Ikarus 526 a lánglovag "kenyereskocsi"

Ikarus 526

1:72, Armada Hobby No.F 72001
Pintér György - Múzeumi krimik Abban az időben, amikor Magyarországon még készítettek magyar tervezésű teherjárműveket, felmerült egy árkon-bokron át is közlekedni tudó tűzoltókocsi elkészítésének igénye. A két nagy járműgyártó (Csepel és Székesfehérvár, a harmadik Győr volt akkoriban) összmunkájából született meg az "ez már olyan ronda, hogy szép" jellegű, a Csepel 346-os alvázára készített Ikarus 526-os tűzoltóautó/szer. Összesen 125 darab készült ebből a szögletes formájú járműből. Ja, hogy miért "kenyereskocsi"? Mert kétoldalt a felszerelés tárolására kialakított rekeszeket az akkori boltok redőnyeihez hasonló, a kenyérszállítók kocsikon is alkalmazott redőnyök zárták le.

No, ennek a magyar alkotásnak 1:72-es kicsinyítését készítette el az Armada Hobby. Számomra, a korábbiakhoz képest újdonság, hogy az egész 3D-nyomtatással készült, ami nem vált a kivitelezés hátrányára - egy kivétellel. Ez pedig az átlátszónak csak nagyon jóindulattal mondható szélvédő. Ezen lesz mit javítani, polírozni és így sem garantált a tökéletesség. Az oldalablakokat - szám szerint nyolcat - lehet sztirollapokból cserélni. A szélvédőt? Azt majd meglátjuk. Legrosszabb esetben alapja lehet egy húzott alkatrésznek.

Kibontva a jellegzetes dobozt, önzáródó zacsiban kapjuk a szürke és átlátszónak szánt alkatrészeket. Szerencsésebb lett volna, ha az átlátszók külön kerülnek. Kisebb a karcolódás veszélye. A szürke alkatrészek szép felületűek, eltekintve a 3D-nyomtatásból adódó rengeteg plusz szálnak, de ez a technológiával együtt jár.

Az egyszerű összeállítási rajz így első blikkre áttekinthető, használható. Persze a puding próbája...

Az építésről még írok.
Most bosszankodjak? Rossz, vagy jó szokásom, hogy dobozbontáskor lefotózom a kapott készletet. Összeépítés előtt pedig összepróbálom. A kezdeti nagy öröm után, hogy szép a készlet, kiderült, hogy szép-szép, de mintha hiányos volna. Nem sok a híja a dolognak, csak éppen a gépkocsivezető ülése nem került be a zacskóba. Visszanéztem a dobozbontáskor készült képet – azon sem volt. Most akkor? Az igazság kedvéért hozzáteszem, hogy ígéretet kaptam a hiányzó alkatrész pótlására a gyártótól.
Összepróbáltam az alkatrészeket. Három komolyabb méretű dolog, a teljes kocsiszekrény, a teljes alváz és a fülke alapja. Szépen összeillenek, ahogy kell. Az, hogy a kocsiszekrény oldallapján némi vetemedés van, elfogadható és ha jó néztem, korrigálható. A következő lépés a hat kerék helyére rögzítése volt. Ezt egyben le lehet fújni, hiszen az egész alváz matt fekete, plusz a kerekek is.
A kabin belső festése egy egészen halvány szürke árnyalatú, Erre kerülnek majd a legénységi padok, amiket eredetileg lécekkel „párnáztak ki” és sárga lakkal fedtek. Az első üléssor fekete műbőr borítású volt. Itt el fogok akadni, amíg meg nem érkezik a hiányzó vezetőülés. Addig sem áll majd a munka. Keresek a cuccaim között átlátszó sztirol lapot, amiből ki tudom alakítani az amúgy teljesen használhatatlan szélvédőt.
A vezetőfülke berendezésénél akadályba ütköztem. A legénység kicsit kerti pad jellegű üléseinél derült ki, hogy az alapjukként szolgáló mélyedésbe nem illeszthető be a hátsó fal elé rögzítendő idom. Így le kellett csiszolni a fölösleget. A 3D nyomtatás szépsége, hogy vékony darabokat is el lehet készíteni. Ilyenek a hátfalra rögzített létrák és a kormánykerék. No, ezek leválasztása az öntőkeretről nagy óvatosságot igényel, hiszen az alkatrészek hajszálvékonysága egyúttal sérülékenység is. Így a leválasztás nálam sem sikerült tökéletesen az egyik létránál. Ami még elfért volna a készletben a két méretes visszapillantó tükör. Mivel nincs, ezt majd nekem kell pótolni. . Egy darab drót én kis sztirol lapdarabka fölhasználásával el is készült. Aztán a helyére ragasztottam a saját gyártású szélvédőt. Megkapta a középső merevítőt és két ablaktörlő-félét is. Ami még hátravan, az a rendszámtáblák elkészítése, felhelyezése és a jobb oldali létrához rögzített csőcsonk elkészítése. Aztán már csak valami alapot kell találnom ehhez a „lánglovag-hintóhoz”.
Ha ez elkészül, nekifogok egy kocsikihajtó készítésének, ami egy laktanyaépület kis részletét jeleníti meg.
IMG_20231024_093207
IMG_20231024_093207
IMG_20231024_093237
IMG_20231024_093237
IMG_20231024_093253
IMG_20231024_093253
IMG_20231027_072639
IMG_20231027_072639
IMG_20231027_072558
IMG_20231027_072558
IMG_20231027_072613
IMG_20231027_072613
DSC_0100
DSC_0100
DSC_0099
DSC_0099
DSC_0101
DSC_0101
DSC_0102
DSC_0102
DSC_0103
DSC_0103
DSC_0104
DSC_0104
DSC_0105
DSC_0105
IMG_20231030_130148
IMG_20231030_130148
IMG_20231030_130200
IMG_20231030_130200
IMG_20231030_130530
IMG_20231030_130530
IMG_20231030_130538
IMG_20231030_130538
IMG_20231030_130614
IMG_20231030_130614
DSC_0107
DSC_0107
DSC_0109
DSC_0109
tó2
tó2
tó1
tó1
tó3
tó3
2023.10.24.
Utolsó módosítás: 2023.11.05.
Miggyuri
Makettinfo Online Klub
Minimánia Makettépítő Kör
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
tyimosenko
2023.11.05. 18:35:57
Szia Gyuri, gratulalok, szep lett! Igencsak jo es pontos lett a sajat szelvedo. Errol a gyartorol az az info epult be nalam, hogy borzaszto minoseg magas aron, de ez a keszlet egesz jonak tunik.
Miggyuri
2023.11.05. 19:20:35
Köszönöm! Igyekeztem. Igen. Kellemes meglepetés volt a készlet minősége. Úgy tűnik eltalálták a 3D-s technikát. Az átlátszó panelek viszont csak mintának jók. Nem ismerem a 3D-s technikát, de szerintem, az, hogy az eredeti szélvédő a mai napig is ragad valamitől, az nem normális. Nekiállok egy nyitott laktanyakapunak, ahonnan épp kiállt a reggeli szemléhez a szer. Majd teszek föl képeket.
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció