Douglas A/B-26C Invader
1:48, Monogram
Pintér György - Múzeumi krimik
A Douglas A-26 Invader nevű gépét még a 2. világháborúban kezdték el gyártani. Mivel a Martin Marauder-e már "lefoglalta" a B-26 jelölést, az Invader az A-26 jelzést kapta. A kétmotoros konstrukció a Douglas legendás konstruktőrének, Ed Heinemannak a tervei alapján készült el, és 1942-ben repült először.
Az első változatok üvegezett orral, egy felső távirányított lövegtoronnyal és orrfutós futóművekkel készültek. Az orrban a bombavetést egy Norden bombacélzó segítette. A navigátor a pilóta mellett ült, bombacélzáshoz előre kellett kúsznia az orrba. A toronylövész egy külön fülkében ült a bombatér és a farokrész között. Később megjelentek a "lemezorrú" változatok, itt az orrba 12,7-es géppuskákat, és/vagy 20 mm-es gépágyúkat raktak. A törzs alsó-hátsó részébe plusz egy távirányítású géppuskatorony került. A szárnyak alá gondolákban géppuskákat szereltek, és két-két felfüggesztési ponton bombát vagy póttartályt lehetett felfüggeszteni. Bombákból 2700 összesen 2700 kg-ot vihetett, ezek nagy részét a belső bombatérben.
A 2. világháború után a gépek a koreai háborúban is bevetésre kerültek, akkor már B-26 néven. Főleg alacsonytámadó szerepben keserítették meg a kommunista csapatok életét. Elsődleges célpontjaik voltak az utánpótlási vonalak és raktárak. Az Invaderek győzelmi listáján nem kevesebb mint 35000 teherautó és 406 mozdony szerepelt.
Indokínában először a Francia Légierő színeiben repült, de nem kellett sokat várni a nagyobb megmérettetésre: az USAF a vietnami háborúban már nagyobb számban vetette be az Invader A-26K Counter Invader-nek nevezett változatát. Ezek a gépek már az ágyús orrú változatok voltak, erősebb motorokkal, és a jellegzetes délkelet-ázsiai (SEA) terepfestéssel. A típust a Dél-Vietnami Légierő is használta.
Az Invaderek repültek még a balul sikerült disznó-öbölbeli akciónál, de bevetették Angolában portugál színekben, és Nigériában az ottani polgálháborúban. A sok katonai gép mellett az A-26-nak volt utasszállító és tűzoltó változata is.
Az Invaderekből 2500 darab épült, az utolsó katonai gépet az Amerikai Légi Nemzeti Gárda állományából vonták ki 1972-ben.
A Monogram makettje a matrica dátuma szerint 1993-as kiadású tehát nem egy mai darab. A jókora, szép grafikájú doboz 5 fekete, és 1 átlátszó keretet rejt. A felületeken a Monogramtól megszokott pozitív panelvonalak sokasága van, ám hajszálvékony és határozott, pontos kivitelben! Azt hiszem a pozitív panelezésnek ez lehet a minőségi csúcsa. Sorja nagyon kevés van, az átlátszó alkatrészek tiszták, kissé talán vastagok és emiatt picit torzítanak.
Az igazi, és nagyon kellemes meglepetést a belső tér kidolgozása jelentette. Az orrkabin, a pilótafülke, a bombatér, (benne a mozgathatóra is elkészíthető géppuskatoronnyal) toronylövész állása, és a futóaknák pazar kivitelűek! A gép orrában ott a Norden bombacélzó, a pilóta műszerfalán és a fülke oldalán ott a rengeteg kapcsoló és műszer, és minden máshol ott tekereg a sok kisebb nagyobb vezeték, kábel. A bőség zavarát a különböző tartályok, tűzoltó készülékek, meg egyéb ketyerék fokozzák. Ráadásul könnyen építhető az egész belső tér, az illeszkedésekkel sincs probléma. Mondjuk jó pár részletet ráöntöttek a fülke falára, ez kissé nehezítheti a festést. Sajnos a pilótafülke tetejét csak fűrészeléssel tudjuk nyithatóvá varázsolni. Haladóknak ezt érdemes megejteni, mert így még jobban látszik a kidolgozott belső tér.
A géphez tekintélyes mennyiségű bombakészletet kapunk, még a szárnyak alá is jut egy-egy darab. A csillagmotorok minden alkatrészét egybeöntve kapjuk.
A gép összerakásának legnehezebb része az, hogy a makett erősen farnehéz. Olyannyira, hogy a gyártó sem reménykedett benne, hogy az egyszerű makettező megbirkózna ezzel a problémával, és egy átlátszó kis rudacskát ajánl beépítésre a toronylövész állása alá, hogy majd azon támaszkodjon a kész makett. Szerintem mindenki egyetért azzal, hogy ez a megoldás van olyan rossz, mint ha a gép seggre ülne. Hogy a lelkes makettezőnek ne essen le a pulzusa, a probléma fokozható: a gép orrában nincs hely súlynak. A műszerfal és az orrkabin között van némi hely, meg az első futóakna körül, de ide dúsított urán kellene, de tán még az is kevés lenne az üdvösséghez. Az egyetlen megoldás, hogy a két motorgondola főfutó elé eső részét tömi ki az ember ólommal. És igen, a makett szépen áll a három kerekén. (Így a makett már nem csak méreteiben lesz élethű, hanem súlyában is.) :)
A matricák szépek és vékonyak, viszont csak két matt fekete festésű géphez adnak jelzéseket. Ami egyedivé teszi a gépeket, az a két nose-art, amiken egy-egy kacér leányzó látható. Ezeknek a nyomása sajnos nem tökéletes.
Noha ránézésre nem egyszerű makettről van szó, azért a kezdők is bátran belefoghatnak, ráadásul a végeredmény egy tekintélyes fesztávú és ritka gépmadár.
Az első változatok üvegezett orral, egy felső távirányított lövegtoronnyal és orrfutós futóművekkel készültek. Az orrban a bombavetést egy Norden bombacélzó segítette. A navigátor a pilóta mellett ült, bombacélzáshoz előre kellett kúsznia az orrba. A toronylövész egy külön fülkében ült a bombatér és a farokrész között. Később megjelentek a "lemezorrú" változatok, itt az orrba 12,7-es géppuskákat, és/vagy 20 mm-es gépágyúkat raktak. A törzs alsó-hátsó részébe plusz egy távirányítású géppuskatorony került. A szárnyak alá gondolákban géppuskákat szereltek, és két-két felfüggesztési ponton bombát vagy póttartályt lehetett felfüggeszteni. Bombákból 2700 összesen 2700 kg-ot vihetett, ezek nagy részét a belső bombatérben.
A 2. világháború után a gépek a koreai háborúban is bevetésre kerültek, akkor már B-26 néven. Főleg alacsonytámadó szerepben keserítették meg a kommunista csapatok életét. Elsődleges célpontjaik voltak az utánpótlási vonalak és raktárak. Az Invaderek győzelmi listáján nem kevesebb mint 35000 teherautó és 406 mozdony szerepelt.
Indokínában először a Francia Légierő színeiben repült, de nem kellett sokat várni a nagyobb megmérettetésre: az USAF a vietnami háborúban már nagyobb számban vetette be az Invader A-26K Counter Invader-nek nevezett változatát. Ezek a gépek már az ágyús orrú változatok voltak, erősebb motorokkal, és a jellegzetes délkelet-ázsiai (SEA) terepfestéssel. A típust a Dél-Vietnami Légierő is használta.
Az Invaderek repültek még a balul sikerült disznó-öbölbeli akciónál, de bevetették Angolában portugál színekben, és Nigériában az ottani polgálháborúban. A sok katonai gép mellett az A-26-nak volt utasszállító és tűzoltó változata is.
Az Invaderekből 2500 darab épült, az utolsó katonai gépet az Amerikai Légi Nemzeti Gárda állományából vonták ki 1972-ben.
A Monogram makettje a matrica dátuma szerint 1993-as kiadású tehát nem egy mai darab. A jókora, szép grafikájú doboz 5 fekete, és 1 átlátszó keretet rejt. A felületeken a Monogramtól megszokott pozitív panelvonalak sokasága van, ám hajszálvékony és határozott, pontos kivitelben! Azt hiszem a pozitív panelezésnek ez lehet a minőségi csúcsa. Sorja nagyon kevés van, az átlátszó alkatrészek tiszták, kissé talán vastagok és emiatt picit torzítanak.
Az igazi, és nagyon kellemes meglepetést a belső tér kidolgozása jelentette. Az orrkabin, a pilótafülke, a bombatér, (benne a mozgathatóra is elkészíthető géppuskatoronnyal) toronylövész állása, és a futóaknák pazar kivitelűek! A gép orrában ott a Norden bombacélzó, a pilóta műszerfalán és a fülke oldalán ott a rengeteg kapcsoló és műszer, és minden máshol ott tekereg a sok kisebb nagyobb vezeték, kábel. A bőség zavarát a különböző tartályok, tűzoltó készülékek, meg egyéb ketyerék fokozzák. Ráadásul könnyen építhető az egész belső tér, az illeszkedésekkel sincs probléma. Mondjuk jó pár részletet ráöntöttek a fülke falára, ez kissé nehezítheti a festést. Sajnos a pilótafülke tetejét csak fűrészeléssel tudjuk nyithatóvá varázsolni. Haladóknak ezt érdemes megejteni, mert így még jobban látszik a kidolgozott belső tér.
A géphez tekintélyes mennyiségű bombakészletet kapunk, még a szárnyak alá is jut egy-egy darab. A csillagmotorok minden alkatrészét egybeöntve kapjuk.
A gép összerakásának legnehezebb része az, hogy a makett erősen farnehéz. Olyannyira, hogy a gyártó sem reménykedett benne, hogy az egyszerű makettező megbirkózna ezzel a problémával, és egy átlátszó kis rudacskát ajánl beépítésre a toronylövész állása alá, hogy majd azon támaszkodjon a kész makett. Szerintem mindenki egyetért azzal, hogy ez a megoldás van olyan rossz, mint ha a gép seggre ülne. Hogy a lelkes makettezőnek ne essen le a pulzusa, a probléma fokozható: a gép orrában nincs hely súlynak. A műszerfal és az orrkabin között van némi hely, meg az első futóakna körül, de ide dúsított urán kellene, de tán még az is kevés lenne az üdvösséghez. Az egyetlen megoldás, hogy a két motorgondola főfutó elé eső részét tömi ki az ember ólommal. És igen, a makett szépen áll a három kerekén. (Így a makett már nem csak méreteiben lesz élethű, hanem súlyában is.) :)
A matricák szépek és vékonyak, viszont csak két matt fekete festésű géphez adnak jelzéseket. Ami egyedivé teszi a gépeket, az a két nose-art, amiken egy-egy kacér leányzó látható. Ezeknek a nyomása sajnos nem tökéletes.
Noha ránézésre nem egyszerű makettről van szó, azért a kezdők is bátran belefoghatnak, ráadásul a végeredmény egy tekintélyes fesztávú és ritka gépmadár.
|
| boxart |
|
| keret1 |
|
| keret2 |
|
| keret3 |
|
| keret5 |
|
| keret6 |
|
| matrica |
|
| keret4 |
2009.07.13.