Ikarus 280

Ikarus 280

1:42, saját
Pintér György - Múzeumi krimik Ez a csuklós autóbusz a nyáron elhunyt egyik legjobb barátom emlékére készült ugyanis Ő vezette. Szinte minden nap mentem ezzel a busszal, rengeteg emlék köt hozzá és sok-sok klométer, még olyan helyeken is, ahol nem is gondolná az ember, hogy elfér egy csuklós. Pici makettben tavaly elkészítettem és ezt oda is ajándékoztam, de visszakerült hozzám...

Az autóbusz alapját minden esetben Tibold Tamás barátomtól kérem, majd alakítom és nagyítom át. Mindegyik Ikarusom rendszám szerinti, tehát az igazi autóbusznak a kicsinyített mása. Részleteit tekintve még részletesebb, mint az eddigiek. Rájöttem, hogyan lehet kidolgozni az elejét úgy, hogy oldalt lekerekedjen.

A lökhárító kapott gumikat, illetve az első szélvédő köré is (csakúgy, mint az igazin) gumicsík került. A csukló-forgózsámoly és a rajta levő korlátok, és a bőr is elkészült. Az utaselválasztó fal is, ami szintén a függönytől a korlátig egy az egyben olyan, mint az igazin volt. A leszállás felirat is rákerült belül az első üvegre illetve elől a kijelző állítható.

Világítás is készült hozzá, belső- (4 db led) és pótkocsi-világítás (2 db led). Ez azért is volt fontos, mert az igaziban is lefújtuk a lámpabúrát magyar színekre. Tehát piros (kihagyás) zöld, illetve elöl-hátul magasságjelzők (2-2 db led).

A részletek kedvéért az építésről is tettem fel pár képet.
Az alaprajzot Tibold Tamás készítette.

