Instant mold
Pintér György - Múzeumi krimik Vettem egy adag instant moldot, mert tervben van, hogy a Gyűrűk ura móriai seregembe konvertálok pár Gundabad Blackshield figurát, akik a sima alapdobozos goblinoktól nagyjából annyiban különböznek, hogy más alakú a pajzsuk, és van egy szőrmeköpenyük. Ez a két dolog azért jó, mert sima egyoldalas "öntőformával" sokszorosítható, ráadásul Green Stuffból is kivitelezhető, nem kell hozzá műgyantát venni.

Az instant mold, aki még nem ismerné, egy hőre lágyuló műanyag, ami melegen nagyon jól alakítható, ezért fel tudja venni a lemásolandó tárgy részleteit elég pontosan, majd kihűlés után kemény lesz, illetve nem tapad a már megkötött putty-hoz. Újra felmelegítve megint alakíthatóvá válik, ezért elég egyszer megvenni, utána elvileg a végtelenségig használható.

Szóval először felmelegítettem a vizet vízforralóval (60°C az olvadáspont), ezt egy bögrébe öntöttem, majd beleszórtam a tasak tartalmát.

A kis golyók szinte azonnal átlátszóvá váltak (szóval megolvadtak), és össze is tapadtak, így egy csipesszel ki is lehetett őket emelni. Csipesz csak ehhez a mozdulathoz kell, a műanyag kézbe véve nem éget, csak a víz forró a bögrében.

Féltem, hogy az 50 g nem lesz elég, ezért többet rendeltem, de már ez a mennyiség is elég kiadós, akár egész figurákat is lehetne vele másolni.

Először a már korábban elkészített bundaköpenyt és pajzsot formáztam be, illetve egy Flames of War-féle Sherman Firefly tornyot.

Az anyagot hűtőbe tettem egy cigi idejére, ekkor teljesen átlátszatlanra szilárdult. A másolandó tárgy eltávolítása után (a festéket nem szedte le róla) putty-t kevertem (Green Stuffot és Alteco, vagy Teszkós puttyt), majd ezzel feltöltöttem a formákat.

Mivel először csináltam ilyet, ki akartam próbálni, hogy mennyire ragaszkodik az anyag a putty-hoz, ezért kétóránként valamelyiket elkezdtem lebontani. Hát a tapasztalat az, hogy ha nincs idő megvárni a kötést, akkor érdemes formaleválasztót használni, mert eleinte ragad hozzá a Green Stuff. A Firefly-tornyot hagytam kötni kb. 10 órán keresztül, ekkor könnyen eltávolítható volt, és még a részletek is szépen kijöttek (már ahol nem rontottam el az alapos rányomkodást).

Végső összegzésként nagyon jó ez az anyag, és rengeteg mindenre lehet használni, Tervben van az anyag műgyantával való kipróbálása is, egyszerűbb dolgok sokszorosítására szerintem teljesen alkalmas, és olcsó megoldás.
Először felmelegítettem a vizet vízforralóval (60°C az olvadáspont), ezt egy bögrébe öntöttem, majd beleszórtam a tasak tartalmát.
Először felmelegítettem a vizet vízforralóval (60°C az olvadáspont), ezt egy bögrébe öntöttem, majd beleszórtam a tasak tartalmát.
Féltem, hogy az 50 g nem lesz elég, ezért többet rendeltem, de már ez a mennyiség is elég kiadós, akár egész figurákat is lehetne vele másolni.
Féltem, hogy az 50 g nem lesz elég, ezért többet rendeltem, de már ez a mennyiség is elég kiadós, akár egész figurákat is lehetne vele másolni.
Először a már korábban elkészített bundaköpenyt és pajzsot formáztam be, illetve egy Flames of War-féle Sherman Firefly tornyot.
Először a már korábban elkészített bundaköpenyt és pajzsot formáztam be, illetve egy Flames of War-féle Sherman Firefly tornyot.
Az anyagot hűtőbe tettem egy cigi idejére, ekkor teljesen átlátszatlanra szilárdult.
Az anyagot hűtőbe tettem egy cigi idejére, ekkor teljesen átlátszatlanra szilárdult.
A másolandó tárgy eltávolítása után putty-t kevertem, majd ezzel feltöltöttem a formákat.
A másolandó tárgy eltávolítása után putty-t kevertem, majd ezzel feltöltöttem a formákat.
A Firefly-tornyot hagytam kötni kb. 10 órán keresztül, ekkor könnyen eltávolítható volt, és még a részletek is szépen kijöttek.
A Firefly-tornyot hagytam kötni kb. 10 órán keresztül, ekkor könnyen eltávolítható volt, és még a részletek is szépen kijöttek.
2014.02.14.
DrCsernus, Szigliget
A leírás korábban a http://drcsernuswargame.blog.hu/2013/12/15/instant_mold oldalon jelent meg.
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
Farkas_Máté
2014.02.16. 10:16:53
Nagyon érdekes ez az anyag! Honnan lehet beszerezni?
DrCsernus
2014.02.16. 11:53:22
Hello. Én egy ismerősömtől szerzem be, van még pár csomaggal, 1400 Ft/50g áron. A posta egységesen 500 Ft, akármennyit vinnél. Az sz.t.csaba@gmail.com címen megtalálsz.
Májky
2014.02.16. 18:53:21
Szia!
Az a Tesco-s putty hogy néz ki és mennyibe kerül?
Májky
Petya
2014.02.17. 16:53:42
Engem is érdekelne, hogy pontosan mi is ez a Putty. Ugyanis Én eddig azt csináltam, hogy Oyumaru-ba nyomtam bele a másolandó tárgyat (szintén hőre lágyuló gyurma szerű anyag) majd utána epoxy rudat nyomtam bele. Ez így nem a legjobb összeállítás, mert hajlamos beleragadni ráadásul az epoxy rúd elég kemény így az apró részletek elvesztek.
DrCsernus
2014.02.17. 17:06:21
Hello.

A teszkós putty az az Alteco márkájú kétkomponensű gyurmaragasztó.

http://reefbuilders.com/files/2012/05/EpoPutty1.jpg

Így néz ki. Gyakorlatilag összegyúrod a két komponenst 1:1 arányban, beletömöd a formába, aztán vársz kb. 10 órát, és ki tudod szedni egyben.
Májky
2014.02.18. 15:46:12
Köszi
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció