. Érdekes festék, a króm réteg valahogy a felszínén lebeg és ezt kell ecsettel elteríteni az alkatrészeken. Festettem már vele szebbet is, ez most sajnos nem lett a legjobb. Alkohollal érdemes kb. 50%-ra felhígítani, akkor jobban terül.
Még alapozóval
A kilincsek alumíniumdrótból lettek kireszelve.
A króm díszlécek alufóliából lettek felragasztva, füstfólia ragasztóval és éles szikével körbevágva.
A Lincoln-jelvény, meg a Continental felirat házi egyoldalas fotómaratás alulemezből.