I. Pelikán Kupa Gödöllő 2010 1. rész "A verseny"
Pintér György - Múzeumi krimik Maca, Csónakos, Simi, Freemen, Lucky, Szapi, Snoopy, Misike, Nowy, Szandokán, Bigboy, Jabel, MCS, Don, Blackthunder, Gumikacsa, Jutas, Leslie, Zsombor, Riki…

Mi a közös bennük?

Mindannyian „Pelusok”, azaz a Pelikán Makett Klub Egyesület tagjai! Itt kérek elnézést, ha valakit kifelejtettem.


Ez a kis csapat gondolt egyet, eltervezték, hogy ők is összehoznak egy makettversenyt. Neki is álltak a szervezésnek, ebben óriási szerepet vállalt elnökük, mindannyiuk „pótanyja”,Maca. Tett-vett, intézkedett, végül sikerült megegyeznie a helyszínt és egyben a szállást is biztosító gödöllői Szent István Egyetemmel, hogy náluk lesz lebonyolítva a rendezvény. A versenynaptár zsúfoltsága miatt az időpont kiválasztása okozott még némi nehézséget, de végül ez az akadály is elhárult,és egy november eleji dátum megfelelőnek bizonyult.

Már pénteken komoly sürgés-forgás, pakolászás jutott osztályrészül a klub tagjainak. Maca, mint modern Jean D'arc, kard helyett telefonnal a kezében osztogatta utasításait, de estére sikerült mindent előkészíteni a másnap reggeli kezdéshez. Időközben a vendégek közül volt, aki már megérkezett,és elfoglalta a szállását. Mivel ez a rendezvénynek helyt adó kollégium 4. emeletén található, így igen pozitívan értékelték a választást. Ebből a szempontból igen komoly helyzeti előnyük van Macáéknak, mert érkezéstől távozásig szinte ki sem kell lépni az épületből annak, aki ott szállt meg.

Szombat reggel megkezdődött a verseny a regisztráció indításával. Érkeztek sorban a makettezők, hozták munkáikat. Benépesültek a klubasztalok, megkezdődött a látványmakettezés, megnyitott a börze is. Az ilyenkor megszokott nyüzsi vette kezdetét. Délután a zsűri is megkezdte munkáját. Egy teremben Magó Karcsi tartott előadást, majd utána Szabó „Topi” Zoli repülős élményeivel lehettek gazdagabbak,akik beültek meghallgatni. Vacsora előtti záróprogramként a klubok vezetői tartottak megbeszélést, értékelve az idei versenyévadot, átegyeztetve a jövő évit. Ennek végeztével átsétáltunk a nem messze lévő egyetemi étterembe, ahol egy jóízű közös vacsorával zártuk a napot.

Vasárnap délelőtt Macal tartott előadást, valamint a MOK éves közgyűlése zajlott. Az aula társalgó részében üldögélő, érdekes arckifejezésű makettezők látványából le lehetett vonni, hogy az éjszaka nem zajlott számukra eseménytelenül. Saját bevallásuk szerint nagyon jól érezték magukat. Kora délutánra össze lett állítva a díjkiosztóhoz szükséges minden dolog, és Topi segítségével megkezdődött az eredményhirdetés. Jó volt látni a gyerekeknél, hogy mekkora örömet okozott számukra az, hogy egy „valódi vadászpilóta bácsitól” vehetik át munkájuk elismerését. Díjkiosztó után ismét a szokásos nyüzsi. Makettek kihordása, elpakolás, csomagolás, elköszönés, indulás haza.

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, a Klub igencsak kitett magáért, a rendezvényük színvonalasra sikeredett, és bízom benne, lesz még folytatás.

Most következzék néhány fotó, makettekről, börzéről, díjkiosztóról.
Göd
Göd
Göd (1)
Göd (1)
Göd (2)
Göd (2)
Göd (3)
Göd (3)
Göd (4)
Göd (4)
Göd (5)
Göd (5)
Göd (6)
Göd (6)
Göd (7)
Göd (7)
Göd (8)
Göd (8)
Göd (9)
Göd (9)
Göd (10)
Göd (10)
Göd (11)
Göd (11)
Göd (12)
Göd (12)
Göd (13)
Göd (13)
Göd (14)
Göd (14)
Göd (15)
Göd (15)
Göd (16)
Göd (16)
Göd (17)
Göd (17)
Göd (18)
Göd (18)
Göd (19)
Göd (19)
Göd (20)
Göd (20)
Göd (21)
Göd (21)
Göd (22)
Göd (22)
Göd (23)
Göd (23)
Göd (24)
Göd (24)
Göd (25)
Göd (25)
Göd (26)
Göd (26)
Göd (27)
Göd (27)
Göd (28)
Göd (28)
Göd (29)
Göd (29)
Göd (30)
Göd (30)
Göd (31)
Göd (31)
Göd (32)
Göd (32)
Göd (33)
Göd (33)
Göd (34)
Göd (34)
Göd (35)
Göd (35)
Göd (36)
Göd (36)
Göd (37)
Göd (37)
Göd (38)
Göd (38)
Göd (39)
Göd (39)
Göd (40)
Göd (40)
Göd (41)
Göd (41)
Göd (42)
Göd (42)
Göd (43)
Göd (43)
Göd (44)
Göd (44)
Göd (45)
Göd (45)
Göd (46)
Göd (46)
Göd (47)
Göd (47)
Göd (48)
Göd (48)
Göd (49)
Göd (49)
Göd (50)
Göd (50)
Göd (51)
Göd (51)
Göd (51)
Göd (51)
Göd (53)
Göd (53)
Göd (54)
Göd (54)
Göd (55)
Göd (55)
Göd (56)
Göd (56)
Göd (57)
Göd (57)
Göd (58)
Göd (58)
Göd (59)
Göd (59)
Göd (60)
Göd (60)
Göd (61)
Göd (61)
Göd (62)
Göd (62)
Göd (63)
Göd (63)
Göd (64)
Göd (64)
Göd (65)
Göd (65)
Göd (66)
Göd (66)
Göd (67)
Göd (67)
Göd (68)
Göd (68)
Göd (69)
Göd (69)
Göd (70)
Göd (70)
Göd (71)
Göd (71)
Göd (72)
Göd (72)
Göd (73)
Göd (73)
Göd (74)
Göd (74)
Göd (75)
Göd (75)
Göd (76)
Göd (76)
Göd (77)
Göd (77)
Göd (78)
Göd (78)
Göd (79)
Göd (79)
Göd (80)
Göd (80)
Göd (81)
Göd (81)
Göd (82)
Göd (82)
Göd (83)
Göd (83)
Göd (84)
Göd (84)
Göd (85)
Göd (85)
Göd (86)
Göd (86)
Göd (87)
Göd (87)
Göd (88)
Göd (88)
Göd (89)
Göd (89)
Göd (90)
Göd (90)
Göd (91)
Göd (91)
Göd (92)
Göd (92)
Göd (93)
Göd (93)
Göd (94)
Göd (94)
Göd (95)
Göd (95)
Göd (96)
Göd (96)
Göd (97)
Göd (97)
Göd (98)
Göd (98)
Göd (99)
Göd (99)
Göd (100)
Göd (100)
Göd (101)
Göd (101)
Göd (102)
Göd (102)
Göd (103)
Göd (103)
Göd (104)
Göd (104)
Göd (105)
Göd (105)
Göd (106)
Göd (106)
Göd (107)
Göd (107)
Göd (108)
Göd (108)
Göd (109)
Göd (109)
Göd (110)
Göd (110)
Göd (111)
Göd (111)
Göd (112)
Göd (112)
Göd (113)
Göd (113)
Göd (114)
Göd (114)
Göd (115)
Göd (115)
Göd (116)
Göd (116)
Göd (117)
Göd (117)
Göd (118)
Göd (118)
Göd (119)
Göd (119)
Göd (120)
Göd (120)
Göd (121)
Göd (121)
Göd (122)
Göd (122)
Göd (123)
Göd (123)
Göd (124)
Göd (124)
Göd (125)
Göd (125)
Göd (126)
Göd (126)
Göd (127)
Göd (127)
Göd (128)
Göd (128)
Göd (129)
Göd (129)
Göd (130)
Göd (130)
Göd (131)
Göd (131)
Göd (132)
Göd (132)
Göd (133)
Göd (133)
Göd (134)
Göd (134)
Göd (135)
Göd (135)
Göd (136)
Göd (136)
Göd (137)
Göd (137)
Göd (138)
Göd (138)
Göd (139)
Göd (139)
Göd (140)
Göd (140)
Göd (141)
Göd (141)
Göd (142)
Göd (142)
Göd (143)
Göd (143)
Göd (144)
Göd (144)
Göd (145)
Göd (145)
Göd (146)
Göd (146)
Göd (147)
Göd (147)
Göd (148)
Göd (148)
Göd (149)
Göd (149)
Göd (150)
Göd (150)
Göd (151)
Göd (151)
Göd (152)
Göd (152)
Göd (153)
Göd (153)
Göd (154)
Göd (154)
Göd (155)
Göd (155)
Göd (156)
Göd (156)
Göd (157)
Göd (157)
Göd (158)
Göd (158)
Göd (159)
Göd (159)
Göd (160)
Göd (160)
Göd (161)
Göd (161)
Göd (162)
Göd (162)
Göd (163)
Göd (163)
Göd (164)
Göd (164)
Göd (165)
Göd (165)
Göd (166)
Göd (166)
Göd (167)
Göd (167)
Göd (168)
Göd (168)
Göd (169)
Göd (169)
Göd (170)
Göd (170)
Göd (171)
Göd (171)
Göd (172)
Göd (172)
Göd (173)
Göd (173)
Göd (174)
Göd (174)
Göd (175)
Göd (175)
Göd (176)
Göd (176)
Göd (177)
Göd (177)
Göd (178)
Göd (178)
2010.11.27.
Utolsó módosítás: 2010.12.01.
Elektrolakatos
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Asheron
2010.11.27. 22:19:57
Köszönjük Elektro!!
donzsooo
2010.11.28. 08:32:52
Elektro!

Ez a cikked is nagyon jól sikerült, lényegretörő, velős, minden megvan benne ami kell!
Köszönjük!
Nowotny
2010.11.28. 13:41:03
Köszönjük!!:)
Macal
2010.11.29. 13:08:46
Szevasztok!

Nagyon jó volt a hétvége, nagyon jól éreztük magunkat! A cikk nagyon jól sikerült Elektro, várjuk a második részt!
Baráti Üdvözlettel:
Zsigrai "Macal" Zoleee
Luthor
2010.11.29. 15:55:18
Köszönöm én is a (dupla) fuvart. Lányomnak is nagy élmény volt, várjuk a következőt.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció