Iljusin Il-2M3 Sturmovik

1:72, Toko No.101

Ezúttal egy 2013-as építést mutatnék be nektek.
Sem a Toko makettjei, sem az IL-2-esük nem volt ismeretlen előttem már, amikor ebbe az építésbe belekezdtem. Egyébként ezzel a készlettel Zvezda dobozban is találkozhatunk.

Maga a makett nem rossz. Csodát ne várjon senki, de ahhoz képest, hogy egy addig nevesincs kisszériás gyártó terméke, az anyagminőség megfelelő, az öntvények is többé-kevésbé rendben voltak, valamennyi részletet is kapunk. Csak úgy dobozból septiben összerakva is mutat, de azért ráfér egy is feljavítás, amit persze meg is tettem, ezzel alaposan elnyújtva az építési időt.
Dobozbontást egyébként a cikkeim között találtok róla, itt nem mennék bele újra.

Az építés a hagyományos módon a pilótafülkével kezdődött, alapos referenciagyűjtés után, hogy ha már feljavítom, közelebb vigyem a valósághoz, ne csak fikciózzak.
Nem volt alkatrész, amihez ne kellett volna mélyebben hozzányúlni, de meglepő módon úgy nagyjából rendben voltak az eredeti alkatrészek, csak ki kellett egészíteni őket. (Nem úgy, mint mondjuk a Trumpeter 1/72-es Mi-8-a, amibe jócskán jutottak fals részletek)
A kezelőszervek, műszerek, vezetékek és rudak elkészítése volt az első lépés, valamint a tüzelőanyag-tartály páncélzatának kiszabása.
Különböző vastagságú műanyag lapok, rézdrótok illetve alumínium lemezek jelentették a fő nyersanyagforrást ehhez. Utóbbiból került kialakításra a műszerfal is.
Az első tömítés sem váratott sokat magára, a tartály tetején virított egy kilökőtüske nyom, aminek eltüntetésével egyidejűleg annak sapkáját is pótoltam.

A külső részekre is ráfért a feljavítás, lelkesedésemben azt is saját alkatrészekkel oldottam meg. Mit ne mondjak, elég munkás volt.
Hogy legyen valami rendszer a dologban, az orrtól haladtam hátrafelé, így mindenféle légbeömlők jöttek, első körben a motorhoz. Hangzásra elég egyszerű volt a recept, csak le kellett másolni, amit a képen látok...
Közvetlenül a légcsavarkúp után kellett két kisebb beömlő, az eredeti műanyag kitüremkedéseket pedig eltávolítani, valamint egy jóval nagyobb a pilótafülke elé, ez már mókásabb volt az ellipszis forma miatt. Persze előtte le kellett marni az anyagvastagságól, mert a műanyag helyenként olyan vastag volt, mint az igazi. Ezzel egyidőben a kipufogók mögötti szellőzőkkel is megküzdöttem a kipufogók újragyártásával együtt, bár ezeket csak később ragasztottam be.
Következett az olajhűtő. Ezt a részletet a gyártó eléggé elhanyagolta, gyorsan elvetettem a gondolatot, hogy azzal a műanyag kitüremkedéssel bármit is kezdjek, tisztábbnak láttam az egészet kiszabni lemezből.

A harc a kabinért nem ért véget holmi ülések és műszerek kifaragásával, festésével, beragasztásával, valahogy láthatóvá is kellett tenni. Egyrészt a pilóta elcsúsztatható kabintetejének környékén kellett beavatkozni, kétoldalra valami ablakpárkány méretű izét kapunk, amitől én gyorsan meg is szabadultam, de itt még nem állhattam meg. Rá kellett jöjjek, hogy csakis nyitott kabintetővel épülhet meg a vasmadár. Sajnos egy sima fűrészeléssel nem úsztam meg a dolgot, mert bődületesen vastag volt az anyag, húzni kellett fóliából egy újat.
Feljavításra szorult a védelmi géppuska is. Injekciós tűkre cseréltem az eredeti műanyagot.

Az igazi fekete leves ez után jött, néha még kísért az emlék, talán ez a készlet legnagyobb hibája.
Valahogy a szárnyak felső és alsó felei nem voltak szinkronban. Sajnos nem emlékszem már a pontos hibára, talán a panelvonalak, vagy a kormányfelületek kiosztása lehetett elcsúszva, valamint a leszállófények. Közben maguk az alkatrészek formára pedig szépen illeszkedtek egymáshoz. A 0975-ös képen látható, hogy a túllógó éleket feketével jelöltem. Így, hét év távlatából már nem emlékszem a megoldásra, de ha valaki ezek után belefogna ebbe a készletbe, biztatom, hogy erre a területre is vessen majd egy gyógypillantást!

A félszárnyak összeragasztása előtt rendeznem kellett a fűfutók aknáit. Igen nagy tér, de a gyártó teljesen elhanyagolta. Először vágni kellett, egy falat az elejéből, majd jöhetett az oldalfalak meghosszabbítása - utólag nem így csinálnám már, nem toldanám, hanem műanyag lapból szabnám ki a teljeset. Az oldalfalak után a merevítőbordák, egyéb apróságok és persze a futóművek szárai is. Ezek egyébként nem voltak rosszak a készletben, de valahogy nem tudtam megbékélni mégsem ezekkel, így injekciós tűkből készültek újak, nem kevés bosszúságot okozva ezzel saját magamnak.
A futóműveket szinte teljesen kész állapotig vittem, az aknákat is még a szárnyak összeragasztása előtt festettem a futóművekkel együtt.
Úgy találtam, hogy így könnyebb a hozzáférés. Egyedül a maszkolásnál okozott ez nehézséget, de kárpótolt, hogy a gép már nem a hasán fekszik, hanem az igen masszívra sikerült szerkezeten.

A szárnyfelek és a törzsfelek összeragasztása szimultán történt. Itt még komolyabb tömítésre nem volt szükség, csak kiadós csipeszes és gumis összefogásra, lévén illesztőcsapok nincsenek. A törzs-szárny csatlakozásoknál azonban már újra szükség volt egy kis epoxira, valamint a futóműgondolák áramvonalazó idomjainak illesztésénél és a vízszintes vezérsíkok csatlakozásánál is. Utóbbiak esetében egy kis ráadás toldozgatás is kellett. Végül mindenféle kapaszkodókat, a csűrők ellensúlyait, a trimmek himbája, egyéb apróságok.

A festésre előkészített makett elég impozáns látványt nyújtott a temérdek fém alkatrésszel és gyanta csíkokkal.

Egy egyszerű szürke alapozás után jöhetett az előárnyékolás, alul szürke, felül fekete, majd a jelzésekhez szolgáló fehér. A fehér területek kimaszkolása után a felségjelzés pirosa jött, utána arra is maszk. Sajnos az oldalszám négyese nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de végül úgy döntöttem, hogy ezzel már együtt élek. A hashoz Humbrol 65-el játszottam egy kicsit, felülre pedig Humbrol 105 került.
A maszkolás eltávolításánál kevés híján elsírtam magam, a maszkoló alapozóig hozta magával a rétegeket, így azokat pótolni kellett.

Miután pótoltam a leesett felségjelet, jöhetett a lakkozás, fényes lakkal, megágyazandó a koszolásnak. A befolyatás és az átmosás sötét szürkével történt, én nem igazán szeretem a feketét erre használni, a kipufogók kormozásához viszont igen. Enamel festékek mellé akrill lakkot használtam, de valamiért ezt is megbántotta az enamelek hígítója, számomra ez örök hazárdjáték marad.

A koszoltság és a fények beállítása után jött a végszerelés, minden egyéb alkatrészt ilyenkor tudtam biztonságosan felragasztani. Két merevítő rudacska segítségével részletgazdagabbá tette a farokkereket, vezetéket kaptak a rakéták, megkapta az ellensúlyát az oldalkormány, levehettem a maszkot a leszálló fényszóró búrájáról, helyükre csúsztathattam az injekciós tűkből vágott géppuskákat és gépágyúkat, kihúztam az antennahuzalt.

Összességében egy, a korábbiakhoz képest elhúzódó, de részletesebb építés volt, egy kisszériás gyártó készletével, ahol alaposan ki tudtam magamat próbálni. Mivel már ismertem a készletet nem voltak nagy elvárásaim, így másképp estek az építés során felmerülő nehézségek. Aki szeretne egy Il-2-est, az nyugodtan belevághat, Zvezda dobozban ma is megtalálhatja.