FRISSÍTÉS! ÚJ KÉPEK! POROSODÁS ÉS EGYÉB SÉRÜLÉSEK ELKERÜLÉSE VÉGETT ELKÉSZÍTETTEM HOZZÁ EGY VITRINT.
Padló
Padló
A busz belseje
A busz belseje
Belső tér
Belső tér
A sofőri rész
A sofőri rész
A tető
A tető
Világítás
Világítás
Belső tér
Belső tér
A busz belseje
A busz belseje
Csukló
Csukló
forgózsámoly
forgózsámoly
A poroltók
A poroltók
Első lámpák
Első lámpák
Első lökös alatti rész,illetve gumibakok
Első lökös alatti rész,illetve gumibakok
A hátsó lámpák
A hátsó lámpák
kis lakat
kis lakat
Kivágva,üvegekkel
Kivágva,üvegekkel
Az építés közben
Az építés közben
Félkész állapot
Félkész állapot
Félkész állapot
Félkész állapot
elölről
elölről
szélvédőgumi
szélvédőgumi
szélvédőgumi
szélvédőgumi
műszerfal
műszerfal
Hátfal reklámokkal
Hátfal reklámokkal
a busz készen
a busz készen
a busz készen
a busz készen
a busz készen
a busz készen
a busz készen
a busz készen
Balra
Balra
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
A kicsi és a nagy
a busz készen
a busz készen
a busz készen
a busz készen
A merevítő
A merevítő
Vitrin
Vitrin
Vitrin
Vitrin
Vitrin
Vitrin
Az igazi
Az igazi
Az igazi
Az igazi
2008.12.30.
Utolsó módosítás: 2009.01.19.
Petya
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
építész
2009.01.12. 09:17:26
Hello Péter! NAgyon jó makettet építettél. Gondolom papírból van. Nyugodtan lehetnél a Modelik cég beszállítója ilyen minődségű munkával. Többnyire járműmaketteket szerkesztenek. A kérdésem az volna, hogy a csuklót hogyan csináltad? Maga a keret az oké, de nyítható, összenyomható mint a harmónika. Szinek? reklámfeliratokat hogyan sikerült rátenned? Nagyon élethű. Bravó.
CrazyCharlie
2009.01.12. 11:11:22
Mit lehet erre mondani? Egyszerűen szuper!!!! Grat és minden elismerésem!
ChevyG
2009.01.12. 13:46:18
Hi!
Keresem az állam, nem láttad?:)
A méretarányt mi indokolja?
üdv!
Dönitz
2009.01.12. 15:16:26
Szia! Nagyon tetszik a maketted.. A közeljövőben én is tervezem a 260-ast és az EAG E95-öst..mindkettőt kisalföld volán színeiben.. Mégegyszeris gratula a buszhoz..
Petya
2009.01.14. 11:40:52
Hali mindenkinek! Köszönöm a szép szavakat,igazán örülök,hogy tetszik Nektek és van rá érdeklődés.
A csukló technikáját így nehéz leírni,lényegében összehajtott karton és közötte színes papír,hogy tudjon fordulni.Ha valakit részletesen érdekel írjon e-mailt,szívesen elmagyarázom képekkel együtt.A méretarány a Vector buszokat követően 1/43,azért lett 1/42 ,mert nem fért volna ki egy lapra az oldala.Laci! Mindennél jobban szeretem az Ikarust,ezért nekik szentelem a szabadidőmet,ezért ismerem ennyire az összes típust és történelmet.Mivel tervezem,hogy az összes Ikarus elkészül amit csak gyártottak(és ebbe prototípusok és közönség előtt nem látott darabok is beletartoznak) valószínű lesz majd versenyszállító.Ha valakit érdekelnek a makettjeim később is nézzen vissza mert folyamatosan töltöm fel az eddig elkészült darabokat.A gyűjteményben egyébként találhatók 1/87-es,1/120 műanyagok,Matchboxok és egy 1/43-as is.Ha valakit érdekelnek esetleg egy beszámoló erejéig majd teszek fel képeket.A papírmakettezés egyébként így kezdődött,mivel a modellek nagyon drágák,gondoltam saját magam készítem el őket.
Dönitz! Hogyan-miből szeretnéd megépíteni az említett típusokat?
Ha bármiben tudok segíteni(jellegrajz,képek,stb) nyugodtan keress meg!
Mégegyszer kösszép mindenkinek! TOvábbi jó makettezést!
Stefan
2009.01.14. 14:21:41
Én is csatlakoznék. Már a papírmakett fórumon is láttam és csak gratulálni tudok. Szép, alapos munka.
Gis80s
2009.01.15. 12:48:32
Szia Peti! Teljes respect és gratuláció a munkádért. Nekem nagyon tetszik. Még, még, még :)))
(az elkészítés leírásával picit dolgozhattál volna még, de végülis az teljesen lényegtelen a gépedhez képest)
Petya
2009.01.15. 15:35:41
Hali! Köszönöm! Gis80s! Lesznek még,töltöm fel folyamatosan...
(kárpótlásnak tettem fel képeket az építésről)
lacikaa
2009.01.15. 19:01:50
Szia!

Gratulálok, eszméletlen jó lett szerintem... méltó emlék a barátodnak!!!!
PETI
2009.01.22. 08:32:42
Szia Petya!
Gratula, nagyon tetszenek a buszok, amiket csinálsz! Főleg ez a tatabányai helykó! :) Üdv PETI
Petya
2009.01.22. 13:11:58
Hali Peti!
Kösszép,annyi,hogy ez nem t.bányai,hanem egomi,de látom azért vágod a témát...
PETI
2009.01.24. 12:48:52
Rendszám szerint nem kerestem meg a járgányt, de jó is, hogy írtál, mert kereshettem volna egy ideig a t.bányaiak között! :) Nagyon szeretem őket! Üdv
kissodon
2009.02.19. 14:33:43
Heló Petya!!

èn is sokat utaztam ezzel a busszal!!! :D
nagyon jól sikerült! ha érdekel láttam valahol hogy lehet a kerekeket élethübbre készíteni!
Petya
2009.02.19. 14:52:16
Hali!
Köszönöm szépen! Ezzel nem hiszem,legfeljebb ilyennel.
Mit értesz azon,hogy élethűbbre? Ismerek Én is sok technikát pl a futófelület kialakítására,de egyenlőre nem helyeztem rá nagyobb hangsúlyt,mert nem igazán látszik.
Johnie
2009.05.05. 12:32:03
Hali! Na ezt a 280-ast látva határoztam el én is magam egy 260-as mellett:) Üdv, tövábbí jó építést!
G.Gabe
2009.06.10. 17:55:44
Szia!
NAgyon tetszik ez a csodálatos IKARUS. Én is szeretnék egyet építeni. Már régóta keresek a neten rajzokat, de sajnos semmi értékelhetőt nem találtam. én is egy ilyen modellben gondolkodom, csak kicsit nagyobban, 1:35 méretarányban. szeretném részletesen kidolgozni, tengelyeket is, mindent. sajnos viszont nincs semmi rajzom, tervrajzom hozzá, csak egy vázlatos rajz a C-tengen önkormányzós rendszerélől. Szívesen venném a segítségedet, hogy Te honnan szerezted be a rajzokat, esetlegesen a rendelkezésemre tudnád-e bocsájtani őket. Én egy BKV-buszt szeretnék összerakni, egy diorámában, ahogy áll egy buszmegállóban. sok ötletem van, sokmindent kitaláltam már, apróságokat, pl a jegykezelőt már meg is csináltam.
Segítségedet előre is köszönöm
Szia
Gábor
Petya
2009.06.10. 18:20:18
Hali Gábor!
Örülök,ha tetszik! Ha adsz egy e-mail címet (vagy írsz egyet),akkor küldök mindenféle anyagot,épp a napokban kaptam vázszerkezet jellegrajzokat,ezek alapján nagyon élethűre meglehet csinálni.
Aztán Sok Sikert és kíváncsian várom majd a makettet!
Üdvözlettel:
Péter
G.Gabe
2009.06.10. 18:51:13
gabocska77@freemail.hu

köszönöm a segítséget! remélem tudunk majd ötleteket cserélni. én annyira IKARUS-őrült vagyok, h inkább várok 10 percet az IKARUS-ra, minthogy a szar volvoval kelljen mennem. :-D
Petya
2009.06.10. 19:00:54
Nincs mit,ha bármiben tudok segíteni csak szólj!
Hát még Én mekkora őrült vagyok...;-) Szívemből szóltál!!
HunATi451
2009.09.20. 19:39:37
Helló Petya, tervezek egy ikarus 280 modellt építeni, de ahhoz nem nagyon van olyan rajz amivel eltudnám készíteni. Gondolok én olyanra hogy a keréknek kihagyott ívnek a sugarai. Ha tudnál segíteni rajz anyagban akkor azt megköszönném msncímet adok. Köszönöm előre is. ati-1990@freemail.hu
Nagyon tetszik amit csináltál Gratulálok!!!
HunATi451
2009.09.20. 21:58:27
Helló Petya, tervezek egy ikarus 280 modellt építeni, de ahhoz nem nagyon van olyan rajz amivel eltudnám készíteni. Gondolok én olyanra hogy a keréknek kihagyott ívnek a sugarai. Ha tudnál segíteni rajz anyagban akkor azt megköszönném msncímet adok. Köszönöm előre is. ati-1990@freemail.hu
Nagyon tetszik amit csináltál Gratulálok!!!
Petya
2009.09.21. 14:51:13
Hali! A jellegrajzokon nem minden adat van feltűntetve, így nagyon sok mindent kikell számolni, vagy ha van rá lehetőség lekell mérni. A 280-ashoz vannak vázszerkezeti rajzaim, ez mondjuk sokat segít. Ha érdekel azt eltudom küldeni e-mailben!
HunATi451
2009.09.21. 15:41:14
Meg köszönném a vázszerkezeti rajzokat mert nincs lehetőségem, meg nem szeretnék eltérni az eredetitől. itt az email címem ati-1990@freemail.hu
HunATi451
2010.07.17. 23:45:14
Helló Petya régen írtam sajnos a vázrajzon nem olvashatók a számok, valahogy meg tudnád oldani hogy egy egy nézetet külön külön fényképben elküldenéd? Nagyon megköszönném. az e-mail címem nem változott, szerintem nagyon sokat segítenél ebben
köszönöm szépen előre is.
Tálas Attila
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció