Ikarus 211

Ikarus 211

1:24, saját (2009)
Pintér György - Múzeumi krimik Bemutatom a legújabb makettem, mely egy Ikarus 211-es.
Aki nem ismerné ezt a típust, annak leírom főbb jellemzőit:
Meglehetősen érdekes konstrukció ez a gyártól, egy komoly midibuszt akartak építeni, de ez lett belőle.

A cég szerződésben állt az Ifával, így a kis méretek miatt Ifa motor és fordított Ifa váltó került bele.
Leginkább munkásjáratnak, gyerekszállításra,illetve különböző átalakításokra használták (versenyautó-szállító illetve szervíz-lakóbusz), de a Honvédség is vett belőle 450 db-ot, mivel olcsó volt.
Valamivel később az igények kielégítésére született meg a 212-es.

Ezt a makettet leegyszerűsítettem, nincs dupla fal, se vázszerkezet, de így tudok vele látványosan haladni,és a végeredményen nem sokat változtat.
Mint előzőleg, most is teljesen saját tervezés és készítés, kézzel.

Sima fehér,nagyméretű kartonra rajzoltam, ez beszerezhető a hobbyboltokban, a piros csík rajta pedig színes papír.
Nem technokollal ragasztottam rá, mert akkor előfordulhat, hogy hullámos vagy levegős lesz. Ezért ehhez kétoldali ragasztószalagot használtam.

A belső tér fekete karton, a díszcsíkok pedig ezüst festékjavítóval vannak festve.
Az üléseket vízfestékkel festettem, nem jutott jobb eszembe, de legközelebb ülésmintát nyomtattatni fogok.
Nehéz lenne kivitelezni például Volánbusz üléshuzatot.

Nem sok újdonság van benne, talán annyi, hogy korlátok vannak az ablakokon belül, de ez már a 266-osban is így volt, illetve a kerekei egy kicsit beljebb vannak, csakúgy mint az igazinak.
A kerekek domborodását egy kis vízzel és körbe középen kis hajtással
oldom meg. A futófelület mintázata ebben az esetben is karcolással készült.

A következő is egy 200-as lesz, egyenlőre maradjon titok, aztán jönnek a veteránok.
Lámpák előtt
Lámpák előtt
Kész belső
Kész belső
Kész belső
Kész belső
Váltó
Váltó
Alakul
Alakul
Alakul
Alakul
Elkészült
Elkészült
Elöl-alul
Elöl-alul
Elkészült
Elkészült
"Levegő nélkül"
"Levegő nélkül"
Indulásra készen, megemelkedve
Indulásra készen, megemelkedve
Belülről
Belülről
Felülről
Felülről
Másik oldal
Másik oldal
Oldalról
Oldalról
Szemből-oldalról
Szemből-oldalról
Kerekítés
Kerekítés
Erkélyen
Erkélyen
Lámpák előtt
Lámpák előtt
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
a kicsi
a kicsi
a kicsi
a kicsi
a kicsi
a kicsi
2009.08.24.
Utolsó módosítás: 2009.09.23.
Petya
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Johnie
2009.09.01. 11:42:01
Helló Petya! Mindig is nagyot mosolyogtam mikor megláttam ezeket a rövid Ikarusz buszokat az utakon. A régi nagy ajtós, nagy kilincses kisbusz. Mekkorát szólt ha jól becsapták az ajtaját! Tudtommal az 1980 as évek végéig használták hosszabb távolságokra, utána már lecserélték nagyobb férőhelyesekre. Ez a múlt. A jelen viszont az amikor ugyanekkora Credo buszt indít a Somló Volán a Budapest-Tapolca vonalon! Úgy látszik ők még nem érkeztek meg a XXI-ik századba. A maketted ismét előhozta belőlem ezt a mosolyt mert hűen adja vissza az eredeti busz vonalait. Szép lett ez is és úgy látom egyre szebbek lesznek az általad készített buszok.
Kuolema
2009.10.05. 20:39:44
Üdv Petya! Már régóta figyelem a munkáidat, és szeretném kifejezni őszinte elismerésem. Hihetetlen, milyen élethűen adják vissza az "Ikarusos élményeket" a maketteid, ha nem a saját szememmel látnám, el sem hinném, hogy papírból ilyen élethű maketteket lehet készíteni. Szóval gratula, csak így tovább! Ja, és Johnie: ne csodálkozz, hogy a buszok közlekedésében nem találsz logikát, hiszen ezt olyan emberek határozzák meg, akik életükben nem láttak buszt :)
Guliver
2009.10.06. 19:24:18
Szia Petya! Szuper az Ikarusod,szinte várom,hogy elindul.
Nem vagy Te Ikarus-rajongó véletlenűl? :-)
kocsislaszlo92
2009.10.10. 16:00:33
Helló Petya! Én is lelkes figyelőd vagyok sőt továbbmegyek: a te buszaidtól kaptam
ihletet hogy én is készítsek egy buszt! Ez megvalósulni látszik egy Kisalföld Volá-
nos Rába Contactban. Visszatérve egyetértek a többiekkel ez a buszod is nagyon jól
sikerült akárcsak a többi! Ha úgy gondolod nézd meg az én makettemet is és várom
róla a véleményedet! Várom amúgy és kíváncsi vagyok az újabb 200-as buszodra!! Sok
sikert hozzá!!
Petya
2009.10.10. 19:10:27
Szevasztok! Előszőr mindenkinek köszönöm a gratulációkat, örülök, hogy tetszik Nektek!
Tudnék Én is mesélni Johnie, logikát tényleg kár keresni ebben az egészben...
Guliver! Miből gondoltad ezt? ;-) Életem az Ikarus...
kocsislaszlo92! Jól alakul, kíváncsian várom a folytatást, ha készen lesz írok hozzá egy hosszabb hozzászólást és ha bármiben tudok segíteni nyugodtan szólj!
Egy 200-as busz lesz még látható, hétfőn fog megjelenni, igazi különlegesség, mostmár egy veterán készül, ha minden igaz még idén látható lesz az is!
-Petya-
steky_huni
2009.10.13. 21:02:21
Szia, eloszoris imadom az autobuszaidat, szuperul csinalod. Viszont az ulesek "textura" imitalasara volna egy tanacsom : ha van egy jo nagy veger turelmad akkor vond be 1, max 2 reteg gezzel az uleseket, majd kis gipszet, esetleg mas tomitot kenj ra ujjal, m, ugy hogy latszodjon a gez texturaja. Szaradas elott rurolgassad, de ne csiszold. Majd meg lehet festeni; ojan lessz mint a Vespam ulese, megnezheted. (olasz mehecske). Tovabbi jo munkat, Steky.
kocsislaszlo92
2009.10.28. 11:51:28
Hali Petya! Milyen ötleted van arra, vagy te hogy csináltad a 266-osnál a kinyitható motorháztetőt?(Milyen módon nyílik?) Nagyon szépen megköszönném ha leírnád! A Rába Contactomat szeretném így megcsinálni! Előre is köszi!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció