Pintér György - Múzeumi krimik
Nem rendhagyó módon egy másik gyártó termékével kell, hogy kezdjem a cikkemet: ez pedig a Tamiya No50 és No55 Bf-109E készlete. Véleményem szerint 72 –es méretarányban még mindig az egyik legjobb méretű és formájú Emil –t kaphatjuk a japán cégtől. Az, hogy az ICM ezt a készletet választotta a saját termékei alapjának, az részükről a lehető legjobb döntés volt. Pár apróságban változtatott az ukrán cég, ezek egy része feltehetőleg a gyengébb gyártástechnológia miatt nem sikerült jól. A cikkben felsorolt ICM-hibák egyike sem jelentkezik a Tamiya eredeti készletén. A Tamiya sem hibátlan (mint azt Zoli fórumtárstól megtudtam), sajnos 2mm rövidebb a törzs hátsórész. Az ICM szerencsére ezt a hibát okosan javította.
Az építést szokás szerint én is a kabinnal kezdtem. Az első megoldásra váró probléma akkor ért, mikor a törzs feleket elől az orr környékén akartam összeragasztani, de azok nem akartak összeérni. A sűrítő fészke ugyanis a belső oldalon hosszabbra sikerült a kelleténél, így a tűzfal nem tudott betámaszkodni a helyére. Miután kifaragtam, mindjárt helyreállt az eredeti Tamiya féle rend. A kabin az RLM02 színt kapta, részletezést nem vittem túlzásba. A műszerfalat feketés szürkére festettem, majd fényes lakkal az óralapok gyűrűit feltöltöttem. Az oldalfalakon a részleteket Humbrol fekete panelező folyadékkal emeltem ki. A fejpáncél már RLM66 –ot kapott, a rajta lévő párnázást pedig egyszerűen barnára festettem. A bekötőhevederekhez papírzsebkendőből vágtam csíkokat, majd beragasztás után világos barnával színeztem, más feljavítót nem is alkalmaztam. A célzókészüléket nem a neki szánt lyukba tettem, hanem kissé feljebb ragasztottam, hogy kellőképp kilátszódjon.
Feketével lefestettem a vízhűtő, és olajradiátorokat, majd száradás után szárazecseteléses technikával ezüst festékkel, kiemeltem azok bordázatát. A szárny alsó és felső felének összeragasztása előtt maszkoltam a vízhűtő radiátor előzőleg megfestett részeit. Ezzel párhuzamosan az olajhűtő belsejét is kifestettem a végleges színre. Ahogy a törzs és a szárnyak összeálltak, nekiálltam a felületi hibák több lépcsős feltömítésnek. Ehhez én a Gunze Mr.Surfacer 1000 –esét használtam. Leginkább a szárny belépő éle, a törzs felső része, valamint a beszívódások, öntőszerszám nyomok igényelték a tömítést.
A légcsavaragy alján lévő tuskó nem fért el a neki szánt fészkében, ezért a légcsavarkúp, a tányérjával nem ért össze. A légcsavar tengely nem volt központos sem, így azt tuskóról levágtam és korrekt helyére ragasztottam vissza (csak a tengely részét). Ezután a tengely csapágyazását képző gyűrűt felfúrtam, hogy beleférjen az egyébként gyárilag abba szánt tengely. Ugyanezen gyűrű helyét a motortérben is nagyobbra kellett igazítani. A „motorblokkot” feketével lefestettem. A felső motorburkolatból kimartam a géppuskákat, majd húzott szálból készítettem helyettük másikat. Az alsó motorburkolat tetejéből csiszolnom kellett visszább, hogy jobban beülhessen a helyére, ezáltal egy vonalba kerülhessen annak eleje, az orrgyűrű végével.
A plexit „ketrecét” most is, mint korábban előre kifestettem és egyben maszkoltam ki a fújáshoz. A színeket a Gunze RLM sorából választottam. Alulra RLM65, felülre RLM02 és RLM71 került. RLM04 –el fújtam a motorburkolatot és az oldalkormányt. Feketével végeztem egy előárnyalást, de megint túlfedtem azokat, így abból nem sok mi látszódik. (Második légecsetes munkám, és még tanulom a helyes technikákat.)
Gunze GX 100 fényes lakkal készítettem elő a felületet matricázáshoz. A dobozban szereplő egyik festési változat sem tetszett, így az EagleCals EC#50 csomagjából választottam Hans Assi Hahn egyik gépének lehetőségét. A jelzések felhelyezésénél ismét szembesültem kezeim elégtelen számával. A problémát úgy orvosoltam, hogy Blu Tack –ot ragasztottam az asztalom élére, és ahhoz tapasztottam a makettet, így a rögzítés megoldódott, és felszabadult a másik kezem is. A matricák kellően vékonyak és erősek, de kissé merevek voltak, ezért bőven használtam a Microscale matricalágyítójából. Ezzel azt értem el, hogy a matricáim beráncosodtak. Hallomásból tudtam, hogy egyes típusoknak kell egy fél nap mire maguktól kisimulnak. Mint kiderült ez nem az a típus, ráncos maradt. Valamelyik AK Interaktive –os panelező folyadékommal folyattam be a panelvonalakat. Bár alapból híg készítmény, utólag nézve ráfért volna még további hígítás, mert nagyon sötétre sikeredett a panelezés, ami leginkább a világosabb alsó felületeken lett zavaró.
Matt Gunze lakkal adtam meg a végső „fényét” a makettnek, ez jól eltüntette a ráncos matricák miatti fénytörést. Feketével fújtam rá kipufogó kormolódást, majd lőpor lerakódást. Ez utóbbi szintén eltúlzottra sikerült sajnos. Humbrol pigmenttel poroltam az abroncsokat. Az antennaszálat immár valóban gyorsan kötő pillanatragasztóval rögzítettem, és még mindig az egyik legnagyobb kihívásomnak tartom a vállalható megjelenésű megvalósítását.
Ha össze kéne foglalnom a tapasztalataimat (az 5. ICM Emil –em után), akkor azt mondanám, hogy ez egy alapvetően jó készlet, de gyengén legyártva. Olyanok rontják az összképet (a már felsoroltakon túl), mint hogy a futószár csapja nem fér bele a kerékagyba, vagy a kipufogó sor megvan nyúlva a szerszámból való kivétel miatt. Pozitív dolog, hogy adnak hozzá korai „íves” plexit, de az sem passzol hozzá tökéletesen. Ezek mind-mind fájó részletek. Ha lelkileg felkészülünk ezekre az apróságokra, akkor élvezhető építést kaphatunk a készlettől.