Iljusin Il-4
1:72, Reifra
Pintér György - Múzeumi krimik
Lassan összeáll a kötelék. Az 1941-ben Berlint bombázó szovjet gépek közül már csak ez hiányzott. Volt ott Pe-8, Er-2 és a talán leginkább elterjedt az Iljusin Il-4, leánykori nevén a DF-3F. A Preobrazsenszkij ezredes vezette 15 gépből álló kötelék 1941. augusztus 7-én érkezett hivatalos, de egyáltalán nem baráti látogatásra a birodalmi főváros fölé. Az odavezető út nagy részét a Balti-tenger fölött tették meg. A szárazföld fölött a német légtérellenőrző örsök saját gépnek vélték, így bántatlanul elérték Berlin légterét. Ha már erre jártak, leszórták a magukkal cipelt bombamennyiséget a békésen kivilágított városra. Utána – orosz források szerint – saját lábukon/szárnyukon távoztak, veszteség nélkül.
Persze a továbbiakban veszteség volt bőven. Kiderült, hogy az önvédelmi fegyverzet gyenge, a páncélozás elégtelen, így ezeket – tanulva a komoly veszteségekből – javították. Változtattak a bevetéseken is. (Bár vannak adatok partizánok számára utánpótlást szállító, fényes nappal négyszer ugyanazon az útvonalon végrehajtott bevetésről is, ahol minden gép odaveszett.) A nappali repülések helyett a valamivel biztonságosabb éjszakai bevetések kerültek előtérbe. A bombaterhe maximum 2500 kiló volt, vagy cipelhetett két, de inkább csak egy torpedót, ha úgy hozta a sora. Egy tonnányi bombával 3800 km volt a megtehető távolság.
Bár különböző variációiból 6883 darab készült, a pilóták nem szerették a nehézkes fel- és leszállási jellemzői, és a repülés közbeni instabilitása miatt. Persze olyan kalappal köszöntek, amilyen volt.
Nos, egy ilyen gép készíthető a számomra eddig ismeretlen német gyártó készletéből. A dobozon nem találtam katalógusszámot. A cég honlapja szerint az egykori Plasticart makettek újragyártásának, -dobozolásának eredménye a készlet. A gyártó közel száz számozott alkatrészből álmodta meg a szovjet bombázót. A mellékelt összeállítási utasítás nagyon az eredeti, talán negyven éves rajzra hasonlít, eltekintve a festésmintát adó színes nyomattól. A mellékelt matricalapon szovjet, finn és német felségjeleket tartalmaz némi kabinbelsőhöz való eléggé vad színezésű rajzokkal.
Nem kényeztet el bennünket a gyártó! Aki megszokta az örömmakettezést, most hagyja abba, mert ez nagyon nem az!
Kezdjük azzal, hogy az összeállítási rajzon nem jelölik, hogy melyik öntőkereten található az adott alkatrész. Az alkatrészek számozásának logikája leginkább a lottósorsolásokat juttatja eszembe. Így kerülhet a 30-as alkatrész mellé a 89-es. Ja, és az összeállítási rajzon nincs öntőkeret térkép. Így kalandnak ígérkezik a sorra kerülő alkatrész megtalálása is.
Nos, kibontottam a négy önzáródó zacsit. Szépek. A zacskók. Az alkatrészek pozitív panelezésűek. Ez még nem volna gond, de a panelek magassága durván magasabb, mint az elviselhető volna. Még nem beszéltem rá magamat, hogy ezek mentén újra karcoljam az egészet vagy egyszerűen a már eltűrhető magasságra visszacsiszolom a panelezést. Primitív, ronda munka. A törzs bontása szokatlan. Hosszában négy felé vágták a törzset. Hasonlóan szokatlan a szárnyak bontása: a csűrők a szárnyfelület egyik, a féklapok a másik darabjával vannak egybeöntve. Amúgy szépen összeillenek.
Külön öntőkeret az átlátszónak szánt alkatrészek tömkelege. Hogy mennyire átlátszók? Na, hát ez az! Arról nem beszélve, hogy a sok apró ablakszem miatt éppen elég lesz a maszkolást megoldani.
A két motor összerakásánál a maszkon látható volt egy pozicionálást segítő nyílás, amibe semmi nem csatlakozik. Ha azt hozzáteszem, hogy a motor darabjait két öntőkereten kellett keresgélni a logikátlan számozásnak, bontásnak köszönhetően, akkor belátható, hogy valóban nem örömmakettezés. Ami jó, a légcsavarkúpba nem lehet rosszul rögzíteni a tollakat. A kapott két csillagmotor egész szépen néz ki. Hibája, hogy a világon semmit nem lehet látni belőle. Hát ez van! Előről teljesen zárt a motorház. Gondolkodom, hogy egyáltalán beépítsem-e.
A pilótafülke berendezésének érdekes darabja a kormány, ami kissé magasabbra sikerült, nagyjából a pilóta arca, homloka magasságáig érne.
A kész cockpit nem fér be arra a helyre, amit kitaláltak neki. Bontani kell, vágni, alakítani kell. Mit mondjak? Soha többet REIFRA makettet! Sok rosszul elkészített makettkészletet láttam, de ez alulmúlja az eddigieket. Egy, kalappal mért, emberi, emésztési végtermék. De akkor is megcsinálom!
Két délutánomba került az átlátszónak szánt alkatrészek maszkolása, de megvan! Egyetlen jó dolog van, amit el lehet mondani, hogy az átlátszó alkatrészeket a kabinfalat alkotókon kívül a festés után, kívülről lehet beragasztani.
Hogy fokozzam az eddigi élvezeteket, a törzs egyik negyede vetemedett. Csak a hangulat kedvéért. A fedélzeti fegyverek kialakítása vetekszik a Plasticart Tu-2-ével. Durva, vastag és egyszerűen csúnya, ahogy van, hogy mennyire mérethelyes, az meg inkább hagyjuk!
Közben eldöntöttem, hogy egy finn zsákmányként, korábbi gazdái ellen bevetett gépet készítek ebből a műanyag-borzalomból.
Persze ez sem lesz egyszerű, mert a finn számozás kicsit sajátos. Hogy a betű-betű-szám-szám (lásd Bujtor film: Elvarázsolt dollár), színe aszerint változik, hogy milyen szín van mögötte. De ha harc, hát legyen harc!
Végül összeállt a dolog. No nem világbajnoki szinten, de megvan! Két kollégától is érkezett finn felségjelzés és az egyiktől a hozzá illő lajstromjel is. Köszönet érte!
Van a gép törzsén hat kis méretű ablak. Ezeket a korábban már jól bevált módszerrel, faragasztóval csöppentettem tele. Amikor megszárad, átlátszó lesz és tökéletesen illeszkedik az apró nyílásokba. (Ezt már próbáltam az Arhangelszkij Ar-2-n és bevált.)
A finn felségjelzés ebben az időben egy kék színű, jobbra nyíló, horogkereszt volt, fehér körben. A finn légierő, az Ilmavoimat (hiába, a rokon nyelv az rokon nyelv!) 1918-tól, szinte megalakulásától használta a később náci jelképként közismertté vált jelvényt. Ennek oka, hogy az 1918-as finn polgárháború idején Eric von Rosen svéd gróf adományozta, első finn harci repülőgépen szerepelt mint a gróf egyéni jelzése. (Később az említett úr komoly szerepet játszott egy svéd nemzetiszocialista pártban.) Jellemző, hogy az elajándékozott repülőgép, a semleges Svédországból a maga magával háborúzó Finnországba tiltott cselekedet volt. Ezért a gépet átrepülő pilótát 100 korona bírsággal sújtották. (Jellemző a helyzet kiforratlanságára, hogy a komplett az akkor alig féltuvanyi géppel rendelkező finn légierő első főparancsnoka John-Allan Hygerth hadnagy volt.)
A kör alakú, fehér háttér pedig úgy alakult ki, hogy az ajándékba kapott gépen átfestették a Thulin Repülőakadémia reklámján. Viszont ez a két szín, a kék és a fehér kiadta a finn nemzeti lobogó színeit, így a jelzés, melynek használatát 1918. március 18-án Mannerheim rendelte el, 1944-ig maradt a finn légierő gépein.
Persze a továbbiakban veszteség volt bőven. Kiderült, hogy az önvédelmi fegyverzet gyenge, a páncélozás elégtelen, így ezeket – tanulva a komoly veszteségekből – javították. Változtattak a bevetéseken is. (Bár vannak adatok partizánok számára utánpótlást szállító, fényes nappal négyszer ugyanazon az útvonalon végrehajtott bevetésről is, ahol minden gép odaveszett.) A nappali repülések helyett a valamivel biztonságosabb éjszakai bevetések kerültek előtérbe. A bombaterhe maximum 2500 kiló volt, vagy cipelhetett két, de inkább csak egy torpedót, ha úgy hozta a sora. Egy tonnányi bombával 3800 km volt a megtehető távolság.
Bár különböző variációiból 6883 darab készült, a pilóták nem szerették a nehézkes fel- és leszállási jellemzői, és a repülés közbeni instabilitása miatt. Persze olyan kalappal köszöntek, amilyen volt.
Nos, egy ilyen gép készíthető a számomra eddig ismeretlen német gyártó készletéből. A dobozon nem találtam katalógusszámot. A cég honlapja szerint az egykori Plasticart makettek újragyártásának, -dobozolásának eredménye a készlet. A gyártó közel száz számozott alkatrészből álmodta meg a szovjet bombázót. A mellékelt összeállítási utasítás nagyon az eredeti, talán negyven éves rajzra hasonlít, eltekintve a festésmintát adó színes nyomattól. A mellékelt matricalapon szovjet, finn és német felségjeleket tartalmaz némi kabinbelsőhöz való eléggé vad színezésű rajzokkal.
Nem kényeztet el bennünket a gyártó! Aki megszokta az örömmakettezést, most hagyja abba, mert ez nagyon nem az!
Kezdjük azzal, hogy az összeállítási rajzon nem jelölik, hogy melyik öntőkereten található az adott alkatrész. Az alkatrészek számozásának logikája leginkább a lottósorsolásokat juttatja eszembe. Így kerülhet a 30-as alkatrész mellé a 89-es. Ja, és az összeállítási rajzon nincs öntőkeret térkép. Így kalandnak ígérkezik a sorra kerülő alkatrész megtalálása is.
Nos, kibontottam a négy önzáródó zacsit. Szépek. A zacskók. Az alkatrészek pozitív panelezésűek. Ez még nem volna gond, de a panelek magassága durván magasabb, mint az elviselhető volna. Még nem beszéltem rá magamat, hogy ezek mentén újra karcoljam az egészet vagy egyszerűen a már eltűrhető magasságra visszacsiszolom a panelezést. Primitív, ronda munka. A törzs bontása szokatlan. Hosszában négy felé vágták a törzset. Hasonlóan szokatlan a szárnyak bontása: a csűrők a szárnyfelület egyik, a féklapok a másik darabjával vannak egybeöntve. Amúgy szépen összeillenek.
Külön öntőkeret az átlátszónak szánt alkatrészek tömkelege. Hogy mennyire átlátszók? Na, hát ez az! Arról nem beszélve, hogy a sok apró ablakszem miatt éppen elég lesz a maszkolást megoldani.
A két motor összerakásánál a maszkon látható volt egy pozicionálást segítő nyílás, amibe semmi nem csatlakozik. Ha azt hozzáteszem, hogy a motor darabjait két öntőkereten kellett keresgélni a logikátlan számozásnak, bontásnak köszönhetően, akkor belátható, hogy valóban nem örömmakettezés. Ami jó, a légcsavarkúpba nem lehet rosszul rögzíteni a tollakat. A kapott két csillagmotor egész szépen néz ki. Hibája, hogy a világon semmit nem lehet látni belőle. Hát ez van! Előről teljesen zárt a motorház. Gondolkodom, hogy egyáltalán beépítsem-e.
A pilótafülke berendezésének érdekes darabja a kormány, ami kissé magasabbra sikerült, nagyjából a pilóta arca, homloka magasságáig érne.
A kész cockpit nem fér be arra a helyre, amit kitaláltak neki. Bontani kell, vágni, alakítani kell. Mit mondjak? Soha többet REIFRA makettet! Sok rosszul elkészített makettkészletet láttam, de ez alulmúlja az eddigieket. Egy, kalappal mért, emberi, emésztési végtermék. De akkor is megcsinálom!
Két délutánomba került az átlátszónak szánt alkatrészek maszkolása, de megvan! Egyetlen jó dolog van, amit el lehet mondani, hogy az átlátszó alkatrészeket a kabinfalat alkotókon kívül a festés után, kívülről lehet beragasztani.
Hogy fokozzam az eddigi élvezeteket, a törzs egyik negyede vetemedett. Csak a hangulat kedvéért. A fedélzeti fegyverek kialakítása vetekszik a Plasticart Tu-2-ével. Durva, vastag és egyszerűen csúnya, ahogy van, hogy mennyire mérethelyes, az meg inkább hagyjuk!
Közben eldöntöttem, hogy egy finn zsákmányként, korábbi gazdái ellen bevetett gépet készítek ebből a műanyag-borzalomból.
Persze ez sem lesz egyszerű, mert a finn számozás kicsit sajátos. Hogy a betű-betű-szám-szám (lásd Bujtor film: Elvarázsolt dollár), színe aszerint változik, hogy milyen szín van mögötte. De ha harc, hát legyen harc!
Végül összeállt a dolog. No nem világbajnoki szinten, de megvan! Két kollégától is érkezett finn felségjelzés és az egyiktől a hozzá illő lajstromjel is. Köszönet érte!
Van a gép törzsén hat kis méretű ablak. Ezeket a korábban már jól bevált módszerrel, faragasztóval csöppentettem tele. Amikor megszárad, átlátszó lesz és tökéletesen illeszkedik az apró nyílásokba. (Ezt már próbáltam az Arhangelszkij Ar-2-n és bevált.)
A finn felségjelzés ebben az időben egy kék színű, jobbra nyíló, horogkereszt volt, fehér körben. A finn légierő, az Ilmavoimat (hiába, a rokon nyelv az rokon nyelv!) 1918-tól, szinte megalakulásától használta a később náci jelképként közismertté vált jelvényt. Ennek oka, hogy az 1918-as finn polgárháború idején Eric von Rosen svéd gróf adományozta, első finn harci repülőgépen szerepelt mint a gróf egyéni jelzése. (Később az említett úr komoly szerepet játszott egy svéd nemzetiszocialista pártban.) Jellemző, hogy az elajándékozott repülőgép, a semleges Svédországból a maga magával háborúzó Finnországba tiltott cselekedet volt. Ezért a gépet átrepülő pilótát 100 korona bírsággal sújtották. (Jellemző a helyzet kiforratlanságára, hogy a komplett az akkor alig féltuvanyi géppel rendelkező finn légierő első főparancsnoka John-Allan Hygerth hadnagy volt.)
A kör alakú, fehér háttér pedig úgy alakult ki, hogy az ajándékba kapott gépen átfestették a Thulin Repülőakadémia reklámján. Viszont ez a két szín, a kék és a fehér kiadta a finn nemzeti lobogó színeit, így a jelzés, melynek használatát 1918. március 18-án Mannerheim rendelte el, 1944-ig maradt a finn légierő gépein.
|
|
IMG_20240109_093948
|
|
|
IMG_20240109_101057
|
|
|
IMG_20240109_094111
|
|
|
IMG_20240109_094126
|
|
|
IMG_20240620_084426
|
|
|
IMG_20240624_092047
|
|
|
IMG_20240624_092047
|
|
|
IMG_20240624_092047
|
|
|
IMG_20240624_092047
|
|
|
IMG_20240624_092047
|
2024.01.09.
Utolsó módosítás: 2024.07.01.
Utolsó módosítás: 2024.07.01.