Humvee 2/10 cav

M1025 Hummer

1:35, Academy
Pintér György - Múzeumi krimik Évekkel ezelőtt a Verlinden Hummer füzetének lapozgatása közben bukkantam rá arra a képre, melyen egy felderítő Humvee volt a hátán egy enduro motorral. Az ilyen módon felszerelt Hummereket lovassági egységek használják felderítő őrjáratokra az Amerikai Hadseregben.

Már akkor elhatároztam, hogy a Humveemat így építem meg!

A makett az Academy M1025 Hummer kitje – nem a legjobb a piacon az biztos – már régóta megvolt, a Dragon Word's Elite Force Series
egyik készletében pedig megtaláltam a hozzá való enduro Kawasakit.
Minden megvolt a 2/10 cav. egyik Hummerjének elkészítéséhez!

Már régebben beszereztem a Verlinden 915-ös számú külső-belső feljavító készletét, amiben műgyanta és réz alkatrészek is segítik az M1025-ös Hummer részletessé tételét.

A Humveem teljes belső kidolgozást kapott, mert én fontosnak tartom, hogy minden harcjárművem belül is valósághű legyen, plusz ennél a makettnél még látszik is a beltér.

A Verlinden készlete jó, csak kevés. Nagyon sok alkatrészt kellett átalakítanom, saját gyártásba elkészítenem.

A belső teret különböző felszerelési tárgyakkal tettem élethűbbé, a külsőn pedig a csörlőt, a gallytörő rácsot, hátul pedig a motortartó szerkezetet kellett saját kezűleg elkészítenem.

A festés szabvány NATO terepszín, Tamiya acryl festékkel lefestve.

A terepen egy – felderítés közben – a tisztáson megállt járművet akartam megjeleníteni. A személyzet éppen gyalogos felderítésen van. (Vagy könnyít magán?!)

Kérném a makettezőket, hogy mondjátok el véleményeteket a Humveemről!

Kovács András
P1170529
P1170529
P1080183
P1080183
P1080187
P1080187
P1080188
P1080188
P1080192
P1080192
P1080194
P1080194
P1080195
P1080195
P1080198
P1080198
P1170348
P1170348
P1170349
P1170349
P1170350
P1170350
P1170354
P1170354
P1170357
P1170357
P1170359
P1170359
P1170360
P1170360
P1170362
P1170362
P1170365
P1170365
P1170366
P1170366
P1170369
P1170369
P1170370
P1170370
P1170371
P1170371
P1170373
P1170373
P1170378
P1170378
P1170384
P1170384
P1170512
P1170512
P1170516
P1170516
P1170518
P1170518
P1170519
P1170519
P1170520
P1170520
P1170521
P1170521
P1170523
P1170523
P1170524
P1170524
P1170525
P1170525
P1170530
P1170530
P1170532
P1170532
P1170534
P1170534
2011.11.26.
Utolsó módosítás: 2011.12.04.
Kovács Andreas (Andreas), Gyöngyös
Mátra-Környéki Makettezők Baráti Köre
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
qiez
2011.12.03. 08:14:56
Szia! Gratulálok, szép munka, a dioráma pedig hangulatos. Olvastam, hogy a személyzet éppen járőrözik vagy könnyít magán, de szerintem még ütősebb lehetne, ha legalább a soför a jármű közelében maradna, csak nem hagynak őrizetlenül egy felfegyverzett gépest, ezért nekem egy kicsit hiányzik, de mindettől függettlenül nagyon jó lett. Megragadom az alakalmat, hogy a többi munkádhoz is gratuláljak, élvezettel nézegettem azokat a képeket is!
pigasos78
2011.12.03. 08:41:42
Szia!
Nagyon jól néz ki minden!!!! Gratulálok!!! Mesélj egy kicsit a növényzetről is.
Kroenen
2011.12.03. 10:45:16
Hali, Gratulálok,szép munka nagyon! Tettszik ez a humwee a motorral, a környezet is nagyon pofás! Tlán még rakhatnál hozzá pár pihenő katonát vagy hasonlót! akkor még jobb lenne :D! Még egyszer grat!
baumi94
2011.12.03. 11:05:30
Elismerésem! Eszméletlen jó lett!
tankos_srac
2011.12.03. 13:37:15
Gratulálok! Ez nagyon rendben van.
silent8
2011.12.03. 13:52:33
Szia! Gödöllőn láttam, nagyon szép. Körbefotóztam. :)) Gratula...
cooper
2011.12.03. 15:14:28
nagyon szép ,gratulálok
McFrost
2011.12.03. 19:06:40
Szia! Eszméletlen lett, minden elismerésem!
hobbista
2011.12.07. 14:14:13
Szia!
Nagyon jó lett! A háttér pedig passzol hozzá. Qiez gondolatát továbbfejlesztve egy sofőrt odatehetnél, amint éppen könnyít magán, miközben a többiek járőröznek.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció