Iveco Stralis

Iveco Stralis

1:24, Italeri (2013)
Pintér György - Múzeumi krimik Az Italeri hosszú évekig tartó vajúdás után adta ki új makettként tavaly a Stralist. Évről-évre benne volt a katalógusban,mint újdonság, ezért 2012 év elején is kicsit szkeptikus voltam, mikor megint megláttam benne. Aztán nyár végén, majd ősszel megjelentek az Italeri honlapján olyan tervrajzok a makettről,amiből már lehetett gondolni, hogy lesz belőle valami. 2012 végére volt beígérve, de átcsúszott a kiadás 2013 év elejére (pontosabban a nürnbergi kiállításra). Azt már lehetett látni az előzetesekből, hogy 3D tervezéssel egy komplett makett lesz motorral, és minden alkatrész új.
Márciusban a jabbekei versenyen már sok kereskedőnél ott volt a kamion, így én is vettem egyet. A doboz kibontása után rögtön látható volt a nagyon szép és részletes alkatrészbontás. Sajnos,kilökőtüskenyom elég sok van rajta, de ez óhatatlan, viszont a keretek a ma elvárt minőségnek megfelelőek első ránézésre. A matricalapon két verzió megépítéséhez vannak dekorok, egy gyári kivitel és egy céges. Ezen kívül nagyon sok típusjelzés, és rendszám található rajta.
Az építést a vázzal, motorral kell kezdeni. A teljesen új váz követi a mai kamionok trendjét, csavarozott váz nagyon sok furathellyel. A furatok nincsenek átfúrva, csak jelölték őket, ezeket érdemes végigfúrogatni, mert feldobja a kész kamiont. Azt már rögtön eldöntöttem, hogy ezt a kamiont szinte dobozból rakom össze, nem nyúlok hozzá jobban, így gyorsan haladt az építés. Ami rögtön meglepett a régi Italeri kamionokhoz képest,az az alkatrészek illeszkedése, nagyon pontosan és jól passzoltak egymáshoz, ez nem volt náluk megszokott. Szinte csak annyi dolgom volt, hogy utólag össze kellett csiszolni néhány helyen, de ez már megszokott. Nagyon jól, és gyorsan lehet haladni az építéssel, nem volt semmi probléma. A váznál végeztem némi utólagos kábelezést, de nem sokat. Az első felniket kicseréltem MGM széles felnire gumival együtt, szerintem előnyére vált.
Nagyon szép a tűzfal kidolgozása, amennyiben nyitott állapotban rögzítjük, akkor látványos lesz, és elég élethű. Festés előtt a tetőablak helyére beépítettem egy állóklímát, ez volt az egyike az apróbb feljavításoknak.
A festéshez sok képet megnéztem a neten, hogy ötletek merítsek, és végül ezt hoztam ki belőle. A bordó és az ezüst is autófesték, sok maszkolással sikerült ezt az eredményt kihozni belőle. A végén még kapott egy lámpasort a tetőre, valamint oldalra másik légkürtöket.
A kabinbelső is szépen kidolgozott, nekem egyedül az ülések tűnnek szűknek egy kicsit, de nem vészes. Egyedi színkombinációt alkalmaztam itt is, kapott kiegészítőket a fülke, függönyöket és az ülésekre öveket gyártottam.
Összességében meg voltam elégedve a makettel, jól építhető, pontos elemek, igaz,kell hozzá tömítő és csiszoló, de ez legyen a legnagyobb gond, csak ajánlani tudom.
aIMG_0532
aIMG_0532
A furatok helyei a vázon
A furatok helyei a v…
Hátsó futómű
Hátsó futóm
Kifurkálva
Kifurkálva
motor
motor
Motor a hűtővel
Motor a hűtővel
Motor
Motor
Próbaképp a vázban a motor
Próbaképp a vá…
Váz lefestve
Váz lefestve
Alclad polírozott alu színnel festett alkatrészek
Alclad polírozott…
Az Adblue tartállyal azért volt munka
Az Adblue tartá…
aIMG_0281
aIMG_0281
aIMG_0288
aIMG_0288
Ez lesz a főszín
Ez lesz a főszín
Tető az állóklímával
Tető az állóklím…
aIMG_0317
aIMG_0317
Készül az eleje
Készül az eleje
aIMG_0335
aIMG_0335
aIMG_0339
aIMG_0339
aIMG_0346
aIMG_0346
Ez még csak próba
Ez még csak próba
Homlokfal és egy kis fülkebelső
Homlokfal és egy…
aIMG_0511
aIMG_0511
aIMG_0515
aIMG_0515
aIMG_0524
aIMG_0524
aIMG_0529
aIMG_0529
aIMG_0534
aIMG_0534
aIMG_0540
aIMG_0540
2014.01.19.
Kiss Gábor (Gabi)
Makettinfo Online Klub
Értékeld a cikket! ?
A cikket csak bejelentkezett felhasználók értékelhetik. Bejelentkezés, regisztráció
neos
2014.01.21. 10:23:54
Na jó,ez már magasan veri a profizmus lécét! Gratulálok,gyönyörű munka! De azért ott a bal hátsó sárhányónál mintha láttam volna egy szöszt,ejnye-bejnye... :-)
Gabi
2014.01.21. 22:49:05
Köszi szépen! :)
Gerasimenko
2014.01.22. 15:20:36
Látványos , szép és precíz munka!
geriand
2014.01.23. 18:23:58
Le a kalappal! És ez nem veri a profizmust, szerintem ez az:-) Részletes és szépen kidolgozott! Gratulálok és csak így tovább! Lesz rajta pót is? :-)
DG1985
2014.01.27. 11:56:42
Fantasztikus!
Szólj hozzá! ?
Megjegyzést csak bejelentkezett felhasználók írhatnak. Bejelentkezés, regisztráció